„Fanatikus őrült” mindkettő – vélekednek róluk mások –, ezt skandáltam magamban addig a pillanatig, amíg a megbeszélt helyszínre, egy hangulatos, budai kávézóba megérkeztem. Márai Sándor gondolatai mentén haladva beszélgettem velük. A riport során a kérdésként szolgáló gondolatok többször sajátos értelmezést kaptak, a mai mezőgazdaság szolgálatába álló multinacionális vállalati környezet jellemzőit előtérbe helyezve. Egy-egy kérdés erejéig bevontam az édesapákat és a középiskolai barátok véleményét is kikértem.

 ..

KARA BÉLA

56 éves, jelenleg a Pioneer vállalat (Pioneer vetőmagok nemesítése, forgalmazása) közép-európai vezérigazgatója.

Szakmai életút: Gödöllői Egyetem • Városföld Dózsa Mg. Szövetkezet • Pioneer területi képviselő – kereskedelmi vezető – termékmenedzser – kelet-európai operative marketing manager – kelet-európai kereskedelmi vezető – közép-európai vezérigazgató. A Debreceni Egyetem tiszteletbeli docense.

.

SZANYI ISTVÁN

45 éves, jelenleg a Monsanto vállalat (DEKALB vetőmagok nemesítése, forgalmazása) kelet-közép-európai kereskedelmi vezetője.

Szakmai életút: Kertészeti és Élelmiszeripari Egyetem • KSZE vetőmag ágazat • Monsanto területi képviselő – területi vezető – kereskedelmi igazgató – ügyvezető igazgató – kelet-közép-európai kereskedelmi vezető. A VSZT elnökségi tagja, a Hibrid Szekció vezetője, a Magyar Kukorica Klub tiszteletbeli tagja, a Debreceni Egyetem tiszteletbeli docense.

...

„Amire az emberek sokáig, nagy akarattal, kitartással, előrelátással és körültekintéssel készülődnek, végül is bekövetkezik.”

KB: Attól a pillanattól, hogy megtanultam olvasni – és ráleltem Schillemann Trója című könyvére –, régész akartam lenni. Borzasztóan izgatott a múlt és a régi tárgyak. Aztán a középiskola utolsó évében szembesültem a ténnyel, hogy a Piaristáktól soha nem fognak felvenni (1976) az ELTE-re. Így aztán egyértelműen adódott a mezőgazdaság, ugyanis paraszti gyökerekkel rendelkezem, szüleim révén minden nyáron jócskán kivettem a részemet a különböző mezőgazdasági munkákból.

SZI: Tudatosan nem készültem erre a hivatásra, de számos olyan, családi berkeken belül futó impulzus ért fiatal koromban, ami elkötelezetté tett a mezőgazdaság iránt.

Édesapám földmérőként rendszeresen kivitt minket a természetbe, a határba, ahol a szabadság, az erdő és a föld illata nagyon mély nyomokat hagyott bennem.

Nagyszüleimnek és keresztapámnak középiskolásként, egyetemistaként besegítettem a takács és szőnyegkészítő vállalkozásba – az anyagbeszerzéstől kezdve a szövésen keresztül az értékesítésig –, ami kiváló lehetőséget biztosított a kereskedelem alapjainak elsajátításához, valamint a vezetői szemléletem kialakulásához.

Szakmai pályafutásomat – testvérem révén – az ország egyik leginnovatívabb műhelyében, a KSZE-ben kezdtem el, ahol egy életre beleszerettem a kukoricába. A 90-es évek végén három nagyon rangos vetőmagmárka (Asgrow, Cargill, DEKALB) egyesülésének lehettem szemtanúja, olyan vezetők, mentorok segítettek a vetőmag ágazat rejtélyeinek megismerésében, mint Dr. Kiss Zoltán, Baráth János és Kökény Gábor.

„Nincs más fegyver a világgal szemben, csak az alázat; nem a hajbókoló és mellverdeső alázat, hanem a másik, mely nyugodtan és mozdulat nélkül néz farkasszemet a világgal.”

KB: Alázat, szakmai alázat nélkül semmilyen területen nem lehet sikert elérni. Akiben ez nincs meg, az lesz a „pályaelhagyó”. Számomra a szakmai alázat elsősorban a mezőgazdaságban dolgozók abszolút tiszteletét jelenti. Ők mindennap értéket állítanak elő. Viszont van ennek a kérdésnek egy másik oldala is. Ez a folyamatos önképzés. Anélkül nem „szolgálhatjuk” hitelesen sem a minket alkalmazó vállalatot, sem a termelőket.

SZI: A mezőgazdaság, különösképpen a vetőmag ágazat bizalmi alapon működik. A legalapvetőbb értékek egyike a szakmai alázat, mely a tudás megszerzésével kezdődik. A következő lépcsőt a partnerekkel való tisztességes együttműködés kialakítása, a szakmai-partneri alázat jelenti, amikor mindkét fél jól jár.

„Aki harc közben sopánkodni kezd, elveszíti a csatát.
Ha valaki érzeleg, és a viadal közben a múlton mereng: egyetlen horogütéssel leteríti az idő.”

KB: Volt-e érzelmi viadal pályafutásom során? Igen volt – többször is. Csak gondoljunk bele az elmúlt 25 év alatt végbement változásokba – kárpótlási törvény, új szemlélet a mezőgazdaságban, nagyüzem vagy kisüzem stb. Ezek jelentős része nem „futó kaland” volt számomra, hanem az életemet olykor jelentősen befolyásoló események. Viszont soha nem vetettek vissza. Legtöbbször inspiráltak a továbblépésre. Pl. amikor már látszott, hogy a 92-ig prosperáló szövetkezet nem illik bele az új rendszerbe, akkor azonnal a továbblépés lehetőségét kerestem.

SZI: Szakmai pályafutásom során a legnehezebb feladatot az jelentette, amikor egyéni harcosból, vagyis területi képviselőből területi vezetővé léptettek elő. Több dolog is frusztrált kezdetben, amelyeken nehezen tudtam túllépni. Egyrészt az, hogy sokkal kevesebb időm maradt foglalkozni a szakmával, a kukoricahibridekkel, termesztéstechnológiával, s mivel a mércét korábban nagyon magasra helyeztem saját magam számára, ez igazi kihívást jelentett. A másik, hogy minden problémát én szerettem volna megoldani a kollégáim helyett, persze, hamar rájöttem, hogy ez nem fog menni. Megoldási kulcsként olyan környezetet kellett teremteni, olyan lehetőségeket és eszközöket kellett a munkatársak kezébe adni, amivel már képesek voltak megoldani a helyzetet, természetesen az irányításom mellett. Az érzelmi viadal megszűnt, amikor megértettem: az ő sikerük az én sikerem!

„Aki megsértődik, jogosan bukik meg.
Sértés nincs. Csak eredmény van.”

KB: Úgy vélem, hogy aki folyton megsértődik az önmaga áldozata. Ugyanakkor azt sértik meg, aki erre jó alany. Nem állíthatom, hogy nem voltak konfliktusaim munkám során, de odáig soha nem fajultak a nézeteltérések, hogy megsértsenek.

SZI: Az ember karrierje nem feltétlenül csak felfelé mutató előléptetésekből áll. Bár nem tartom magamat karrieristának, mégis volt olyan szituáció, amit akkor, abban a helyzetben csalódásként éltem meg.

Két éve dolgoztam már, mint Dunántúlért felelős kereskedelmi régióvezető. Váratlanul ért a bejelentés, hogy a két régió helyett négy régióra osztjuk az országot, így én már „csak” a dél-dunántúli régiót vezethetem. Hiába kaptam ezenfelül egy plusz felelősségi kört, ami lehetőséget biztosított, hogy az egész országra rálátásom legyen, illetve nemzetközi kapcsolatokra is szert tehessek, a kisebb terület és kevesebb kereskedő miatt úgy éreztem, presztízst vesztettem. Ez persze nem így volt, később rájöttem, hogy segített a személyes fejlődésemben, a későbbi előre menetelemben, valamint cég szempontból is helyes lépésnek bizonyult.

„Utolsó pillanatig erősebbnek lenni, mint a helyzet, amelyet külső erők teremtenek meg körülöttünk. Lélekben nem adni fel semmit, nem engedni; ez a titok.”

KB: Ebben a kérdésben maximálisan egyetértek Máraival. Ha feladom az egyenlő a vereséggel, és akik gyerekkorom óta ismernek, azok tudják, hogy utálok veszíteni. Csak egy példa: a bátyám nagyon jó sakkozó, én meg sem közelítem. Gyerekként sokat játszottunk, soha nem nyertem, de mindig újra nyaggattam, hogy játszunk, mert titokban bíztam benne, hogy egyszer „elkapom”. A munka azért más. A türelem a kulcsszó. Ki kell tudni várni türelmesen azt a pillanatot, amikor nekem, cégemnek kedveznek a körülmények és akkor megnyerni a „játszmát”.

SZI: Eddig még soha nem adtam fel. Mi a titok nyitja? Én úgy gondolom, hogy csakis akkor tudunk erősek maradni, ha hiszünk az ügyünkben, hiszünk az igazunkban, hiszünk a jövőnkben, hiszünk a képviselt márkában. A legfontosabb feladatomnak tartom, hogy minden egyes kolléga számára világos legyen a jövőképünk és a küldetésünk. A stratégia megértése ezek után már sokkal könnyebb. Minden egyes taktika, minden egyes cselekedet a jövőképünket és küldetésünket kell, hogy szolgálja.

„Az élet igazi, nagy vállalkozásai legtöbbször nem hőstettek, hanem türelemjátékok.”

KB: Ez igaz. Ahhoz, hogy sikeresek tudjunk lenni, jó termékek kellenek, és ha ez megvan, akkor jön a türelemjáték, a taktika. Viszont fordítva csak egyszer vagy kétszer lehet igaz ez az állítás egy 20–25 éves pályafutás alatt. Nevezetesen, ha gondod van a termékkel, akkor ügyes taktikai húzással megtartható a pozíció, de csak rövid ideig.

SZI: Mind az életben, mind a sikeres üzletben szükség van a hétköznapok türelemjátékára, de az igazi különbséget a hőstettek hozzák meg. Szükség van hőstettekre és szükség van hősökre.

„Egy ember, aki a múlt század derekán, tökéletesen kifejlesztve egyéniségét érvényesülni tudott a társadalomban, ma akkor érvényesül igazán, ha mindazt, ami eredendően egyéni benne, mentől tökéletesebben tudja elnyomorítani és leplezni.”

KB: Egyéniség, vagy szürkeség nagy szorgalommal? Mindkettő. Fontos az egyéniség, de ha ez nem párosul kitartással, akkor csak az ügyeskedés és képmutatás marad. Ezt lehet, hogy jó ideig el tudod adni kifelé, de nem a kollégáid felé. Ők ismernek. Egy multi esetében a megbízhatóság igénye fokozott. Hiszen az amerikai kolléga nem igazán érti a mi közép-európai gondolkodásunkat, történelmünkből eredő szemléletünket. Márpedig ezek sokszor befolyásolják még a fontos üzleti döntéseket is. Ha megbízható vagy, el fogja fogadni a véleményedet.

SZI: Mindkettőre szükség van. A szürkeség nagy szorgalommal kell a hétköznapokban a hosszú távú célok következetes eléréséhez. Az igazi különbséget és áttörést azonban – véleményem szerint – az egyéniség, az átlagtól való kitűnés hozhatja meg. Mind az agráriumban, mind az üzletben kellenek az ikonok, akikre felfigyelnek, akik képesek tömegeket vonzani és motiválni.

„Egy nagy tehetség – amolyan „igazi” –, harmonikus. Mindig, minden korban vannak közönyös tömegek, elbizakodott műértők, pöffedt kritikusok, tehetségtelen partnerek, kontár vetélytársak. Az igazi tehetség mindezt feloldja önmagában.”

KB: Ha nem művészekről, sportolókról, tudósokról beszélünk, hanem olyan emberekről, akik élik a mindennapi életüket, akkor az igazi tehetség az, aki következetes, megbízható a mindennapjaiban. Akit a családja, a munkatársai, barátai is igazodó pontnak tekintenek.

SZI: A tehetséget – a mai kor követelményei szerint – az egyénben rejlő potenciál, a céltudatosság és ambíció, a tanulási vágy és nyitottság jellemzi. Mint vezetőt, sokkal jobban érdekel a pedigré és a tények felsorolása helyett a kreativitás, az új ötletek felvázolása, a rizikóvállalás és kezdeményezőképesség, a világos célok és karriervágy. Szinte mindenütt nyitott szemmel járok, a hivatalos csatornákon kívül is keresem a tehetséges fiatalokat.

„Az embereken nem lehet „segíteni”. De el lehet viselni őket.
Ehhez sok tapasztalás kell. És emberfeletti türelem. És humor.”

KB: Lehet, hogy általánosságban igaz Márai fenti állítása, viszont az üzletben ezzel nem értek egyet. A mi szakmánkban a termék mellett az emberi kapcsolatoknak óriási szerepe van. Ezt csak egy jó csapattal lehet elérni. Egy dologra kell figyelni: mindig adj új motivációt a csapatnak. Ami nem tolerálható, az a lojalitás hiánya, az ellenérdekeltség, a lustaság és a folytonos pesszimizmus.

SZI: Az üzlet sajátos e kérdést illetően. Sokéves tapasztalatom azt mutatja, hogy a sikeres fejlesztéshez egy alapgondolat megléte feltétlenül szükséges: „minden ember saját maga sikerének kovácsa”. Ha ez megvan, nagyon sokat tudunk tenni a cél helyes meghatározásától a célhoz való eljutásig, a megfelelő tapasztalatok megszerzésén keresztül.

Hogy mely tulajdonságokat nem tűr meg egy vállalat sem? Minden olyan tulajdonság, illetve magatartásforma, amely tartósan csökkenti az egyén, illetve a csapat teljesítményét, a negatív hozzáállás, mely megfertőzi a munkahely légkörét, rossz erkölcsi morál, klikkesedés és a jó hírnevet sértő viselkedés. Nem elég ezt időben észrevenni, hanem idejekorán meg kell tenni a szükséges lépéseket is.

„Parancsolni annyi... mint felelősnek lenni, s fegyelmet csak az tart igazán, aki könyörtelenül következetes, de ugyanakkor tapintatos és udvarias.”

KB: Úgy vélem ez így csak féligazság. Ha éveken keresztül irányítasz egy régiót, amely különböző országokból áll, akkor nagyon figyelni kell a sajátosságokra és az szerint alkalmazni a vezetési módszereket. Ha nem a folyamatos cserékkel akarsz frissíteni, hanem motivációval, akkor nem a vasfegyelem a jó eszköz. Viszont ha azt érzékeled, hogy a fásultság kezd eluralkodni és a motivációs eszközök már nem működnek, akkor sajnos néha könyörtelennek kell lenni.

SZI: A demokratikus vezetési stílus követője vagyok. Fontos, hogy az ember üzleti gondolkodásával, munkastílusával és tetteivel példakép legyen, miközben képes motiválni és inspirálni a csapatát. Mindig bevonom és kikérem a kollégáim és a csapat véleményét, kimondottan támogatom a kezdeményező képességet és a kreatív megoldásokat, hogy kialakíthassuk a lehetséges alternatívákat, viszont a végső döntés felelőssége az enyém. A végrehajtásban híresen következetes vagyok.

„Mikor a világba megyek, mikor emberekkel beszélek, egyszerre megszűnök én, s elkezdődik a szerep, csak a festék és a vendéghaj hiányzik. Egyszerre színpadias lesz az élet. Mindenki így van ezzel; csak a kontárok tagadják, önmaguk előtt is, a rossz színészek. Tudunk egy szöveget, melyet kellemesen vagy tragikusan, de mindenesetre hatásosan a világ értésére óhajtunk adni. Ez a szerep nem mi vagyunk. De néha már összemosódnak jellem és jelmez, egyéniség és idegen szöveg.”

KB: Ez a fajta munka – ha a topon akarsz maradni – sajnos nem marad a magánszférán kívül. Egy bizonyos szint, beosztás felett ritkán adatik néhány olyan nap, amikor teljesen ki lehet kapcsolni. Nem szerep a munkám. A munkámban is az vagyok, aki egyébként bárhol máshol, otthon, egy bulin, vagy színházban.

SZI: Nem tartom szerepnek a munkám. Szerencsére, saját magamat adhatom mind a munkám, mind a civil életet illetően. Viszont az ember életútja során sokat változik, fejlődik, netalántán rossz szokásokat és kliséket is felvesz. Nehéz kiszűrni a rossz irányú változásokat és ebben igazán a legjobb barátokra, ismerősökre, munkatársakra van szükség. Úgy gondolom, hogy az őszinte véleménykérés és annak megfogadása – még ha néha fájdalmas is – sokat segíthet a jó irányú változások megerősítésében és a rossz irányvonalak beazonosításában és korrekciójában is. Ez nem könnyű, hiszen nem része a hétköznapi magyar kultúrának, de véleményem szerint kikerülhetetlen.

„Az emberben van valami megmásíthatatlan, amit (...)
a milieu és az idő sem tudnak átalakítani. Az idea az, ami benne él, amitől ember és személyiség, ami nem változik.”

Az édesapa, Kara Miklós gondolatai Kara Béláról

Örökmozgó kisgyermekként nehezen viselte a kötöttséget, bezártságot. Túlságosan is szigorú neveltetést kapott tőlünk, mely nála megfelelési kényszert váltott ki, ami főként az általános iskolában okozott nehézséget. Alkalmazkodóképességét középiskola elején – saját bevallása alapján – a „végtelenségig” fejlesztette. Az első év nehézségei után – a Piaristák szigorú, de szerető elvárásainak nem volt könnyű megfelelni – jó tanuló volt. Büszkék voltunk rá, mert az egyetemi eredményeit népköztársasági ösztöndíjjal is elismerték. Soha, semmiről nem akart lemaradni, minden lehetőséget megragadott céljainak eléréséhez. Ha valamit eltökélt, attól nem tudtuk eltéríteni, még azzal sem, hogy anyagilag nem támogattuk. Az egy hónapos angliai hátizsákos utazásra maga kereste meg a pénzt, és ezt értse szó szerint, a föld alól is előteremtette – sírásással.

A veleszületett örökmozgóságát tudatának fejlődése örökös küzdővé alakította át. Ez benne a megmásíthatatlan.

 Az édesapa, Szanyi István gondolatai Szanyi Istvánról

Gyermekként félénk, szófogadó kisfiú volt, tanulmányi eredményeit tekintve mindig az élvonalba tartozott. Középiskolában a szorgalmával párosuló határtalan természetszeretete az országos tanulmányi verseny döntőjéig „repítette”. Üzleti tehetsége korán felszínre tört, a rendszerváltást követően – már igencsak határozott, érett kamaszként – részt vett kárpótlási üzletekben, részvényjegyzéseken, földárveréseken. A szorgalma munkaszeretetté, majd egy idő után munkamániába csapott át, persze, ennek vannak hátrányai is, de így kell őt elfogadni. Büszke vagyok a fiamra. Az emberfeletti akaraterő, a soha nem szűnő tudásvágy, a jó és az új folyamatos keresése – ezek benne a megmásíthatatlanok.

„Az emberrel (...) negyven–ötvenöt éves koráig valóságosan megtörténik az élet. Akkor már tud valami foghatót, igazit; ez a tudás nem bölcs, nem is „mély”, nem elégít ki; de addig már látott az ember halottakat és élőket, az élet csodálatosan ismétlődik, semmi sem történik úgy, ahogy várjuk, semmi nem olyan meglepő.”

KB: Az utóbbi néhány évben valami hasonló foglalkoztatott. Most megértettem, hogy mi az. Ez a „kritikus tömeg” fogalma. Ha valaki tudatosan éli az életét, akkor egy bizonyos kor után – ez mindenkinél más – leülepednek a tapasztalatok, elérnek egy olyan “tömeget”, amely automatikusan segít a napi problémamegoldásban. Mintha felülről látnád a problémahalmazt, amely másokban esetleg pánikot vált ki. Valóban egyfajta “bölcsesség” alakulhat ki. Nem akarok vulgáris lenni, de hasonlatos az öreg bika nyugalmához.

SZI: Nyilvánvaló, 45 évesen már sokat tapasztal az ember az életében és a tapasztalat sok mindenen átsegíti. Jó alapot nyújt arra, hogy a helyzeteket higgadtan kezelje és akár rutinból meg is tudja oldani. A mai világ azonban annyira gyors, annyira változik, hogy ez a rutin sokszor nem elég, vagy már nem elég hatékony. Én a tapasztalat adta alapok megtartása mellett az állandó változásban, fejlődésben és új megoldások keresésében hiszek.

„Nincs reménytelenebb út, mint amely a tökéletességhez vezet; minden lépés új, beláthatatlan messzeségekre nyílik: s az ember elszörnyed e távlatok láttán és tudja, hogy nem szabad meghátrálni, sem megpihenni, mert lezuhan.”

KB: Erről a középiskolai matematika tanárom hasonlata jut eszembe: „ha a tudásod egy gömb és a felülete az ismeretlen, akkor minél többet tudsz, a gömb felülete – amely számodra az ismeretlen – egyre nagyobb lesz. Vagyis minél nagyobb a tudásod, annál nagyobb az a rész, amit nem ismersz. Tehát nincs tökéletesség, folyamatos tanulásra vagyunk ítélve.”

SZI: Az ember mindig fejlődik, és csak törekedni tud a tökéletességre. Az igény is folyamatosan változik az életkorral, a pozícióval és a személyes fejlődéssel egyetemben. 15 évvel ezelőtt olyan szakember szerettem volna lenni, aki mindent tud a kukoricáról és a technológiáról, a legjobb tanácsadó szerettem volna lenni. Ma azt szeretném, ha a csapatom minden tagja ezt tudná nyújtani a termelők számára. Számomra a kiteljesedés azt jelenti, ha a céges érdekeken túl szélesebb ágazati, illetve iparági célok érdekében dolgozhatunk, küzdhetünk. Ilyen lehetőség nyílik a VSZT-ben vagy a Kukorica Klub keretein belül.

Fontosnak tartom továbbá, hogy hogyan válhatunk a társadalom hasznos résztvevőivé, hogyan tudunk segíteni azoknak a közösségeknek, ahol telephelyeink vannak és munkatársaink és családtagjaik dolgoznak. Ugyanígy mindent megteszünk, hogy segítsünk például vetőmag-adományozással a mélyszegénységben élőknek a vidéki Magyarországon. De támogatjuk a fiatalok tanulását és mindent megteszünk azért, hogy jó munkahely legyen a vállalatunk.

„Húszéves találkozó. Pontosan tudnak rólam mindent, de vacsora közben úgy viselkednek, mint akik húsz éven át egyszer sem hallottak felőlem. (...) Van valamilyen rejtélyes rangsor, mely a gyermekkorban kialakul, s később sem lehet átugrani. A világot sokkal könnyebb meggyőzni, mint az osztálytársat, aki tud rólad valamit. Mit? ... Nem tudja pontosan. Csak gyanakodva néz reád, pislogva és örök – talán jogos – kétellyel.”

Csajbók Csaba gimnáziumi iskolatárs és barát gondolatai

A gimnáziumban négyen voltunk jó barátok, figyeltünk egymásra, mindig számíthattunk a másikra. Ha akkor megkérdezik tőlem, hogy ki lesz közülünk a legsikeresebb, Kara Béla nevét feltétlenül említettem volna. Nem azért, mert ő volt a legjobb mindenben, fociban is csak közepes (ez fiúknál mindig számít), viszont 3. és 4. osztályban az osztályzatok alapján már ő lett az „éllovas”. Komolyan vette a tanulást, kifejezetten szorgalmas volt, rengeteget olvasott. Latinos osztályba járt, de már akkor elkezdett külön angolt tanulni. Egyik nyáron meglátogattuk őt a tanyájukon. Emlékszem, ott nagyon a „helyén volt”, tudta a dolgát, nem csak úgy, mint egy szüleinek segítő fiú, hanem, mint egyenrangú munkatárs. Úgy is mondhatnám, két lábbal állt a földön, a dinnyeföldön. Akkortól becsültem igazán, és szerettem volna a barátja lenni.

Lakner László középiskolai osztálytárs és barát gondolatai

Szanyi István barátom a középiskolában mindig a társaság középpontjába került. Humor, határozottság, vagányság emelték akkor őt vezér-
egyéniséggé, és segítették megélni ama korszak teljességét. Már akkor is érződött, hogy benne a felemelkedés vágya széles körű tudással és szorgalommal is párosul. Így nem okozott meglepetést, amikor a rendszeres találkozásaink során karrierjének egyre magasabb szintű kiteljesedéséről számolt be. Ha a középiskolás baráti társaságból valakire fogadni kellett volna, hogy sokra viszi az életben, akkor én rá fogadtam volna.

„Az élet kötelesség, melynek eleget kell tenni; persze terhes és bonyolult kötelesség, melyet néha önfeláldozással kell elviselni.”

KB: Feláldoztam-e valamit a hivatásért, vagy képes voltam fenntartani az egyensúlyt? Nem, fenntartani nem sikerült. Viszont mostanra elérni – talán mondhatom, hogy igen. Az első 10–15 évben nagyon sok áldozatot “hozattam” a családommal. Feleségemnek egy megjegyzése jól jellemzi a viszonyomat és az elkötelezettségemet a vállalat felé: “a Pioneer-hoz mentem feleségül” és ha ésszerűbben is kezelem a helyzetet, a lényeg ma sem változott. De én – sokakkal ellentétben – nem látom ezt tragikusnak. Nagyon sok ember szereti és élvezi azt, amit csinál, velem együtt. Ugyanakkor azt is el kell ismerni, hogy az én előmenetelemhez a feleségem menedzselése kellett. A kritikus döntések esetén mindig kikérem a véleményét. Igaz a mondás: minden sikeres férfi mögött egy okos nő áll.

SZI: Az egész életem a kukoricáról, a Monsanto-ról és a DEKALB-ról szól. Ez tölti ki az életemet, a gondolataimat. Szerencsésnek mondhatom magam, hogy a hivatásom az életem. Persze ez sok lemondással is jár, és olyan életet követel meg, amikor a családi háttér maximálisan kiszolgálja ezt az életformát. Nem érzem önfeláldozásnak, azonban kétségtelen, hogy az ilyenfajta elkötelezettség excentrikus életvitelt hoz magával. Ez is a siker része, velejárója.

„Nem elég fájdalom nélkül élni:
az élethez öröm is kell.”

KB: Ma már a család jelenti számomra az örömet, de azért van néhány hobbim, mint a vadászat, a kertészkedés, a motorozás és a vershallgatás. Egymástól nagyon eltérő örömforrások ezek. A vadászatban a tudatos vadgazdálkodás mellett a természet közeliség fog meg. A vershallgatásban a magyar nyelv egyediségét, gazdagságát, kifejezőképességét élvezem. Ezek mellet – ma már tudatosan – kell arra figyelnem, hogy „fizikailag” is bírjam a munkát. Sok az ülő munka, ezt ellensúlyozni kell. Nálam a labdajátékok (squash, tenisz) biztosították a kondiban tartást. 2003-ban azonban sajnos szétszakadt a térdem, azóta az úszással és a tornával próbálom elérni ugyanezt. Nem könnyű.

SZI: A munkám a hobbim, a hobbim a munkám. Emellett fontos a családom, a leányom, aki sok öröm forrása, mindig feltölt, megújít.

A napi szintű sport nem maradhat ki az életemből, rendszeresen úszom, kerékpározok, kondizok. A legnagyobb örömet mégis a természetjárás és kirándulás jelenti számomra, ahol igazán el tudom engedni magam és ki tudom engedni a gőzt. Adrenalin függő vagyok, nagy szerelmem a motorozás. Imádom az ősi letűnt világok történelmét, az ókori kúltúrákat és kimondottan keresem, kutatom a főáramlatú történelmen kívüli anyagokat, gondolatokat, ezen belül is a kedvenceim az egyiptomi piramisok rejtélye, a tibeti spiritualitás, atlantisz titkai és a dél-amerikai ősi kultúrák.

„A napot agyon kell ütni, percről percre, óráról órára, különben fáraszt és idegesít a céltalan idő.”

KB: Képes vagyok-e céltalanul létezni? Igen. Sőt, nekem ez az igazi kikapcsolódás – sajnos ritkán van ilyen alkalom. Ha néha eljutok egy wellness szállodába, akkor a belépéstől az eltávozásig nem vagyok hajlandó kimozdulni – csak bambulok és olvasok. Ez a fajta pihenés kikapcsol. Az aktív pihenés nem nekem való.

SZI: Rengeteget utazom, napjaimat nagyon intenzíven élem, szinte minden percem be van osztva. Szükségem van az aktív pihenésre – melyet a rendszeres, napi sport biztosít –, de ugyanígy szükségem van a passzív semmittevésre, a „csak úgy vagyok” érzésre is. Ez hétvégenként adatik meg nekem.

„Minden ember és minden nemzet életében felvirrad a nap, mikor meg kell érteni, hogy semmire és senkire nem számíthatunk e világon: egyedül vagyunk. (...) Ez a pillanat, mikor minden ember – néha fogcsikorgatva, akarata ellenére – hős lesz.”

KB: Én ilyen hősiességet soha nem éreztem. Ez is egy munka, amelyet viszont csak jól érdemes végezni. A cél elérése, a sikerélmények viszont nagyon fontosak. Ezek adnak ahhoz erőt, hogy a nehézségeket, vagy „nagyvállalatiság” hátulütőit el tudja viselni az ember.

Kovács Gyula (első főnököm a Pioneer-nál) mondta egyszer: “legyen minden nap valami sikerélményed, valami, ami elégedettséggel tölt el”. Még 22 év után is sokszor tudok úgy hazamenni (1 óra vezetés), hogy jó visszagondolni az adott nap egy ici-pici sikerére.

A magyar piac érdekeit akkor is képviseli az ember egy multinacionális cégben, ha több országért felel. Ez számomra természetes.

SZI: Hősnek nem éreztem magam, azonban büszke már sokszor voltam hazámra, a csapatomra és az elért sikerekre. Számtalan globális díjat elnyertünk már, természetesen mind a magyar, mind pedig más országok legsikeresebb programjait, mint Legjobb Gyakorlatot megosztjuk egymással. Magyarország kreatív és innovatív programjaival élen jár a régióban.

„Azt akartam mondani, hogy Magyarország is csak a minőség igényével élhet és maradhat fenn az új Európában; nincs módunk középszerűnek lenni. (...) De ez az ország semmitől nem fél úgy, mint a minőségtől, s az igazi műveltségtől, amely valóban hősiesség.”

KB: Kiváló termőhelyi adottság, kedvező klíma és szakértelem – bár ez utóbbit manapság erősen erodálják –, ezek a magyar mezőgazdaság sajátosságai. Hadd említsem viszont a vesszőparipámat. Minden döntéshozónak 1945-től napjainkig óriási a felelőssége abban, hogy nem öntözhető az ország minden talpalatnyi területe. A termelés, a termékek értéke sokszorosa lenne annak, amelyet ma létrehozunk, nem beszélve a termelők anyagi biztonságáról.

SZI: A magyar mezőgazdaság adottságai kiválóak, közép- és hosszútávon jelentős fejlődésre van lehetőségünk.

Ahhoz, hogy hazánk versenyképes maradhasson a mezőgazdasági termékek európai és egyre nyitottabb világpiacain, az öntözés területének agresszív növelésére és a technológia színvonalának emelésére van szükség. Az öntözés többek között tovább javíthatja, és új lehetőségeket nyithat az eddig is méltán világhírű és színvonalas vetőmagter-
mesztésünknek. A mezőgazdaságban forradalom zajlik, újabb és újabb technológiák jelennek meg a horizonton. Jól képzett agrárszakembergárdával rendelkezünk, amely képes a legmodernebb technológiák
gyors bevezetésére. Ilyen terület a GPS, vagy távérzékelésen alapuló precíziós gazdálkodási gyakorlatok elterjesztése, ami nagyban hozzájárulhat a mezőgazdaság gyors fejlődéséhez. Egy másik terület lehetne az intenzív technológiát igénylő, nagy munkaerőigényű kultúrák, mint a zöldség, gyümölcs támogatása.

„Milyen sokáig tart, amíg megtanulja az ember, hogy minden nép „különös”!”

KB: Ha különböző országokból származó kollégákkal dolgozol, ezt nagyon hamar megtanulod – ellenkező esetben nem sokáig leszel a vezetőjük.

A sajátosságok a múltjukból, hagyományaikból általános szemléletükből jön. Ezeket a különbségeket tiszteletben kell tartani, sőt, ha figyel az ember, a munkáját tudja megkönnyíteni és a sikeresség szolgálatába tudja állítani a különbségeket.

SZI: A mai globalizálódó világban és nemzetközi vállalati légkörben az országok munkatársai közötti különbségek egyre csökkennek, de még mindig nagyon jól megkülönböztethetőek. Persze, sokszor az egyéniség felülírja a nemzetről alkotott elképzeléseinket. Amit én fontosnak tartok, hogy minden országban, ahol új vezetőként dolgozom, nagyon jól megismerjem és tiszteletben tartsam az alapvető kulturális szokásokat, nemzeti és vallási ünnepeket, társadalmi előírásokat, az alapvető gasztronómiai sajátosságokat. Igazodom az adott nép, illetve még inkább a személy sajátosságaihoz. Nem létezik az a vezetői stílus és gyakorlat, ami mindenhol egyformán jól működik.

 „Vándorok és kalandorok vagyunk, útlevél nélkül is járunk a világban, vándorlunk lapályokon, egy életben, melynek igazi határait nem ismerjük pontosan.”

KB: Hogy meddig jutok még? Az ilyen típusú multinacionális vállalatok rendkívül gyorsan változnak. A változások hozhatnak lehetőségeket, vagy éppen bezárhatnak biztosnak látszó ajtókat. A kulcs az alkalmazkodóképesség és a helyzet helyes értékelése – mi elérhető, és mi nem. További karrier – érdekes módon ez soha nem érdekelt. Soha nem úgy kerültem egy pozícióba, hogy azért küzdöttem volna. Sőt, mindig úgy éreztem igen nagy kihívás az új pozíció.

SZI: Büszke vagyok arra, amit eddig a szakmai karrierem során elértem, azonban a pozíció, a rang motivált a legkevésbé az utam során. Viszont ez tette lehetővé, hogy szakmai elképzeléseimet, ötleteimet egyre magasabb szinten és szélesebb értelemben megvalósíthassam és támogasson abban, hogy új értéket teremtsünk, ami a gazdák, vagy szélesebb értelemben az ágazat fejlődését szolgálják.
Még mindig tele vagyok ötletekkel és a jövőt tekintve olyan területen szeretném magam kipróbálni, ami a jövő fenntartható mezőgazdaságát szolgálja. Ilyen terület a precíziós gazdálkodás, ami gyökereiben változtathatja meg a gazdálkodók életét. Mind hazai, mind európai viszonylatban e piac fejlesztése érdekel leginkább.

„Menj nyugatra.
És ne feledd soha, hogy keletről jöttél.”

KB: Bárhova is megyek, soha nem felejtem, hogy honnan jöttem.
Ez vonatkozik az országra és vonatkozik arra a klott gatyás tanyasi gyerekre, aki 40–45 évvel ezelőtt voltam. Imádok hazajönni.

SZI: Sokat utazom mindenfelé, de úgy vagyok, mint a céhes világban az inas legények, akik nyakukba vették a világot, hogy tanuljanak szakmát, emberséget, mindemellett képviseljék büszkén a céhes mester országát, műhelyét és térjenek haza újonnan szerzett ismeretekkel, ötletekkel és élő kapcsolatokkal. Pályafutásom során hamar megtanultam és láttam is ennek a szemléletnek a hasznát. Jómagam is rendszeresen keresem a lehetőségeket, de inspirálom a kollégáimat is, hogy menjenek bátran, tanuljanak másoktól, mindeközben osszák meg másokkal saját tudásukat, ezzel is öregbítve hírnevünket a világban.

...Most már bevallhatom, féltem ettől a beszélgetéstől, a „hidegháborús” hangulattól, a felszínességtől, a „multi-tucatválaszoktól”, mely meghazudtolta volna Márai Sándor mélyre szántó gondolatait, valamint e kedves kis kávézó őszinte emberi beszélgetésekkel évtizedek óta megtöltött levegőjét. A félelmem hamar elillant, mert őszinte gondolatokkal, érzésekkel, kételyekkel, vágyakkal találkoztam e pár óra leforgása alatt. Lehet, hogy tényleg „fanatikus őrült” mindkét szakember, biztos, hogy keményfejű „katonák”, de ez a KÜLDETÉSÜK a Földön. Tudásukat, szorgalmukat, alázatukat eltántoríthatatlanul a mezőgazdaság szolgálatába állították, és valódi, követendő értéket teremtettek e sajátos, sokszor embertelennek tűnő multinacionális környezetben.

Gáspár Andrea

Hivatkozás: a kérdésként szolgáló Márai Sándor idézetek forrása: www.citatum.hu.

Fotó: Láng Péter

A cikk szerzője: Gáspár Andrea