Virágzó biopiac Németországban

Agro Napló
Merre tart Európa mezőgazdasága? Ha a brüsszeli központú AG-Press Németországba – közelebbről a legészakibb német szövetségi tartományba, Schleswig-Holsteinbe – szervezett sajtóútjáról vonom le a következtetést, akkor bizonyosan azt írom, hogy a bio felé. A meglátogatott öt agrárcég közül három ugyanis valamilyen formában kapcsolódik a vegyszer- és műtrágyamentes termesztéshez.

Itt van mindjárt az Északi-tenger partjaitól néhány kilométerre fekvő Friedrichsgabekookban található Westhof-BIO nevezetű gazdaság, amely 1972 óta a Carstens család birtoka. Néhány évre rá, amikor Rainer átvette az irányítást, áttértek a biogazdálkodásra. Elsősorban búzát termelnek, paradicsomot, sárgarépát, borsót és epret, összesen ezer hektáron. Ekkora mennyiséget persze még egy németországihoz hasonló méretű piacon sem könnyű egyszerre értékesíteni. Ezt felismerve 1998-ban hűtőházat létesítettek. S hogy semmit se bízzanak a véletlenre, két évre rá saját kereskedői céget is alapítottak. Néhány évvel ezelőtt pedig megépítették Németország legnagyobb bio üvegházát, mintegy negyvenezer négyzetméteren. Ezen elsősorban paradicsomot termesztenek. Egy tő átlagos termése 13 kiló. S ilyenből van 70 ezer. Mivel pedig a klíma ugyancsak megköveteli a fűtést a szeles vidéken, két éve biogázüzemet is létesítettek.

S ha már a gazdaság vendégei voltunk, természetesen megnéztük az üvegházat. Mivel a vegyszereket teljes mértékben mellőzik a termesztésnél, mi magunk is fertőzési forrást jelenthettünk a növények számára. Ezért belépés előtt aláírásunkkal fogadtuk, hogy nem csak dohányozni nem fogunk, de az evéstől, ivástól is tartózkodunk az üvegházban. Belépés előtt kezünket, lábunkat fertőtlenítettük, akár egy állattartó telepen. Ez már feljogosított bennünket arra, hogy – no, nem az üvegházba, de – annak az előterébe jussunk, s kívülről szemlélhessük a végtelen paprikamezőket. A növények   egyenként a mennyezetről lelógó madzag segítségével törekedtek az ég felé, s teremték a szemgyönyörködtető kaliforniai paprikát.

Alkalmazottat mindössze egyet láttunk a sorok között, természetesen védőöltözetben. Amúgy az egész gazdaságot 12-en viszik – no és 120 idénymunkás május és november között. Legtöbbjük Romániából és Lengyel-országból érkezett. Nem véletlen, hogy az ajtó becsukását németen kívül lengyelül is kérik az arra járóktól...

A hagyományőrzés és a jövő technológiája nagyszerűen megfér egymás mellett Németországban, s ezt mi sem bizonyítja jobban, mint a Schinkel településen található Gut Rosenkrantz gazdaság. Házigazdánk, Ernst-Friedemann Freiherr von Münch-hausen igazi arisztokrata. Családját a XIII. századig vezeti vissza, kastélya – amelynek az előszobájáig juthattunk, ott ismertette a tevékenységét –, annak berendezése igazi kék vérről árulkodik. Mindez azonban egy pillanatig sem jelenti azt a számára, hogy ne venne részt a gazdálkodás napi munkájában.

Cége elsősorban gabonát és vetőmagvakat termeszt – szigorúan bio módszerekkel. Ugyancsak vegyszer és műtrágya használata nélkül állít elő állatoknak takarmányt, valamint sütőipari alapanyagokat, amelyeket Európa-szerte 700 pékség vásárol tőle. Ma már az értékesítés, feldolgozás sokkal munkaerő-igényesebb, mint maga a mezőgazdasági munka: amíg a 480 hektárt összesen 2 alkalmazott műveli, addig a feldolgozásban és az értékesítésben hatvanon felül tevékenykednek. Ennek megfelelően a mezőgazdasági termények forgalma évi egymillió euró, míg a feldolgozott terményeiből ennek több mint ötvenszeresét inkasszálja.

S hogy a biotermékek bizonyosan el is jussanak a fogyasztóhoz, arról sok más vállalkozás mellett az ahrensburgi Die Grüne Kiste (Zöld doboz) cég vállalkozott. A bioterményeket 1996 óta szállítják ki a megrendelőkhöz. Iskolákat, óvodákat ugyanúgy heti rendszerességgel látnak el doboznyi bioalapanyaggal – zöldséggel, gyümölccsel, tojással, pékárúval, tejtermékkel – mint egyéni megrendelőket. Ma már hetente 2 ezer doboznyi forgalmat bonyolítanak le 15 kilométeres körzetben. Vállalkozásuk két évtizede folyamatosan felfutóban van, bizonyítva ezzel azt, hogy a biotermékek Németországban egyre népszerűbbek.

Képek forrása: © European Union 2016, Cornelia Smet.

-hp-

A cikk szerzője: Hardi Péter

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
KONFERENCIA
AgroFuture 2024
Új rendezvény a fenntarthatósági követelményeről és innovációs lehetőségekről!
AgroFood 2024
Országos jelentőségű rendezvény az élelmiszeripari vállalkozások számára!
Vállalati Energiamenedzsment 2024
Tudatos vállalati energiamenedzsment a hazai cégeknek!
Agrárium 2024
Jön a tavasz kiemelkedő agráripari konferenciája!