A jövevény fajok lehetnek idegenhonosak, melyek megjelenéséhez emberi közreműködés szükséges, ami lehet szándékos (betelepítés), vagy szándéktalan (behurcolás). Számos faj elterjedési területe változhat emberi közreműködés nélkül is, ezek az önerős terjeszkedők vagy önerős jövevények. Egy jövevény fajt általában akkor nevezzük invazívnak, ha az hatékonyan terjeszkedik, és környezetére számottevő hatást képes gyakorolni. Viszonylag kicsi a valószínűsége annak, hogy egy faj invazívvá váljon, invazív állatfajokká a szétterjedő fajok csupán 1‰-e válik.
Az invazív állatfajok okozta veszélyek nagyságrendje még nem tudatosult az emberiségben. A jelenség fontossága miatt, és az azonnali cselekvés megkezdése érdekében indult együttműködések közül, a legnagyobb szabású vállalkozás az Európai Bizottság VI. Keretprogramján belül: a „DAISIE” (Delivering Alien Invasive Species Inventories for Europe) projekt, 2005-ben. A program keretében létrehoztak egy információs honlapot
(http://www.europe-aliens.org/), mely széleskörűen tájékoztat az invázió jelenségéről, valamint naprakész információkat szolgáltat az invazív fajokról.
A bevezetést követően néhány olyan invazív kártevő rovarfajt mutatunk be, amelyek az utóbbi években kerültek hazánkba és okoztak, okoznak jelentős károkat gyümölcskultúrákban.
Amerikai szőlőkabóca
(Scaphoideus titanus BALL, 1932)
Rendszertan, morfológia
Az amerikai szőlőkabóca a valódi kabócák rendjébe (Auchenorrhyncha), a mezei kabócák családjába (Cicadellidae) tartozik. A hím imágók 4,5–5,2 mm, a nőstények 5,2–6,0 mm hosszúak (1. ábra).
Származás, elterjedés
Észak-amerikai eredetű faj, szőlő szaporítóanyaggal, tojás alakban hurcolták be Európába az 1950-es években. 1958-ban jelezték először Európában egy Bordeaux környéki szőlőültetvényben. Azóta jelentős mértékben elterjedt Olaszországban, Spanyolországban, Portugáliában, Szerbiában, Svájcban, Horvátországban, Szlovéniában, Ausztriában és hazánkban is. Magyarországon elsőként Somogy megyében, Csurgó környéki szőlőültetvényben találták meg 2006-ban. Ugyanebben az évben Bács-Kiskun megyében és Dél-Zalában is megtalálták. A legnagyobb egyedszámban a szerb határ közelében fekvő ültetvényekben detektálták, ebből arra következtettek, hogy a faj természetes úton érkezett a szomszédos országból. 2007-ben Baranyában, Csongrádban is találtak egyedeket, 2008-ban Szabolcs-Szatmár-Bereg, Jász-Nagykun-Szolnok és Tolna megyékben is gyűjtötték. 2010-ben Vas, 2012-ben Győr-Moson-Sopron megyék csatlakoztak a sorhoz. 2013-ra már csak Veszprém, Fejér, Komárom-Esztergom megye volt mentes a kártevőtől, de 2014-ben Fejér megyében is regisztrálták.
Életmód, növényvédelmi jelentőség
Az amerikai szőlőkabóca egynemzedékes, tojás alakban telelő faj. A nőstények tojásaikat a két éves cser foszló kérge alá helyezik. A nimfák kelése időjárástól függően elhúzódó, május közepétől egészen július második dekádjáig tarthat. Az L1-L3 nimfák főleg a hajtások alsó leveleinek fonákán tartózkodnak, közel azokhoz a vesszőkhöz, ahová a nőstények tojásaikat lerakták. Az imágók július elejétől-közepétől jelennek meg, majd egészen szeptember végéig, október elejéig jelen vannak. A rajzáscsúcs időjárástól függően a július vége-augusztus közepe közötti időszakra esik.
Európában kizárólag termesztett szőlőn (Vitis vinifera) táplálkozik, míg származási helyén, a vadszőlőn (Vitis riparia) is előfordul. A kabóca önmagában nem okoz sem látványos, sem jelentős kárt a szőlőültetvényekben. Jelentős gazdasági kárt a szőlő aranyszínű sárgasága (Grapevine Flavescence Dorée Phytoplasma, FD) fitoplazma terjesztésével okoz, amelynek specifikus vektora.
Védekezés
Az áttelelő tojások gyérítésére olajos lemosó szereket lehet használni, a téli metszés során eltávolított vesszőket célszerű elégetni. Mivel a nimfák is vektorok, érdemes tavasszal a fás részek közelében lévő levelek fonákját is rendszeresen átvizsgálni. A nimfák elleni hatékony védekezésre alkalmas a Reldan 22 EC 2,2 l/ha dózisban. Ez a kezelés szerencsés esetben egybeeshet a szőlőilonca és a szőlőmolyok első nemzedéke elleni védekezéssel. Július elején célszerű kihelyezni a sárga színű ragacsos lapokat, amelyekkel nyomon követhető a rajzás. Ezeket érdemes hetente több alkalommal is ellenőrizni. A Reldan 22 EC hatékonyan alkalmazható a kifejlett kabócák ellen is, a rajzáscsúcs idejére időzítve.
Amerikai keleti cseresznyelégy
(Rhagoletis cingulata LOEW, 1862)
Rendszertan, morfológia
Az amerikai keleti cseresznyelégy a kétszárnyúak rendjébe (Diptera), a fúrólegyek (Tephritidae) családjába tartozik. Az amerikai keleti cseresznyelégy az európai cseresznyelégyhez hasonló kinézetű, de annál valamivel nagyobb méretű (3–5 mm). A rokon fajoktól való elkülönítést segíti a szárnyak eltérő rajzolata (2. ábra). A légy nyüvei piszkosfehérek, fejlődésük végén 4-5 mm hosszúak.
Származás, elterjedés
Észak-Amerikából hurcolták be, 1983-ban jelent meg Európában (Észak-Olaszország és Svájc térségében). Feltehetően természetes terjedéssel, Hollandia és Németország után, 2006-ban Magyarországra is eljutott. Az első észlelés Svájcban volt, majd eljutott Észak-Olaszországba (1986), Németországba (1993) és Hollandiába (2001) is. Németországban és Hollandiában gyors felszaporodását tapasztalták, de e térségben a velük határos országokból nem jelezték előfordulását. Magyarországon 2002-ben két példányt találtak, majd 2006-ban, Fejér megyében, Agárd és Székesfehérvár egy-egy gyümölcsösében nagyobb példányszámban is jelentkezett. Az ezt követő országos felderítés alapján, mindenütt gyorsan elterjedt.
Életmód, növényvédelmi jelentőség
A R. cingulata tápnövényei a cseresznye és a meggy, továbbá ritkábban a vad Prunus fajok. Egy nemzedéke fejlődik ki egy évben, báb alakban telel a talaj felső rétegében. Míg az európai cseresznyelégy május végétől július elejéig rajzik, az amerikai keleti cseresznyelégy június közepétől augusztus elejéig. A keleti cseresznyelégy rajzása később kezdődik, de egy hónappal tovább tart. Rövid érési táplálkozás után a nőstény imágók elkezdik tojásai lerakását a gyümölcshéj alá. Egy nőstény összesen mintegy 300–400 db tojást rak. Egy gyümölcsbe több tojást is helyezhet, azonban egy gyümölcsben csak egy lárva fejlődik ki, a gyümölcs belsejében táplálkozva. A gyümölcs puha lesz, a mag körüli részek bebarnulnak, állaguk megváltozik. A nyüves gyümölcs erjedni és rothadni kezd, a másodlagos fertőzések miatt. A lárva kifejlődése után – amely körülbelül egybeesik a cseresznye és a meggy érésével – a talajra veti magát, amelynek felső rétegében bebábozódik. Ebben az állapotban telel át. A cseresznyelégy a meggy és cseresznye meghatározó kártevője, védekezés nélkül 50–100%-os kár is bekövetkezhet.
Védekezés
Lényeges az előrejelzés. A telelőhely elhagyásának detektálásához talajizolátorok használhatók. A rajzás nyomon követéséhez CSALOMON® PALz illatanyaggal kombinált csapdákat lehet használni, amiket a korona felső részébe kell akasztani. A csapdázás megkezdésének szokásos időpontja április vége, amit elhúzódó rajzása miatt egészen augusztus végéig ajánlatos folytatni. Folyamatos a rovarölő szeres védekezés a rajzásdinamika figyelembe vételével, szükség esetén több alkalommal. Késői rajzása miatt a védekezési lehetőségek minimálisak, ha az élelmezés egészségügyi várakozási időt (ÉVI) is beleszámítjuk. Egy olyan szer van, amelynél az ÉVI 3 nap, a Karate Zeon 5 CS, kontakt szer, ami csak azokat az egyedeket pusztítja el, amiket elér.
Nyugati dióburok-fúrólégy
(Rhagoletis completa CRESSON, 1929)
Rendszertan, morfológia
A nyugati dióburok-fúrólégy a kétszárnyúak rendjébe (Diptera), a fúrólegyek (Tephritidae) családjába tartozik. A kifejlett egyedek szárny fesztávolsága 8–10 mm, barna alapszínű, feje sárga, tora sötét, egy sárga félkör alakú folttal a pajzsocskán (3. ábra).
A Rhagoletis fajokat legegyszerűbben szárnyjegyeik alapján lehet megkülönböztetni. A R. completa szárnyvégén lévő harmadik, elágazó, pigmentált folt külső ága a szegélyeret követi és túlhalad a középéren, míg a R. cingulata esetén a szárnycsúcsi sötét folt csak a szárny végén ágazik el. A R. cerasi szárny végén lévő fordított
V alakú sávpár külső ága a szegélyeret követi és túlhalad a középéren (hasonlóan a R. completa szárnycsúcsi részéhez), viszont előtte egy vessző alakú rövid folt helyezkedik el. A légy nyüvei piszkosfehérek, kifejletten 6 mm hosszúak.
Származás, elterjedés
Az USA és Mexikó területéről származik, az 1980-as évek elején jelent meg először Európában, Svájcban. Európai megjelenése, után a legtöbb európai diótermesztő államban detektálták, sőt jelentős kártételét is tapasztalták. Jelenléte elsősorban azokban az országokban okoz gondot, ahol jelentős a diótermesztés (Olaszország, Franciaország, Németország). Az olaszországi, svájci és németországi gyors terjedés, a Szlovéniában tapasztalt súlyos kártétel, majd az ausztriai jelenlét (2008) után, 2011-ben, Kőszeg környékén. Azóta az ország nyugati felében rohamosan terjed (Vas és Zala megyék).
Életmód, növényvédelmi jelentőség
A dióburok-fúrólégy egy nemzedékes, báb alakban a talajban telel. Az első imágók július második felében jelennek meg. A legtöbb legyet augusztus folyamán fogják a csapdák, de a rajzás elhúzódhat október elejéig. A nőstények tojásaikat a dió zöld burkába helyezik, általában egy termésbe többet, akár 5–8 darabot is. A kikelő lárvák a zöld burokban táplálkoznak, különösen a nyár végén, amikor a dió csonthéja már megkeményedett (3. ábra). A lárvák károsítása eleinte alig látható, csak fejlődésük előrehaladtával kezd a burok elszíneződni, és rothadásnak indulni. A lárvák fejlődésük végére 9-10 mm nagyságúak, ilyenkor már az egész burok rothadásnak indul. Fejlődésük befejeztével a lárvák a földre hullnak, a talaj felső részében bábozódnak, majd áttelelnek. A rajzás első felében károsított termések lehullhatnak, nedves, csapadékos időjárás esetén rajtuk másodlagos kórokozó vagy szaprofita gombák telepedhetnek meg. Ha a rajzás második feléből származó legyek rakják tojásaikat a zöld burokba, akkor a károsított diók az érett, egészséges termésekkel együtt kerülhetnek betakarításra. Akár nedves, akár száraz az időjárás, a lárvák táplálkozásának következtében a termések csonthéján nagy fekete folt keletkezik, ami mosáskor még nagyobb víznyomással sem távolítható el.
Tápnövénye a dió (Juglans spp.), melynek termésburkában károsít és akár 50%-os kártételt is okozhat a dióültetvényeinkben.
Védekezés
Lényeges az előrejelzés. A telelőhely elhagyásának detektálásához talajizolátorok használhatók. Az a tény, hogy a kártevő szerepel az EU Direktíva (2000/29) Annex A/I. sz. listáján, előírt intézkedést követel. A szórvány, illetve az út menti fák védelme lehetetlen. A károsított termés összegyűjtése és elégetése szintén kivitelezhetetlen. A nagyobb telepítésekben ugyancsak megoldatlan a védekezés. Terjedése megakadályozásának legbiztosabb módja, ha megakadályozzuk, hogy a lárva a burokból a talajba kerüljön. Hatékony módszer a fák aljának fóliatakarása, továbbá a lehullott zöld burokban lévő terméskezdemények és burokmaradványok égetéssel történő megsemmisítése. A károsító elleni védekezésre a NÉBIH NTAI szükséghelyzeti, eseti engedélyt adott ki a Decis, Karate Zeon 5 CS, Calypso 480 SC, Mospilan 20 SG készítményekre.
Pettyesszárnyú muslica
(Drosophila suzukii MATSUMURA, 1931)
Rendszertan, morfológia
A Drosophila nembe mintegy 1500 faj tartozik. A pettyesszárnyú muslica a melanogaster fajcsoporttal együtt a Sophophora alnembe tartozik. A melanogaster fajcsoporton belül hat alcsoportot különítettek el, köztük a suzukii alcsoportot, 14 fajjal. Az egyes alcsoportok közötti pontos származástani kapcsolatok egyelőre tisztázatlanok. Magyarországon, a D. suzukii megjelenéséig 26 Drosophila fajt tartottak számon.
A pettyesszárnyú muslica sárgás-aranybarna színű, a hímek valamivel kisebbek (2,0–3,5 mm) a nőstényeknél (2,5–4,0 mm). Az ivari dimorfizmus jelentős. A rokon fajoktól való elkülönítésre általánosan használt bélyeg, a hímek szárnyain lévő sötét folt, az első ér csúcsi része közelében, valamint a nőstények szklerotizált, fűrészes tojócsöve (4. ábra).
Származás, elterjedés
A pettyesszárnyú muslica valószínűleg őshonos a kelet- és délkelet-ázsiai régiókban, így Kínában, Japánban és Dél-Koreában.
A kártevő első európai felbukkanása 2008-ban, Spanyolországban és Olaszországban, majd Dél-Franciaországban történt. Az első gazdasági kártételeket Európában Olaszországból jelezték, 2009-ben, bogyós gyümölcsűeken, ahol a kártétel mértéke több esetben 100% volt. Első magyarországi detektálása 2012-ben történt, az M7-es autópálya táskai pihenőhelyén, ahol 2 hímet és 1 nőstényt fogtak. 2013-ban, négy másik pihenőhelyről további 30 példány került elő. 2014-ben már jelentős egyedszámban fordult elő az országban. Első gazdasági kártételét Nógrád megyéből jelentették, málna-, szilva- és nektarinültetvényeken.
Életmód, növényvédelmi jelentőség
Az imágók 15–20°C között a legaktívabbak. A faj inváziójában fontos szerepe van a gyors akklimatizációnak és az imágó alakban való áttelelésnek, ember alkotta védett helyeken. Általában 5°C hőmérsékletnél az imágók nyugalomba vonulnak. Az imágók telelésből való előjövetelük után 1-2 nappal már nemzőképesek, a nőstények már az életük második napjában képesek tojást rakni. Egy gyümölcsbe több tojást is raknak. A tojásrakás akár 70 napig is eltarthat, így egyetlen nőstény akár 600 db tojást is rakhat. Optimális körülmények között a lárvák a tojásrakást követő 72 órában kelnek ki, majd három lárvastádiumon mennek keresztül, végül 5–7 nap múlva jutnak el a bábozódásig (5. ábra). A bábállapot 4–15 nap. A vegetációs időszakban az imágók élettartama a két hónapot is elérheti, a késő szeptemberi áttelelő generáció akár júliusig is élhet. Egy év alatt akár tíznél több generáció is kifejlődhet, így optimális időjárási viszonyok mellett robbanásszerű populációnövekedésre képes.
A pettyesszárnyú muslica a délkelet-ázsiai földrészről elterjedt, idegenhonos, világszerte invazívan terjedő, polifág kártevő. A rokon fajoktól eltérően, szklerotizált tojócsövével képes felsérteni a kevésbé vastag héjú gyümölcsöket, és a teljes érést megelőzően elhelyezni tojásait. Elsődleges kártétele a lárvák táplálkozása, ami rontja a minőséget és az áru értékét, másodlagos kártétele kórokozó gombák és baktériumok számára történő fertőzési kapunyitás. Több gyümölcsfélében is gazdasági kárt okozhat. Tápnövényei között főleg vékony héjú, csonthéjas és bogyós gyümölcsűek, illetve számos vadon termő gyümölcs szerepel. A friss gyümölcs szállításával a tojások és lárvák rejtetten juthatnak el nagy távolságokra, országhatárokon keresztül is, ezzel meggyorsítva a kártevő terjedését. Magas nemzedékszáma is veszélyessé teszi, az éghajlati viszonyoktól függően akár 13 generációja is kifejlődhet évente.
Védekezés
- Megelőzés: A szüret lehető legkorábbi elvégzése és a gyümölcsök komposztálásának kerülése fontos, mivel az a kártevő átteleléséhez kedvező körülményeket teremt. A megtermett összes gyümölcs betakarítása és a károsított termések megsemmisítése talajba forgatással. Súlyos kártétel esetén a teljes termésmennyiség megsemmisítésére is szükség lehet.
- Csapdázás: Fajspecifikus csapda egyelőre nem áll rendelkezésre, így a kártevő csak a rokon fajokkal együtt gyűjthető.
A felhasználható csalogatóanyagok között a leghatékonyabb az almaecet és a bor. Az almaecet és a bor önálló alkalmazásához képest magasabb volt a fogott egyedek száma két folyadék együttes alkalmazásakor. A bor és az almaecet csalogató hatásában az etanol és az ecetsav játszik meghatározó szerepet. A legjobb fogási eredmények hűvös, napnak nem kitett helyeken érhetők el. Illatcsapdákkal vagy sárga ragacsos lapokkal a kártevő megjelenése és rajzása jól nyomon követhető. A 0,5–0,7 l űrtartalmú, fedett palackok oldalába vájt 3-4 mm átmérőjű lyukakkal ellátott csapdák használata alkalmas a kártevő tömegcsapdázására. - Kémiai védekezés: A gyümölcsérés kezdetén kémiai védekezések javasoltak az adott kultúrában engedélyezett hatóanyag-tartalmú készítményekkel: piretroidok (cipermetrin, deltametrin, lambda-cihalotrin), spinozad az élelmezés-egészségügyi várakozási idők betartásával. Ezek kijuttatásával 5–14 napig biztosítható a gyümölcsök védelme. Az eredményességhez szükséges, hogy a termelők védekezése minél nagyobb, összefüggő területre terjedjen ki, mivel a károsító repülési aktivitása miatt egyetlen kezeletlen ültetvény vagy magánkert is a visszatelepedés forrásául szolgálhat.
Dr. Marczali Zsolt
A cikk szerzője: Dr. Marczali Zsolt
