A patkány magatartása territoriális, kisebb-nagyobb csoport (általában 15–30 egyed) saját területét megjelöli és agresszívan védelmezi.
A patkányok által igényelt terület nagysága a táplálékforrástól függ, ezért láthatunk egy kis alapterületű gabonatárolóban rengeteg patkányt. Saját felségterületüket jól ismerik, mivel ízérzékük is kiváló, az ott található táplálékforrásokat rövid idő alatt „felmérik”, az idegen táplálékkal szemben azonban roppant bizalmatlanok. Egy patkány évi takarmányfogyasztása egy állattartó telepen 20 kg is lehet, a vizeletükkel azonban ennek többszörösét szennyezhetik be.
Betegségeket, sőt járványokat indíthatnak el, tarthatnak fenn. Egyetlen halom patkány-ürülék mintegy 200 000 Szalmonella-baktériumot tartalmazhat, s egy vándorpatkány évente tizenötezerszer ürít.
Az állattartó telepek közötti járványterjesztésben értelemszerűen a vándorpatkányoké a főszerep. Fontos megjegyezni, hogy rongálják az épületeket, azokban lyukakat, járatokat fúrnak, megrágják a fa- és falszerkezeteket, a vezetékeket, a szigetelést, a berendezési tárgyakat. Noha mozgásukkor (ha tehetik) elkerülik a nyitott tereket és a falak, etetők, vezetékek, zsákok takarásában közlekednek, mégis zavarják haszonállataink nyugalmát, ezáltal csökkentve a nyugodt pihenésüket, ennek folytán a termék előállítást.
A vándorpatkány 18–25 cm hosszú, szürkésbarna, szürkésfehér hasú. Fülei rövidek, farka testhosszánál rövidebb. Rendkívül szapora faj, optimális körülmények között egy patkánypárnak évente 400–800 utóda is lehet. Évente három fő szaporodási időszaka van, kora tavasszal, nyár elején és ősszel. A patkányok elszaporodásának mértéke a táplálék mennyiségétől, valamint a zavartalan búvóhelytől függ. Ha életfeltételei kedvezőtlenné válnak, vagy túlszaporodik, más területre vándorol. A vándorpatkány élettartama 2-3 év, de a többség jóval előbb elhullik.
A patkányok föld alatti lyukakban, épületek félreeső részein, ritkábban a csatornában élnek, általában ott, ahol a közelben elegendő táplálék áll rendelkezésre és a hőmérséklet is megfelelő. Fészkét közvetlenül az épület alatt, védett helyen alakítja ki, de gyakran telepszik meg kész üregben, amelyet kibővít. Nagyvárosokban a csatornahálózatban is megtelepszik, de az épületen belül felhalmozott és régóta egy helyen tárolt anyagok (pl. az épületek környékén található lomok, törmelékek, téglarakások, fa- és építőanyagok, széna- és szalmakazlak stb.) között is fészket rakhat. Nyáron a szabadban, főleg a folyópartokon, gyakran a gátak környékén ütnek tanyát.
A vándorpatkány mindenevő, napi táplálékszükséglete átlagosan 50–100 gramm. Ennél azonban sokkal nagyobb mennyiségű táplálékot hurcol be fészkébe. Gyors alapanyagcseréje, illetve fogai koptatása miatt állandóan táplálkoznia, illetve rágnia kell. Kedveli az 50–70% nedvességtartalmú táplálékot, ennek hiányában száraz élelmet is elfogyaszt, ilyenkor viszont folyadékigénye megnő. Az éhezést és a szomjúságot a vándorpatkány igen rosszul tűri, táplálék, vagy folyadék nélkül napok alatt elpusztul. Táplálék hiányában ivadékait, vagy beteg társait is felfalja.
Aktivitásukat az óvatosság és gyanakvás határozza meg, amelyet az újtól való ösztönös félelem (neofóbia) és a mérgezett csalétektől való kifejezett tartózkodás (bait shyness) jellemez. A patkányok folyamatosan figyelik környezetüket, az ott elhelyezett, eddig nem ismert táplálékkal, vagy új tárgyakkal, esetleg az ott végbement, számukra szokatlan bármely változással szemben igen bizalmatlanok. Az új, korábban nem látott vagy nem ismert, szokatlan táplálékot is csak igen óvatosan kóstolják meg, és ha annak íze nem kedvező (esetleg attól a patkánycsalád bármely tagja megbetegszik), nem hajlandók elfogyasztani. A vándorpatkány jellegzetesen éjszakai állat, rejtett életmódot folytat, nappal fészkében tanyázik. A fészekből óvatosan jön elő, és megszokott ösvényeken közlekedik, mindig oly módon, hogy testének egyik oldala valamilyen felülethez közel legyen. A patkány igen tanulékony, ravasz állat. Gyorsan fut, jól mászik és úszik, akár 60 cm távolságot is képes átugrani. Igen fejlett a tisztálkodási ösztöne, táplálkozás, vagy vándorlás után a testére tapadt szennyeződést nyugodt körülmények között azonnal eltávolítja.
A mérgezett csalétket patkányirtás alkalmával etetődobozokba helyezzük. Ahol a patkányok nappal is mozognak, ott sokszor azonnal látható és dokumentálható az irtószer elfogadása vagy elutasítása. A szakmában ismeretes „bait shyness” jelenség időnként előfordul, ilyenkor a patkányok hosszú ideig elkerülik a számukra ismeretlen táplálékot, nem fogyasztják el a mérgezett csalétket.
Az általunk kínált (brodifakum, difenakum, bromadiolon hatóanyag tartalmú) illatos rágcsálóirtó készítmények ellenállhatatlan vonzó hatást fejtenek ki a patkányok egyedeire. A falánk vándorpatkányok rövid időn belül halálos mennyiséget fogyasztanak a méregből. Elsőként a domináns példányok fogyasztanak a patkányméregből, erős fertőzöttség esetén többszöri pótlás is szükséges lehet. Az általunk kínált brodifakum hatóanyagú mérgezett csalétek négyszer(!) hatékonyabb, mint az általánosan elterjedt bromadiolon hatóanyagú rágcsálóirtó szer.
Ez a gyakorlatban annyit jelent, hogy a patkánynak a hagyományos patkánymérgekhez képest negyed mennyiséget elég fogyasztani a halálos dózis felvételéhez. Ez a különösen hatékony rágcsálóirtó csalétek a legóvatosabb, túlélő típusú példányokat is elpusztítja.
Egyes helyeken a mérgezett csalétek használata nem kívánatos, a különféle ragasztós patkánycsapdák alkalmazása pedig háziállatok mellett problémás. A ragasztós felületekbe ugyanis a háziállat is belesétálhat. A patkányfogás hatékony és állatbarát módja az élve befogó ketreccel történő csapdázás. A hatékony patkány elleni csapdázás gyakorlatot igényel, fontos a csalétek körültekintő megválasztása, továbbá a csapda megfelelő helyeken való felállítása. A sikeres befogás után a patkány elpusztítása, vagy lakatlan helyen történő szabadítása egyaránt lehetséges.
Dankó Mónika
A cikk szerzője: Dankó Mónika
