2011. június 14-től alapvető és nagy jelentőségű változások léptek életbe az EU tagállamokban a növényvédő szerek engedélyeztetésével kapcsolatban. Ilyen változásra az unión belül utoljára 1993-ban, nálunk pedig – átvéve az akkori szabályokat − a csatlakozás időpontjában, 2004. május 1-jén került sor. Az eddigi irányelv helyett a tagállamok számára kevesebb mozgásteret adó rendelet szabályozza ezentúl az eljárásokat, egységesítve a készítmények engedélyezése során követendő lépéseket. A hatóságok és a gyártócégek dolga a rövidebb határidők és a hosszabb távú előretervezés miatt nehezebb lesz, ugyanakkor sok feleslegesen párhuzamos értékelés szûnhet meg. A hatóanyagok és a készítmények száma hosszabb távon tovább fog csökkenni az új kizáró kritériumok következtében, de a termelők egyelőre csak az eseti engedélyek szigorúbb elbírálását érzékelhetik. Az idei év fontosabb szigorításai – az acetoklór visszavonása, a klórpirifosz és dimetoát méhek miatti korlátozása – nem az új rendszerrel voltak összefüggésben.

A két évtizeden át alkalmazott 91/414-es irányelv szerint a növényvédő szerek engedélyezése kétlépcsős folyamat az EU tagállamaiban. A hatóanyagokat először valamelyik tagállam (az ún. jelentéstevő tagállam) kiértékelése alapján engedélyezi az Európai Bizottság. A „pozitív listára” felkerült hatóanyag készítményeit az egyes tagállamok saját hatáskörben, de egységes elvek mentén engedélyezik. Minden tagállamnak joga van a sajátos mezőgazdasági, növény-egészségügyi, éghajlati, környezeti körülményeinek megfelelően meghatározni az engedélyezett növényvédő szer felhasználását, és szükség esetén más tagállamoktól eltérő korlátozásokat alkalmazni.

A növényvédő szerek engedélyezését az eddigi irányelv helyett közvetlenül végrehajtandó rendeletben szabályozza az unió. A hatóanyagok közösségi szintű és a készítmények tagállami szintű engedélyezése elvileg megmarad, de a nemzeti mozgástér jelentősen szűkül a 3 zónás kölcsönös elismerés rendszerének bevezetésével. Eszerint a 3 zónára osztott Európában a készítmények engedélyeztetését zónánként egy (csávázószerek esetén pedig összesen egy) tagállamban kell kezdeni. Ez a „referens” tagállam végzi el az értékelést az eddigi 1,5−2 év helyett 12 hónap alatt, és elkészít egy angol nyelvű részletes jelentést. Ennek alapján a többi „átvevő” tagállam hatóságai 120 nap alatt kötelesek kiadni a készítmény engedélyét, amit csak nagyon indokolt esetben módosíthatnak vagy utasíthatnak el.

Mivel e térségek kialakítása minden eddigi tudományos alappal rendelkező beosztásnak ellentmond (mi például a brit szigetekkel is egy zónába kerültünk), Magyarország és az Európai Parlament is ellenezte a javaslatot, de végül a Bizottság, a francia elnökség és EP közötti kompromisszum következtében – némi változtatással – elfogadták (lásd 1. ábra).

1. ábra: az EU új engedélyezési rendeletének 3 zónája, 

amelyeken belül az engedélyek elismerése kötelező

A tárgyalások utolsó fordulójában bekerült kompromisszum következtében a tagállamok az engedélyek elfogadása során a saját körülményeikre is tekintettel lehetnek.

Különböző növényvédelmi technológiák összehasonlítása azt bizonyítja, hogy a csapadékosabb, óceánközeli országokban több gombaölő szert és nagyobb dózisban kell alkalmazni, mint nálunk. Ugyanakkor a kárpát-medencei hatalmas gyomsűrűség és diverzitás itt erősebb herbicidhasználatot indokol, mint a nyugati tagállamokban. A rovarölő szerek használata is – esetenként eltérő irányú – különbségeket mutat. A nyugat- és közép-európai növényvédelmi alkalmazások között esetenként akár 50–100%-os eltérés is lehet. Emiatt az volt a véleményünk, hogy a növényvédelmi technológiákban súlyos pontatlansághoz vezetne, ha e szempontok figyelmen kívül hagyásával állítanának fel egy tagállamokon átívelő engedélyátvételi rendszert.



Ugyanakkor a közigazgatás túlterheltsége miatt indokolt volt az a törekvés, hogy ne kelljen olyan értékeléseket országonként elvégezni (pl. toxikológia), amelyek eredménye minden esetben hasonló lenne.

A 3 zónás rendszer leggyengébb eleme tehát kétségtelenül a biológiai hatékonyság és az alkalmazás területe, mivel ez a legkevésbé uniformizálható. A tagállamok, a gyártók és a Bizottság is hajlik annak elfogadására, ami egyébként a tárgyalások alatt az egyik magyar javaslat volt, hogy e területen ne a három politikai zónát, hanem az EPPO által kidolgozott 4 agroklimatikus zónát tekintsük az elfogadhatóság alapjául (lásd 2. ábra). A kidolgozás alatt lévő útmutatókban már ezt tartják szem előtt, és így az új rendszer két legnagyobb veszélyét, vagyis a hibás technológiák engedélyezését és a növényvédelem lényegét adó biológiai szakmai háttér jelentős csökkenését el lehet kerülni.

 2. ábra: az EPPO összehasonlítható agroklimatikus térségei, 

melyek a biológiai vizsgálatok elfogadásának alapját jelenthetik

Az eddig sem egyszerű engedélyezési eljárást ugyanakkor tovább nehezíti, hogy a cégek nem kérhetnek csupán egy vagy két országra engedélyt egy termékhez, illetve ha kérnek, akkor is zonális szintű értékelést kell lefolytatni. Nyilvánvalóan tovább nehezíti a kisebb cégek és kisebb jelentőségű szerek helyzetét, ha a megcélzott piacnál nagyobb terület számára kell elvégeztetni az értékelést.

Az igazi nehézséget a már piacon lévő szerek kezelése okozza. A jogszabály szigorú értelmezése szerint a már engedélyezett készítmények engedélymódosítása vagy kölcsönös elismerése esetén is az új rendszer szerint kell eljárni, ami a kitűzött céllal ellentétben nem könnyíti, hanem akadályozza az eljárásokat.

A termelők körében leginkább az a terv keltett aggodalmat, amely szerint a hatóanyagok jóváhagyási kritériumaiban jelentős szigorításokat vezetnének be.

Az eredeti elképzelés lényege, hogy a jelenlegi kockázat alapú értékelést kiegészítik egy veszély alapúval, aminek következtében a jelenleg forgalomban lévő és a legszigorúbb szakmai szűrők alapján is biztonságosan használható hatóanyagok és növényvédő szerek egy nem jelentéktelen része bizonyos tulajdonságaik alapján betiltásra kerül. A kritériumok alkalmazásának egy része – pl. a karcinogén, mutagén és reprotoxikus 1. és 2. kategória – nem okozna túl nagy mértékű választékcsökkenést, de az ún. endokrinrombolónak (hormonrendszert befolyásolónak) minősített anyagok betiltása már a használatban lévő gombaölő és rovarölő szerek egész csoportjait érintheti.

Már a Bizottság eredeti javaslata is nagy vitákat váltott ki, amikor az angol engedélyezési hatóság hatástanulmányában kiszámolta, hogy a hatóanyagok átlagosan 15%-a kerülne kivonásra. A helyzetet tovább rontja a rendelettervezet egyik fontos elemének tekintett helyettesítési rendszer, amit svéd mintára vezetnek be. Ennek alapján azok a hatóanyagok, amelyeknél jobb környezeti és toxikológiai tulajdonságú anyag van piacon azonos használati körben, csak helyettesítendő anyagként engedélyezhetők, és a belőlük készült termékeket a tagállamok összehasonlító értékelés során kivonhatják az engedélyezett szerek listájáról. Bár a becslés szerint emiatt a jelenleg használatos anyagok további akár 25%-a is lecserélésre kerülhet, a rezisztenciával és a gazdasági következményekkel kapcsolatos problémák esetén a helyettesítés nem lesz kötelező.

A kizáró kritériumok azonban nem azonnal fognak hatást gyakorolni a szerválasztékra, mivel az érintett hatóanyagok 10 éves engedélyének csak a megújítása válik lehetetlenné, ez pedig 2011–2020 közötti fokozatos eltûnést fog eredményezni. A szigorítás sokkal nagyobb arányban érinti a gombaölő szereket, mivel a triazolok hatóanyagcsoportjának számos tagja áldozatul eshet a sokat vitatott „hormonrendszert károsító” (endocrin disruptor) kategória kizárásának. Emiatt a mostani gombaölő szer hatóanyagok akár 30%-a, a hazai fungicid készítményeknek pedig 40%-a is kieshet a használatból a következő évtizedben. Mivel azonban a döntést esetenként kell majd meghozni, és a rendelet szövegének szakmai értelmezésében viták várhatók, pillanatnyilag nem lehet pontosan megmondani, hogy mely készítmények engedélyét kell majd visszavonni.



A fenti, a magyar növényvédelmi szakma számára hátrányos változások mellett szót kell ejteni a rendelet két olyan előírásáról is, ami pozitív elmozdulást jelenthet az eddigiekhez képest. Az egyik – sok termelőt érintő − kezdeményezés a kiskultúrás technológiák támogatása. A gyártókat az új szabályozás arra fogja ösztönözni, hogy ne csak a jövedelmező, nagy területû növénykultúrákra, hanem a sokszor növényvédelem nélkül maradó kiskultúrákra (pl. bogyós gyümölcsûek, gyökérzöldségek stb.) is engedélyeztessék a készítményeiket, mivel ebben az esetben hosszabb adatvédelemmel jutalmazza őket a rendszer, vagyis tovább élvezhetik (a szabadalmi védettséghez hasonlóan) vizsgálati eredményeik kizárólagosságát. (Ugyanakkor az az EU által követett értelmezés, hogy a kiskultúrás kiterjesztéseket is a zonális rendszerben kelljen végezni, megnehezíti a meglévő okiratok kultúrabővítéseit.)

A másik kedvező változás az ún. alapanyagok kategóriájának bevezetése. Az ebbe kerülő hatóanyagok a jelenlegi nagyon szigorú vizsgálati követelmények nélkül is pozitív listára kerülhetnek. Várhatóan már más célra (pl. élelmiszerként) engedélyezett anyagok fognak ide tartozni. Az unió 1991-ben elfogadott engedélyezési rendszerénél valószínûleg nem gondoltak arra, ami mára már tragikus méreteket öltött, hogy viszonylag egyszerû, valószínûleg nem ártalmas termékek százai kerülnek ki a piacról (pl. olajok, természetes növényi hormonok, növényi kivonatok), mivel gyártójuk nem tudja a horribilis engedélyezési költségeket viselni. Erre, ha nem is megoldást, de enyhítést jelenthet az új szabályozás.

Az új engedélyezési rendszer hatásait a termelők egyelőre legfeljebb az eseti engedélyezés szigorításán érezhetik. Az eddig viszonylag könnyen megkapható egy szezonra érvényes eseti engedély helyett csak 120 napos szükséghelyzeti felhasználást lehet engedélyezni, kizárólag olyan esetben, ha nincs más mód a kár elhárítására. Az ilyen engedélyek kiadását jövőre tovább kell szigorítani. A Magyarországon jelentkező legismertebb probléma a pocokinvázió, amire – más megoldás híján – idén ősszel is kiadtuk a klórfacinon hatóanyag szükséghelyzeti engedélyét.

Tovább folyik a hatóanyagok uniós felülvizsgálata, illetve a még nem értékelt hatóanyagok felvétele vagy elutasítása. 2011-ben emiatt vissza kellett vonni a propargit tartalmú atkaölő, a flufenoxuron tartalmú rovarölő és a propizoklór hatóanyagú gyomirtó szereket. 2012-ben a legfontosabb hatóanyag-visszavonás az acetoklór volt. Ennek készítményei a türelmi időt is figyelembe véve 2012. december 31-ig forgalmazhatók és 2013. június 23-ig használhatók fel. Megjegyzendő, hogy olyan esetben is bekövetkezhet az engedély visszavonása, ha a hatóanyagot éppenséggel felvették a pozitív listára, de az adattulajdonosok nem adnak hozzáférési jogot a többi gyártónak. Ez történt az egyik kedvelt hazai kénkészítménnyel is.

2011-ben a méhpusztulások száma megnövekedett hazánkban, ezért lépéseket kellett tennünk a növényvédő szerek okozta kockázatok csökkentése érdekében. A méhpusztulások több okra vezethetők vissza, ezek egyike a nem megfelelő szakértelemmel elvégzett növényvédőszeres kezelés, ami a méhpusztulások hozzávetőlegesen 10%-át okozza Magyarországon.

A növényvédő szerek által okozott méhpusztulások döntő többsége a repcefénybogár elleni védekezésre volt visszavezethető, illetve az elhullott méhekben a legtöbb esetben a klórpirifosz hatóanyag volt kimutatható. Erre tekintettel felül kellett vizsgálni az alkalmazott technológiai előírásokat, és az a döntés született, hogy a klórpirifosz hatóanyagot tartalmazó növényvédő szerek használatát repcében olyan módon szigorítjuk, ami még nem veszélyezteti a hatékony védekezést a rovarkártevők ellen.

Az érintett készítmények a 2012. évtől kezdve repcében csak BBCH 50 (rejtett bimbós) állapotig permetezhetőek ki, vagyis a kezeléseket a zöldbimbós állapot kezdetére be kell fejezni. Így nem fordulhat elő, hogy a kezelésnél sárgabimbós vagy virágzó egyedekre hatóanyag jusson ki, veszélyeztetve a méheket.

A repcében is alkalmazható készítményeket I. forgalmi kategóriába soroltuk át, biztosítva ezzel, hogy a hatóanyag kijuttatásához és a fenológia megállapításához mindenképpen megfelelő szakértelem álljon rendelkezésre.

A méhek szempontjából a dimetoát hatóanyag is kockázatosnak bizonyult, ezért készítményeit a gyümölcskultúrákból kivontuk, és I-es forgalmi kategóriába raktuk át.

2012-ben a fenti két hatóanyag szerepe jelentősen csökkent a méhmérgezések feltehető okai között, ugyanakkor a neonikotinoid típusú hatóanyagok több esetben is gyanúba kerültek. A csoportba tartozó klotianidin, tiametoxam, imidakloprid, acetamiprid, valamint a hasonló veszélyességû fipronil hatóanyagok nagyon kis mennyiségben is káros hatással vannak a méhekre, megzavarják tájékozódásukat, és jelenleg az EFSA (Európai Élelmiszerbiztonsági Hivatal) részletes vizsgálatot folytat e hatóanyagokkal kapcsolatban. Mivel más országokban már bizonyítható méhpusztulást okozott a csávázott vetőmagvak vetésekor keletkezett por, ezért az ilyen hatóanyagokkal kezelt magvakat pneumatikus vetőgéppel kizárólag a porzást gátló deflektor alkalmazásával szabad vetni. A hatóanyaggal kapcsolatos további esetleges szigorítások az EFSA vizsgálat eredményeitől, illetve a hazai esetek felderítésétől függnek.

Tőkés Gábor

NÉBIH – Növény-, Talaj- és

Agrárkörnyezet-védelmi Igazgatóság

A cikk szerzője: Tőkés Gábor