A fehérjetakarmány helyettesítésének lehetősége az EU-ban
Ma az EU-ban az állattenyésztés fehérjebázisa szója nélkül egyelőre nem biztosított, vagyis szója nélkül csökken az állati eredetű termékek, elsősorban baromfi- és sertéshús előállítás hatékonysága, ami kihat az állattenyésztési szektor teljesítményére. Nyilvánvaló, hogy az EU régóta képtelen csökkenteni függőségét az importált mezőgazdasági nyersanyagoktól. Ugyanakkor az EU-ban az állattenyésztés kibocsátásának értéke 170 milliárd euró volt 2013-ban, ez a mezőgazdaság kibocsátásának 41%-át tette ki (FEFAC, 2014). Nem véletlen, hogy az EU sertés- és baromfihús-termelése egyre inkább a nagy európai kikötők vonzáskörzetében koncentrálódik, hiszen jellemzően ide telepedtek a szójafeldolgozók és ide érkezik az importált szójadara is. Az EU-n belül a tengeri kikötőktől mért távolsággal arányosan romlik a sertés- és baromfiágazat versenyképessége (pl. a Rotterdamba behajózott vagy ott előállított szójadara Magyarországra szállítása tonnánként átlagosan 30–35 EUR-val drágítja a takarmány-alapanyag költségét).
A szója szerepe a takarmányozásban azért kiemelkedő, mert más szántóföldi növényeknél lényegesen magasabb a nyersfehérje-tartalma, esszenciális aminósav-tartalma pedig közel ideálisnak mondható. A szójabab és a szójadara ára azonban az elmúlt néhány évben drasztikusan ingadozott: pl. 2012-ben a szójadara jegyzése tonnánként 320 és 600 USD között széles sávban mozgott Chicagóban. 2015 március elején 350 USD/tonna körül alakult a jegyzés. Ekkora léptékű eltérés egy-egy gazdasági éven belül tervezhetetlenné teszi az állattartás ráfordításait, jövedelmezőségét. A világ szójapiacát kisszámú szereplő befolyásolja, így a keresleti vagy kínálati sokkhatásokat nagyon nehéz csillapítani. A szójabab és a szójadara ára a jövőben is rendkívül volatilis lesz.
A szója világpiaci árának alakulásában ma már meghatározó szerepet játszik Kína. Az ázsiai ország szójababimportja – a fogyasztói jövedelmek növekedésével és ezzel összefüggésben az állattenyésztés látványos felfutásával párhuzamosan – évről évre gyors ütemben nő: 2013/14-ben közel 70 millió tonnát ért el, egy évtized múlva túlszárnyalja a 100 millió tonnát, amivel részesedése a szójabab globális forgalmából a mai 65%-ról 90%-ra emelkedik (Oil World, 2014). E hihetetlen nagyságú igény kielégítése már most komoly logisztikai kihívás elé állítja mind az exportőröket, mind magát az importőröket.
A géntechnológia egyre gyorsabb ütemben fejlődik, az új fejlesztésű GM növények, így többek között a GM szójafajták is egyre nagyobb számban kerülhetnek a nemzetközi forgalomba. Ezt a folyamatot azonban jelenleg erősen fékezi az új GM fajták aszinkron, illetve aszimmetrikus engedélyezése (Aszinkron engedélyezés alatt azt értjük, hogy egy exportőr országban már engedélyezett GM fajta jóváhagyása még folyamatban van a kereskedelmi partnernél, aszimmetrikus engedélyezés alatt pedig azt, hogy egy exportőr országban engedélyezett GM fajta jóváhagyását nem is kérik a kereskedelmi partnereknél.). Az új GM szójafajták mihamarabbi termesztésbe vonása érdekében az Egyesült Államok és Kína szinkronizálja az engedélyezési eljárást. Mindebből az következik, hogy az USA feladja szójapiaci pozícióját az Európai Unióban, ahol az új GM fajták engedélyezése túl sokáig húzódik vagy gyakorlatilag reménytelen. 2015 februárjában 12 új GM fajta várt engedélyezésre, ugyanis 2013 novemberében politikai megfontolásokból leállították az engedélyezési eljárást. Az EU állattenyésztését Oroszország importtilalma mellett a szója importjának akadályozása is sújtja (FEFAC, 2015). Időközben a Bizottság jóváhagyta a felhalmozott engedélyezési kérelmeket.
Kína lépése előreláthatóan a kínai piacon szintén érdekelt dél-amerikai szójatermelők engedélyezési kérelmét is felgyorsítja, így a világpiacon egyre nehezebb lesz beszerezni az EU-ban nem engedélyezett GM szervezetektől mentes szójababot és szójadarát. Az EU importjának töredékét tudja a nemzetközi piacon GMO-mentes szójadaraként beszerezni (1. táblázat). Iparági források szerint az azonnali piacon nem ritka, hogy 100 EUR prémiumot számolnak fel. Az Európai Unióban tehát a jövőben sokkal nagyobb lehet az alternatív takarmányozási lehetőségek súlya, szerepe.
A világ tejtermék- és húsfogyasztásának, illetve közvetetten takarmány-felhasználásának alakulását mindenekelőtt a fejlődő és feltörekvő országokban a népesség és a fogyasztói jövedelmek gyors ütemű növekedése befolyásolja. Az állattenyésztési ágazatok kibocsátásában egyre nő az intenzív árutermelő gazdaságok szerepe, ami nagyban hozzájárul a kukorica és a szójadara súlyának további növekedéséhez a takarmányozásban és a nemzetközi piacon egyaránt. Az EU állattartására általában jellemző a termelési költségek versenytársaknál magasabb szintje: drágább a fehérjetakarmány, a munkaerő és az energia, de tetemes többletráfordítást jelent az élelmiszerbiztonsági, állategészségügyi és állatvédelmi előírásoknak való megfelelés is.
A közösség alapjában véve két lehetőséggel áll szemben: vagy elfogadja, hogy élelmiszer-kibocsátása visszaesik és behozatala nő (különösen húsfélékből), vagy a nemzetközi piaci folyamatokhoz igazodva – természetesen szigorú kockázatbecslés érvényesítése mellett – nem késlelteti a GM növények engedélyeztetését. Számos szakmai érdekképviseleti szervezet az engedélyezési eljárások felgyorsítását és egyszerűsítését követelik az EU-ban, egyébként a takarmányellátásban komoly hátrányok érhetik az állattartókat (FEFAC, 2015). A harmadik lehetőség, hogy az EU saját maga állítja elő a GMO-mentes fehérjehordozó takarmányt, illetve annak döntő hányadát.
A dél-amerikai országok fehérjetakarmány-exportját nem tudják más országok helyettesíteni, mert a szójatermeléshez szükséges éghajlati viszonyok behatárolják a szójatermelésre alkalmas régiók körét. Nem szabad figyelmen kívül hagyni, hogy világszerte élesedik a művelhető földterületekért folytatott verseny a gabona és olajnövények (elsősorban szója) között, ezért nem várható az olajnövények vetésterületének jelentős növekedése, vagyis egyre fontosabb lesz a fajlagos hozam növelése. A szója és szójaliszt nagyobb arányú kiváltásához nincs elégséges egyéb fehérjeforrás – állati fehérje (halliszt, hús- és csontliszt) vagy alternatív növényi fehérjeforrás (takarmányborsó, takarmánybab, édes csillagfürt és repcedara) – a nemzetközi piacon. A táplálóérték szempontjából is csak szerény mértékben helyettesíthető a szójaliszt az esszenciális aminosavak optimális összetétele miatt. A takarmányborsó, a takarmánybab és az édes csillagfürt termelésének növelése alternatívát jelent(het), habár e növények vetésterülete az utóbbi években stagnált, sőt csökkent. Az olaj- és fehérjenövények vetésterületének növelésével az importált szója és szójaliszt legfeljebb 20%-a helyettesíthető (DG AGRI, 2007). Mivel a repcebehozatal jelentős emelkedésére nem számíthatunk, a napraforgódara növekvő importjával csak szerény mértékben váltható ki a szója és szójaliszt.
Az ágazat nemzetközi versenyképességének romlásával csökken a mezőgazdasági jövedelem és a foglalkoztatás, valamint emelkednek a húsárak. Ezzel szemben Brazíliában és Argentínában még tovább emelkedhet az állattenyésztés kibocsátása, ahonnan az EU tagországok döntő többségében nem engedélyezett GM növényekkel takarmányozott állati termékeket importálnának egyre nagyobb mértékben. Az állati termékek behozatalának növekedése és a magasabb uniós takarmányárak végül a hús fogyasztói árának emelkedéséhez vezetne. Az USA, Brazília és Argentína az újabb GM szója termesztésével nem várja meg az EU importengedélyét. Hosszabb távon az EU potenciális vásárlóereje nem képes megakadályozni Brazíliában és Argentínában az új GM növények termesztését (DG AGRI, 2007).
Az EU-ban a szójaliszt takarmányozási jelentőségét a fehérjefelhasználás statisztikája mutatja. Az állattenyésztés takarmányozásában évi 43 millió tonna fehérjét használ fel az EU. A legfontosabb fehérjeforrás a gabonaféle 40%-os és a szójaliszt 34%-os részesedéssel. A repcedara aránya a fehérjeellátásban 11%, a napraforgódaráé 7% és az egyéb olajosmagvaké 2%. A szójaliszt még fontosabb szerepet játszik az esszenciális aminosavak ellátásában, főleg a baromfi- és sertéshús előállításban. Az esszenciális aminosavak jelentik a szűk keresztmetszetet az EU takarmányfelhasználásában. Például lizin szükséges néhány létfontosságú fehérje szintéziséhez, ebből évi 2 millió tonnára van szükség az EU-ban (a mesterséges lizin kivételével). A szójaliszt magas lizintartalma 46%-ban járul hozzá a takarmányozás lizinellátásához (Toepfer International, 2012, FEFAC, 2013).
Az olajnövények területe 2000 óta folyamatosan emelkedett, de az utóbbi években 11–12 millió hektár között stagnál. A repce területe évek óta 6,5–7,0 millió hektár, a napraforgóé pedig 4,0–4,5 millió hektár között változik. A lenmag termesztése elhanyagolható, mert vetésterülete évek óta 50–90 ezer hektár között ingadozik.
A szója területe 2010 óta 110 ezer hektárral, 350 ezer hektárról 460 ezer hektárra bővült, sőt 2014/2015-ben elérheti az 500 ezer hektárt is. A szójahozam az elmúlt években 1,2–1,3 millió tonna körül alakult, de 2014-ben már 1,5 millió tonna volt (1. ábra). Ezzel szemben a fehérjenövények területe csökkenő trendet mutat, ma már csak egymillió hektár körül alakul a vetésterület (2. ábra). A szemes fehérje évi termelésének mennyisége 2,5–3,0 millió tonna között mozog, a csillagfürtmag szerepe elhanyagolható.
Az olajnövények 88–96%-a feldolgozásra kerül és a dara/liszt melléktermék takarmányozási célt szolgál. A szójánál a melléktermék néhány százaléka élelmezési célt is szolgál. A repcemag és napraforgómag esetében a kinyert nyersolaj aránya 41–42%, ezzel szemben a szója olajtartalma csupán 20% (2. táblázat). Ez az oka annak, hogy a szójatermeléshez képest magas a szójaliszt előállítása is.
A szója a legfontosabb fehérjehordozó takarmány, globális termelése háromszor nagyobb, mint a repce és napraforgó együttes globális hozama. Továbbá a szója közel 80%-át teszi ki a melléktermék, a fehérjedús és kedvező aminosav-összetétellel rendelkező szójaliszt, ezért a fehérjenövények helyett a szója, mint olajnövény jelenti a legfontosabb fehérjehordozó takarmányt az állattenyésztésben. A világ szója- és szójaliszt termelésének egyharmada kerül a nemzetközi piacra, mert a világ néhány térségében összpontosul a termelés.
A fehérjehordozó takarmány előállításának növelése tehát elsősorban a szója esetében várható. Igaz, hogy a takarmányban a szójaliszt aránya (olajnövény mellékterméke) csupán 13%, de a fehérjefelhasználás 34%-át és a lizinigény 46%-át képviseli. Feltehetjük a kérdést, hogy a fehérjenövények, például a 22,1%-os fehérjetartalmú borsó hogyan tudja a 36%-os fehérjetartalmú szójababot kiváltani. A kalkulációhoz az utolsó 10 év átlaghozamait vettük figyelembe. Brazíliában a szója átlaghozama hektáronként 2,7 tonna, tehát átlagos fehérjehozama 0,98 tonna 36% fehérjetartalom mellett. Az EU-ban a borsó hektáronkénti átlaghozama 2,7 tonna, vagyis átlagos fehérjehozama 0,6 tonna 22,1% fehérjetartalom kalkulálásával. Ebből következik, hogy az EU-ban 1,6 ha borsó tud egy hektár brazil szójababot helyettesíteni. A borsó egyéb növények fehérjetartalmát is helyettesítheti, mint például a búzáét. 11,8%-os fehérjetartalommal és 5,1 tonna hektáronkénti átlaghozammal számolva egy hektár búza 0,6 tonna nyersfehérjét termel. A repce hektáronkénti 3 tonna átlaghozam és 21,6% fehérjetartalom mellett 0,65 tonna fehérjét ad, vagyis valamivel többet, mint a borsó. A hektáronkénti nettó fehérjetermelés különbözete a borsó és búza között zérus, a repce és búza között csupán 0,05 tonna (3. táblázat).
A búza vetésterületének csökkentése a borsó javára az EU búzaexportjának visszaesésével jár és a hiányzó exportmennyiséget a világ más régióiban termesztett búzával pótolják. Az EU-ban a hektáronkénti 5,1 tonna búzahozam azt is jelenti, hogy minden kieső hektárt 2 hektárral kell helyettesíteni, mert a búza globális átlaghozama csak 2,5 tonna körül alakul. Ebből az egyszerű számításból kiindulva láthatjuk, hogy egy hektár brazil szójaterület kiváltásához az EU-ban 1,6 hektár borsóterület vagy 1,6 hektár búzaterület szükséges. Egy hektár borsó egy hektár búzaterületet helyettesít az EU-ban, a kieső búzahozam pótlásához a világ más térségeiben két hektár búzaterület szükséges. Egy hektár brazil szójaterület kiváltásához tehát 3,2 hektár búzaterület szükséges globális szinten (3. táblázat).
A zöldítés sem tud komolyabb mértékben változtatni a vetésszerkezetben. Az EU-28 mezőgazdasági területe 176 millió hektár, ebből a szántó 105 millió hektár. A szántóterületből a gabona mintegy 60 millió hektárt foglal el. Ha a zöldítésre kijelölt 7%-os ökológiai célterület (2017-től 7%, előtte 5%) egyenletesen oszlik meg a szántóterületen termesztett növények között, akkor a gabona vetésterülete 4,2 millió hektárral csökken. Ha hektáronként 5,1 tonna átlaghozammal számolunk, akkor a kieső 4,2 millió hektár 21 millió tonna gabonahozamot képvisel, ezért a 2013. évi mintegy 300 millió tonna hozam 279 millió tonnára csökken. Az EU-ban az elmúlt években a gabona külkereskedelme évi 10–20 millió tonna nettó exportot tett ki.
Ha minden egyéb feltételt változatlannak tekintünk, akkor gabonából az EU nettó exportőri pozíciója megszűnhet, így Észak-Afrika piacait is elveszítheti, ahol hosszú távú megbízható külkereskedelmi partnernek tartják. Ez pedig nem lehet reális feltételezés (ADM Germany, 2015).
A szója hektáronkénti átlaghozama az EU-ban és Brazíliában is 2,7 tonna. Ma az EU-ban legfeljebb 0,5 hektár szójaterülettel és évi 1,5 millió tonna hozammal kalkulálhatunk. Az import 13 millió tonna szója és 20 millió tonna szójadara (25 millió tonna szójaegyenérték). A 38 millió tonna szója előállításához 14 millió hektár szántóra lenne szükség, ez pedig 74 millió tonna búzahozam kiesését jelentené.
A borsó esetében 1,6-szor nagyobb területre, 22 millió hektárra lenne szükség az import szója és szójaliszt helyettesítésére. Arról nem is beszélve, hogy például a kieső búzaterület hozamának pótlása dupla nagyságú területet igényel a világ más régióiban. Ebből is világosan látszik, hogy az importált szója részleges kiváltása jöhet csak szóba.
Popp József – Fári Miklós – Harangi-Rákos Mónika – Dudits Dénes
Hivatkozások
ADM Germany (2015): Market Review January 2015. Outlook for the Agricultural Markets in 2015. ADM Germany GmbH. 16 p.
DG AGRI (2007): Economic impact of unapproved GMOs on feed imports and livestock production Brussels: European Commission, Directorate-General for Agriculture and Rural Development.
European Commission (2014): Report EIP-AGRI focus group on protein crops. p. 48.
European Commission (2015): Balance sheets for cereals, oilseed and rice. Agricultural Commodity expert group. http://ec.europa.eu/agriculture/cereals/balance-sheets/index_en.htm
FEFAC (2013): The feed chain in action. XXVI FEFAC Congress 2013. Federation Europeenne Des Fabricants D'aliments Composes Pour Animaux; (European Feed Manufacturers Federation). Brussels. 39 p.
FEFAC (2014): Feed and food. Statistical yearbook 2013. Federation Europeenne Des Fabricants D'aliments Composes Pour Animaux; (European Feed Manufacturers Federation). 66 p.
FEFAC (2015): EU missing GM import authorizations: a ticking bomb. Join statement by COCERAL, FEDIOL, FEFAC, Brussels, 5 February 2015, http://www.fefac.eu/news.aspx?CategoryID=2063&EntryID=19256
Oil World (2014): Oil World Annual 2014, 30 May, 2014
Toepfer International (2012): Market Review April 2012, Alfred C. Toepfer International GmbH, Hamburg, 2012.
A cikk szerzője: Popp József
