Kukoricatermesztés: technológiai megoldások a kiszámítható, maximális termésért

Agro Napló
A koronavírus miatt kialakult krízis kétségkívül próbára teszi az agrárszakembereket is, hiszen a helyzet adta bizonytalanságban felértékelődnek a korszerű technológiai lépésekkel megfogott költségek. Ilyenkor a jól megválasztott hibridek és a szigorúan szakmai alapokon álló okszerű tápanyag-visszapótlás extra tonnái a betakarításkor életmentővé válhatnak egy gazdaságnál.

Különösen igaz ez, ha hazánk legnagyobb területen termesztett kultúrnövényével, a kukoricával dolgozunk, melynek sikeres termesztéséhez a vetőmagválasztástól kezdve a műtrágyázáson át a növényvédelemig, mindennek a helyén kell lennie. A döntések megkönnyítéséhez ezért jelen cikkünkben mindhárom technológiai szakterületen ismertetjük az IKR Agrár naprakész ajánlásait.

A céljainknak megfelelő kukorica vetőmag/hibrid kiválasztása

Mára a hatékony nemesítői munka eredményeként eddig soha nem látott széles kínálatból választhatjuk ki a technológiánkhoz, termelési feltételeinkhez illő ideális hibridet, illetve annak vetőmagját. Egy jó döntéssel jelentősen növelhetjük, míg egy vaktában hozott választással nagymértékben kockáztathatjuk is a termést.

A választáshoz ezért mindenképpen gondoljuk át:

milyen az adott hibrid terméspotenciálja, megfelelőek-e számunkra a termésbiztonságot befolyásoló tulajdonságai, ezek összhangban vannak-e termőterületünk ökológiai adottságaival (hőszolgáltató képesség, várható csapadékmennyiség, talajviszonyok).

Fontos az érésidő, hiszen hazánk klimatikus viszonyai között legnagyobb biztonsággal a korai és a középérésű (FAO 300–450 között) hibridek érnek be, ezért szempont lehet a koraiság. Korai virágzású hibriddel általában elkerülhető a virágzáskori és a szemkiteléskori száraz- és hőségnapok okozta kockázat. Figyelembe veendő a korai fejlődési erély is, amelynek a gyomnövények mielőbbi elnyomásában lehet szerepe. Értékelnünk kell a betegségellenállóságot is, amely a kukoricánál is rendkívül fontos, gondoljunk csak a fuzárium okozta szártörésre vagy a csövek egészségi állapotát meghatározó penészgombákra. De itthon a leglényegesebb a hibrid szárazságtűrő képessége, melynek javítása minden jelentős nemesítőházban prioritást élvez. Rendkívül fontos és „erszénybe vágó” a hibridek vízleadási jellege, hisz nem mindegy, hogy kukoricánkat milyen víztartalommal és mennyi szárítási költséggel takaríthatjuk be.

Az utóbbi években kiemelten vizsgáljuk a hibridek tápanyag-hasznosító képességét is. Azt a hibridet keressük, mely a leghatékonyabban használja fel a számára rendelkezésre álló tápanyagot, azaz a legkisebb input költséggel éri el a legnagyobb terméstöbbletet.

Szerencsére a gazdag választékból tudunk olyan hibrideket javasolni, amelyek mind a termésben, mind a termésbiztonság terén a legjobbak között teljesítenek. Ilyenek például a Saaten Union hibridje, a Replik vagy az RAGT által nemesített Dragster. Jó szívvel ajánljuk őket, hiszen adatokkal bizonyíthatóan a legjobbak között vizsgáztak a meghatározó korai (FAO 360–400) éréscsoportban.

Eredménycentrikus műtrágyázás a kukoricatermesztésben

Az agrotechnika kulcsfontosságú eleme a tápanyagellátás, melyet napjainkban főleg műtrágyákkal biztosítunk. Köztudott, hogy a kukorica nagy tápanyagigényű növény, amely a nitrogén, foszfor, kálium mellett speciálisan igényli a cinket és a bórt is, ezért a jó termés eléréséhez ezeket biztosítani kell növekedése során.

Növénytáplálási a javaslatunk a termés és a jövedelem maximalizálásához:

  • Talajtrágyázásban alaptrágyaként Hunfert NPK, ENSIN vagy Stabile NS

Az alapvető tápelemek kezdeti biztosításához az IKR Agrár Kft. palettájáról választhatjuk a Hunfert NPK termékeit. Első osztályú alapanyagaikkal, kiváló vízoldhatóságukkal megbízható, egyszerű megoldást jelentenek a kukorica alaptrágyázásához. Jövőbe mutató alternatívaként elérhető az ENSIN, amely egy szabályozott hatású műtrágya. 150–450 kg/ha kijuttatással tervezve akár 10–12 héten át biztosítja a növények folyamatos tápanyag­ellátását. Ráadásul hasznosulása 10–20%-kal jobb a hagyományos műtrágyákénál. Ennek eredményességén is túltesz a STABILE NS, amely folyékony műtrágyaként akár 12–16 hetes hatást biztosít 250–400 kg/ha javasolt kijuttatási mennyiség mellett.

  • Talajtrágyázásban starterként a makroszegmensből a Corn Starter Plus

A kukorica gyors kezdeti fejlődéséhez elengedhetetlen a starter műtrágyák használata. Ebben a tekintetben évek óta rendkívüli népszerűségnek örvend az IKR Agrár makro starter műtrágyája, a Corn Starter Plus. Vízoldékonysága 98% feletti, 15% nitrogén-, 20% foszfor-, 10% káliumtartalma mellett tartalmazza a fiatal kukoricanövény fejlődéséhez lényeges összes tápelemet. Kiemelendő, hogy hosszan tartó cinkforrást jelent, és tartalmaz bórt is. Míg a cink a nitrogénhasznosulást segíti elő, a bór a megtermékenyülést befolyásolja kedvezően a növényekben.

  • Mikro granulált starterek közül az IKR Turbo Starter Plusz

A mikrogranulátum forma a mag körüli tökéletesebb eloszlást biztosítja. Segít növelni a gyökértömeget, így gyorsabbá válik használatával a növény fejlődése, ellenállóbbá válik a gyomnövényekkel, kártevőkkel szemben.

  • A gyorsan ható levéltrágyák közül az IKR Harmónia Kukorica csomag, illetve a Fertigreen Kombi használatát javasoljuk.
  • A levélen keresztüli cinkpótláshoz a SPÉCI-CINK plust ajánljuk.

Szakszerű növényvédelem a kukoricatermesztésben

A kukoricánál a nagy termés eléréséhez elengedhetetlen a jól időzített gyomirtás, valamint a kártevők szakszerű gyérítése is. Gyomirtó szereknél az IKR saját forgalmazású készítményei közül az IKR Kukorica Poszt Gold csomagot emelnénk ki. Ez a kukorica maximum 6 leveles állapotáig juttatható ki, rugalmasan időzíthető, kombinált hatóanyagú, széles hatásspektrumú vegyszerekből áll. A benne található Nicosh 4 SC és Cash 480 SL termékek együttes alkalmazása nagyon jó hatásfokot biztosít a magról kelő és évelő, egy- és kétszikű kikelt gyomnövények ellen egyaránt. A csomag ráadásul a Succesor T gyomirtó szernek köszönhetően talajon keresztüli hatással is bír.

Az IKR Agrár Kft. kínálatában ezenfelül természetesen további, a kukoricában ideális totális gyomirtók – Machete és Nufozát Up –, valamint a vetés után, kelés előtt vagy közvetlenül kelés után alkalmazható (Silba) vegyszerek közül is válogathat. Ezekről értékesítőink készséggel biztosítanak további információkat. A rovarkártevők gyérítéséhez két inszekticidet ajánlunk. A Littac Super nem szívódik fel a növényben, hatását annak elfogyasztásával, közvetlen érintkezés útján fejti ki. Dózisa 0,15 l/ha. A Mospilan 20 SG a kukoricabogár imágók ellen jelent megoldást 150 g/ha-os dózisban. Hosszú hatású, 8–10 napos szer, amely felszívódik, de a méhekre teljesen biztonságos készítmény.

Tudjon meg többet az IKR Agrár Kft. kukoricatermesztési technológiájáról!

Bővebb információkért keresse értékesítő kollégáinkat!

+36 34 569 000
info@ikragrar.hu
www.ikragrar.hu

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
A DEKALB új hibridjei 2023-ban

A DEKALB új hibridjei 2023-ban

A DEKALB kukorica portfóliója a genetikai előrehaladásnak köszönhetően évről évre, kisebb-nagyobb mértékben – az életpályájuk végét elérő hibridek kiv...

Velünk a SIKER stresszben is garantált!

Velünk a SIKER stresszben is garantált!

Az évek múltával a kukoricakultúra szárazabb nyarakkal és szigorúbb szabályozási korlátokkal (vízgazdálkodás, tápanyag-utánpótlás stb.) néz szembe. Ku...

CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
KONFERENCIA
Agrárszektor Konferencia 2024
Decemberben ismét jön az egyik legnagyobb és legmeghatározóbb agrárszakmai esemény!
EZT OLVASTAD MÁR?