A Baranya megyei Rádfalván nőtt fel Kovács Mária, szerető szülői és nagyszülői fészekben, amely féltő módon nem is engedte, hogy erdész legyen és egy nagy erdőben éljen, szép kis házban egy kutyával és egy lóval – pedig ez volt a vágya. Nem lyánynak való az, hangzott a szülői intelem, s mindjárt terelgették is egy fehér köpenyes pályára, nőnek való szakmát tanulni. Gyógyszerésznek készült a komlói Steinmetz Miklós Egészségügyi Szakközépiskolában, de annak elvégzése után mégis inkább az ugyancsak a gyengébb nem képviselőinek akkor még vonzó szakmáját tanulta ki, s ápolónőként végzett. A gyermekkori álomból aztán bő két évtizedes valóság lett, ennyit dolgozott Mária az egészségügyben.
Kulák nagyapja révén a család kárpótlási jegyeket kapott, ő pedig az idő tájt éppen Németországban volt egy továbbképzésen. Két évig egyébként az ingolstadti klinika ortopédiáján dolgozott, özvegyasszonyként az itthoni fizetése ugyanis éppen csak a fia taníttatását fedezte. A kárpótlások időszakában még nem is tudta pontosan, hogy akar-e földet. Testvére kérésére azonban – aki éppen munka nélkül maradt a Diósviszlói Tsz megszûnése következtében – mégiscsak vettek földeket. Fivérének viszont mégsem volt akkora területre szüksége, mint amennyit megvásároltak, ráadásul a földhöz gépek is kellettek.
Mária a Németországban jól megfizetett kemény munka árából finanszírozta az első technikai beruházásokat. Édesapja egyébként „föld- és szőlőmániásként” legelsőként egy öreg, a termelőszövetkezetben kiselejtezett MTZ-t vásárolt. Gondos munkával szépen rendbe rakta a masinát, s azzal, meg egy ekével és egy tárcsával kezdtek dolgozni. Abban az időben Mária még körzeti ápolónőként dolgozott Diósviszlón, de maga is elkezdett gazdálkodni, és párhuzamosan végezte a két merőben más tevékenységet három éven keresztül, 1997-ig. Ez idő alatt egyre növekedett a földterületük, és már túl sok lett a kétféle munka együtt – dönteni és választani kellett hát.
Az asszony a földmûveléssel és a gazdálkodással kapcsolatos könyvekből, illetve gyakorlati bemutatókon szerezte a tudását, mert – ahogy mondja – korábban mindössze annyit tudott, hogyan is néz ki egy kapa vagy egy traktor, az agráriumról azonban semmi fogalma nem volt. Mezőgazdasági gépszerelő testvére volt az egyetlen a közelében, aki segíthetett neki, így megkezdődött a folyamatos önképzés, minél több tudás megszerzése. Azt gondolta, hogy talán már elég késő van a tanuláshoz, ezért inkább csak azzal a növénnyel foglalkozik majd, amit termeszt. A többi kultúráról viszont csak annyit tanul majd meg, amennyit feltétlenül szükséges. Időközben persze elvégzett egy mezőgazdasági vállalkozói iskolát, de akkor már 180 hektáron csak növénytermesztéssel terveztek foglalkozni, és arra igyekezett koncentrálni. Ma már a fiával – aki az informatikusságot cserélte fel a gazdálkodásra – ketten dolgoznak a földeken. Hazajött parasztnak – mondja szeretettel a hangjában Mária, aki maga is egy nagy kört írt le, amíg visszatalált ősei nyomvonalára.
Még ma is előfordul, hogy ebéd után kimegy megnézni vegyszerezés előtt a földeket. Korábban megesett, hogy úgy kellett rátelefonálni, mert aggódtak érte – ma már tudják a családtagjai, hogy hosszasan tanulmányozza a földet, s olyankor nem érzékeli az idő múlását. Mária úgy szereti a földet nézni, hogy megáll a tábla szélén, és ha lát valamit, odagyalogol. Azt mondja, erre szükség van, mert hiszen minden területen más-más gyom jelenik meg, és nem mindegy, hogy az ember mennyit költ vegyszerre. Ő pedig nem szeret nagy mennyiséget kijuttatni, s nevetve teszi hozzá, hogy a gyermeke szerint pipettával méri a vegyszert. De megtanulta a több mint húsz esztendős humán gyógyítás időszaka alatt, hogy ugyan miért kellene a maximum dózist adni, amikor a kisebb adag is éppúgy kifejti a hatását.
Sokan kérdezték már tőle az elmúlt években, hogy miként jön össze a gazdálkodás az egészségüggyel. A válasz erre valójában egyszerû, hiszen a betegápolás és a növényápolás nem áll távol egymástól. Mindkettőre oda kell figyelni, csak a növény nem válaszol, legfeljebb nem terem!
Mária olyan lelkesedéssel beszél a gazdálkodásról és a földről, hogy nem csoda, ha a fia kedvesen így jellemzi: „anyám földfüggő”. A családi szólánc teljes egészében így szól –„mondd neki ruha: semmi; mondd neki: traktor, felcsillan a szeme; mondd neki: föld; meg kell venni!” Az asszony büszke nagymamaként meséli, hogy három esztendős unokája is imádja a gépeket, traktorosnak készül, aratáskor olykor ő is fenn ül az óriási gépen. A jól gépesített gazdaságban látja maga körül az örömmel végzett munkát, s ha Mária nem traktorozik éppen, akkor együtt szerzik be a vetőmagot és az alkatrészeket. Jó dolog átadnia a tudást, vallja beszélgetőtársunk.
A régi vágyból erdő ugyan nem lett – no, nem mintha nem vásárolt volna, de mivel erősen lopták a fáit, inkább eladta a területet. Szívesebben foglalkozik ma már csak azokkal a növényekkel, amelyekre gépesítve van. Egyik évben bátran belevágott ugyan a popcorn- termesztésbe is, de a betakarításhoz nem talált dolgozni vágyó munkaerőt… Nagy a kockázat – mondja – ha rossz döntést hoz, az az ő vesztesége. Ha van csapadék, kisebb a gond, de a meglehetősen heterogén területeiken vannak homokfoltok is, az pedig csapadék nélkül rémesen tud kinézni. De minden évben újra kezdik, nem veszítik a hitüket: a mezőgazdaságban nagyon kitartónak kell lenni! S ha jókor jön az eső, már az unokája is szalad hozzá boldogan: örül a földünk!
A felnőtt évek alatt pihenő gyermekkori álmok azért mostanában olykor-olykor újraélednek, s talán még mindig nem mondott le arról, hogy egy takaros kis házban éljen majd, az erdőszélen.
Kovács Mária összesen 214 hektáron folytat szántóföldi növénytermesztést Diósviszlón és vonzáskörzetében. A mûvelt területek átlagos aranykorona értéke 15–21 között változik, a talajok pedig jellemzően öntéstalajok. Ezen a tájon a Mecsekről erózió útján lehordott talaj- és kőzetrészek egymásra rakódása alakította a talajtakarót, amely így heterogén összetételû, de általában jó vízgazdálkodásúnak és közepes tápanyag-szolgáltató képességûnek tekinthető. A gazdaság vetésszerkezetét négy növénykultúra alkotja, a búza, az árpa, a szója és a kukorica. A napraforgó nem véletlenül nem szerepel közöttük, Mária úgy fogalmazza meg, hogy „még soha nem volt szép napraforgó” ezen a részen, ezért nem is kísérletezik vele, a környéket egyébként túl párásnak ítéli meg e kultúra számára. Beszélgetésünkkor igen aktuálisnak tûnt rákérdezni a kukoricában elért idei eredményekre, hiszen az ország nagy részén az átlagosnál jóval korábban, már nagy részben befejeződött a betakarítás. Máriánál ekkor még folyamatban volt a betakarítás, de a már betakarított területek átlaga alapján gyenge, 5 t/ha körüli termést mutatnak az első eredmények, noha a jó adottságú és csapadék-ellátottságú területeken 10 t/ha termés is született. A gyengéhez persze rögtön hozzá kell tenni, hogy egy átlagos, ill. jó évjárathoz képest nyilvánvalóan gyenge az 5 t/ha kukorica termés, de nem így az idei extrém évben… A június még viszonylag csapadékosnak volt tekinthető a környéken, de júliusban és augusztusban gyakorlatilag nem volt csapadék, a két hónapban mindösszesen 2-2 mm eső hullott.
A kukoricát követően fontos és érdekes a Mária által szintén termesztett szójababra is kitérni, különösen, hogy ez a növény Magyarországon belül Baranya megyében és Baja környékén termeszthető a legeredményesebben, mind a talajadottságok, mind pedig a magasabb átlaghőmérsékletek és párás mikroklíma megfelelnek ennek a növény által támasztott környezeti igényeknek. Ezt visszatükrözik a Mária által elért terméseredmények is, hiszen 3,6–4 t/ha a szója átlagtermése az elmúlt évek eredményei alapján. Idén a nagy hőség és légköri aszály természetesen ezt a kultúrát is megviselte, így 1,9 t/ha-ra csökkentve az átlagtermést. Mivel az úgynevezett fő szántóföldi kultúrákkal szemben lényegesen kevesebb szó esik például a szójáról, megragadva az alkalmat, hogy Mária ezt a növényt is termeszti, megkértem, hogy kicsit részletesebben is ejtsünk szót róla. Rögtön az elején fontos leszögezni, hogy pillangósvirágú növényként a szója nagyon jó búza előveteménynek számít. Kukorica után szokott következni a vetésszerkezetben. A kukorica betakarítása után ősszel szántásra kerül sor, ezt követően tavasszal simítózás és kombinátorozás következik. Vetés előtt 54 kg/ha nitrogén hatóanyagot juttatnak ki mûtrágya formájában, magasabb nitrogén- dózis alkalmazása visszafogná a növény gyökérgümőiben élő szimbionta baktériumok légköri nitrogén megkötését, kihasználatlanul hagyná tehát az „ingyen nitrogén” hasznosításának lehetőségét. Nagyon fontos arra ügyelni a pillangósvirágúak esetében, hogy bár növekedésük megindulásához szükséges a nitrogén mûtrágyán keresztüli pótlása, azonban túl nagy dózist sem szabad alkalmazni, hiszen akkor a nitrogénkötő baktériumoknak is elegendő tápanyag áll a rendelkezésére és nem éri őket az az inger, hogy további nitrogénforrások megszerzéséhez megkössék a légköri nitrogént.
A szója esetében nem része Mária gazdálkodási gyakorlatának a komplex alapmûtrágyák használata, de idén az egyik táblán ilyet is kijuttatott. Különbség azonban nem igazán látszott a nem alaptrágyázott területekhez képest, amelynek két oka lehet. Nem extrém tápanyaghiányos területen a mûtrágyák hatása folyamatosan jelentkezik közép-, ill. hosszú távon a talaj megfelelő tápanyag-ellátottságának és tápanyag-szolgáltató képességének fenntartásával, nem pedig rögtön a kijuttatás évében. Mindemellett az idei évben az alacsony csapadékmennyiség miatt nyilvánvalóan az átlagosnál rosszabb volt a mûtrágyák oldódása, ennek következtében pedig a hasznosulása.
Mária egyébként csak a legszükségesebb mennyiségben igyekszik felhasználni mûtrágyákat és növényvédőszereket. Termesztéstechnológiájának ezért is fontos része továbbá a zöldtrágyázás is, amelyre kukorica előtt szokott sor kerülni, és általában repcét, vagy facéliát vet zöldtrágyanövényként. A zöldtrágyázás pozitív hatásai elsősorban a gyomelnyomó képességben és a trágyahatásban fogalmazhatók meg a tapasztalatok alapján. Utóbbi különösen a repce esetében jelentős, amely nagy mennyiségû nitrogént vesz fel és nagy zöldtömeget képez, így jelentős tápanyagtőkét lehet leszántása által visszajuttatni a talajba. A zöldtrágyázás kapcsán természetesen a talaj szerkezetére, ill. szervesanyag-tartalmára gyakorolt pozitív hatásait is ki kell emelni. Mária külön hangsúlyozza, az a tény, hogy viszonylag extenzív mûtrágya-felhasználása is jó terméseredményeket szokott elérni, nagyban köszönhető a zöldtrágyázáson keresztüli trágyahatásnak. Hazánkban gyakran elhangzó negatív érv a zöldtrágyázással kapcsolatosan, hogy a vetésidőben jellemző csapadékszegény és meleg időjárás miatt nem kelnek ki az ilyen célból vetett növények. Mária esetében ilyen csak az idei extrém körülmények között fordult elő egy egyébként is gyenge termőhelyi adottságú területen, többi területén idén is jó kelést mutatott a zöldtrágyaként vetett facélia.
Nyilvánvaló, hogy a Magyarországra jellemző éghajlati adottságok miatt, különös tekintettel az elmúlt években egyre hangsúlyosabban megmutatkozó extrém száraz időjárásra, rizikót jelenthet a zöldtrágyanövények kelése. Ugyanakkor több termelő egyértelmûen pozitív tapasztalatai miatt mindenkit biztatni kell ennek legalább a kipróbálására, hiszen a zöldtrágyanövények amellett, hogy szervesanyag-utánpótlást jelentenek a talaj számára – az elővetemény után visszamaradó tápanyagok felvételével, amelyek a talajba dolgozásukkal visszakerülnek és felvehetőek lesznek a következő kultúra számára – jelentős mértékben hozzájárulhatnak a mûtrágya formájában magas költségért kijuttatott tápanyagok eredményesebb hasznosításához.
Keresztes Júlia–Benedek Szilveszter
