Ledöbbentett – s ezzel valószínűleg nem vagyok egyedül a könyv olvasói között, s úgy vélem a szerzői indíttatás is ebből táplálkozott –, hogy az Ereky által tanulmányozott kérdések és megállapításai több mint 100 év elteltével is mennyire időszerűek. Kiragadtam a műből ezeket a talányos és számításokkal alátámasztott gondolatokat és a könyv egyik szerzőjét és szerkesztőjét, az ismert agrárközgazdászt Dr. Popp Józsefet elhívtam egy pesti kávézóba, hogy az Ereky tézisekre reflektálva, ama időszak tükrén keresztül segítsen megvilágítani a mai magyar mezőgazdaság kiteljesedésének irányait, avagy éppen gátjait.

GA: Ereky Károly Magyarország szellemi és anyagi felemelkedésének útját az agrárium több területét is érintő reformok végrehajtásában látta. Érdemes a mezőgazdaság átstrukturálásával és az élelmiszertermeléssel kapcsolatos gondolataiba, felfogásába egy kicsit belepillantani:

Kiemeli, hogy „kizárólag a modern nagybirtok emelheti csak az emberiség jólétét magasabbra a mainál, éppen úgy, mint eddigelé csak a nagyipar emelhette. ” „... A kisgazda csak pepécsel a földjével. Az nem gazdálkodás, amit a paraszt csinál, hanem tengődés. Éppen olyan a parasztgazdálkodás a modern gazdálkodással szemben, mint a falusi kovácsműhely munkája a budapesti gépgyárak munkájával szemben. Kisegítő tevékenységnek jó, de mint nemzetfenntartó és állandó tevékenység nem” (Ereky, 1909).

PJ: Ereky szerint a világ élelmiszertermelése úgy oldható meg, ha a parasztgazdaságokban az ezeréves, elmaradott módszerekkel folytatott extenzív növény- és állattenyésztési technológiákat felváltja egy új, racionális termelés. Ereky biotechnológiai koncepciójának kidolgozása idején Budapest magas színvonalú szellemi, kulturális és tudományos élet központja lett. Ezzel szemben a 27 millió hektár mezőgazdasági területen a 20 milliós népesség több, mint 50%-a elmaradott szociális életkörülmények között élt. A nagy uradalmak legjobbjai megkezdték a mezőgazdasági termelés reformját, a termelési módszerek fejlesztését, például a korszerű öntözést, tápanyag-utánpótlást, gépi szántást, tejelő szarvasmarha állományok létesítését, nemesítését. A magyar mezőgazdasági termelés szerkezete, színvonala összességében mégis elmaradott volt a korhoz mérten. Ezzel ellentétben a bankszektor, a gyáripar és az elektrotechnikai nagyipar rendkívül nagy fejlődést mutatott fel, elérte a nyugati társadalmak szintjét és a gazdaság motorja lett. Ereky szinte szó szerint a mára is jellemző problémákat írja le számos közleményében, ugyanis a mai hazai mezőgazdaság helyzete kísértetiesen hasonlít az Ereky munkásságából megismert időszak mezőgazdaságához. Ezzel a mentalitással nem kerülünk közelebb a globális, vagy az európai élvonalhoz, de saját várakozásainkhoz sem.

GA: Felhívja a figyelmet arra, hogy „a tudomány nem igazodhat a politikai irányzatokhoz.  A parcellázás parasztfogásra megy ki. A paraszt a képviselőválasztó. A paraszt voksa szabja meg, hogy ki nyeri el a mandátumot. Érthető tehát, hogy a politikusok – pártállásra való tekintet nélkül – körül udvarolják a parasztságot, megengedhetik maguknak. A népgazdaság, mint tudomány viszont nem űzhet paraszt kultuszt, hanem objektív módon kell meg vizsgálnia, milyen irányban fejlődjék a társadalom és mind a parcellázás kérdésének, mind a parasztságnak ki jelöli az őt megillető helyet” (Ereky, 1916).

PJ: Ereky munkássága tehát rávilágít arra is, hogy a magyar mezőgazdaság problémáinak nagy része nemcsak az 1990. évi rendszerváltás óta eltelt időszak eseményeivel magyarázható, hanem sokkal hosszabb időre nyúlik vissza. Közel 100 évvel ezelőtt sem gazdasági, hanem főleg politikai motivációk határozták meg a mezőgazdasági termelés és földbirtok-politika szabályozását.

A magyar történelem ismétli önmagát, mert a közel 100 évvel ezelőtti időszakhoz hasonlóan a rendszerváltás óta is a választási ciklusoknak megfelelően változott a kis- és nagyüzemi gazdálkodás megítélése, szembeállítva a két felet. Egyébként például Németországban nem probléma a duális mezőgazdasági szerkezet, vagyis kis- és nagyüzem egymás mellett élése. Magyarországon jelenleg épp a kisüzemek felé fordul a nagyobb figyelem abban a hitben, hogy azok megoldják a mezőgazdaság problémáját. Holott nem a kis- és nagyüzemeket kell szembeállítani egymással, hanem a mezőgazdaság versenyképességet erősíteni. Legfeljebb újratermelődik az a probléma, amit már egy évszázaddal ezelőtt is tapasztaltunk. Még a Közös Agrárpolitika (KAP) támogatási programjai sem bizonyultak hatékonynak a kisgazdaságok fenntartására. A gazdaságok többsége viszonylag kis méretű, kevés árut termel piacra.

A KAP sem akadályozta meg a gazdák elvándorlását a mezőgazdaságból, a támogatás a legtermelékenyebb és magas technológiai színvonalú gazdaságoknak kedvezett, amelyek fokozatosan felvásárolták a műszaki fejlesztés és az intenzív termelés előnyeit kihasználni nem képes kisbirtokokat. Leginkább azok a gazdák hagyják el a mezőgazdaságot, akik a legképzettebbek, és vonzó munkalehetőséget találnak az agrárszektoron kívül. Azokat a gazdaságokat pedig, amelyek a városi munkahelyeknél rövidebb távú gazdasági lehetőséget és alacsonyabb életszínvonalat kínálnak, mindenképpen elhagyják a gazdák.

GA: Tapasztalataira és elemzéseire hivatkozva Ereky kijelenti, hogy mi az oka annak, hogy a magyar birtokos nem gazdálkodik olyan jól, mint az osztrák? „Az én nézeteim szerint – írja abban az időben – a szakismeret hiánya és az indolencia” (közöny, hanyagság, nemtörődömség).

PJ: Ereky hibáztatja a magyar társadalmat is, mivel a helyes gazdasági közvélemény és a pontos szakismeret hiánya miatt nem fejt ki olyan gazdasági tevékenységet, mint a külföld. A szakismeretek hiánya és az indolencia a magyar birtokosra is jellemző volt. Szerinte Magyarország azért nem volt független a gyakorlatban (csak papíros okmányokban), mert a művelt és képzett ember a hivatalnoki pályára megy és a nemzeti termelést a parasztra, meg a koldus kisiparosra bízzuk. Az összefogás és a szakismeret hiánya ma is a közönyből ered.

GA: „Dániában a paraszt szövetkezetek elértek a fejlődés legmagasabb fokára. A dán paraszt az 1880-as évek óta élvezi a nagy üzemi termelés előnyeit.  A dán vaj ugyan is igen keresett volt a londoni piacon, azonban nem került oda kellő mennyiségben, mivel csak a nagy mezőgazdasági üzemek voltak alkalmasak a vaj szállítására...  1881-ben 50 paraszt gazda összefogott egy jütlandi Hjeddins nevű faluban és szövetkezetet alapítottak vaj előállítására. Megbíztak egy Andersen Stilling nevű fiatal paraszt legényt, hogy a falu 400 tehenének tejét gyűjtse össze és abból ún. urasági vajat  állítson elő. Így jött létre a világ első szövetkezeti tejgazdasága” (Ereky, 1916).

A hazai helyzetet elemezve Ereky szerint „Magyarországon nem fejlődhet ki ilyen szövetkezeti mozgalom, mindenekelőtt azon oknál fogva, mert egyetlen paraszt gazda sem hajlandó feladni az önállóságát (Ereky, 1916).

PJ: Ereky Dánia mezőgazdaságának tanulmányozása után gyakorlatilag az integráció (szövetkezetek alapításával) és a globalizáció (külpiacok igényeinek kielégítése) szerepét emelte ki. A tejtermelő gazdák összefogása azóta is úttörő szerepet játszik Dániában, ahol a tejtermelés ma évi közel 5 milliárd liter körül alakul. A tej és tejtermékek kétharmadát exportálják, ami az élelmiszergazdasági kivitel több mint 20%-át teszi ki. Az évente előállított csaknem 5 milliárd liter tej 90%-át a dán és svéd tejtermelők tulajdonában levő Arla Foods szövetkezet dolgozza fel.  Európa legnagyobb tejszövetkezete 30 tejfeldolgozóból áll és a svéd tejtermelés kétharmadát is feldolgozza. Az Ereky által hiányolt összefogás ma is hiánycikk a magyar mezőgazdaságban, ahol a gazdálkodási önállóság feladása és a bizalom hiánya továbbra is hátráltatja a szövetkezést, pedig a közös cél a kockázat minimalizálása és a hatékonyság javítása. A működőképes horizontális és vertikális integráció hiánya a gyenge versenyképesség egyik meghatározó oka. A nemzetközi tapasztalatok alapján a folyamatosan változó gazdasági környezetben az integrált termékpálya rendszerek sikeresebbek az egyéni gazdálkodásnál. Az integráció tehát a méretgazdaságosság adta előnyök kihasználása mellett kockázatmegosztó és jövedelemelosztó rendszer is. A magyar agrárgazdaság tehát nem volt képes hatékonyan adaptálódni a globális, illetve az európai integráció kihívásaihoz, folyamatosan hiányzott a nyitottság, a sokoldalú partnerség és az együttműködési készség. A rövid távú érdekeket folyamatosan a hosszú távú perspektíva elé helyeztük. A mai hazai mezőgazdaság helyzete kísértetiesen hasonlít az Ereky munkásságából megismert időszak mezőgazdaságához.

GA: Közleményeiben egyre nagyobb platform jut a gazdaságpolitikai, termelési kérdéseknek. Azt írja:

„Gazdasági visszamaradottságunkat egyenesen társadalmunk téves nézetei okozzák. Közvéleményünk tévedése különösen felsőoktatásunkon tükröződik vissza. Magyarországon a felső képzést az elvontság, a gyakorlati élet megvetése és a produktív tudományok negligálása jellemzi, (holott) a nemzetek jólétét csak a produktív tudományok képesek előbbre vinni.” Véleménye szerint „a magyar államnak csak egyetlen egy helyes gazdaság politikája lehetséges: neveljen szakembereket, a mezőgazdaság, az ipar és kereskedelem számára, szakembereket és nagy látókörű közgazdákat neveljen” (Ereky, 1908).

PJ: Ereky munkássága mindenekelőtt a tudásalapú versenyképességről szólt. A magyar mezőgazdaság fejlődésének elmúlt 100 évét elemezve kiderül, hogy a gazdák folyamatosan szembetalálták magukat a politika által diktált megoldásokkal, amelyek sokféle célt szolgáltak, de nem a versenyképesség és hatékonyság drasztikus javítását. A viszonylag jó ökológiai adottságokkal rendelkező magyar agrárgazdaság a globális és az európai integráció kihívásaihoz való hatékony adaptálódásához a nyitottság, a sokoldalú partnerség és az együttműködés mellett nélkülözhetetlen a legkorszerűbb technológia és szakismeret alkalmazása.

Magyarországon ma az oktatás és kutatás társadalmi hasznossága egyaránt megkérdőjelezhető, mivel egyik sem igazán gyakorlatorientált, ráadásul hiányzik a nemzetközi mércével is mérhető  versenyképes bázisa. Továbbá probléma a hazai (agrár-)szakemberképzés viszonylag alacsony színvonala, a motiváció hiánya.

Az agrároktatás és agrárkutatás egyébként szűkösnek tartott tárgyi és személyi kapacitásai nincsenek maradéktalanul a társadalom, a piaci igények kielégítésének alárendelve. Itt a termelés állami támogatása nem oldja meg a helyzetet, kiutat a legkorszerűbb technológia és élelmiszeripari ismeret alkalmazása jelenthet.

A fentebb leírtak tükrében már nem kelt meglepetést, hogy Magyarországon a mezőgazdasági foglalkoztatottak iskolai végzettsége jelentősen elmarad a többi hazai nemzetgazdasági ág foglalkoztatottainak végzettségétől és az EU átlagtól is. Az egyéni gazdaságok vezetőinek túlnyomó többsége (közel 80%-a) szakirányú végzettség nélkül, gyakorlati tapasztalatokra alapozva gazdálkodik, szakképzettséggel országosan a gazdaságvezetők mindössze 14%-a rendelkezik, ebből alig 20% felsőfokú képzettséggel.

GA: Ereky Károly munkásságának középpontjában az állattenyésztés állt. Tényszámokon alapuló számításai újdonságként hatottak akkoriban, jellemzően minden állítását „mérnöki precizitású számításokkal” támasztja alá. Amikor a Nagytétényi Sertéshizlaldát (50 000 férőhelyes hizlalda) olyan üzemnek tekinti, amelynek célja évenként 10 000 tonna zsír előállítása, akkor a szakirodalomban elsőként transzformációs számítást végez. Erről a következőket publikálja:

„Az állat, mint biotechnológiai munkagép akkor dolgozik racionálisan, ha minél kevesebb takarmányból minél több húst, tejet és zsírt tud produkálni… a sertés, mint szalonnaprodukáló munkagép, pontos mérések szerint óránként és élősúly kilogrammonként a szervezet üzemi céljaira (mai kifejezéssel élve: létfenntartásra) egy hőegységnyi energiát használ fel, tehát 190 nap alatt (80 kg kezdeti és 180 kg végsúly közötti 130 kg-os középsúllyal számolva) 592,800 hőegységnyi energiát. Azaz elfogyasztott 600 kg (kukorica-árpa dara alapján) összesen 2 040 000 kilokalóriából 100 kg élősúly szaporulatot adott összesen 700 000 kilokalória értékkel, … A szalonnatermelő szervezet hatásfoka 37%, vagyis a sertés a takarmányban rejlő energiának csak egyharmadát használja fel hasznosan. Ez felveti azt a kérdést is, hogy racionális takarmányozással nem tökéletesíthető-e a sertés szalonna produkáló hatásfoka?” (Ereky, 1925).

Hol tartunk ma a racionális takarmányozás kérdésében?

PJ: Az évente 100 000 sertés hizlalására méretezett üzem gazdaságos működését a modern technikai megoldások és a legújabb tudományos elvek alapján megtervezett takarmányozás precíz végrehajtása garantálta.  Ereky megállapította, hogy a biotechnológiában a termelést élő, biotechnológiai munkagépek végzik, melyek működésének a princípiuma az élő sejt és a technológiai alkalmazás alapja az ezeket felépítő anyagok egységes biokémiai struktúrája. Új módszert dolgozott ki arra, miképpen lehet 50%-kal kevesebb  szemes takarmányból ugyanakkora mennyiségű zsírt termelni. 1917/1918-ban elsőként bebizonyítja, hogy például a lucerna és a vöröshere préselt nedvével, a „protoplazmás” résszel, illetve az azokból előállított frakcionált és szárított „plazma konzervvel” és abból készült különféle végtermékekkel fele mennyiségű darakeverékkel gyorsabban lehet sertést hizlalni, mert „3 kg takarmányból tud produkálni 1 kg élősúly-szaporulatot, szemben az extenzív gazdálkodással, ahol 1 kg élősúly előállításához 6-7 kg takarmány szükséges”. Ezek voltak azok a felismerések, amelyek rávezették Erekyt egy új fogalom, a biotechnológiai munkagép fogalom megalkotásához és annak első leírásához.

Munkásságában valóban az állattenyésztést helyezte központba. Az azóta eltelt idő is őt igazolta, mivel az elmúlt 50 évben a húsfogyasztás a globális népesség növekedésénél kétszer nagyobb mértékben emelkedett, sőt ez a trend a jövőben sem változik. Nem véletlen tehát, hogy napjainkban a húsfogyasztás legerőteljesebben a legolcsóbban előállítható húsféléknél nő (baromfi- és halhús). Ebben döntő szerepe van az 1 kg súlygyarapodáshoz szükséges takarmányfelhasználás alakulásának. A takarmányozás központi kérdése tehát közel 100 éve változatlan, mivel a takarmányozási kutatások ma is erre a területre összpontosítanak, ugyanis a hústermelésben az elsődleges cél az egy kg hústermelésre jutó takarmány mennyiségének minimalizálása. Egyébként a sertésnél átlagban ma is mintegy 3 kg takarmány szükséges egy kg élősúly-gyarapodáshoz.

GA: A biotechnológia nem Angliában, nem Németországban és nem is az USA-ban fogant meg, hanem Magyarországon – olvashatjuk.

Ma már a tudománytörténeti források által igazolt tény, hogy ő írta a biotechnológia első klasszikus művét, a Berlinben kiadott „Biotechnologie” c. könyvet. A biotechnológia feladata többek között az is – hangsúlyozza Ereky –, hogy „az éhínség szót végérvényesen ki lehess törölni a szótárakból”. Melyek a legfőbb kutatásai és megállapításai ezen a területen és miért nevezhetjük őt a biotechnológia atyjának?

PJ: Ereky meggyőződéssel hirdette, hogy a fejlett társadalmakat nem lehet eltartani az elmaradott paraszti világ élelmiszertermelési módszereivel, annak helyébe a természettudomány és technika legfejlettebb ismereteit alkalmazó, iparszerűen termelő mezőgazdasági üzemnek kell lépnie a modern gépek, a szakértelemmel és a biotechnológia alkalmazásával. Kihangsúlyozta, hogy a tudásalapú társadalmak anyagi jólétének alapja a természettudományok fejlődése.

A Malthus által 1798-ban felállított népesedési-tan az I. világháború ideje alatt kitört éhínség idején beigazolódni látszott, amikor az emberiség lélekszáma 1,7 milliárd főre emelkedett. Malthus híveivel szemben Ereky természettudományi ismeretek alapján globális energetikai számításokkal szállt vitába. 1918-ban Budapesten közölt tanulmányában bemutatta, hogy mekkora a Föld szerves anyag termelése és humán eltartóképessége közötti összefüggés. Számításait a kor legújabb természettudományos felfedezéseinek figyelembe vételével, komplex módon végezte el. Saját kalkulációkat készít és kiszámítja az akkori globális élelmiszertermelés energetikai mérlegét. Az emberiség élelmiszerellátásának a módja a területegységre jutó, konvertált hasznos napenergia mennyiségének növelése, amely elérheti akár a 20-30 millió kalóriát is, ha élünk a természettudományok új elveinek, eszközeinek a felhasználásával: „…nincs semmi akadálya annak, hogy a Föld az emberiség mai számának többszörösét is képes legyen élelemmmel ellátni.

A Malthus-féle tant el kell temetni, hogy ne kisérthessen többé!” Ereky előrejelzése helyesnek bizonyult. A világnépesség 100 év alatt több, mint négyszeresére emelkedett. Ereky a biotechnológiát új termelési elvként vezette be, ahol a biológus, biokémikus, mikrobiológus feladata a természettudományos ismeretek korlátainak tágítása, a közgazdászok, mérnökök feladata pedig a gyakorlati megvalósítás feltételeinek a kidolgozása. 

GA: Ereky biotechnológiai koncepciója egy súlyos állategészségügyi probléma okának keresésével és megoldásával kezdett kikristályosodni. Rádöbbent arra, hogy a magyar ipari hizlaldákban azért lépett fel megbetegedés, mert ott a sertések soha sem kaptak zöldtakarmányt, vagyis a takarmányból hiányoztak a zöldtakarmány által tartalmazott tökéletes fehérjék (Ereky, 1925). A folyamatos zöldtakarmány ellátás az üzem méretei és a téli hónapok miatt eleve megoldhatatlan volt. A problémák megszüntetése érdekében a biokémiai ismereteket ötvöző technológiai feladatokat kellett megoldjon: hogyan lehet előállítani olcsó, jól raktározható, teljes értékű fehérjét tartalmazó és vitaminokban gazdag takarmány koncentrátumokat?

Lucerna, vörös here, réti széna eredetű zöld pép koncentrálására, tartósítására és raktározására energiatakarékos, a gyakorlatban könnyen bevezethető, vegyszermentes, hideg technológiákat dolgozott ki. Az új terméket – az előbbi kérdésnél már utalt rá –zöld protoplazma-konzervnek nevezte el. Eljárásait és géptervét angol és német nyelven is ismertette, valamint Magyarországon és Angliában szabadalmaztatta. Hogy állunk a zöldtakarmány kérdésével napjainkban?

PJ: A zöldtakarmánymalom koncepciója ma is aktuális, mert Magyarországon azóta sem sikerült megoldanunk az önellátást biztosító fehérjehordozó takarmány hazai előállítását. E problémát növeli, hogy az EU-ban heves viták övezik a genetikailag módosított növények termesztését, illetve az azokból készült termékek importját, annak ellenére, hogy az EU-ban az önellátottság szintje szójalisztből csupán 4-5%, ezért évi mintegy 30 millió tonna szójababot és szójadarát importál. Magyarország évi mintegy 500-600 ezer tonna szójadarát importál, ennek 85–90%-a genetikailag módosított szójából készül. Említést érdemel, hogy a korábbi, az OMFB által 1965–1990 között szervezett országos fehérjeprogram példa értékű szervezettségben, komplexen valósult meg, elsősorban a szójaliszt növekvő importára és a hazai állattenyésztés kiszámíthatatlan fehérjeellátása miatt. Kiss Árpád és Kralovánszky U. Pál professzorok 1965–70 között sikerrel indították el a fehérjeprogramot. Az utódok azt is elfelejtették, hogy Ereky Károly 1937-38-ban az akkori nemzetgazdasági fejlesztés központjába állította az ún. „mérsékelt égövi protein-termelést”. Ezzel a megdöbbentően aktuális fogalommal jó lenne ismét megbarátkozni, 80 év után is. Ez volt az akkor elkezdett Alföld öntözési program egyik közgazdasági és tudományos tartópillére és valószínűleg a világ első, tudományosan átgondolt fehérjeprogramja. Fehérjefinomító gépfejlesztés, új fehérjenövények nemesítése, új takarmánytartósító és -feldolgozó technológiák kidolgozása, a biológiai alapok szélesítése, az oktatás fejlesztése stb. tartozott az Ereky-féle programhoz.

A következő, Fári Miklós Gábor professzorral – aki az Ereky-hagyatékok hazai kutatója, az Ereky Károly Biotechnológiai Alapítvány megalapítója és e könyv megálmodója, valamint társszerkesztője és társzerzője – közösen szerkesztett és a Debreceni Egyetem fiatal oktatóival írt könyvünk részletesen mutatja be Ereky Károly eredeti, korszakalkotó fehérjegazdálkodási koncepcióját.

 Gáspár Andrea

forrás:

BIOTECHNOLÓGIA ANNO 1917-1919

Ereky Károly víziója az élettudomány alkalmazásáról (2015)

A könyv megrendelhető: www.szaktudas.hu

fotó: Láng Péter

A cikk szerzője: Gáspár Andrea