Rámutatott arra, hogy Magyarország a maga 5,4 millió hektár mezőgazdasági területével és 2 millió hektár erdejével olyan élelmiszertermelési potenciállal rendelkezik, amelyben szakértői becslések szerint 60%-nyi termelési többlet lehetőség rejlik.

Három kérdést intéztünk e kijelentés kapcsán a miniszter úrhoz:

Mely területeket érintő, milyen konkrét célprogramokkal kívánják elérni a 60%-os termelési többletet a mezőgazdaságban? Van-e tervük arra vonatkozóan, hogy az ágazat a termelés hatékonyságának növelésére irányuló legújabb kutatási eredményeit beépítsék a jogszabályokba, ezzel segítve a magyar gazdálkodókat? Tervezi-e a minisztérium a nitrát irányelv magyarországi átalakítását, hogy a növénytermelő és állattenyésztő gazdaságok növelni tudják versenyképességüket?

Célprogramok

A magyar élelmiszergazdaság jövőbeli továbbfejlődésének alapját a rendelkezésre álló erőforrások hatékony és egyúttal fenntartható kezelése, a szakértelem megerősítése, a tudásátadás és az innováció ösztönzése mellett a kiegyensúlyozott termékszerkezet, a termékpályák szervezettségének fejlesztése, valamint a termelés hozzáadott értékének növelése képezheti.

Kulcsfontosságú a magyar mezőgazdaság termékeinek meghatározó részét hasznosító élelmiszer-feldolgozás versenyképességének fejlesztése.

A következő időszakban kiemelt ügynek kell tekinteni a hazai élelmiszergazdaságban működő vállalkozások belső és uniós forrásokra támaszkodó technológiai fejlesztéseit, a kis- és közepes gazdaságok, családi gazdaságok élet- és versenyképességének növekedését és jövedelmezőségük javítását. Központi kérdés a különböző termékpályák mentén megvalósuló, a termelést, a feldolgozást és a kereskedelmet egyaránt érintő együttműködések magas hatékonyságú megvalósulása, a termelés és a piaci lehetőségek rajtuk keresztül történő összehangolása. Ezekhez a célokhoz igazodva alakítja a jövőben a Földművelésügyi Minisztérium a többi érintett tárcával és gazdasági szereplővel együttműködve az agrártámogatások rendszerét, a kedvezményes hitel- és garanciaprogramokat, illetve az ágazat szabályozásának keretét.

Legfrissebb kutatási eredmények beépítése

Az élelmiszer-termelés növelése részben a terméshozamok szintjének emelésével, részben a képződő melléktermékek és hulladékok hasznosításában rejlő lehetőségek fejlettebb kiaknázásával valósítható meg. Mindkét esetben kiemelt szerepe van az innovációnak, amely olyan új eljárásokat fejleszt ki és vezet be a gyakorlatba, melyek segítségével a korábbinál sikeresebben és hatékonyabban tudunk gazdálkodni erőforrásainkkal.

A hazai agrár-innováció élénkítésében a tárca fokozott szerepvállalással kíván részt venni. A kutatóintézetek és a gazdálkodók közötti együttműködés fejlesztése érdekében a minisztérium az elmúlt hónapokban innovációs honlapot hozott létre, ahol az új ötletek és együttműködési igények megjeleníthetők és elérhetőek. Ez a felület egyben az EMVA keretében hamarosan meghirdetésre kerülő innovációs pályázat sikerét is segíti, hiszen ott a támogatás lehívásának feltétele lesz a többszereplős csoportok létrehozása. Szintén a hazai innovációs potenciált erősíti a 2014. január 1-jével létrehozott Nemzeti Agrárkutatási és Innovációs Központ is. A Központ a gazdákat segíti abban, hogy a minél több magas hozzáadott értékű új terméken, szolgáltatáson és technológián keresztül elérhetőek legyenek számukra az új tudományos ismeretek.

Nitrát irányelv

Nem csak Magyarországon, de egész Európában a nitrát irányelv végrehajtását a gazdálkodók aránytalanul nagy tehernek érzik, különösen azért, mert úgy gondolják, hogy a vizek nitrátszennyezését elsősorban nem a mezőgazdaság okozza. Ezt a problémát felismerve az Európai Bizottság párbeszédet kezdeményezett a környezetvédelmi és az agrárszektor között annak érdekében, hogy olyan szabályozásokat hozzon, amelyek támogatják az európai termelők versenyképességét, valamint elősegítik a környezettudatosabb, fenntarthatóbb gazdálkodást.

A Nitrát Irányelv hazai végrehajtását a vizek mezőgazdasági eredetű nitrátszennyezéssel szembeni védelméhez szükséges cselekvési program részletes szabályozásáról és az adatszolgáltatás és nyilvántartás rendjéről szóló 59/2008 (IV. 29) FVM rendelet szabályozza. A Nitrát Irányelv nagyon szigorú kereteket határoz meg, amely szerint a tagállami cselekvési programokat kizárólag tudományos eredményekkel alátámasztva lehet módosítani.
Az egyik legnagyobb nehézséget jelentő trágyázási tilalmi időszak módosítására például már több tagállam is kísérletet tett. Így bemutatták, hogy a klímaváltozás milyen anomáliákat szül a mezőgazdasági termelés során, illetve sokszor télen is ki lehetne helyezni a földekre az állati trágyát környezetkímélő módon. Sajnos az a tapasztalat, hogy a Bizottság ezeket az érveket nem fogadja el, mert nem állnak rendelkezésünkre évtizedeket felölelő idősorok, és minden télen más periódusban jelentkeznek az enyhébb időszakok. Mindez azt jelenti, hogy a jelenlegi hatósági rendszerekkel nem lehet biztosítani a vizek nitrátszennyezés elleni védelmét az eseti engedélyezések alkalmazásával.

Azonban több olyan jó gyakorlat is áll előttünk, amelyek során kutatási programok segítségével sikerült egyes tagállamoknak rugalmasabbá, környezettudatosabbá formálniuk a Nitrát Cselekvési terveiket mind a kihelyezhető hatóanyag, mind a trágyakezelési, -kihelyezési módszerekkel kapcsolatban. Ezeknek a jó tapasztalatoknak a begyűjtésével indult el 2015-ben az a kutatási sorozat, amely a hazai sertéságazat valódi környezetterhelését méri, és amelynek célja, hogy ajánlásokat fogalmazzon meg a környezetvédelmi szabályozások rugalmasságát illetően. Többek között a termelők versenyképességének növelése érdekében a kutatások keretein belül felülvizsgálják az egyes új gabonafélék valós tápanyagigényét. Ezen eredményekkel pedig Magyarország számára lehetőség nyílik a Bizottsággal való tárgyalásokra és remélhetően többek között a Nitrát Cselekvési Program felülvizsgálatára.  

Megkérdeztünk szakembereket, hogy véleményük szerint van-e +60%-os termelési potenciál a magyar mezőgazdaságban? Mely területek átalakítása, illetve felkarolása, támogatása, valamint konkrét intézkedés szükséges ahhoz, hogy a növekedés biztosítva legyen?

A kérdés első fele a mezőgazdaság összetettségéből adódóan nem válaszolható meg egyszerű igen-nem alapon. Az ágazatok között jelentős eltérések vannak, bizonyos esetekben pedig még az alágazatokon belül is igen különböző fejlettségi szintekről beszélhetünk. A rendszer számos elemén lehet olyan változtatásokat eszközölni, amelyek révén növekedés érhető el.

Az állattenyésztési alágazatok közül a baromfi évek óta dinamikus fejlődést mutat, az állatállomány folyamatosan növekszik. A termelési potenciál magas, nagyon jó exportpiacokkal rendelkezünk, a konstans bővülés lényegében a kivitelnek köszönhető.  A sertés alágazat tekintetében már árnyaltabb a kép. Jelenleg a hazai szükségleteket sem vagyunk képesek kielégíteni, ezzel szemben a magas minőségű sertéshús keresett külföldön, főleg a távol-keleti országokban. A feldolgozói kapacitások bővítése, valamint a kis és közepes üzemek technológiai színvonalának javítása előrelépést jelentene az alágazat számára. A szarvasmarha-tenyésztés látványos növekedést mutat, ennek egyik oka az alágazat támogatottsága, a másik a húsmarha iránti kereslet. Az export ugyan jelentős, de főleg élő állatot szállítunk külföldre. A feldolgozói lehetőségek bővítésével itt is hozzáadott értéket tudnánk teremteni. A tej szintén feldolgozóipari hiányosságokkal küzd. Jelenleg a nyerstej nagy része exportra kerül, később sajt vagy egyéb termék formájában külföldről vásároljuk vissza. Általánosan elmondható, hogy a feldolgozóipari kapacitások bővítésével a felsorolt alágazatokban különböző mértékben ugyan, de növekedés lenne elérhető.

Ami a szántóföldi növénytermesztést illeti, kedvezőbb a kép, bár ha pusztán számokat, hazai és külföldi termésadatokat hasonlítunk össze, akkor nem feltétlenül ez látszik. Azt azonban nyugodtan kijelenthetjük, hogy a jelenlegi termesztési gyakorlatokkal elért eredményeink jók. Ezek azonban nyilvánvalóan tovább javíthatóak, ha egyes termesztéstechnológiai, agrotechnikai elemeken változtatunk. Ilyen például a fajtaválasztás és a fémzárolt vetőmag használata, a precíziós technológiák alkalmazása a növényvédelem vagy a tápanyagutánpótlás területén, de ide tartozik a termőhelyspecifikus gazdálkodás is. Az idén második alkalommal megrendezett Vas megyei Búzatermelési Verseny eredményei is azt mutatják, hogy vannak még kihasználatlan tartalékaink: étkezési búza kategóriában a győztes hektáronként 11,4 tonna termést takarított be, takarmánybúza kategóriában 10,3 tonna/hektáros termésátlaggal nyerték meg a versenyt.

A leglátványosabb növekedés nagy valószínűséggel a kertészet területén érhető el, itt még számos kiaknázatlan lehetőség van. Egy holland tanulmány szerint a magyar zöldség- és gyümölcstermesztés csak harmadát adja a benne rejlő termelési potenciálnak. A termesztéstechnológiák korszerűsítésével, öntözésfejlesztési beruházásokkal jelentős hozam- és minőségjavulás lenne elérhető. Számítások szerint a bruttó hozzáadott érték tekintetében az öntözés a szárazműveléshez képest két és félszer nagyobb kibocsátást eredményez. Ezzel párhuzamosan a foglalkoztatottság is hasonló arányban növekedhet. Általánosan elmondható, hogy az öntözéses műveléssel előállítható árualap nagyobb, minősége jobb és szerkezete homogénebb. A termelés is kiszámíthatóbbá válik, ami a nagyobb hozzáadott értéket jelentő feldolgozóipari felhasználás egyik feltétele.

Nem szabad figyelmen kívül hagyni a jelenlegi birtokszerkezetet sem. A magyar mezőgazdaságra jelenleg a szétaprózottság a jellemző, ami nem segíti, inkább gátolja a versenyképességet, hiszen az előbb is említett nagy mennyiségű, homogén árualapok előállítása így nem lehetséges, ezáltal a termékek piacra jutása is nehézkesebb. Ezért feltétlenül szükséges a termelői összefogások, együttműködések segítése. Ez egyébként Európai Uniós irányelv is, a jövőt tekintve a mezőgazdasági szerveződések várhatóan nagyobb támogatottságot fognak élvezni, mint az egyéni működési formák.

Közismert, hogy Magyarország adottságai a mezőgazdasági termelésre kiválóak, kevés olyan ország található a kontinensen, ahol az agroökológiai adottságok a változó klímafeltételek ellenére is további tartalékokat rejtenek magukban. Az agrárium kibocsátása az elmúlt években jelentősen növekedett, a 2015-ös évben elérte a 2500 Mrd Ft-ot. Ez azonban messze nem éri el azt a szintet, amelyre átgondolt és okszerű fejlesztések mellett képesek lehetünk. A mezőgazdaságban világszerte fokozódó a verseny, azok az országok lehetnek eredményesek, és képesek átütő sikereket elérni, amelyek az ágazat fejlesztéseit a legkorszerűbb, csúcstechnológiai ismeretek alkalmazása révén érik el. A korszerű tudás, a kiválóan képzett munkaerő hiánya a jövőben akadálya lesz a termelékenység növelésének. Napjainkban alig haladja meg a 3%-ot a felsőfokú végzettségűek aránya a mezőgazdaságban, 

10 % a középfokú szakirányú végzettséggel rendelkezőek aránya, és a mezőgazdaságban tevékenykedők 87%-a legfeljebb gyakorlati ismeretekkel rendelkeznek. Az elkövetkező időszak óriási kihívása, hogy ezen a területen sikerüljön előre lépni. Meglátásom szerint a magas szintű szakmai ismeret megléte teszi lehetővé, hogy az agrárium azon területein, amelyek további kibocsátási érték növelést érhetnek el, a kormányzati törekvésekkel összhangban lehessen eredményesen dolgozni. Ezek a lehetőségek az alábbiakban foglalhatók össze röviden:

• Megváltozó klímafeltételekhez való hatékony alkalmazkodás a növénytermesztésben és az állattenyésztésben egyaránt. Elengedhetetlen az eredményeket megalapozó kutatás-fejlesztési háttér megerősítése.
• A kiemelkedő hazai alapanyag-előállítási potenciállal összhangba kerülő, nagyobb hozzáadott értéket előállítani képes feldolgozóipar fejlesztése, sajnos több ágazat esetén újraépítése. Az időnként újraképződő ágazati válságok (pl. tej, alma, meggy stb.) hatásait mérsékelni tudná, ha stabilabb feldolgozói kapacitás kerülne felépítésre.
• A mezőgazdasági vízhasznosítás (azon belül öntözés) nagyarányú fejlesztése a Vidékfejlesztési Programban kitűzött célokkal összhangban, és azokon túlmenően. Az öntözési kapacitás fejlesztése kizárólag a nedvességmegőrző (veszteséget csökkentő) termesztési technológiák térnyerésével együtt képzelhető el. A kertészeti ágazat, valamint a vetőmag-előállítás hazai megerősítése öntözésfejlesztés nélkül nem valósítható meg.
• A mezőgazdasági és informatikai ismeretek szintézisét magába foglaló precíziós technológiák térnyerése a hazai agrárium számára stratégiai kérdés. A fejlett világ növénytermesztése és állattenyésztése egyre kevésbé lehet versenyképes e technológiák nélkül.
• Horizontális és vertikális integráció: egymásra épülő, teljes termékpályát átfogó termelési és feldolgozási rendszerek létrehozása a versenyképesség erősítésére és a kibocsátás növelésére.

Véleményem szerint a fentiekben öt pontban vázolt stratégiai pontok erősítése a tudásháttér stabilizálásával a hazai mezőgazdaság és ráépülő feldolgozóipar kibocsátását 50–70%-kal növelheti akár 5–10 éves időtávlatban.

A nemzeti élelmiszergazdasági program a Kormány véleményét tükrözve a gazdasági és környezeti szempontból is fenntartható, egészséges és minőségi élelmiszert előállító mezőgazdaságban látja a jövőt, ennek megfelelően egy emberöltőre határozták meg a fő irányvonalakat. A cél pedig a nemzetközi versenyképesség javítása, ezzel együtt a termelés és hozzáadott-érték növelése. A termelés és támogatások feltételeit elsősorban a Közös Agrárpolitika határozza meg és sokkal kevésbé egy tagország. 

A 10 évre szóló agrárpiaci előrejelzések is számos kockázatot hordoznak magukban a makrogazdasági feltételek gyors változása miatt. A 2016–2050 közötti időszakra szóló élelmiszergazdasági koncepció egyáltalán nem számol a makrogazdasági környezet változásaival, sőt a nem tudományos – inkább áltudományos – igényességgel (módszertan hiánya, nem definiált mértékegységek – pl. élősúly vagy vágott súly kg – használata, támogatások kalkulálása stb.) megírt anyag irreális célkitűzései még az ismeretterjesztő közlemények színvonalát sem éri el. Lehetetlen az időarányos számonkérés, mert nem látjuk folyamatában a célkitűzések megvalósítását és az ehhez szükséges eszközöket és forrásokat, csupán a 2050-re prognosztizált számokat.

A hazai termelési struktúrát évtizedek óta a támogatások határozzák meg, így a támogatások csökkentése, esetleg fokozatos kivezetése nem fogja a hazai versenyképességet javítani, mert például a közvetlen támogatások megszüntetésével az alacsonyabb támogatási szinttel rendelkező tagországok kerülnek versenyelőnybe. A sertéságazati stratégia a többlettámogatások ellenére sem hozott mérvadó változást a sertéságazatban, mégis sikerként könyveli el a politika, sőt 2050-re még irreálisabb elvárásokat fogalmaz meg a program. A jövőben a támogatások helyett a versenyképesség kerül előtérbe, ez pedig komolyabb feladat, mint a támogatások kiharcolása és újraelosztása, ugyanis a tradicionális mennyiségi megközelítés helyett a piacra termelés és a jövedelem-centrikusság lesz meghatározó. Az emberi munka szerepe is átalakul, mert a munkaerő minőségi oldala kerül előtérbe, ehhez pedig a korábbinál sokkal több forrásra van szükség az agrároktatás, az agrárkutatás és fejlesztés, valamint az innováció színvonalának érdemi növeléséhez. A program viszont alig szentel figyelmet az oktatás, K+F és innováció témaköreinek, csupán annak jelentőségét hangsúlyozza. Az amúgy is alulfinanszírozott agrárszakoktatás és agrárkutatás jelentős fejlesztés nélkül (az erre tervezett források hiányoznak az anyagból) aligha képzelhető el komoly előrelépés a termelésben és agrárexportban.

Versenyképességünket tovább rontja, hogy „a kis- és közepes gazdaságok 80%-os arányának kialakulását elősegítő új földforgalmi szabályozás került bevezetésre és őket segítő támogatási rendszer kerül kialakításra”. A 80-20%-os arány a megművelt területre és nem az egységnyi területen elért hozzáadott értékre vonatkozik, ennek közlése teljesen más arányszámokat tükrözne (talán ezért is hiányzik a legfontosabb adat). A többlettámogatást ugyanis a főleg életképes és nem versenyképes gazdaságok élvezik. Vajon tőlük várjuk az élelmiszergazdaság termelésének 60%-os növelését és a 25%-os agrobiznisz arány elérését a GDP-ben? A mai gyakorlat ennek ellenkezőjét tükrözi. Arról nem is beszélve, hogy a termelési többlet levezetése szinte kizárólag az exportpiacokon jöhet szóba, mert önellátottságunk élelmiszerből ma is meghaladja a 120%-ot. Ráadásul az utóbbi években javuló exportteljesítményt nem a klasszikus élelmiszeripari termékek adták, hanem például a bioetanol, a hobbiállat-eledel és a dohánytermékek kivitele. Ma kedvező helyzetben van még a növényolaj- és a baromfiágazat, a többi fő ágazat mindenekelőtt a támogatásokkal életben tartott lélegeztetőgépre van kapcsolva. Végül megjegyzem, hogy a GMO-mentesség és versenyképesség között nincs korreláció, ugyanis a legversenyképesebb élelmiszergazdasággal rendelkező országok egyben a GM-növények termelésében és felhasználásában is meghatározó szerepet játszanak.

A válasz egyszerűen is megadható: igen van és ennek a lehetőségnek a kihasználása hazánk nemzetgazdasági érdeke és morális kötelessége. Ugyanakkor ahhoz, hogy élni tudjunk ezzel a lehetőséggel, a válaszhoz kiegészítéseket kell fűzni.

Sokak számára ismert az a mondás: „a stratégia cselekvés nélkül álom, a cselekvés stratégia nélkül rémálom”. Üdvözölnünk kell tehát minden olyan kísérletet, amely a jövőre vonatkozóan vázol fel célokat, cselekvési irányokat. Így örömmel kell fogadni Magyarország 2016–2050 évi élelmiszergazdasági programját is. Látni kell azonban, hogy a hatalom tollából az elkészült stratégiák az elmúlt évtizedekben sikertelenek voltak, mert hol a politika szedte ízekre ezeket, hol pedig szakmailag voltak megalapozatlanok. A fajsúlyos szakmai háttérrel készült stratégiák pedig – mint például az MTA 2010-ben készített agrár- és vidékstratégiája – visszhangtalanok maradtak.

A szakmai megalapozatlanságra és az ebből adódó hibás célmegfogalmazásra példa lehet a sertéságazat. 2012-ben – 7 éves távlatban – 6 milliós sertésállomány kialakításához és fenntartásához fogalmazott meg a Kormány stratégiát. Az azóta eltelt négy-öt évben ugyanakkor nem történt érdemi előrelépés. Ne gondoljuk azonban, hogy csak egy-egy kormányzati ciklus sajátja a sikertelenség. A 2010 előtti években, amikor már drasztikusan csökkent az állatállomány és a korábbi kiegyenlített növénytermesztés-állattenyésztés arány 60-40%-ra változott, felelős agrárpolitikusok hangoztatták: „megfordítjuk a növénytermesztés-állattenyésztés arányát”. Ezek a hangzatos, de az okokkal reálisan nem kalkuláló célok természetesen nem teljesülhettek (teljesülhetnek), ráadásul félrevezető üzeneteket közvetítenek a gazdálkodók felé.

Ha a most társadalmi vitára bocsátott programnak azt tekintjük a legfontosabb üzenetének, hogy agroökológiai potenciálunkat nem használjuk ki, akkor azzal egyet kell érteni. Magyarország agrárgazdasága az elmúlt két és fél évtizedben drasztikus pozícióvesztést szenvedett el a világ élelmiszertermelésében, részesedésünk mintegy felére csökkent. Ez abból adódik, hogy míg a világ mezőgazdasági termelése 1989–1991 évek átlagához képest napjainkra mintegy 75%-kal bővült, Magyarországé egynegyedével visszaesett. Ha a rendszerváltás óta eltelt két és fél évtized biológiai-technikai változásait, fejlődését is mérlegeljük, bátran állítható, hogy hazánk jelenleg messze nem használja ki az agrárgazdaságában rejlő adottságait. Példaként említhető, hogy hústermelésünk a világénak ma már alig több mint 0,3%-át adja, miközben a kilencvenes évtized elején még 1% körül volt a részesedésünk.

Ha azonban a 2050-ig szóló programot részleteiben elemezzük számos olyan megalapozatlan elemet találunk benne, amelyek hibás üzeneteket közvetítenek. Ezek közül példaként csak néhányat emelünk ki:

• Nem szerencsés, ha az agrárgazdaság nemzetgazdasági szerepét a tényleges súlyához képest alá- vagy fölé becsüljük. A program olyan „szakértői becslésekre” hivatkozik, amelyek szerint „az agrobiznisz nagysága elérheti a nemzetgazdaság 23–25%-át”. Ez nyilvánvalóan erősen túlbecsült érték. A KSH adatai szerint a mezőgazdaság részesedése a GDP-ből 2015-ben 3,0% volt, az élelmiszeriparé 2,1%. Könnyen belátható, hogy ha az alapanyag-termelés és a -feldolgozás együttesen nem éri el a 6%-ot, akkor az agrobiznisz sem lehet ennek négyszerese. Ezt azért fontos megjegyezni, mert ilyen túlbecsült adatokból vonják le a politikusok azt a helytelen következtetést, hogy az agrárgazdaság lehet a nemzetgazdaság „húzóágazata”. Az élelmiszergazdaság mindenképpen stratégiai ágazat, lehet sikerágazat is, de egy modern gazdaságban – ökonómiai értelemben – húzóágazat már nem lehet.
• A program a főállású foglalkoztatottak számát tekintve az agrobiznisz által lefedett ágazatokban mintegy 200 ezer fős (közel 40%-os) növekedéssel számol 2050-re. Ennek megvalósulása valószínűtlen! Jelenleg a mezőgazdaságban mintegy 200 ezer fő foglalkoztatott tevékenykedik, de tudni kell, ezt a KSH a lakossági munkaügyi statisztika negyedéves mintán alapuló felvétele alapján számolja, ahol foglalkoztatottnak minősül az a személy, aki hetente legalább 1 óra (!), jövedelmet biztosító mezőgazdasági munkát végez. Az élelmiszer-feldolgozásban foglalkoztatottak száma nem éri el a 150 ezret. Erre a bázisra kellene építeni a 200 ezer fős foglalkoztatás-bővülés meghatározó részét, mivel az agrobiznisz kapcsolódó ágazataiban (inputanyag-gyártás; -kereskedelem; élelmiszerkereskedelem, agrároktatás; -kutatás stb.) sem várható számottevő foglalkoztatás-bővülés. Ráadásul úgy feltételez a program ekkora foglalkoztatás-bővülést, hogy 2050-ben hazánk lakóssága már nem fogja elérni a 9 millió főt.
• Erősen kérdéses a program által 2050-re „számolt” 8,5–9 milliós sertésállomány megalapozottsága!
• A hosszú távú program leszögezi, „a mezőgazdaság kedvezőtlen folyamatait 2010 után sikerült megállítani és visszafordítani”. Kétségtelen, hogy a 2010. évet követő négy év eredményei imponálóak voltak, hiszen nőtt az ágazat jövedelemtermelő képessége, bővültek a vállalkozások megtakarításai, agrár-külkereskedelmi aktívumunk pedig korábban soha nem tapasztalt magasságokba emelkedett. Ha azonban nem vesszük észre, hogy ez a „kegyelmi” állapot a több év átlagában relatíve magas áraknak és az uniós támogatások növekedésének volt a következménye – becsapjuk magunkat. A termelés hatékonysága ugyanis alig javult. Az árakban és a támogatásokban lévő tartalékok már kimerültek, amit az is jelez, hogy 2015-ben drasztikusan romlott a nagyobb társas vállalkozások jövedelem helyzete és ez az elkövetkező években ronthat a versenyképességen. Márpedig már csak egyetlen fejlődési forrásunk van: a hatékonyság növelése.

A magyar mezőgazdaságban, ha csak adottságait vizsgáljuk a plusz 60%-os termelési potenciál benne van. Nyugat-európai versenytársaink hozamait, termésátlagait vizsgálva egyértelműen kijelenthetjük a magyar agráradottságok mellett a 60%-ot meghaladó növekedésnek is meglennének a természeti alapjai. Ugyanakkor sajnos azt kell mondanom, hogy az egyéb feltételei –  jogi-, technológiai-, birtokpolitikai stb. – egyáltalán nem adottak a növekedésnek. Szomorúan kell megállapítanunk, hogy az elmúlt 25 évben nem sikerült odáig sem eljutnunk, hogy elérjük a 80-as évek végi termelési színvonalat. Az FM által készített „Magyarország Élelmiszergazdasági Programja 2016–2050” sem biztosítja a növekedés feltételeit. Miközben egyetértek azzal, hogy a versenyképesség, a hatékonyság, a hozzáadott érték növelése a megoldás, ugyanakkor sem a program, sem az agrárkormányzat intézkedései nem adnak választ arra, hogy mindezt hogyan tudjuk elérni, sőt az elmúlt évek intézkedései (földforgalmi törvény, támogatási diszkriminációk, az egyéni- és társas vállalkozások 80–20%-os aránya stb.) mind-mind a magyar mezőgazdaság felzárkózási esélyeit csökkentik.

A világban az ún. IV. ipari forradalom zajlik, ami nem hagyja érintetlenül a mezőgazdaságot sem. A precíziós gazdálkodás, a vízgazdálkodás modernizációja, az informatikai eszközök mezőgazdaságban történő hasznosítása, az új technikák, technológiák, fajták bevezetése mind-mind a fenntartható, egészséges és minőségi élelmiszer előállítását célozzák meg. Ebben a versenyben ma már nyugodtan kijelenthetjük, a magyar mezőgazdaság lemaradt. Addig, amíg a 80-as évek végén Európa élvonalába tartoztunk, addig ma már lehagytak minket kelet-európai versenytársaink is. Ahhoz, hogy ezt a nagy ívű célt (+ 60%-ot) elérjük, számba kéne venni az agrárgazdaság mai helyzetét, szembe kellene nézni a tényekkel. Szembe kéne nézni azzal, hogy a magyar mezőgazdaság modernizációja megtorpant, 2015-ben a beruházási színvonal 30%-kal esett vissza és 2016-ban sem várható jobb helyzet. Szembe kéne nézni azzal, hogy a mezőgazdaság, a vidék tőkevonzó képessége folyamatosan romlik. Le kéne számolni azzal az illúzióval, hogy néhány, esetleg néhány tíz hektáron egy-egy család megélhetése biztosítható. Tudomásul kéne venni, hogy a modern mezőgazdaság jelentős, több százmilliós, esetenként több milliárdos lekötött tőkét igényel ahhoz, hogy versenyképesen, hatékonyan legyen képes termelni.

Mik a feladatok? Sokrétű problémával kell szembenéznünk. Az agrárpolitikának tudomásul kellene vennie, hogy a magyar mezőgazdaság duális szerkezetű, ennek szétverése a 90-es évek elejei termelés-visszaeséssel járna. Tudomásul kéne venni, hogy a modern mezőgazdaság drága technikát, technológiát igényel. Ehhez javítani kell az ágazat tőkevonzó képességét, de ehhez kéne igazítani a földbirtok-politikát is. Szembe kéne nézni az oktatásban, a szakember ellátottságban mutatkozó lemaradásunkkal is. Miközben súlyos gondok vannak a falusi foglalkoztatásban, addig ma már – a közmunka következtében – képzetlen munkaerőt sem tudunk biztosítani az ágazat számára. Hiányoznak a korszerű technológiát működtetni képes, magasan kvalifikált szakemberek. A magyar mezőgazdaság fénykorában százezer diplomást foglalkoztatott, ma már a töredékük sem található meg az ágazatban.

Alapjaiban meg kellene reformálni a vízgazdálkodásunkat. Elfogadhatatlan, hogy Magyarországon alig több mint 4% az öntözhető terület nagysága, és a szabályozási anomáliák miatt e terület alig felén történik öntözés. Nem történt előrelépés a magasabb termésátlagot hozó fajták magyarországi elterjesztésében sem.

Még rosszabb a helyzet az állattenyésztés területén. A magyar állatállomány döntő részét a kormány és a szakminisztérium által nem kívánatos szereplőnek minősített jogi személyiségű társaságok tartják. Nosztalgia ide vagy oda, gyakorlatilag megszűnt a kistermelői állattenyésztés. De nem jobb a helyzet a kormány által preferált családi gazdálkodók esetében sem. A Magyarországon működő mintegy 20 ezer családi gazdaság gyakorlatilag nem folytat állattenyésztést.

A problémák tovább sorolhatók. Ahhoz azonban, hogy éghajlati, természeti adottságainkat kihasználva az élelmiszergazdaságot modernizációs pályára helyezhessük, cselekedni kellene. Ehhez szükség volna egy reális helyzetértékelésre, egy hosszú távú vízióra, a modernizációt, a fejlesztést támogató agrárpolitikára, de ami a legfontosabb konszenzusra, amelyben nem az agrárszereplők egymással szembe állítása a cél, hanem az együttműködés elősegítése.

Megítélésem szerint a magyar mezőgazdaságban a plusz 60%-os termelési potenciál növekedés lehetősége benne van. Az egyre melegebbé váló klimatikus környezet ellensúlyozására a Kormány által megtett víztározók létesítésének határozata és az öntözés támogatása nagyon hatékony intézkedés lehet. A termelés növekedésének egyik meghatározó tényezője az öntözhető területek nagyságának növelése és az öntözéses kultúrák termésnövekedésének kihasználásán át vezet.

Az öntözés szélesebb körű használata révén számos növénynél nyílik lehetőség a termőföld adott éven belüli kétszeri hasznosítására és ezzel a termelésnövelés elősegítésére.

Másik meghatározó lehetőség az élelmiszeripar fejlesztése révén az élelmiszer-tartósítás, alapanyagbázisának növelése a kertészeti kultúrák növekedése révén. Mind a gyümölcs mind a zöldségtermesztés jelentős potenciával rendelkezik, amely a friss áru ellátás növekedésén túl az élelmiszeripar termelés növekedését is tudja biztosítani. Köztudott, hogy a hazai agrárgazdaság termelésének nagyobbik részét a hazai élelmiszeripar használja fel. Ennek további növelése az élelmiszeripar fejlesztése révén kedvezően hat az agrárgazdaság növekedésére is.

Az év végével meghirdetendő közepes méretű élelmiszeriparok számára elérhető gazdaságfejlesztési pályázat és a kis és közepes vállalatok számára már korábban biztosított fejlesztési pályázatok jó alapot teremtenek az élelmiszergazdaság továbbfejlesztéséhez. A magyar agrárgazdaság klimatikus és talajadottságai sokkalta nagyobb termelési érték előállítására adnak lehetőséget, mint amennyit most hasznosítunk. A hazai agrárgazdaság termelés növelése lehetőséget ad az export további növekedéséhez, hisz a már most meglévő termelési potenciál is túlmutat a hazai fogyasztáson, hisz sokkalta több ember ellátására alkalmas jó minőségű élelmiszert tud biztosítani, mint amennyit a belső fogyasztás igényel. A termelésbe is egyre nagyobb területeket fognak be intenzív kultúrák termelésére. A gabonafélék termesztési területének csökkentésével a helyébe lépő intenzívebb kertészeti kultúrák, a jobban eladható mezőgazdasági termékek körét növelik és ezzel a termés növelésének lehetőségét segítik elő.

Összefoglalva a klimatikus és a talajadottságok kedvező helyzetének jobb kihasználásának érdekében az öntözhető területek nagyságának növelése mellett a zöldség és gyümölcs kertészeti kultúrák további növelése biztosítja a jelenlegi szint feletti, akár plusz 60%-os növekedést akkor, ha ez együtt jár az élelmiszeripar hatékony fejlesztésével, hogy a megtermelt plusz mezőgazdasági termékek feldolgozása révén biztos piachoz jussanak és az export növelése segítse az ország gazdaságának növelését.

A feltett kérdésre egyértelmű igen választ nem tudnék adni. Annyit azonban állíthatok, hogy van még előrelépési lehetőségünk. Három fontos kérdéskörre hívnám fel a figyelmet:

Magyarország klimatikus adottságait nagyfokú – az elmúlt időszakban még markánsabban jelentkező – változékonyság jellemzi, a meteorológiai tényezők határozzák meg leggyakrabban a hozamaink nagyságát.

Az utóbbi 10–15 évben a minőségorientált piac egyre nagyobb mértékben határozza meg egy adott növénytermesztési vagy kertészeti ágazat létét, termelőinek hatékony működését, egzisztenciáját. A piac legfontosabb követelménye, hogy a termelő viszonylag nagy mennyiségű homogén – és egyre jobban felértékelődött – minőségi árut tudjon biztosítani és szállítóképessége egyenletes legyen.

Magyarország klímája – szárazgazdálkodásban – igen jelentős termésingadozást okoz. Az elmúlt 8 évet vizsgálva megállapítható, hogy az átlagos 25–30%-os termésingadozás oka a kiszámíthatatlan csapadék-ellátottság.

A klímaváltozással kapcsolatos előrejelzések a légkör CO2-koncentráció és léghőmérséklet gyorsuló növekedését prognosztizálják, ami a csapadékeloszlás kedvezőtlenebb alakulását eredményezi, nő az aszályos időszakok gyakorisága. Az aszály, mint egyik legfontosabb multifaktoriális stressz (magas léghőmérséklet, alacsony páratartalom és talajnedvesség) meghatározza a növények fejlődéséhez, növekedéséhez szükséges asszimiláták szintézisének mértékét és intenzitását.

A gazdálkodásunk során alapvető fontosságú az előbb említett időjárási viszonyoknak megfelelő technológiák kialakítása.

Ebben a témakörben az egyik legfontosabb kérdés a talajművelésünk racionális, okszerű, és talán nem túloznék, ha egy-két esetben azt állítanám, hogy drasztikus átalakítása. Ebben nemcsak költséghatékonyság, hanem effektív megjelenő termésmennyiségi stabilitás is rejlik. Fel kell hagyni a „mindig ezt csináltuk, régen is így volt szemlélettel, okszerű C- és vízmegőrző gazdálkodásra van szükség!

Kiemelt fontosságú az öntözéses gazdálkodás további fejlesztése.

Öntözés nélkül több növénykultúra termesztése válhat bizony-talanná, illetve tűnhet el a magyar termelői palettáról. Ezek elsősorban vetőmag- és szaporítóanyag-előállítást, az ültetvényeket (szőlő, gyümölcs), illetve a szántóföldi zöldségtermesztést érintik.

Magyarországon jelenleg mintegy 250–300 ezer hektár alkalmas az öntözésre, ám e terület csupán harmadát öntözik ténylegesen a gazdálkodók, azaz mintegy 80–100.000 hektárt.

A magyarországi 3,9 százalékkal szemben az EU régi 15 tagállamában az öntözhető területek nagysága a mezőgazdaságilag hasznosított területek 11 százalékát teszi ki. Magyarország az unió 27 tagállama közül az öntözött terület nagyságát tekintetve az utolsó előtti helyen áll. Pedig az öntözés jelenleg már a növénytermesztésben a technológiai folyamat része, a termékek időbeni egyenletes előállítása érdekében.

A harmadik és talán a legújabb kihívásunk a „precíziós” gazdálkodás. A közelmúltban ez a technológia nagyot fejlődött. Ma már  a GPS-vezérlés teljesen általánossá vált a gépforgalmazók körében. Ezzel a gazdálkodással nemcsak a költséggazdálkodásunk racionalizálható, hanem a termésstabilitásunk is. Olyan elemzésekre ad lehetőséget, amelyre eddig ilyen hatékonysággal nem voltunk képesek, de mindannyian, akik gazdálkodunk tudtuk, tudjuk mely táblarészeink teremnek rosszul jól, és most ezeken a területeken  alkalmazhatunk más technológiákat, ezzel is növelve a terület termésstabilitását.

A fent említett szakmai megközelítések kormányzati segítség nélkül, csak a gazdasági folyamatok racionalitása miatt is működniük kellene. De sajnos vagy nem sajnos – ezt mindenki döntse el – a mezőgazdaság jelentős és országonként nem azonos szubvencióban részesül. Ezért nem mindig érvényesülnek, vagy nem olyan mértékben a gazdasági törvényszerűségek. A kormányzati szerepvállalás ezért bizonyos esetekben elkerülhetetlen. Célja többféle lehet, de talán a legfontosabb a fenntartható mezőgazdaság elősegítése.

Nagyon nehéz azt megmondani, hogy a magyar mezőgazdaság termelési potenciáljában pontosan mennyi tartalékunk lehet, hiszen rengeteg tényező befolyásolja a gazdálkodást. Az viszont biztosan állítható, hogy több területen jelentős még a lemaradásunk.

Vegyük például az öntözés problémakörét. Nagyon dicséretes, hogy a kormányzat zászlajára tűzte az öntözés fejlesztését, a bürokrácia csökkentését a vízjogi engedélyek megszerzése során. A valóságban azonban a helyzet nem javult. Aki az uniós fejlesztési támogatások kiírásait látta, az tisztában van azzal, hogy az unió nem igazán preferálja, hogy Magyarország jelentősen növelje öntözési kapacitásait. Megint csak magunkra számíthatunk, így saját tőkére alapozva jóval lassúbb lesz a folyamat. A vízjogi kérelmek ügyintézésének időtartama sem rövidült, sőt azt gondolom, igazán megérdemli a „hős” titulust, aki 2016. évben egy lineár használatba-vételi engedélyezési kérelmét sikerre viszi. Ezen a területen tehát lenne mit tenni.

Hasonlóan borúsan látom a helyzetet a kertészeti kultúrák területén is. Az ágazati résztvevők alultőkésítettek, nincsenek együttműködések, a termelői szerveződések szintje alacsony. Lassú ütemben valósulnak meg a beruházások, nincsenek igazi erős hazai szereplők az élelmiszeriparban, nagy a tevékenység kockázata. Drága és kevés a kézi munkaerő, az erdélyi, ukrajnai munkaerőimport is egyre korlátozottabbá válik. Ezeket a problémákat tényleges központi intézkedések és tőkeinjekció nélkül lehetetlennek vélem megoldani. Kevés lesz azt mondani, hogy stratégiailag fontos számunkra az ágazat.

Nagyon fontos értékteremtő a magyar mezőgazdaságban a vetőmag- szektor. Fontossága ellenére véleményem szerint országosan kevéssé pozícionáljuk. Nem aknázzuk ki a benne rejlő előnyöket. Van egy vetőmagtörvényünk, ami rögzíti a fémzárolt vetőmag használatát, ennek ellenére a fémzárolt vetőmag aránya Magyarországon európai viszonyításban rendkívül alacsony. Nincs kellő társadalmi és kormányzati támogatása a szakterületnek. Sőt vannak olyan támogatások, amelyek feltételeként elő lehetne írni a fémzárolt vetőmag használatát! És mi történik? Többen évek óta azon dolgoznak, hogy ilyen kitétel ne kerüljön bele a jogszabályba!

Problémásnak látom a mezőgazdaságban azt is, hogy az információk átadása rendkívüli módon lelassult. Az új eredmények és szakmai ismeretek nehezen jutnak el a gazdálkodókhoz. Az ismeretátadás területén leginkább még a kereskedelmi tevékenységhez kapcsolódó szaktanácsadás működik. De ennek tisztán anyagi okai vannak és kérdéses az adott szaktanács pártatlansága. Lennének ugyan uniós források a szakmai rendezvények és a független szaktanácsadói tevékenység költségeinek csökkentésére, mégsem kerültek eddig meghirdetésre. Itt is lehetne lépni.

Nyilván lehetne még sorolni a területeket, ahol javítani tudnánk a magyar mezőgazdaság versenyképességét, de ezekhez elsősorban központi akaratra és cselekvőképességre lenne szükség. Rá kellene végre ébredni, hogy megfelelő ágazati stratégia, illetve hatékony és gyors intézkedések nélkül a legjobb esetben is csak középszerűek tudunk maradni!

-an összeállítás-

A cikk szerzője: Agro Napló