Eni – A következő 90 év

Agro Napló
1926 és 2016 között az Eni a világ egyik legmeghatározóbb energiaipari vállalatává fejlődött. Benzin, gázolaj, gázszolgáltatás, no és természetesen a kenőanyagok…

Bizony, a hatlábú kutya emblémával lépten-nyomon összefut az ember. Benzinkutakon, autószervizekben, hordókon, a gázszolgáltató levelén és óriásplakátokon. Nem véletlenül van így, hiszen nemzetközi viszonylatban az Eni tevékenysége az energiapiac minden részére kiterjed. Aki lemaradt volna az Eni (Agip) első 90 évének történetéről, az feltétlenül lapozza fel előző lapszámunkat!

Óriásplakátokon is

Tavasszal indult az Eni legújabb kampánya, amelyben a cég által forgalmazott kenőanyagok kapták a főszerepet. A kampány indulásával párhuzamosan különleges vizsgálatot folytattak le az Eni szakemberei. Történt ugyanis, hogy egy garázs mélyén felbukkant négy doboz, 30 éves, eredeti állapotában megmaradt Agip SINT 2000 motorolaj. A fémdobozos kiszerelésű kenőanyag boldog megtalálója azonnal érdeklődni kezdett a szakembereknél, hogy betöltheti-e autójába a lassan krisztusi korba érő olajat. Kérdésére nemleges választ kapott, de úgy érezte, hogy a nem mindennapi lelet útja nem feltétlenül kell, hogy azonnal a veszélyes hulladékok tárolójába vezessen.

A négy bontatlan dobozt magához véve elment az Eni főhadiszállására, hogy azokat nekik, mint relikviát kínálja fel, ám a cég lelkes szakemberei meglátták a lehetőséget a kenőolaj további laboratóriumi vizsgálatában.

A dobozok és azok tartalma így jutott el az Ásványolajtermék Minőségellenőrzési Zrt. (ÁMEI) laboratóriumába, ahol felnyitották az egyik dobozt és az olajat alávetették a jellemző vizsgálati módszerek-nek. Az eredmények önmagukért beszélnek.

Mit, miért mérnek?

A motorolajok legfőbb jellemzője a viszkozitása. Mindenkinek ismerősen cseng a két szám között lévő „W”-s elnevezés. A vizsgált SINT 2000 motorolaj 10W-40-es jelölésű volt. A 30 éves kenőanyagon elvégzett mérés eredményeiből egyértelműen kiderült, hogy három évtized alatt mit sem változott ez a mutató, tehát a SINT 2000 ennyi idő elteltével is biztosítja a széles hőmérsékleti tartományban való megbízható üzemeltetést.

Kezdődik a SINT 2000 laborvizsgálata

Már a doboz felnyitásakor szemet szúrt azonban, hogy az olaj színe a megszokottnál sötétebb. Ez a jelenség természetes, hiszen az oxidációs folyamatok a légmentes lezárás ellenére is végbemennek – volt rá idő. A savas összetevők aránya a megszokottnál valamivel magasabb értékre adódott, de a laboratóriumi szakvélemény summájában azért egyértelmű fogalmazást találunk: A megfelelő körülmények között tárolt motorolaj a teljesítményszintjének megfelelő motorba minden káros következmény nélkül betölthető, ami azért igen megnyugtató, ha a jövőre gondolunk.

30 év után is tökéletes állapotban

Fejlődés és jövőkép

A SINT 2000 sorozat a maga idejében csúcskategóriás terméknek számított. Ahogyan az idő, úgy a fejlesztés sem állt meg. 2011-ben jelent meg a SINT sorozat méltó utódja, az Eni i-Sint család, amely a legkorszerűbb belsőégésű motorok igényeit is kielégíti, legyen az turbófeltöltővel, vagy akár dízel részecskeszűrővel felszerelve. Tehát az Eni napjaink teljes motorpalettáját kiszolgáló kenőolaj termékcsaládot kínál az autósok részére. Sőt, az i-Sint tech sorozat az egyes autógyárak speciális igényeinek is megfelel, tehát a kínálat gyártóspecifikus kenőanyagokkal is kibővült.

 

Az eni i-Sint személygépjármű-kenőanyag termékcsaládba tartozó anyagok az Agip tapasztalatát és tradícióit ötvözik az Eni kutatási eredményeivel és piacvezető technológiai megoldásaival.

 

Az energia nem vész el, csak átalakul

A múlt és a jelen termékeit áttekintve egyértelmű a fejlődés, köszönhetően elsősorban annak, hogy az Eni kutatás-fejlesztési programja mindig is szerves részét képezte a cég stratégiájának. A fejlesztés központja az egykori anyavállalat szülőhazájában, az olaszországi Milánóban van, ahol egy-egy projektre, az egyre jobb kenőanyagok kifejlesztésére eurómilliókat szánnak. Napjainkban a középpontban még újabb bio-komponensek kifejlesztése áll.

Készülve a cég következő kilencven esztendejére, már papírra vetették az Eni 2050-ig szóló fejlesztési stratégiáját, tehát biztosak lehetünk benne, hogy a fejlődés nem áll meg, és a magas minőségű kenőanyagokat a jövőben is megtaláljuk minden autósbolt polcain és szervizekben is. Az Eni magyarországi jelenléte tehát töretlen és az autósok továbbra is számíthatnak a legkorszerűbb motorolajok és egyéb kenőanyagok által nyújtott összes előnyre. A termékekről bővebb információt az Eni honlapján (eni.com/hu) talál.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Intenzívebb fejlődés Ympact®-tal

Intenzívebb fejlődés Ympact®-tal

A Corteva™ Agriscience növekedést serkentő csávázó szerei, már a vetéstől komplex módon segítik a növények kelését és korai fejlődését. A termékek ger...

AlphaVet – jubileumi mesterhármas

AlphaVet – jubileumi mesterhármas

Pezsgőskoccintással és tortavágással egybekötött ünneplésre hívta partnereit, valamint a sajtó munkatársait az AlphaVet Állatgyógyászati Kft. vezetése...

A sekély talajművelés – művészet

A sekély talajművelés – művészet

A sekély talajművelés egyre fontosabb lesz a csapadékszegény időjárás következtében. A tarlóhántás és tarlóápolás ill. a felszín feketén tartását csak...

CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
KONFERENCIA
Agrárszektor Konferencia 2024
Decemberben ismét jön az egyik legnagyobb és legmeghatározóbb agrárszakmai esemény!
EZT OLVASTAD MÁR?