A Tiszalúc körüli vízfolyások, tavak, a Holt-Tisza ágba futó Takta patak gazdag lehetőséget kínálnak az állattartásra, a szántóföldek művelésére, de a kikapcsolódást kereső természetkedvelők sem csalódnak a térség gazdag növény- és élővilágában. A Harangod mező délkeleti részén, benyúlva a Kesznyétei Tájvédelmi Körzetbe ezen a vidéken indította meg Széchenyi István a Tisza szabályozási munkálatait 1846. augusztus 27-én, erre emlékeztet a szőke folyó túlpartján állított emlékmű.

Gazdóf Kati családtörténete több szálon kötődik Tiszalúchoz. Mi annyit tudtunk kibogozni a szerteágazó família fonalából, hogy édesanyja tiszalúci születésű, apai nagymamája szintén, de édesapja, akitől a föld és az állatok szeretetét örökölte, nem Tiszalúcon született, ám Tiszalúcon lakik gyerekkorától. Felírtunk még két tudnivalót, az egyik, hogy a lúci dédszülők hagyományos paraszti gazdálkodást vittek, s mivel kuláknak nyilvánították őket az ötvenes évek elején, elvették tőlük a földet. Édesapja rendkívül szerény körülmények között nőtt fel, de álmait nem adta fel. Önálló gazdaságát egy kisebb tanyával alapozta meg, ahol kedvtelésből gondozott lovakat is, de a család megélhetése miatt nagyobb szükség volt a húshasznú marhatartásra. Kati kérdésünkre felidézi, amikor magánosították az állami gazdaság tejtermelő tehenészeti telepét, nagy szerencséjükre kevesen licitáltak a dobra vert vagyontárgyakért, az istállókért, tárolókért és az egyéb épületekért, eszközökért. A gazdaság nagyon szegény volt, kimerült a takarmánykészlet. Suttogták az emberek, a vörös fríz állománynak nem lesz mit ennie a téli hónapokban. Ráadásul egy betegség is felütötte a fejét, ami miatt 70 darab marhát kényszervágással le kellett vágni.

A Gazdóf család hagyományosan szarvasmarha tenyésztéssel foglalkozott, kezdetben elsődlegesen a tej adott bevételt a családnak, később a tenyészüsző és a hízóbika, mikor áttértek a húsmarha tartásra. Nem fejlesztették a tejelő technológiát a megvásárolt állami gazdaság telephelyén. Idővel mégis szükségessé vált a telephely korszerűsítése, átalakítása, amelyhez kellett már a fiatalos szemlélet, az iskolai tudás, és főként kellő bátorság a pályázatokon való induláshoz, a beruházások végig viteléhez.

Kati büszke tiszalúci felmenőire, hogy saját gazdaságukban nőtt fel. Miután 2008-ban diplomázott a debreceni egyetemen, édesapjától (aki aktívan dolgozik mind máig a növénytermesztésben) átvette vállalkozásuk menedzselését, irányítását, s folyamatos beruházásokkal, lépésről lépésre fejleszti, újítja fel a telephelyüket. Pályázati források segítségével öt év alatt átalakult az egykori kötött tartásos fejős telep egy szabad tartásossá, építettek trágyatárolót, lebetonozták a karámokat, s ahol szükségessé vált, szilárd utakat nyitottak. A felújításra váró betegistállóba sertésólat telepítettek, az épület falait hőszigetelték.

Kati tagja a magyar tarka tenyésztők egyesülete mellett a charolais tenyésztők szervezetének, de azzal is meglep bennünket, hogy nem csak állattenyésztő agrármérnök, de kitanulta a vidékfejlesztést is. Debreceni tanárát, Dr. Béri Bélát arra kérte, olyan diplomamunkát adjon, ami önállóan végezhető, még inkább érdemi feladatot. Több egyetem közös pályázata éppen akkor szerveződött a különböző genetikai típusú húsmarhák vizsgálatára. Kati ebben a kiírásban kapott lehetőséget, kijárt az állattartó telepekre, gyűjtötte az adatokat, s az ekkor szerzett ismereteit kamatoztatta a diplomamunkájában. A vizsgálatban három húshasznú fajta, a magyar tarka, limousin és a charolais került górcsöve alá. Kati maga győződött meg arról, hogy a magyar tarka bizonyult a legjobbnak az elemzett fajták összevetésében.  „Korábban nem volt megfelelő szintű a telepünk átlaga, gyenge volt az állomány termelése – mondja. – Az évek során vásároltunk magyar tarka, charolais és limousin tenyészbikákat. A tehén- és üszőállomány most 130 körüli, és zömében magyar tarka, mert ez a fajta jobban neveli a borját, mint a többi.”

Aki szereti a pásztorélet külsőségeit, annak érdekes színfolt a gulya tavaszi kihajtása, de legalább ilyen látványos az október végi beterelése is. Tömött sorban komótosan lépkednek a jószágok tavasszal a legelő irányába, ősszel visszafele, az istállókba. Mivel a legelők a falu végétől indulnak ki a szemhatár aljáig, ellenben az istállók a másik végében épültek, így a békés jószágoknak évente kétszer kell végigjárniuk a mintegy 6 kilométer hosszú távolságot a nagyközség főútján.

Gazdóf Kati mindehhez hozzáteszi, az extenzív, szabad ég alatt tartott magyar tarka húsmarha kifejezetten élvezi a szabad tartást, dacol az időjárással, nem igényel fedett pihenőhelyet a mezőn, azonban télen istállóban tartja őket. A téli karámok etetőútjain az állatok feleszik a szénát, szalmát, lucernát, kukoricaszilázst és -szalmát. Szénából ennének akár többet, ennek azonban korlátot szab a kaszálható terület. Az egészséges állomány télen nem kap abrakot, még a vemhes állatok sem. Ez csökkenti a kockázatát, hogy túlzottan megnőjön bennük a borjú. Persze a legyengült, netán beteg állatot megilleti az abrak a teljes felépüléséig, amely esetre szerencsére ritkán akad példa. Ezzel együtt a Gazdóf család gazdasága dehogy áll közel egy ökológiai gazdálkodáshoz, ahhoz jóval nagyobb területű legelők és szántók szükségesek. A mintegy 300 jószág éves takarmányigényét így sem tudják maradéktalanul kielégíteni, a takarmányvásárlás időnként elkerülhetetlen.

Kati gondosan megtervezi a takarmányigényeket, ennek megfelelően vetnek, dönt a vetőmagokról, növényvédő szerekről, tápanyagokról, de a toxinok elleni védekezésre is figyel, nehogy kárt okozzon az esetleg fertőződött takarmány feletetésével. Gazdóf Katiék állományuk bővítéséhez további területekre lenne szükségük. Kati mondja is, szíve szerint részt venne az állami földpályázatokon. Terveikben nemcsak a húsmarha tartása szerepel, gondoltak egy öntözhető kertészetre is. Mindez csak terv egyelőre, mert a térségben nehéz földhöz jutni, a legtöbb földet tartósan bérbe adták a gazdáik. „Most még rengeteg a kérdőjel a földprogram körül, jó lenne többet tudni a pályázatokról. Egy pályázat meghirdetését követően alig néhány hét áll rendelkezésre a dokumentumok beszerzésére. Januárban várjuk második kicsi fiunkat, addig szeretnék felkészülni a fejlesztési pályázatokra. Most kevés vagy nincs érdemi információ, ráadásul hetente más és más” – így vívódik a közeljövőről.

Bálint Tóth János

A cikk szerzője: Bálint Tóth János