– Nem, becsléssel élünk, a legutolsó adatok is csak 2013-14 év eredményeit összegzik. A legnagyobb területen, mintegy 27 ezer hektáron termő gyümölcsünk az alma, a gyümölcsös terület 35 százalékát foglalta el 2013-ban. 2010 óta több mint 3 ezer hektárral csökkent a területe (Magyarországon 1990 óta csökken az almatermesztés). 2014-ben a betakarított mennyiség csaknem 780 ezer tonna volt, ez 50 százalékkal magasabb a 2009–2013. évi átlagnál (522 ezer tonna), az étkezési alma értéke jelenleg 38 milliárd forint. Körtéből becslések szerint 2500 hektáron mintegy 40 ezer tonna termett. Az adatokban rejlő káosz oka, hogy a kötelező adatszolgáltatás hiányában statisztika csak a nagyobb méretű ipari üzemek felvásárolt mennyiségéről készül. Az étkezési alma és az egyéb ipari alma készletekről csak becslések születnek. Hír, hogy készül a „gyümölcsösszeírás”, a feladatot a NÉBIH kapta. Korábban az Agrárgazdasági Kutató Intézet komoly pénzeket kapott egy kataszter térkép elkészítésére, illetve a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal adminisztrációja ismerheti a támogatást kérők adataiból, egy csomó adatsor áll rendelkezésre a különböző állami szerveknél, de nem adják át egymásnak. A FruitVeb becslése szerint az almaültetvények kétharmada modern termesztésre nem alkalmas, sok az elöregedett, a nem hatékony, kifejezetten csak a támogatás elnyerése miatt tartják fenn. A megoldás egyedül az, ha a vásárlók által keresett méretű, ízben és fedőszínnel borított gyümölcsök fajtáit ültetjük, intenzív művelési rendszerben és termelés mellett, ahol a piac igénye szerinti minőségi áru adja a termés legalább 75–80 százalékát úgy, hogy közben hektáronként legkevesebb 40–60 tonna mennyiség terem.
– Gerjeszthet ekkora átalakítási igény egy újabb telepítési hullámot?
– A történelmi Magyarországon az alma hazája Erdély, Vajdaság és Felvidék volt. A trianoni országhatárok óta Magyarországon 20–30 évente jelentős összegű támogatást kaptak az almások. Így történt a Horthy-érában, a hatvanas, nyolcvanas, kilencvenes években, ez vezetett oda, hogy az alma lényegében egy támogatásvezérelt gyümölcsünké vált. Az erőteljes támogatások ellenére mégsem fejlődtünk megfelelő mértékben. A támogatással lecsökkentett önköltséggel sokan kiegyeztek, emiatt egy alacsony szinten ragadtunk. Összesen 20–30 százalék azok aránya, akik modern kertészetet működtetnek, akik példaértékű, 100–200 hektáros ültetvényt ápolnak. A körte termőhely igényét (kiemelten magas vízigény) folyamatosan hangoztatja a szakma, mégis, arányaiban a legkisebb hányadban öntözött gyümölcsfajunk egyike.
– Korábban több szervezet, közte a FruitVeb szorgalmazta, alakuljon regionális, esetleg országos szaktanácsadói hálózat. Felállt-e a szervezet?
– Sajnos nem. Az innováció szinte egyéni tevékenység. Az újdonságot kereső kertész szorít helyet a csemetéknek az ültetvényén, mondjuk fél hektár területen saját költségére. De mire kipróbálja az újdonságot, már újabb kísérletbe kell vágnia, mert a nemesítésben felgyorsultak az események. Gyors üteművé lett a fajtaváltás, a piac orientál mindent. Alig tíz éve hazánkban is megjelent a nagyáruházak által elvárt egységes, homogén, nagy készletekben megtermelhető minőségi alma igénye. Mára, az akkori fajtákra ráfejlesztett a világ, sorra jelennek meg újabb és újabb fajták. A növényvédelem is előre lépett, a fogyasztói szokások is változtak, változik, első szempont az íz lett. A boltokban árulnak olcsó, alsó kategóriás almát 80–100 forintért, és kínálnak 1000 forintért, kiemelt minőségben. Hiányzik egy középkínálat. Az étkezési almák között nevelek a kertemben Idared fajtát is. Egy külföldi kertész nem érti, minek ragaszkodok az Idaredhez, ők már nem foglalkoznak vele. Eladhatóbb lenne egy színes Golden vagy a Gála.
– Tényleg, miért telepített Idaredet?
– Magyarországon top-fajta a Jonathán, lényegében karácsonyig tárolható, értékesíthető. Az Idared íze közelíti a Jonathánt, jobban tárolható, jó a termésbiztonsága, kevesebb gond mellett termeszthető. Tömegtermék, így bevételi stabilitást ad a kertésznek. A kevesebbet termő Gálát nehezebb gondozni, az érte kapott bevétel nem mindig ad jövedelmet. Magyarországon a munkaerő ára látszólag olcsó, ám nem hatékony, márpedig a szedés költsége brutálisan befolyásolja az önköltséget, kilónként akár 10 forint lehet. Az önköltség csökkentésének első lépéseként megjelentek és folyamatosan terjednek a rezisztens ipari almák, amelyek növényvédelme kevesebb kiadást igényel.
– Visszatérve a kérdéshez, milyen legyen a szaktanácsadói hálózat?
– Nem vagyok elégedett a háttérrel. Mi a probléma? Nincs olyan szervezet, amelyik saját tapasztalatára támaszkodva, objektív tanácsot adna. A tészek érdekeltek a szaktanácsadás megszervezésében, azonban napi szintű dolgaikkal küszködnek, nincs megfelelő mennyiségben tőke kutatás-fejlesztésre. A nagy kertészetek komoly összegeket fizetnek kutatásra, eredményeiket miért osztanák meg ingyen? Egy fajta nemesítése és bevezetése óriási pénz, a magyar piac ehhez kicsi. Nem kellene feltalálnunk a spanyolviaszt. Rengeteg új fajtát honosíthatnánk, próbáljuk ki, a kísérletekbe vonják be például a doktoranduszokat. Ez a fajta együttműködés gyerekcipőben jár, pedig egyes vizsgálatok elvégzése miatt ki sem kell menni a kertbe, egy kamerával nyomon követhető a fák virágzása, fejlődése stb. Egyre több, főleg külföldön végzett szaktanácsadó szerződött az ottani faiskolákkal, szakmailag ugyanazt tudják, mint például a hollandok, ám harmad annyi fizetés mellett. Keresetük kiegészítése miatt árulnak szaporítóanyagot, termesztési eszközöket stb., erre a fejükhöz vágják: milyen szaktanácsadók? – eladták a lelküket! Mondok egy másik ellentmondást is. Amikor a FruitVeb szorgalmazta az újdonságok bevételét a pályázati rendszerbe, mi is megkaptuk a magunkét. „Megőrültetek?! Ki sem próbált fajtákat akartok támogatni!”
– A nemzetközi kapcsolatokkal bíró élelmiszerláncokat jól láthatóan nem izgatja a belső vitánk, kinti újdonsággal, közte a magyar vásárlóiknak tetsző áruval feltöltik elosztó központjaik raktárjait, ezzel ők lezárják az ügyet. Mi lehet a mi megoldásunk?
– Az olasz kísérleti telepek már a fajtajelöltek technológiáit odaadják a faiskolákon keresztül a termelők kezébe. A jogdíjért cserébe egy jó minőségű almát kapnak, a termés 85–90 százaléka első osztályú. Magyarországon is lenne létjogosultsága több tájjellegű kutatóállomásnak, ahol alanyfajta kombinációkkal kísérleteznének, a kertészeteket már akkor be kellene vonni, amikor a fajtajelölt még csak számozott. A nemesítés felgyorsult, amelynek lényege, hogy a boltokban eladható, profitot termelő almát kínálhassunk.
– Hogyan értékeli az almaszüret idejére szervezett értékesítési akciókat? Mi úgy látjuk, ezek a kampányok egy látványos eredmény után tavaszra kifulladnak.
– A marketing agyafúrtabb megoldásokat kíván az eddigi eszközökhöz képest. Az almalé konkurenciája a kóla, egy neve nincs gyümölcslé, az ásványvíz, de még a wellness hétvége is abban az értelemben, hogy a vásárló mire költi a pénzét. Az alma iránti érdeklődést folyamatosan fenn kell tartani. Óriási szócsatát folytatok a fiammal, mondván, nem hiszem el, hogy egy csoki finomabb az almánál. Apa – mondja a gyerek, – az alma kiment a divatból! A Minimaxon sem reklámoznák! Ezért mondom, közelebb kell vinni az almát a gyerekekhez, valamennyi fogyasztóhoz. Ez sok módon történhet, például újdonságot kell felmutatni, legyenek gasztronómiai hetek, színesítsük a kínálatot. A almát ajándéknak vásárolják a japánok. Smiley matricával, szívecskével, díszdobozba tett almával mi is előállhatnák. Ehhez egészséges, jó ízű, tetszetős almát kell kínálniuk a kertészeteknek.
– Hogyan ítéli meg a hazai körte lehetőségét?
– Erőteljes, de az almához képest egy lassabb ütemű technológiai váltást élünk, miközben a fajtaválasztásban konzervatívok vagyunk. A körte egy kiegészítő gyümölcsünké vált, nem könnyű termelni a hazai körülmények mellett. Az érett körte ad jó ízt, sajnos a boltokban leginkább félérett, kemény gyümölcs kapható. A fogyasztó a Vilmoskörte, Bosc Kobak és a Packham's hármast keresi. A körte esetében színesíthetné a kínálatot például a Fétel apát, vagy a megnyúlt alakú, egyik oldala színes, olasz újdonságok honosítása. Igaz, itt nem lehet átvenni egy az egyben az olasz technológiát. A körte egy szerelem annak, aki azzal foglalkozik.
-BTJ-
A cikk szerzője: Bálint Tóth János
