Szakmai kirándulásokon vehettek részt a MEZŐGÉPÉSZEK

Agro Napló
Izgalmas szakmai kirándulásokon vehetett részt az Agro Napló és a MEGFOSZ által szervezett, az FM támogatásával megvalósuló MezőgépÉSZek középiskolás vetélkedősorozat második és harmadik helyezett csapata. A Profik csapata Jánoshalmáról a CHH Műszaki Kft. győri telephelyére látogatott el, míg a bajai ÉSZkombájnok az Agrolánc Kft. fóti központjában jártak.

Gépész szakmai nap A Profikkal

A Profik csapatát az FM ASZK Mezőgazdasági Szakképző Iskola és Kollégium 13. osztályos tanulói alkotják, akik első éves technikumi képzésben vesznek részt a dél-magyarországi Jánoshalmán. A diákok családjának többsége gazdálkodik, így a tanulók az iskolai feladatok mellett szorgalmasan dolgoznak a családi gazdaságban. A diákok a januári AGROmashEXPO és AgrárgépShow kiállításon megrendezett MezőgépÉSZek döntőben már megmutatták kreativitásukat és rátermettségüket, ugyanis csupán egyetlen ponttal maradtak le az első helyezettől.

2017. március 30-án a kora délelőtti órákban érkeztek meg a CHH Műszaki KFT győri telephelyére a diákok és felkészítő tanáruk, Juhász Zoltán. A szakmai nap első felében vendégeink megismerkedhettek a hazai Cimbria képviselet tevékenységével, szolgáltatásával és termékportfóliónkkal. Igyekeztünk a mag­osztályozás elméleti alapját és a hozzá kapcsolódó technológiai vívmányokat közérthetően elmagyarázni, amelyet az ehhez használt gépek animációs bemutatója tett teljessé.

Ezt követően a szakmai nap a tesztlaborban folytatódott, ahol gépbemutatókat láthattak a diákok. Megismerhették a szelelő, a triőr, a fajsúlyszeparátor, a SEA színosztályozó és az EC5 serleges felvonó felépítését, működési mechanizmusát, illetve láthatták e gépeket működés közben.

A jóízű ebédet követően a tanulók aktívabb szerephez jutottak: A Cimbria Delta síkrostás tisztítógép berostázása még a kezdőknek sem okozott nagy nehézséget, csak az idővel kellett megküzdeni, de 10 percen belül mindenkinek sikerült. Bezzeg azokon a régi NDK-s gépeken ez akár fél napig is eltartott – nosztalgiázott Juhász tanár úr.

A gyártócsarnok bejáráson megmutattuk a korszerű fémmegmunkáló gépeinket, hengerítettünk csövet. Sikerélménnyel zártuk a kézügyességi feladatokat: az országos játék döntőjéből már jól ismert csövezés, vagyis „Pléni, a bádogember megvakarja a bokáját és végre sikerül a csőspirált összerakni!” elnevezésű feladványt lelkesen oldották meg a fiúk.

A játékos feladványokat követően és a nap zárásaként a tanulók átfogó képet kaptak egy teljes körű projekt kivitelezéséről, amely magába foglalja a tervezést, a helyszínre adaptált műszaki megoldásokat, a gyártást és a kivitelezést, valamint nem utolsósorban a karbantartás és szerviz biztosítását is. Ide kell csak igazán sok szorgos fiatal mezőgépész!

Bízunk benne, hogy hasznos és érdekes volt a diákok számára az általunk szervezett szakmai nap, sok élménnyel és új ismerettel gazdagodva tértek haza. Reméljük, hogy rendezvényünk elérte célját: erősödött a fiúkban az érzés, hogy mezőgépésznek lenni jó, és aki szereti is, amit csinál, az sikeres lesz mind a mezőgazdaságban, mind a gépgyártásban.

 

ÉSZkombájnok tudásbázisának szélesítése Fóton

2017. április 21-én reggel érkeztek meg az Agrolánc Kft. fóti, központi telephelyére a bajai Bereczki Máté Élelmiszeripari és Mezőgazdasági Szakképző Iskola és Sportiskolából az ÉSZkombájnok. A kilencedikes mezőgazdasági gépész szakos diákokból álló csapatot és felkészítő tanárukat, Nagy Pétert Szemerei Károly ügyvezető igazgató köszöntötte Fóton.

Az irodák bejárása után a szerelőműhely rejtelmeinek felfedezése következett, ahol az Agrolánc Kft. két kiváló szakembere, Horváth György – aki immár több mint 20 éve a cég alkalmazottja –, és fiatal kollégája, Rádi Roland mutattak be javítási folyamatokat és osztottak meg a mindennapi munkájuk során tapasztaltakból  vicces és kevésbé szórakoztató történeteket. A hidrosztatikus hajtású traktornál nemcsak bemutattak, hanem kérdeztek is a szerviztechnikus kollégák, amely kérdéseket ügyesen meg is válaszolták a diákok, működött a csapatmunka.

A műhelylátogatás után következett a nap izgalmas része, amikor is a diákok kipróbálhattak néhány Antonio Carraro erőgépet! A fiatalok mosolya mindent elárult! Voltak, akik óvatosabban, de néhányan nagyon magabiztosan vették át az uralmat a gépek felett.

Az ebéd elfogyasztása után Gombár Mihály, az Agrolánc Kft. mérnök-üzletkötő kollégája vette kézbe a fiúkat, és ismertette az Antonio Carraro cég legújabb fejlesztését, az AgrárgépShow kiállításon bemutatott és Nagydíjat nyert Tony 9800 okos traktor innovációit. Reméljük, néhány év múlva a diákok közül lesz olyan, aki – akár a gépen ülve, akár a gépet szerelve – közeli kapcsolatba kerülhet e kiváló fejlesztéssel!

Mihály néhány évvel ezelőtt szintén a Bereczki Máté Iskola diákja volt, így Nagy Péter szaktanárral kielemezhették, hogy az elmúlt időszakban milyen változások történtek az iskola és a diákok életében.

A Bereczki Máté Iskola ÉSZkombájnok Csapatának további kitartást és sikereket kívánunk tanulmányaikhoz, vizsgáik után életpályájukhoz!

- an összeállítás -

A cikk szerzője: Agro Napló összeállítás

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Ki lesz a Kukoricagóré?

Ki lesz a Kukoricagóré?

2021-ben szervezte meg első ízben a Natur Agro Hungária Kft. a „Ki lesz a Kukoricagóré?” című kukorica termésversenyt. A hazai tulajdonban álló, talaj...

„Gondolattól a megvalósulásig!”

„Gondolattól a megvalósulásig!”

A családi tulajdonban lévő vállalkozás fő tevékenységi köre a műszaki fejlesztés, tervezés valamint a megtervezett objektumok kivitelezésének szervezé...

CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
KONFERENCIA
Agrárszektor Konferencia 2024
Decemberben ismét jön az egyik legnagyobb és legmeghatározóbb agrárszakmai esemény!
EZT OLVASTAD MÁR?