Szervestrágyaszóróé „Az év magyar mezőgépe 2017” cím

Agro Napló
Az idei AGROmashEXPO és AgrárgépShow nemzetközi mezőgép kiállításon immár ötödik alkalommal került sor „Az év magyar mezőgépe” innovációs díj odaítélésére. A szakmai kitüntetést a hazai mezőgépfejlesztés eredményeinek elismerésére, a termékfejlesztés ösztönzésének céljából hozták létre. A díjat minden évben olyan hazai gyártású konstrukció nyerheti el, amelyet magyarországi gépgyártó a megelőző év során fejlesztett és azt a kiállításon bemutatta. A hazai újdonságokat hat tagú szakmai zsűri szemlézte.

Több mint 30 stand felkeresése után összesen 4-5 olyan gépet találtak, amelyek közülük végül az utolsó értékelési körbe egy magágykészítő-aprómagvető kombináció, egy magszeparátor és egy szervestrágyaszóró került.

Az első helyet és ezzel a 2017-es „Az év mezőgépe” díjat a Fliegl Abda Gépgyártó Kft. gyártásában álló ADS 60 típusjelű, egytengelyes, letolólapos (push-off) rendszerű, kisüzemi szervestrágyaszórója érdemelte ki, amit dr. Jóri J. István zsűrielnök jelentett be a közönségnek.

A díjazott Fliegl ADS 60 szervestrágyaszóró

A kitüntető díjat és az oklevelet Ackermann Tamás, a gyártó ügyvezető igazgatója vette át ünnepélyes keretek között a kiállítás fórum színpadán.

-an-

A cikk szerzője: Agro Napló

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Sikeresen zárult az idei AGROmashEXPO

Sikeresen zárult az idei AGROmashEXPO

Sikeresen zárult a hétvégén az idei 38. AGROmashEXPO Nemzetközi Mezőgazdasági és Mezőgép Kiállítás, valamint a 10. AgrárgépShow Mezőgazdasági Eszköz-...

Egész éven át együtt növekedni

Egész éven át együtt növekedni

Lezárult a 2020. évi AGROmashEXPO, AgrárgépShow Termékfejlesztési díj pályázatainak bírálata. Az idei évben is hazai és nemzetközi díjakra lehetett ne...

CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
KONFERENCIA
Portfolio Agrárium 2025
A tavasz meghatározó agrárgazdasági eseménye
EZT OLVASTAD MÁR?