A baromfifélék egyedi értékének alacsony volta és termelési ciklusuk rövidsége miatt nem voltak igazán a származás ellenőrzési kutatások fókuszában annyira, mint a nagy háziállatok (szarvasmarha, ló, stb.), amelyeknél ez a kérdés megoldott. Azonos technikával megközelíthetők a kisállatok is, de ott általában több ezres állományokat ill. egyedeit kellene azonosítani, ami kivitelezhetetlen a költségek és a pedigré lazább volta miatt (nem egyedek, hanem állományok rokonságát lehet csak igazolni ill. cáfolni).
Nehezebb a helyzet a baromfiféléknél azért is, mert nem csak a származás ellenőrzésének megállapítása nehéz, de még a fajtával vagy hibriddel való azonosítása sem egyszerű, ránézésre szinte lehetetlen bizonyosan. Ennek az az oka, hogy a tenyésztő cégek a világon többnyire ugyanazon fajtákból indultak ki, melyek küllemükben viszonylag keveset változtak. Ezért az állattartókban is igazán csak akkor merül fel a gyanú, ha az új állomány termelésben eltér a technológiában meghatározottaktól ill. a megszokottól. Ez azonban igen gyenge bizonyíték, mivel a környezeti hatások jelentős súllyal vesznek részt a legtöbb termelési paraméter alakulásában.
A DNS technológia robbanásszerű fejlődése számos olyan technikát eredményezett, amellyel DNS szekvencia különbségeket (markereket) tudunk megállapítani egyedek, állományok között. A vizsgálatok információtartalma, kiértékelhetősége, megbízhatósága, idő-, munka-, pénz- és mûszerigénye igen széles skálán mozog. Az általunk kiválasztott módszer, a véletlenszerûen sokszorozott DNS polimorfizmus (RAPD) vizsgálata. Az eljárás alapja, hogy a genetikai anyagban véletlenszerûen kijelölt pontokon mutatunk ki változatosságot a DNS szekvenciában a polimeráz láncreakció révén.
A módszernek viszonylag alacsony költsége, könnyû kiértékelhetősége, elviselhető mûszerigénye van, amiért állományok (minták százainak) elemzésére is alkalmas. Fontos szempont, hogy tetszőlegesen választhatjuk meg, milyen mennyiségû információ alapján, milyen felbontással, pontossággal kívánunk összehasonlítani különböző genotípusokat.
A kipróbálás során 16 különböző genotípust elemeztünk. Az állományokból 50-50 egyed vérmintájából gyûjtőmintát keverve végeztük el a molekuláris genetikai analízist. Így a fajtán belüli genetikai szerkezettel kapcsolatos információkhoz nem jutunk hozzá, azonban az elsődleges célkitûzésnek nagyszerûen megfelel. A gyûjtőmintákból detektálható polimorf változatok száma kisebb, mint az egyedi DNS minták vizsgálatakor, amelyek azonban mégis jelentkeznek, azok állományra kiterjedően jellegzetesek.
Az alkalmazott módszerrel 11 jól megállapítható, variábilis DNS markert tártunk fel, melyek határozott jelenléte vagy hiánya megállapítható volt a vizsgált genotípusoknál.
Állományokat jellemző DNS (RAPD) markerek 50-50 egyedi mintából kialakított gyûjtőmintákban (az oszlopokban az egyes állományokra jellemző DNS fragmentmintázat látható, a nyilak variábilis marker fragmenteket mutatnak):
Ezzel a vizsgálati stratégiával és az alkalmazott markerekkel az összes vizsgált vonalat jól meg tudtuk különböztetni egymástól, ami azt jelenti, hogy a módszer hatékonyan alkalmazható állományok származásának ellenőrzéséhez.
A megkülönböztethetőség csak ritkán alapult 1-1 vonal specifikus markerén, ami azt jelentette, hogy csak egyetlen genotípusban szerepelt vagy hiányzott volna csak egy marker. A 11 marker hiányából vagy jelenlétéből származó mintázat kombinációja azonban elégséges volt ezen genotípusok biztonságos megkülönböztetéséhez:
DNS markerek jelenlétével (1) vagy hiányával (0) kimutatható különbségek tyúk fajták, vonalak között:
cellspacing="1">
markerek:
ab7/
600
ab8/
650
ab9/
760
ab11/
1000
ab11/
840
ab11/
1800
ab11/
1300
ab12/
1150
ab18/
620
ab18/
630
ab19/
1150
genotípusok:
őshonosA
1
0
1
1
1
0
0
1
0
1
0
őshonosB
1
0
1
0
1
0
0
1
0
1
0
őshonosC
0
1
1
0
1
0
0
0
0
1
0
őshonosD
1
0
1
0
1
0
0
1
0
1
0
őshonosE
0
0
1
1
0
0
0
1
0
0
0
húsA♀
1
1
0
1
1
0
0
1
0
0
0
húsA♂
0
0
1
1
1
0
1
1
0
1
1
húsB♀
1
0
0
1
1
0
1
1
0
1
0
húsB♂
1
0
0
1
1
0
0
0
0
1
0
tojóA♀
0
1
1
0
1
1
0
0
0
1
0
tojóA♂
0
1
1
0
1
0
0
0
0
1
0
tojóB♀
0
0
0
0
1
0
0
0
1
1
1
tojóB♂
0
1
1
0
1
0
0
0
0
1
0
tojóCvégtermék
0
0
1
0
1
0
0
0
0
1
0
kettősh.A
0
1
1
1
1
0
0
0
1
1
0
kettősh.B
1
1
1
1
1
0
1
1
0
1
0
Tapasztalatainkban kiindulva, mégis amiben biztosak lehetünk, az az olyan jellegû származásellenőrzés, amely során két állományt tudunk összehasonlítani: a szülőpár- és a tőle származó végtermék állomány genetikai azonosságát (ill. eredetét) megállapítva. Egy-egy állománynak fajtához való rendelése problémát jelenthet, ha a tenyésztő cég különböző vonalakat használ a szülőpár előállítása során, amelyeket sem a szülőpároknál, sem a végterméknél már nem jelöl meg. Természetesen felvetődik a kérdés, hogy a forgalomba hozott állományok eredetét milyen szinten kell igazolni és milyen módon tehető ez ellenőrizhetővé. A minőségbiztosítás gyakorlatának széleskörû terjedése az állattenyésztésben is várható, ezért ezt a kérdés nem csak a kutatás oldaláról vár megoldást.
