A kutató-fejlesztő gondolatától biológiai, ökológiai-ökonómiai akadályok legyőzésével, igazi „nemesítési gátfutóként” jutnak el az új hibridek a termelőkig. Magyarországon a nagy szántóföldi kultúrák jövedelmezősége szempontjából az előkelő második-harmadik helyezés illette meg a napraforgót a 2000–2015 közötti időszakban, termőtájtól, évjárattól függően. Míg korábban a nemesítők formálhatták a mezőgazdaság piaci kínálatát – gondoljunk például itt egy-egy új gyümölcs vagy dísznövényfajta-fajtaváltozat megjelenésére, elterjedésére, divatjára –, úgy ma leginkább a kereskedelem, ipari, technológiai fejlődés pörgő ritmusa szerint és elvárásai alapján halad az új hibridek kiválasztása. Az egészséges, stabil állomány általános és szélsőséges éghajlati adottságok; a vetés és betakarítás biztonsága az egyre fejlettebb gépesítés mellett; a feldolgozóipari beltartalmi elvárások csak néhány a követendő szempontok közül. A piac és a termelők szeretik a technológiai választékot, határozott kritikusok és nem elnézőek a hibridekkel szemben. Előbbiekhez igazodva növénytermesztési költségeket minimalizáló, a termés biztonságát növelő tulajdonságokkal bíró hazai elismerésű és EU-listás napraforgók sora áll rendelkezésre. Az olaj-olajsav tartalom alsó határa a feldolgozóipar elvárásaihoz igazítottak. Rendelkezésre állnak „hagyományos”, CL, CL Plus, Express hibridek és ezek kombinációi. 15 év alatt másfél-kétszeresére nőtt az átlagtermés. A kutatási, kísérleti eredmények alapján a hibridek többsége képes elérni az 5 t/ha hozamot. Mondhatjuk, hogy a növénynemesítés dinamikus, a minőségi és mennyiségi igényekhez gyorsan igazodó.

A hozam elvárt szintű növekedésével kapcsolatban mikor vélekednek megegyezően a termelők és a nemesítők? Akkor, ha egy hibrid termelése során alacsony ráfordítási költséggel minden egyéb zavaró körülmény ellenére profitot termel. Célként ez lebeg előttünk, mivel legtöbbször az adottságok jelentősen eltérnek a legmagasabb termésszint elérését eredményező körülményektől.

Míg 2000-ben a 298 795 ha-on 1,6 t/ha országos termésátlaggal, addig 2015-ben 2,43 t/ha hozammal takarítottuk be a napraforgót. Az eredmények leginkább azt mutatják, mennyit rontottak az adottságok az 5 t/ha-os teljesítőképességből. A termés stabilitására és a termésmaximumok elérésének lehetőségére meghatározó és általunk a legkevésbé befolyásolható módon hatnak a klimatikus és a talajviszonyok. Termelő legyen a talpán, aki a majdani időjáráshoz tökéletesen alkalmazkodó hibridet választ a vetőmagvásárlás egyre korábbra tolódó időszakában. Talajaink tápanyag-szolgáltató képessége befolyásolható, azonban típusa nem. Jól látható a megyei eredmények alapján ennek hatása is. Adott hibrid hozama hasonló időjárás és talajadottságok mellett is mutathat különbséget. Az eredményt nagyban befolyásolja a gazdálkodó egység fajlagos jövedelme, az egy hektárra eső ráfordítások és bevételek aránya. A terméscsúcsot elérő termesztéshez többségében magasabb költségű, intenzív technológia szükséges. A mutatók alapján a technikával jobban felszerelt, nagyobb méretű gazdaságok többnyire eredményesebbek a hibrid tulajdonságok kiaknázásában, mint ugyanazon hibriddel dolgozó kisebb gazdatársaik. A gépesítettség, az input anyagok kedvezőbb beszerzése, a tárolási, szárító kapacitás, a nagyobb tömegű árualap értékesítési lehetősége előnyt jelentenek. Az AKI Ágazati Ökonómiai Osztálya 2011-ben készült vizsgálata alapján a napraforgó termelési költsége vonatkozásában a gazdaságok között 99 187 HUF/ha volt a különbség. Ugyanitt olvasható, hogy az előző évekhez viszonyítva az önköltség csökkenés napraforgó esetében a hozamjavulással hozható összefüggésbe. Valamint az a hibridek általános és elvárt termőképességének megítélése szempontjából fontos megállapítás is, hogy „A gyakorlatban azt kell mondanunk, hogy a mezőgazdasági termelők még mindig inkább „elfogadói” a felvásárlási áraknak, nem pedig alakítói”.

Amennyiben van eltérés a termelői és fejlesztői oldalon annak megítélésében, hogy megfelelő mértékű-e a napraforgó hozamnövekedése az elmúlt 15 évben, úgy a KAP 2014–2020-as időszakra vonatkozó állásfoglalása szerint:

• „meg kellene teremteni a fogyasztói keresletet és a kínálat összhangját;
• a kutatásból és a fejlesztésből eredő innováció jobb felhasználásával a mezőgazdasági termelés hatékonysága javítható, annak érdekében, hogy a termelők hozzájussanak a megérdemelt hozzáadott értékhez”.

Mivel a kérdés összetett, ezért a válasz sem lehet egyszerű igen/nem. Először is nézzük a kérdés második részét: „… növekedett-e a termés mennyisége?” Ezt egy kicsit könnyebb megválaszolni és a statisztikai adatokra támaszkodva még szemléletes is.

(Lehet, hogy a mellékelt ábra már a sokadik a válaszok sorában, de bízom benne, hogy a kollégákkal legalább azonos adatokból dolgoztunk.)

A KSH szerint a napraforgó vetésterülete 2000-ben 299 ezer hektár, melynek termésátlaga 1,62 t/ha volt. 2015-ben a 632 ezer hektárról betakarított termés mennyisége 2,495 t/ha országos átlagot eredményezett. Ezek a számok önmagukban elég látványos különbségeket mutatnak, de tekintsünk vissza még egy évtizedet. Nézzük az elmúlt 25 év tendenciáit (1. ábra)!

Ekkor láthatóvá válik, hogy a 2000-es évek elején mind a napraforgó vetésterület, mind a termésátlag mélyponton volt. Innen indult a vetésterület dinamikus növekedése. Először csak az 500 ezer hektárt lépte át, majd 600 ezer fölé emelkedett. A termésátlag tekintetében megfigyelhető egy-egy negatív, illetve pozitív irányú erősebb kilengés, de a tendencia 2,0 majd 2,5 t/ha körüli szinteket mutat. Tehát a növekedés a termésátlagokban jól megfigyelhető.

Érdemes megnézni azt is, hogy a világ nagy napraforgótermelő országaiban hogyan alakult a termés? Ennek ismeretében viszonyíthatjuk a hazai eredményeket versenytársainkhoz. Az egyszerűség kedvéért csak néhány közeli ország 2010–2015. évi adatait sorakoztattam fel a 2. ábrán.

A statisztikai adatok alapján az elmúlt néhány év tendenciája jól látható. Magyarország a napraforgó termésátlaga tekintetében Európában vezető pozíciót ért el. Ugyanakkor elmondhatjuk, hogy világviszonylatban is az élmezőnyhöz tartozunk.

Milyen szerepet játszottak ebben fejlődésben a termesztett hibridek? Szűklátókörűség lenne azt gondolni, hogy a növekedés kizárólag a nemesítői innovációnak köszönhető, de kétségtelenül fontos alapot biztosított. Mégpedig olyan alapot, amely nemcsak a nagyobb termőképességet hordozza magában, hanem a termesztés biztonságának növekedését is.

Csak, hogy a legjelentősebb változásokat említsem. Ma már a vetésterület kb. 85%-án herbicid rezisztens hibrideket használunk. Az ezredforduló táján ezek még nem voltak ismertek. A korábban nagy károkat – terméskiesést – okozó betegségekkel szemben a modern hibridek sokkal jobb ellenállóságot mutatnak, mint a tíz–tizenöt évvel ezelőtt termesztett elődjeik. Piacra kerültek már olyan hibridek, amelyek kiemelkedő szádorrezisztenciával is rendelkeznek.

Ugyancsak az elmúlt tizenöt évben jelentek meg a magas olajsavtartalmú hibridek, melyek termőképessége nem, vagy alig marad el a linolsavas hibridektől. Természetesen az előbb említett genetikai innovációk beépítésre kerültek a HO hibridekbe is.

A termesztéstechnológia többi eleme közül a permetezéstechnika és a betakarítás precízebbé válását emelném ki. A pontosabb és célzottabb növényvédelemmel a termést csökkentő gyomok és betegségek ellen hatékonyabb védekezést lehet megvalósítani. (Sőt, a károsító rovarok elleni csatában is elég jól álltunk!) A kombájnok és adapterek munkájának javulásával pedig a betakarítási veszteségek csökkenése figyelhető meg.

Tartalékaink még a talajművelés és a tápanyagellátás területén lehetnek, de ezek az örökzöld témák nem csak a napraforgó termesztésben kerülnek újra és újra terítékre.

Az eredeti kérdés első részére „az elvárt mértékben növekedett-e?” adható válasz már bonyolultabb.

Vajon mi az elvárt mérték? Azt gondolom, mindenkinek más és más. Ezeknek egy közös nevezője lehet, mégpedig az árbevétel és a befektetett költségek, illetve munka különbségeként megmaradó haszon.

A termésátlag egy jó mutatója a termelési kultúrának. Látható, hogy a vetésterület növekedésével együtt a termésátlagok is növekedtek. Azaz egyre nagyobb területen termelnek egyre magasabb színvonalon.

Ugyanakkor az országot járva látom és hallom, hogy a gyenge minőségű talaj-előkészítés, belvizes területek miatt megkésett vetések, nem kellően hatékony gyomirtás, a mind gyakrabban előforduló – a napraforgót sem kímélő – szárazság, vagy éppen a csapadékos ősz miatt megcsúszott betakarítás évről évre okoznak komoly terméskiesést.

Azt gondolom, hogy kellő ismerettel felkészülve vagy az elvárásokat kell a lehetőségekhez igazítani, vagy a lehetőségeket bővíteni olyan mértékben, hogy azokkal elérjük a kívánt termésszintet és vele együtt a hasznot is.

A napraforgónemesítés jól érzékelhető, többlettermésben realizálható eredményeket hozott a köztermesztésben

Az elmúlt másfél évtizedben a napraforgó termesztése új alapokra került a növénynemesítők és a növényvédelem fejlesztőinek összehangolt, innovatív munkájának köszönhetően. A 2000-es évek első felében a legnagyobb kihívást még a termésbiztonság jelentette. Évjárattól függően a gyomhelyzet vagy a betegségek fellépése okozhatott számottevő terméskiesést.

A gyomszabályozás nehézségét az adta, hogy nem volt megoldás állományban a kétszikű gyomnövények kémiai gyomirtására a napraforgó gyomirtószer-érzékenysége miatt. A ma kapható szulfonilurea vagy imazamox hatóanyagokkal szemben ellenálló fajták erre a problémára adtak választ. Mindkét herbicid rezisztencia típus gyors és széles körű elterjedése mutatja, hogy mennyire várt és elfogadott fejlesztésről van szó. Így az első herbicid toleráns hibridek megjelenése megoldást adott az egyik legfőbb terméskorlátozó tényezőre, a kétszikű gyomok posztemergens kezelésére.

Az elmúlt évek nemesítési munkájának eredményeként a betegség ellenállóság területén is jelentős előrelépést lehetett tapasztalni a jelen hibridjeit tekintve. Ma már számos hibrid rendelkezik olyan genetikai rezisztenciával, ami védelmet biztosít a hazánkban újonnan megjelent (704,714) peronoszpóra rasszokkal szemben is, míg a régi rasszokkal szembeni ellenállóság alapelvárássá lett a fajtáktól. A szádorhelyzet is említést érdemel: ma az ország jelentős területén E rasszal szembeni rezisztencia nélkül már nem lehet a növényt biztonságosan termeszteni, így a szádorral szembeni rezisztencia is elvárás az új fajtáknál. Miközben kihívást jelent a szklerotínia (szártő- és tányér-megbetegedés) és a diaporte kórokozókkal szemben növelni a toleranciaszintet genetikai alapon, a kórokozók elleni kémiai lombvédelem kifejlesztése pont erre a kardinális kérdésre adott gyors választ. Ráadásul, a kezelés a termésbiztonság növelésén túl a termés minőségi paramétereire, az olajtartalomra is kedvező hatással van.

Ezen változások együttes hatására a termésingadozás kisebb lett. A termelés kiszámíthatóbb és tervezhetőbb lett. Bizonyíték erre a napraforgó termőterület folyamatos növekedése az elmúlt években. Az új fajták stressztűrő képessége, széles körű adaptációja, kedvező agronómiai tulajdonságai és stabilitása lehetővé teszi, hogy a termelő realizálhassa a fajtákra jellemző genetikai potenciált. Még könnyű felidézni a nagyon csapadékos 2014-es és a nagyon száraz 2015-ös éveket. Ma már nincs olyan, hogy az egyik évben 2 tonna, a másikban meg 1,4-1,5 tonna az országos átlag. A technológia fejlődéséhez párosul a genetikai előrehaladás, ami oda vezetett, hogy a profi termelők a 4 tonna feletti terméseket célozzák és tervezik, míg 10 évvel ezelőtt a 3–3,5 tonna számított csúcstermésnek.

Az ellenállóbb hibridek és a biztonságos gyomirtás következtében, minden évben kódolható a tiszta, gyommentes állomány. A termesztéstechnológia részét képezi a magas szintű növényvédelem és tápanyag-utánpótlás. Szóval én úgy gondolom, hogy az elvárt mértékben növekedett a termés az elmúlt 15 évben.

A hazai napraforgótermesztés sokat változott az elmúlt másfél évtizedben a kultúra megítélése, a termesztés intenzitása és a használt genotípusok jellemzői tekintetében egyaránt. A dinamikusan változó környezet hatására előtérbe kerültek az olyan technológiai fejlesztések, melyek választ adhatnak az egyre változékonyabb időjárás okozta viszontagságokra, majd a biztonságosabb és produktívabb termelést zászlóra tűzve körvonalazódott, hogy számos ponton új megoldásokat igényel a gyakorlat.

Az elmúlt másfél évtizedben a napraforgó országos vetésterülete és a termésátlagok egyaránt ütemes növekedést mutatnak, melyet több, a termelés kimenetelét befolyásoló tényező hatása együttesen alakított. Köztudott, hogy ez a növényfaj az évjárati szélsőségeket jól tűri, továbbá az új technológiai elemek következetes alkalmazása mellett az eddigieknél is gazdaságosabban termeszthető. A korábban jellemző költségtakarékos szemléletet az eredményfókuszú megoldások alkalmazása váltotta fel. A termelékenység növelésével pedig érdemben javult az eredményesség, melyet napjaink legkorszerűbb módszereivel kiegészítve az eddigieknél még biztonságosabb, még produktívabb technológiájává alakíthatunk.

  Egyértelműen kijelenthető, hogy a napraforgó károsítókkal szembeni védelme és a nemesítési törekvések együttesen, a technológiát közösen alakítva, jelentősen átformálták gondolkodásunkat. Napjainkra a gyomirtás hatékonyságában rejlő tartalékok kiaknázása, az állományban végzett gombaölő szeres kezelések általánossá válása, a korszerű hibridek megjelenése és a műszaki háttér fejlődése közösen teszik lehetővé a napraforgótermesztés biztonságának és jövedelmezőségének növelését. Az alkalmazható hibridek gazdag választéka minden termelési helyzetre tartogat az igényeinkhez illeszkedő tulajdonságokkal bíró termelési alapot. A jól szegmentálódott termelési irányok – hagyományos linolsavas és magas olajsavas olajipari, továbbá madáreleség és étkezési napraforgók – széles körű piaci lehetőségeket biztosítanak. A gyomirtószer-toleráns hibridek – különösen az imazamoxtoleráns-technológia – térhódításával pedig jelentős produktivitás növekedés tapasztalható immár tíz éves távlatban. Sőt, ez a gyomirtó szernek ellenálló hibridek termesztésén alapuló gyomszabályozási technológia töretlenül fejlődik egész Európában, így Magyarországon is. Egy példával élve: a legújabb – valódi imazamox-rezisztencián alapuló – napraforgóhibridek nemesítése, a velük kapcsolatos termékfejlesztési és adaptációs feladatok cégünk és partnereink számára is kiemelt jelentőségű. Jelenleg ennek az új távlatokat nyitó technológiának a kibontakozása tapasztalható. Az ebben helyet foglaló új generációs CLHA PLUS napraforgóhibridek és a kapcsolódó biztonságos, rugalmasan alkalmazható és kiemelkedően hatékony gyomszabályozási technológia a termésátlagok növekedési lehetőségeit vetítik előre hazánkban.

Összefoglalva tehát, a napraforgó technológiafejlesztési és adaptációs feladataival, a gyakorlat eredményességének növelésével jó úton járunk, ezek hasznosságát évről évre tapasztaljuk. A nemesítés kiemelkedően aktív, hiszen a lehető legkorszerűbb hibridekkel dolgozunk a változó körülmények közepette, de még mindig érezhetőek a komplett technológiában a további termésnövelés innovációs lehetőségei. Elsősorban a hibrid specifikusan alakított termőtőszám alakulását jelentősen befolyásoló, precízebben kivitelezett vetéstechnológiai és növénytáplálási, tápanyag-ellátási területeken.  

A napraforgó jelenleg Magyarországon a harmadik legnagyobb területen termesztett szántóföldi kultúrnövényünk. Jelentőségét sokoldalú felhasználása adja (humán étkezési, takarmány és ipari felhasználás). A vetésterület az elmúlt 15 évben több mint 300 ezer hektárral nőtt. A termésátlag pedig, igaz nagymértékű ingadozás mellett, de trendjében kb. 60%-kal emelkedett ugyenezen időszakban, amit semmiképpen sem nevezhetünk csekélynek.

A mostanában elért 2,5 t/ha-os éves országos átlagok nemzetközi összehasonlításban is jónak számítanak, és a napraforgónak az országos vetésszerkezetben elfoglalt helye is nagyobb, mint világviszonylatban. Így bár az abszolút terület miatt nem tudunk olyan mennyiségű terményt előállítani, mint Oroszország vagy Ukrajna, mégis azt mondhatjuk, hogy jelentős napraforgótermesztő ország vagyunk.

A napraforgó egy jól alkalmazkodó növény. Korábban az alkalmazkodóképessége miatt általában mostoha körülmények közzé került. Vagy a szárazabb, melegebb klímájú térségekben használták, vagy a gyengébb talajadottságú területekre vetették, s ez természetesen meglátszott a terméseredményen is. Habár a faj nem túl igényes a környezeti feltételekkel szemben, nagy termés csak intenzív technológia mellett érhető el, ahol a növénynek van lehetősége kompenzálni a kedvezőtlen környezeti feltételek hatását.

Az elmúlt években azonban a napraforgó jövedelmezősége egyértelműen javult. Az átvételi ár (melyet elsősorban a növényi olaj ipar határoz meg) növekedett, és az ingadozás mértéke is csökkent. Mindez pozitívan hatott a napraforgó-termesztési kedvre, s így jelentős termőterület-növekedés következett be. Egyre több intenzív területre került napraforgó, és a növény meghálálta a gondoskodást. Megmutatta, hogy intenzív területen is megéri napraforgót termeszteni. Sőt, itt éri meg igazán.

Az elmúlt években a növénynemesítők sok pénzt és energiát fektettek a betegség-ellenállóság fejlesztésébe. Elterjedtek a herbicid toleráns hibridek, melyek megoldották a kultúra posztemergens gyomirtásának problémáját. Megjelentek a precíziós művelő eszközök, melyek sokkal pontosabb vetést, ápolást tettek lehetővé. Ezek a fejlesztések mind az intenzív termesztés lehetőségét nyújtják, és vannak is gazdaságok, ahol igen jól alkalmazzák ezeket 4-5 t/ha-os terméseredményeket elérve üzemi körülmények között.

Sokan azonban még mindig nem használják ki a modern genetikában és technológiában rejlő lehetőségeket, nem vizsgálva azt, hogy mennyi termést (s ezzel mennyi bevételt) hagynak ott a területükön. Pedig sok esetben az állományra költött többletráfordítás megtérülne a magasabb terméshozamban, s némileg a szélsőséges évjáratok okozta termésingadozás mértéke is csökkenthető lenne.

Persze vannak olyan gyengébb adottságú területek is, ahol eleve nem cél a legújabb (és lássuk be többnyire legdrágább) technológia alkalmazása, mert az adott körülmények között ez a költségszint sohasem térülne meg. Itt kevésbé intenzív, olcsóbb hibridekkel és technológiával, a költségeket alacsonyan tartva lehet csak nyereségesen termelni.

A cél tehát szerintem az, hogy mindenki a saját eszközeinek és lehetőségeinek megfelelően próbálja meg a lehető legtöbbet kihozni gazdálkodási tevékenységéből, s akkor az országos átlag is tovább növekedhet, de ami ennél sokkal fontosabb, hogy a napraforgó ágazatban termelt összes nyereség biztosan növekedni fog.

A kérdésre a válasz holisztikusan, azaz az ökonómiai és ökológiai rendszer egészét vizsgálva nagyon egyszerű, ugyanis a mezőgazdaság, de alapvetően a társadalmak jellemzője is, hogy míg sokan egyre növekvő igényt, elvárást támasztanak, addig még többen az alapvető szükségleteiket sem tudják kielégíteni, vagy éppen gazdasági terveiket teljesíteni. Talán a kérdés, azon túlmenően, hogy kihívásra késztet, a neoklasszikus gazdasági elméletet tükrözi, miszerint a termelés növelése a megoldás arra, hogy mindenki egyaránt kielégíthesse igényeit. Ez azonban sajnos lehetetlen megközelítés, hiszen az igények növekedésének, az elvárásoknak nincs határa, míg a termelés növelésének a legjobb technikák, technológiák alkalmazása mellett is vannak, s mindinkább lesznek ökológiai korlátai.

Ha csupán szűken a napraforgótermelést tekintjük akkor mit is látunk több évtized távlatában?

1992–2015 között, azaz majd 25 éves időperiódusban a napraforgó országos termésátlaga, ahogy az 1. ábra mutatja, 2 t/ha. Ugyanakkor 1992–2000 között nem volt olyan év, ahol ezt meghaladó eredmény született volna. A legmagasabb temésátlag 1996-ban volt (1,82 t/ha), míg a legkisebb napraforgótermelés legfeketébb évében, 1997-ben (1,2 t/ha). Ebben az időszakban 400 ezer hektár körül alakult a termőterület, s hektáronként 9 év átlagában 1,45 tonna termést takarítottak be a gazdák.

Az elmúlt 15 évet elemezve 2001-től követően 2003-ig a fajlagos hozamok alulról ugyan, de közelítettek a 2 t/ha értékhez, 2004-től pedig tartósan meghaladták azt. A 15 éves időtartamot tekintve annak első felében (2001–2007) az átlagtermés 2,1 t/ha, második felében (2008–2015) pedig 2,4 t/ha. Ez utóbbi 8 évben voltak olyan termőévek, amikor a területegységre vetített hozamok meghaladták a 2,4 t/ha-t (2004, 2008, 2013, 2014, 2015).

A termelés hatékonysága 25 évet átölelve évi 1,5%-os növekményt mutat, s a legnagyobb termelékenységbővülés a 2001–2008 periódusra tehető (4,5%), amikor is a napraforgó termesztéstechnológiája jelentős mértékben változott, elsősorban a növény biológiai alapjainak kardinális változása miatt. A hazai napraforgótermesztés biológiai alapjainak bővülésével egyidejűleg alapvetően megváltoztak a hibridek értékmérő tulajdonságai. Az igen nagy termőképességű (a jelenlegi hibridek potenciális termőképessége meghaladja a 6 t/ha-t) és nagy olajtartalmú (50% feletti olajtartalom), valamint kiváló horizontális toleranciával rendelkező hibridek megjelenésével a napraforgó kikerült a gyengébb termőhelyi kategóriájú területekről, valamint a teljesen extenzív ráfordítású növények csoportjából.

Ezt követően 2009-től napjainkig a felülkezeléses, herbicid toleranciára alapozott gyomirtással, s a hozzájuk kapcsolt hibridváltással sikerült évi 1%-os termésbővülést elérni intenzív termesztéssel, elsősorban magas növényvédelmi ráfordítások fenntartása mellett, miközben:

• a termőterület a korábbi évek félmillió hektárjáról a biológiai határ fölé (hatszázezer hektárra) emelkedett, nem ritkán maga után vonva a napraforgó öt éven belüli visszavetését ugyanazon területekre;
• az ökológiai szélsőségek, időjárási anomáliák gyakorisága nőtt (2010 – legcsapadékosabb év, azt követően pedig a vegetációs időben mindinkább száraz évek);
• ebből kifolyólag az abszolút termésingadozás emelkedett az előző időszakhoz (1991–2000) képest, ugyanakkora relatív termésingadozás éppen a termésátlagok növekedése következtében csökkent, a többi szántóföldi növényfajhoz hasonlítva különleges pozícióba emelve a napraforgótermesztést.

Az ok, okozati tényezők függvényében és más növénytermesztési ágazatok összehasonlításával a kérdésre tehát a válasz egyértelműen igen kell, hogy legyen. Természetesen, ahogy írtam a bevezetőmben, az elvárások magasak, ugyanakkor a megváltozott, egyre szélsőségesebb környezettől, az ipari folyamatoktól eltérően, nem szabályozható, nem függetleníthető a mezőgazdálkodás. A termésátlagok növelésére még mindig van lehetőség, ahhoz azonban koncepcióváltások szükségesek, ilyenek:

• a víz, a talajmegőrzést szolgáló talajművelési rendszerek alkalmazása tervezett és okszerű növényvédelmi, tápanyag-visszapótlási technológiával és hozzá igazított hibridválasztással;
• az újabb napraforgóhibridek genetikai potenciáljának még magasabb szintű kihasználása (pl. Clearfield Plus technológia).

Ehhez azonban el kell kerülnünk az iparszerű gazdálkodás általános, hosszú távon nem fenntartható homogenizáló hatását, a környezettől független növelését, a területek túlhasználatát.

– an összeállítás –

A cikk szerzője: Agro Napló