A burgonya programszerű védekezésében meghatározó jelentőségű a burgonyavész (Phytophthora infestans). A kórokozó számára a csapadékos, mérsékelten meleg időjárás kedvez. A virágzás idején, amikor a sorok már záródtak, akkor számíthatunk az első fertőzésre, ha 18 - 19 ºC - os átlaghőmérséklet mellett, a havi csapadékátlag meghaladja a 120 mm-t, vagy 48 órán keresztül 75 % - nál nagyobb a relatív páratartalom, és nem csökken a hőmérséklet 10 ºC alá. A legnagyobb veszteséget a gumókötődés idején bekövetkező fertőzés okozza, amely súlyos terméskieséssel jár. A védekezést az inkubációs idő lejárta előtt kell végezni, amit Naumova - féle nomogrammal határozhatunk meg, a minimum, maximum és középhőmérséklet ismeretében. A burgonyavész tünetei, a levelek csúcsától kiinduló sárguló, majd barnuló, később kiszáradó foltok formájában jelennek meg. A foltok szélén szürkésfehér penészkiverődés figyelhető meg. Súlyos fertőzéskor a lomb, lecsüngő levélzettel elszárad, a szár és a gumó fertőződése mellett.
A burgonyabogár (Leptinotarsa decemlineata) ellen a burgonyában szintén programszerű védekezésre van szükség. A kártevő elszaporodására meleg csapadékos tavasszal és nyáron számíthatunk. A telelő bogarak számát térfogati kvadrát módszerrel határozhatjuk meg. Ha 1 m2 - en 1 db bogarat találunk, már veszélyes lehet. A telelőhelyről a tömeges rajzás április végén, májusban indul. Az érési táplálkozás után, a párosodást követően megindul a tojásrakás. A lárva, hőmérséklettől függően 1 - 2 hét alatt fejlődik ki. A lárvastádiumok közül a legfejlettebb lárva fogyasztja el a legtöbb táplálékot. A második nemzedék megjelenésére június végétől számíthatunk. Ezek lárvái július második felében, augusztusban táplálkoznak. A telelő imágónemzedék szeptember elején rajzik. A védekezést úgy célszerű időzíteni, hogy a kijuttatott inszekticid az 1 - es és 2 - es fejlődési fokozatú lárvák ellen hasson.
A levéltetvek elszaporodását a meleg tavasz és nyárelő segíti elő. A vírusvektor levéltetvek különösen veszélyesek, mert a burgonyában a vírusos leromlás közvetett okozói. Előrejelzésük egyik módszere a táblákon elhelyezett sárgatálas csapdázás, a szárnyas alakok vizsgálatára. A csapdákat május végén kell kihelyezni. A tömeges levéltetû rajzás időpontjának ismeretében kell elvégeznünk a szártalanítást a burgonyatáblákon, megakadályozva ezzel a vírus gumóba terjedését.
A kukorica egyik legfontosabb korai kártevője a kukoricabarkó, mely a fejlődő kultúrnövény leveleinek megrágásával annak 3-4 leveles koráig fokozott veszélyt jelenthet. A felvételezéseket a kukorica kelésétől kezdjük, és 3-4 leveles korig néhány naponta végezzük. Szögcsíra állapotban 1 db/m2, később 3-4db/m2 egyedsûrûségnél indokolt a védekezés megkezdése. Tekintettel arra, hogy a bogarak megtalálása sokszor nehéz (hûvös időben a talajrögök közé bújnak) a védekezés szükségességének megállapításához egyszerûbb módszer a levélkártétel mértékét alapul venni. Ha a kártétel mértéke eléri a 20-25%-ot és a növény még az érzékeny fenológiai állapotban van indokolt a védekezés megkezdése. A kukoricamoly felszaporodására és nagyobb mértékû kártételére a csapadékos és mérsékelten meleg rajzáskori (ált. június) időjárás esetén számíthatunk. A rajzást fénycsapdával követhetjük. A rajzáscsúcstól számított 2 hét múlva várható a tömeges lárvakelés és ez egyben a védekezés optimális időpontja. A kártevő szárban telelt lárváját tavasszal elpusztíthatjuk az elmúlt évi kukoricaszár leszántásával, ami a növényvédelmi jogszabályok értelmében kötelező. A fejlődő csöveket károsítja a gyapottok bagolylepke lárvája is. A lepkék rajzását feromoncsapdával követhetjük, és ez alapján időzíthetjük a védekezést. A tömeges lárvakelés általában a rajzáscsúcsot követő 8-10 nap múlva várható de a lepkerajzás a nyár során sokszor elhúzódó ebből adódóan a lárvakelés is. Az elmúlt években délről betelepült új kártevője a kukoricának az amerikai kukoricabogár. A kártevő lárvája a kukorica gyökereit károsítja, a kifejlett bogarak pedig a növény pollenjével, bibeszálaival (bajusz) táplálkoznak, vagy a leveleket hámozgatják, ill. a tejesedő szemeket rágják meg. A kártevő felderítését és rajzásának nyomon követését feromoncsapdával, illatcsapdával és sárga színcsapdával végezhetjük. A kártevő előrejelzési módszereinek és a védekezés lehetséges technológiáinak pontos kidolgozása a hazai körülményekre jelenleg is folyamatos. A kártevő felszaporodásának és a lárvakártétel megelőzésének jelenlegi legegyszerűbb és leghatékonyabb módszere a vetésváltás.
A napraforgótermesztés sikerességét az év során több gombakórokozó is veszélyeztetheti. A fehérpenészes szár-és tányérrothadás szkleróciumai akár 6-8 évig is éltben maradhatnak a talajban, ezért az 5-6 éves vetésváltás betartásával már jelentősen csökkenthetjük a betegség fellépésének esélyét. A betegség fellépésének a hűvös, csapadékos időjárás kedvez. Ha a bimbós állapot és az érés között a csapadékos napok száma meghaladja a 25-öt, a betegség járványos fellépésére kell számítanunk. Másik nagy jelentőséggel bíró betegség a napraforgó diaportés bélsorvadása. A betegség a talaj felszínén maradt fertőzött szármaradványokon telel át, majd általában nyár elején mérsékelten meleg és csapadékos periódust követően indul meg az aszkospórák szóródása. Jelenlegi ismereteink szerint 6-8 leveles és virágzás kezdeti fenológiákban megelőző jelleggel célszerű védekezni ellene. Az érés időszakában veszélyeztetheti a termést a napraforgó szürkepenészes betegsége. A betegség korai fertőzés formájában ritkán már júniusban megjelenhet a leveleken. Védekezésre akkor van szükség, ha a citromérés, majd az érés időszakában gyakori a csapadék, reggeli harmatképződés, esetleg a növényeket jégverés, homokverés vagy más sebzés érte. Alkalmanként és helyileg okozhatnak problémát szívogatásukkal a különböző mezei poloska fajok. Ha a bimbózás és a virágzás időszakában átlagosan 4-5db/növény egyedszámban fordulnak elő indokolt a védekezés végrehajtása.
