A kezdetektől Pioneer vetőmagokat használunk

Agro Napló

Kérlek, mesélj nekem a FRIZ-TEJ Zrt. meg-alakulásáról.

Kondorostól másfél kilométerre, a 44-es főút mellett található a rendezett telep és cég központ, ami FRIZ-TEJ Zrt. tulajdonában van. 1997-ben a Kondorosi Egyesült Termelő Szövetkezet szarvasmarha telepét vettük meg. Egy-kétszáz hektáron kezdődött a növénytermesztés. Ahogyan a szarvasmarha létszám emelkedett, úgy a takarmánynövény előállító terület is nőtt. Jelenleg 1000 hektáron folytatunk növénytermesztést. Dolgozóink létszáma is sokat változott az elmúlt években, mára elérte az 50 főt.

A cégalapítást követően, folyamatos a kapcsolat a Pioneer HI-Bred Magyarország Kft-vel.
Nemcsak a vetőmagokat vásároljuk a cégtől, hanem aktívan részt vállalunk a kukorica és napraforgó kísérletekben is. Különösen a silókukorica kísérletek kapnak nagy hangsúlyt, hiszen mi főként takarmány előállítással foglalkozunk. Saját területünkön tapasztaljuk meg, hogy mely hibridek azok, amelyek a legjobb eredményeket hozzák, majd a következő évben ezeket vetjük el.

Milyen növényeket és milyen körülmények között termesztetek?

Talajaink 35-és 40 aranykorona közöttiek, főként csernozjom talajok. Jellemzően magas humusz tartalommal.

A kezdetektől Pioneer vetőmagokat használunk. 500-600 ha-on termesztünk takarmány kukoricát, 9t/ha átlagterméssel. Búza a második legnagyobb vetett területű növényünk 6,5 t/ha átlagterméssel. Termesztünk még napraforgót, ahol kiváló tapasztalataink vannak az EXPRESS® toleráns hibridekkel. Ezeken kívül lucernát és szudáni füvet is termesztünk. Vetésszerkezetünkben új elem az őszi káposztarepce.

Milyen megfontolás alapján termesztetek őszi káposztarepcét?

Speciális okok miatt kezdtünk el a káposztarepcével foglalkozni. A hibrid kukorica vetésének helyére került ez a növény. Elgondolásunk az volt, hogy a fenyércirokkal fertőzött területünkre olyan növényt vessünk, amelyből jól gyomirtható a fenyércirok, ugyanakkor a vetett növény a mi termesztési feltételeinkhez is jól alkalmazkodik és rentábilisan termeszthető.

Sokat gondolkodtunk a megoldáson, míg végül az őszi káposztarepce mellett döntöttünk. Segítséget kértünk több vetőmag forgalmazó cégtől, hogy a mi viszonyaink mellett melyik típusú hibrid lehet számunkra a legjobb megoldás. Áttekintve a vetőmag választékot a Pioneer PX113 MAXIMUS® hibridrepce mellett döntöttünk.

Milyen szempontokat vettetek figyelembe a hibrid választásakor?

A repce vetésterületünk előveteménye napraforgó volt, ami nem számít a jó elővetemények közé, ezért olyan hibridet kerestünk, aminek rugalmas a vetésideje, amely nem indul hamar szárba, de egy megkésett vetés esetében sem fagy ki. Fontos számunkra a hibrid állóképessége is, hogy az aratás előtt ne dőlhessen meg. Olyan repcét kerestem növényvédelmi szempontból, „amit, ha meg akarok nézni, nem kell fára mászni érte”, vagyis a szántóföldi permetezőgépünk az egész tenyészidőszakban bejárhatja. Ekkor már körvonalazódott, hogy csak a Pioneer MAXIMUS® hibridrepcék jöhetnek szóba. Végső választásunk a PX113-ra esett, mert kiemelkedő termőképességű és Phoma Rlm 7-es rezisztenciával rendelkezik, amely megoldást nyújt növényvédelmi beavatkozás nélkül a repce legfontosabb gombás betegségével szemben.

Tapasztalataink szerint kiváló a télállósága, amit elterülő habitusa is jól mutatott a tenyészidő során. A becők rendkívül sűrűn találhatók a virágszáron. Nagyon sok oldalhajtással rendelkezik, melyek a talajtól 5 cm-re már elágazódnak. Igazi kis bokor repcének néz ki.

Olajtartalma kimagasló, amely hozzájárult a magas árbevételhez, amit elérhettünk rajta.

 

Tervezitek-e, hogy bővítitek az őszi káposztarepce vetésterületet?

Mostanában tervezzük a vetésszerkezetünket, ahol az elsődleges cél a szarvasmarha állományunk számára a takarmánynövények biztosítása. A szabadon maradó területeken tervezzük, hogy ismét Phoma rezisztens féltörpe repce hibridet vetünk. A mai közgazdasági feltételek azt mutatják, hogy ideális döntés lehet őszi káposztarepcét vetni, akár az őszi búza vetésterületének csökkentésével is.

A jövőben milyen fejlesztésekre készültök?

Az elmúlt években a Pioneer hibridek vetésével folyamatosan emelkedtek a terméseredmények. Tapasztaljuk, hogy a magas genetikai termőképességet csak a termesztés technológiai intenzitás emelésével tudjuk fokozni. Ezért új, korszerű gépek beszerzését tervezzük, hogy tovább javítsuk a technológiai intenzitást. Állattenyésztésünkben fontos cél az élelmiszer biztonsági alappillérek bebetonozása, hiszen a jó minőségű tej a jó minőségű takarmánynál kezdődik.

Köszönöm a beszélgetést.

A FRIZ-TEJ Zrt. további sikeres és nyereséges gazdálkodásához kívánok jó egészséget, és bízom abban, hogy a további együttműködésünk hosszú távon hozzájárul a cégetek  üzleti sikereihez!

Fekécs László
Pioneer területi agronómus

 

A cikk szerzője: Fekécs László

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Jön az enyhe, szeles idő

Jön az enyhe, szeles idő

Hamarosan jelentős enyhülés érkezik megerősödő nyugatias széllel. Kevés csapadék várható, így tovább szárad a talaj fölső rétege, és egyre jobban viss...

Végre töltődnek a talajok!

Végre töltődnek a talajok!

A talajok őszi-téli feltöltődési folyamata, ami a száraz október után november első felében is meglehetősen vontatottan haladt, a következő egy hétben...

CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
KONFERENCIA
Agrárszektor Konferencia 2024
Decemberben ismét jön az egyik legnagyobb és legmeghatározóbb agrárszakmai esemény!
EZT OLVASTAD MÁR?