A szójatermelés várható alakulása
A mezőgazdasági termőterületünknek mintegy 60%-án – kb. 3,5 millió hektáron – takarmányokat termesztünk. Ezen a területen lenne célszerű előállítani – mennyiségben és minőségben egyaránt – az állattenyésztés takarmánybázisát. A szójaimport kiváltására mégsem született eddig megoldás. A hazai takarmányfehérje-bázis a bioetanol termelésével bővül, de a takarmányozási célra történő felhasználása nagy körültekintést igényel. A biodízelgyártás és növényolajipar is növeli a fehérjebázisunkat (repcepogácsa, napraforgó-pogácsa), bár a napraforgó és a repce jelentős része nyersanyagként kerül kivitelre. Itthoni feldolgozással növelhető lenne ennek mennyisége. Ugyanakkor a repcepogácsa takarmányozási célú felhasználása is komoly szakmai kihívás.
Magyarországon jelenleg a szántóterület alig 1%-át, mintegy 40 ezer hektárt tesz ki a szója vetésterülete 2014-ben, de 2015-ben a többlettámogatás hatására a becsült adatok szerint 70 ezer hektárral nőtt a terület. Szakértők szerint a szójánál akár 100 ezer hektárra növelhető a vetésterület, melyről évi mintegy 200–250 ezer tonna szójabab takarítható be. Ez a mennyiség a hazai szójadara-szükséglet harmadát-felét fedezhetné. A szükséges feldolgozóipari kapacitások már ma rendelkezésre állnak. A termelés felfuttatásában esetleg segítséget jelenthet a Donau Soja osztrák kezdeményezés, melynek célja, hogy a minőségi, szigorúan GMO-mentes szójatermeléssel a Duna térségében kielégítse mind a takarmányozási, mind a humánélelmezési igényeket. Becslésük szerint a Duna térség (Bajorország, Ausztria, Magyarország, Szlovénia, Horvátország, Szerbia, Bosznia-Hercegovina, Románia, Bulgária, továbbá Svájc, Olaszország északkeleti része, Csehország, Szlovákia, Lengyelország déli része és a Kárpátalja) évi 4-5 millió tonna szójabab előállítására alkalmas. Ezzel szemben az EU évi szójatermelése az elmúlt öt évben 1,2–1,5 millió tonna között mozgott. Ennek megvalósítása a Duna menti országok részéről komoly összefogást igényel, hiszen közös nemesítési programokra, infrastrukturális fejlesztésekre, komplex minőségbiztosítási, nyomon követési rendszerekre, „best practice” modellek kidolgozására és elterjesztésére, marketing stratégiára stb. van szükség. Tapasztalatok szerint a Duna menti országokban elsősorban a specifikus támogatások, a növényvédelem, valamint a kukorica-, a napraforgó- és a repcetermelés jövedelmezősége befolyásolja a gazdák szójatermelési hajlandóságát, így versenyképességét is (Kruppa, 2014).
A Donau Soja programhoz Magyarország is csatlakozott 2013 januárjában. A piaci realitások azt mutatják, hogy Magyarországon a szójatermelés növekedésével párhuzamosan a szójabab kivitele is megugrik, hiszen a garantáltan GMO-mentes terményre az ausztriai és a németországi szójafeldolgozók igényt tartanak és hajlandóak megfizetni a felárat. A bioüzemanyag-gyártás melléktermékeinek takarmánycélú felhasználását a hazai szójatermelés akár megduplázása sem befolyásolja érdemben, hiszen e takarmány alapanyagokkal az importált szójadarát kell kiváltani. Magyarország földrajzi fekvése miatt az import fehérjetakarmányok beszerzése drágább az európai versenytársak többségénél. Éppen ezért elsősorban a baromfi- és a sertéstartás jövedelmezőségének javításában – a tenyésztésben és hizlalásban egyaránt legnagyobb tételt jelentő takarmányköltségek csökkentésében – jelentős szerepet játszhatna a fehérjehordozó takarmány hazai előállítása. Ez nagyobb szaktudást, komolyabb labortechnikát, kiterjedtebb kereskedői, ipari és élelmiszeripari kapcsolatrendszert követel meg (Kruppa, 2014). A 21. század második évtizedében világossá vált, hogy szinte kizárólag a szójára koncentráló jelenlegi technológiák és növénybiológiai, genetikai bázis alkalmazásának folytatásával a hazai állattenyésztés fehérjemérlegében a genetikailag módosított szója és szójadara behozatala továbbra is meghatározó lesz.
Magyarországon a sertéshús iránti kereslet kielégítéséhez mintegy 3 millió db vágósertésre van szükség. Ez azt jelenti, hogy sertéshúsból önellátottságunk 100% körül alakul, az export és az import értékben kalkulálva ugyanis kiegyensúlyozottnak mondható. A sertésállomány megduplázását, azaz 6 milliós sertésállomány kialakítását és fenntartását célozza meg a kormány sertéságazati stratégiája 7 éves távlatban (1323/2012. (VIII. 30.) Korm. határozat a sertéságazat helyzetét javító stratégiai intézkedésekről). A sertéslétszám növelésével egyrészt még több fehérjetakarmányra lesz szükség, másrészt exportpiacokra van szükség a többlethús és/vagy élő állat elhelyezésére, ahol a versenyképes Dániával, Hollandiával és Németországgal kell harcba szállnunk. Közvetlen állami eszköz nincs a piacgazdaságban a takarmányárak vagy a felvásárlási árak befolyásolására. Továbbá a hazai integrációs környezet és a mai gyakorlat sem alkalmas a stratégia megvalósítására. Ehhez komoly integrációs támogatási rendszert indokolt kidolgozni, hogy a potenciális integrátorok létrehozzák a gyakorlatban is működő összefogást az integráció tagjainak érdekeltségi rendszerével együtt.
A sertéságazati stratégiában megfogalmazott célok teljesítésére, a sertésállomány számottevő növelésére középtávon kevés az esély. Ha ez a stratégia csak részben valósul meg, még több fehérjetakarmányra lesz szükség. A makrogazdasági környezet, a támogatás és a szabályozás kiszámíthatatlansága azonban nem kedvez a befektetéseknek, a fogyasztás számottevő növekedésére alig van kilátás. Fel kell készülni arra, hogy az EU legjelentősebb nettó sertéshúsexportőr tagországai középtávon a kínai és az oroszországi import várható visszaesése miatt az exportárualap nagyobb hányadát értékesítik majd Közép-Európában, elsősorban az új tagországokban. Ráadásul Magyarország a többletsertéshúst exportpiacokon tudja csak értékesíteni, a belföldi fogyasztás gyors emelkedésére pedig középtávon nem számíthatunk. A kiélezett piaci verseny a hatékonyság javítására, a takarmányköltségek lefaragására, alternatív takarmány alapanyagok használatára kényszeríti a termelőket. Indokolt tehát, hogy a bioüzemanyag-gyártásban keletkező, nagy fehérjetartalmú melléktermékek a takarmányozásban hasznosuljanak és lehetőleg minél több szójadarát váltsanak ki.
A KAP kötelező zöldítése változtat(hat) a szántóföldi növénytermesztés termelési szerkezetén a szemes és szálas fehérjenövények, valamint a szója javára, mert e növények egyrészt termeléshez kötött többlettámogatást élveznek, másrészt ökológiai célterületként is elszámolhatók. A szemes fehérjenövények között szereplő szójabab (egyébként olajnövény) termeléshez kötött támogatásának feltétele a fémzárolt szója vetőmag használata, a hektáronkénti 1 tonna minimális hozam teljesítése és a gazdálkodási napló vezetése. A támogatás hektáronként 200,9 euró, azaz mintegy 60–70 ezer forintot tesz ki, ugyanakkor a kukorica-, a napraforgó- és a repcetermelés jövedelmezősége is befolyásolja a szójatermelés előretörését.
A szójaterület látványos növelését hátráltatja az is, hogy a hazai takarmányipar és az állattenyésztés nem veszi meg a drágább hazai GMO-mentes szóját. Összességében az prognosztizálható, hogy a szójaterület a jelenlegi 70 ezer hektárról legfeljebb 100 ezer hektárra növekedhet. A termelési szerkezet komoly változásáról még akkor sem beszélhetünk, ha figyelembe vesszük, hogy a takarmánykukorica vetésterülete meghaladja az egymillió hektárt. A szójadara Magyarországra szállítása az európai kikötőkből tonnánként átlagosan 25–35 euróval drágítja a takarmány alapanyag költségét. A hazai olcsóbb szójatermelés pedig javíthatná az állattenyésztés versenyképességét a genetikailag módosított importszójadara kiváltása mellett. A vetésterület megduplázásával is a felhasznált szójadara nagyobb részét továbbra is importálni kell genetikailag módosított szójadara formájában a GMO-mentes importszója magas felára miatt, hacsak nem állítunk elő egyéb fehérjehordozó takarmányt. Tudjuk, hogy a zöldítési követelmények teljesítésének egyik legjobb módja a szója termesztése, ami önmagában is hektáronként 81 euró kiegészítő támogatást kínál, a termeléshez kötött támogatással (200,9 euró/ha) együtt pedig közel háromszorosára nő a hektáronkénti 145 euró alaptámogatás. Ennek ellenére, hogy 2015-ben 70 ezer hektárra nőtt a szója vetésterülete, csak szerény mértékű változás várható a vetésszerkezet és a fehérjetakarmány importfüggése tekintetében.
A hazai szójatermesztés jövőbeni helyzetének elemzésekor nem hagyható ki az a lehetőség, hogy Magyarország éppen a gazdák gazdasági érdekeit követve felhagy a jelenlegi GMO politikával. Ekkor maguk a termelők hasonlíthatják össze a hagyományos módszerekkel, illetve géntechnológiával nemesített szójafajtákat, mind a termőképességet, mind a termesztés önköltségét mérlegelve. Ebben a kérdésben a gazdáknak is joguk van dönteni.
Egyéb fehérjehordozó takarmány előállításának lehetőségei
A fentebb leírtak ismeretében szükség van új, innovatív eljárásokra, amelyek a jövőben lehetővé teszik a genetikailag módosított szója és szójadara importjának nagyarányú helyettesítését más, a szójához hasonlóan kedvező aminosav összetételű, 40% feletti fehérjetartalmú növényi termékekkel. A szóba jöhető technológiák és biológiai források száma korlátozott. Ezek között első helyen egy magyar szellemi örökségnek tekinthető eljárást, a lucerna levélfehérje koncentrátumot (leaf protein concentrate: LPC) indokolt kiemelni. Az LPC technológia alapjainak kidolgozására először Magyarországon került sor 1926–1933 között. Az LPC feltalálója és első szabadalmaztatója, Ereky Károly magyar gépészmérnök, a biotechnológia atyja volt. Fári Miklós Gábor professzor szakmai irányításával folytatott új LPC kutatások áttörést hoztak 2001–2004 között.
Az USA-ban végzett vizsgálatok szerint a lucerna környezeti hatása a hazánkban termesztett valamennyi szántóföldi növénynél kedvezőbb. Fári Miklós Gábor és munkatársai megállapították, hogy az általuk kifejlesztett folyamatos működésű mikrohullámú fehérje koagulációs technológiával (MWC) előállított lucerna levélfehérje koncentrátum esszenciális aminosav-tartalma 10–45%-kal magasabb, mint a szójáé. Sőt a beltartalmi mutatók is jobbak voltak az extrudált szójadaráénál. Az OMFB K+F program támogatásával Tedejen 2003-ban felépített 200 liter zöld lé/óra kapacitású MWC demonstrációs üzemben (pilot-plant) Fári és munkatársai rögzítették annak legfontosabb üzemgazdasági mutatóit az MWC technológia közgazdasági értékelése érdekében. Ezzel a kísérlettel egy iparszerű MWC demonstrációs üzem felépítését is előkészítették, de megfelelő K+F forrás hiányában erre eddig sajnos nem került sor (Fári és Balikó, 2011).
A Földművelésügyi Minisztérium által gondozott Darányi-terv céljaival összhangban a Debreceni Egyetem és partnerei olyan K+F program összeállítását tervezik, melynek tárgya az MWC technológia és célja országos szinten annak alkalmassá tétele átlagos szcenárió esetén a fennmaradó transzgénikus szójaimport legalább 50%-kal történő csökkentésére (250 ezer tonna/év) a következő 10 évben, számos kedvező gazdaságpolitikai és agrár-környezetvédelmi hatás mellett. A lucerna vetésterülete Magyarországon 130–140 ezer hektár körül mozog, a hozam pedig évi mintegy 600 ezer tonna. Érthetetlen, hogy a hazai agrárvállalkozások miért nem próbálkoznak az Ereky-féle zöld zöldtakarmánymalom koncepció gyakorlatba történő átültetésével, főleg ott, ahol hulladékhő is rendelkezésre áll (pl. zöldáram termelése). A zöldtakarmánymalom koncepciója ma is aktuális, mert Magyarországon azóta sem sikerült megoldanunk az önellátást biztosító fehérjehordozó takarmány hazai előállítását.
E problémát növeli, hogy az EU-ban heves viták övezik a genetikailag módosított növények termesztését, illetve az azokból készült termékek importját, annak ellenére, hogy az EU-ban az önellátottság szintje szójalisztből csupán 3%. Ma a világpiacról – elsősorban Argentínából, Brazíliából és az USA-ból – beszerezhető szójatermékek 85–90%-a genetikailag módosított szervezeteket tartalmaz (Fári és Balikó, 2011).
A közelmúltban elkészült a PROTE-O-MILL projekt. Ennek fő célja a szójaalapú takarmányfehérje függés csökkentése versenyképes, környezetbarát technológiák bevezetésével, azon belül Közép-Kelet-Európa hátrányos régióiban a takarmányipar felzárkózásának elősegítése nagy hozzáadott értékű, piacképes bioipari alapanyag és/vagy végtermék előállításával. A dehidratált lucernaipar ma Európában 300 üzemet foglal magában, a felhasznált termőterület átlagos mérete 1 300 ha (400 000 ha összesen), azaz az EU összes lucernaterületének 15%-a. A jövőben ezen üzemek lehetnek az alapjai az új fehérje iparágnak, mely modelljét a PROTE-O-MILL program képviseli. Példát kell mutatni, hogy milyen módon lehet a szóban forgó üzemeket továbbfejleszteni gazdaságos energiaellátással, megújítható energiákra, fito- és agrotechnikákra építve. Ez azt jelenti, hogy nemzetközi összefogással bizonyítható, hogy a lucernára és egyéb, szárított és nedvesen frakcionált levélfehérje alapanyagra épülő fehérje zöld biofinomítók hogyan tehetők gazdaságossá (500–1 300 ha terület közötti üzemméretben). A részletes gazdaságossági kalkulációkhoz a fehérjeprogram keretében több hazai projektre is szükség van.
Az 1970-es években a „zöld atombombának” is nevezett levélfehérje koncentrátum (LPC) technológia világszerte kutatás-fejlesztés tárgyát képezte, különböző intenzitással. Magyarországon 1970–74 között két lucerna biofinomító üzem épült fel, a három szabadalommal is védett VEPEX technológia néven (Ács és Tamási). Ez a technológia magába foglalta a barna léből továbbtenyésztett élesztő előállítását Single-Cell-Protein néven. Az eljárás a később bekövetkezett energiaár-robbanás miatt nem volt gazdaságos. A múlt század végén Franciaországban megvalósították a Fralupro projektet (1997–2000), melynek szakmai részletei nem ismertek. Az LPC-technológiára vonatkozó újabb szabadalmakat, know-how-kat ismernek az USA-ban, Dániában és Ausztriában. Magyarországon a Tedej Rt. és a Debreceni Egyetem szabadalmaztatta a lucerna frakcionált betakarítási eljárást (2002), illetve kidolgozták egy lucernára alapozott új, folyamatos üzemű, költségtakarékos zöld préslé flokuláltatási és LPC gyártási technológiát (2002–2004). A magyar kísérleti berendezés teljesítménye 1 m3/óra préslé feldolgozása volt. Ez a kutatás képezi jelen PROTE-O-MILL program egyik legfontosabb elméleti alapját (az eljárás találmányi bejelentése folyamatban van). Ez a modell szakítani képes azzal a korábbi vízióval, hogy zöld növényi biomasszán alapuló fehérje biofinomítókat kizárólag nagyipari, esetenként giga méretű dimenzióban lehet csak gazdaságosan megvalósítani. További áttörésként az könyvelhető el, hogy a jelenlegi egyéb, magas fehérjetartalmú hüvelyes magvas termények egyoldalúan favorizált európai álláspontja mellé felsorakoztatható a megújítható zöld növényi biomassza is (Fári és Balikó, 2011).
Legújabb hír, hogy Kína lucernafehérjét gyártó üzemet épít a kanadai Terrace városában (British Columbia). A lucernát Saskatchewanban termesztik, British Columbia-ban dolgozzák fel és Kínába exportálják. Az üzem 170 főnek ad majd munkát. Kína lucernafehérje iránti igénye mind takarmányozási, mind élelmezési célra folyamatosan nő. A lucernaszéna importja nagy probléma a szigorú kínai növény-egészségügyi előírások miatt. A feldolgozott lucernát sokkal könnyebb importálni. Az eljárás préseléssel kezdődik, majd a kipréselt lé szűrésével és centrifugálásával folytatódik, végül a csomagolt fehérje a végtermék. A melléktermék pedig a pellet. A fehérjét természetes préseléssel vonják ki a lucerna leveléből, vagyis nincs kémiai szintézis és kémiai emisszió. Az üzemben keletkező kis mennyiségű szennyvíz sem ártalmas a környezetre. Az üzem évi kapacitása 10 000 tonna takarmányfehérje és 2 000 tonna élelmiszer célú fehérje.
A hazai takarmánybázis fejlesztésének jövőbeni irányai
Vitathatatlan nemzeti érdekünk a hazai állattenyésztés termelési kapacitásainak bővítése. Ez csak akkor valósítható meg, ha a takarmánynövények termesztését is növeljük. Ehhez mind a mennyiségi, mind a minőségi jellemzőket, de elsősorban a fehérjehozam iránti igényt kielégítő növényválasztásra, illetve fajtahasználatra van szükség. A növények biológiai teljesítőképességét és így termesztésük gazdaságosságát – ez alól a takarmánynövények sem kivételek – a genetikai tényezők és a környezet kölcsönhatása határozza meg. A génállomány optimalizása a növénynemesítők feladata, amihez szükségszerűen a legeredményesebb módszereket használják, beleértve a géntechnológia nyújtotta lehetőségeket is a sikeres, versenyképes fajták előállítása érdekében. A GM növények 20 éves termesztési gyakorlata során a gazdák, illetve fogyasztók egyetlen esetben sem tapasztaltak az egészségre káros hatásokat. Gondoljunk arra, hogy a világon hány milliárd egyed baromfit és sertést takarmányoztak sikeresen GM szójával. Miközben cél a felhasznált takarmánynövények körének bővítése, szükséges azok nemesítési kapacitásainak újraélesztése, bővítése. A környezeti tényezők egy része klimatikus. A szélsőséges időjárási viszonyokhoz alkalmazkodni képes takarmánynövények kinemesítése nélkül nehéz megvalósítani a többlettakarmány megtermelését. A gazda által nyújtott agrotechnológiák döntően meghatározzák a termesztés eredményességét. Ezen a területen is igen fontos innovatív technológiák segítik a gazdaságos, környezetbarát növénytermesztést. Fentebb kifejtettük, hogy a GM szója importja fokozatos helyettesítése ellenére is kulcsfontosságú marad a hazai fehérjeigények kielégítésében. Indokolt a gazdáknak szabad kezet adni a technológiák megválasztásában a fejlesztési fázisban lévő génnemesített genotípusok számos, újabb javított tulajdonságára való tekintettel.
Popp József – Fári Miklós – Harangi-Rákos Mónika – Dudits Dénes
Hivatkozások
Fári M. és Balikó S (2011): A zöld biomassza értéknövelő hasznosítási lehetőségei: a levélfehérje-előállítás. Mag Arany Évkönyv. pp. 74-81, Mag Kutatás, Fejlesztés és Környezet, Budapest
Kruppa B (2014): Szója körkép. 3. sz. 2014. október. Magyar Szója Nonprofit Kft.
A cikk szerzője: Popp József
