A kedvező külkereskedelmi mérleg ellenére az ágazat nemzetgazdasági részesedése nem túl magas, az iparfejlesztést célul tűző Irinyi Terv mégis kiemelt figyelmet fordít a hazai mezőgépgyártásra. Miért „éri” meg foglalkozni ezzel a területtel, mekkora lehet a mezőgépipar hozzájárulása a tervezett iparfejlesztéshez? Csupán a program tanulmányozásával közelebb jutunk a válaszhoz. Az Irinyi Terv kiemelten foglalkozik az élelmiszeripar fejlesztésével is, amely az alapanyagigény növelésével komoly hatást gyakorol a mezőgazdaságra. Ez az elvárás reálisan teljesíthető, mivel az élelmiszergazdaság termelési eredményei, az elért fajlagos hozzáadott érték – lényegesen jobb termelési adottságok mellett – elmarad az európai átlagtól, különösen az agrár-vonatkozásban vezető országoktól (2. ábra)!

A megjelent agrárfejlesztési programok (Darányi Ignác Terv, Magyarország Élelmiszergazdasági Programja) is dinamikus fejlődést tűznek ki célul, növelve a mezőgazdasági termelés eredményességét. A programok részleges teljesülése esetén is lényegesen nőhet a mezőgazdaság eredménye, amely reális forrást nyújt a gépesítés szükséges fejlesztésére. A kormányzati törekvések sikerességét az is „segíti”, hogy az agrártámogatások bármilyen módosulása, csökkenése esetén döntő tényezővé válik a versenyképesség. Ezt a gazdaság törvényei ki fogják kényszeríteni, ha másképpen nem, az agrárintegrációk és a koncentrációk erősödésével.

Milyen kapcsolatban van a vázolt folyamat a mezőgazdaság gépesítésével? A jelenlegi hazai eszközellátás kb. 2800 €/ha (Kapronczai 2017), amelynek jelentős része gép. Amennyiben a jelenlegi helyzetet fenn szeretnénk tartani (10 éves lineáris amortizációval kalkulálva) 300–400 milliárd Ft géppiac lenne a reális. Jelenleg ennek felét sem érjük el! Ugyanakkor a 2000. évi 14,6 év mezőgép-átlagéletkor 2013-ra 18,3 évre növekedett (Gockler 2017), a jelentős felzárkóztatási támogatások ellenére! Hogyan alakulhatott ez ki? A géptámogatások tulajdonképpen nagyrészt kapacitáspótlások voltak, mint minőségi, mint mennyiségi szempontból, a megelőző időszak beruházási elmaradásai miatt. A fajlagos eszközellátást tekintve most is jelentős elmaradásunk van az EU országainak átlagától, a sokszor említett túlgépesítés csak egyes konkrét esetekben áll fenn. Az elmúlt időszakban a termelők, a gazdák alapvetően azokat a gépeket szerezték be, amelyekre valamilyen támogatási „jogcím” volt. Ez az orientáció egy időben szakaszosan változó géppiacot hozott létre (3. ábra), amelyben csupán az alkatrészpiac emelkedett egyenletesen!

A hatás különösen a hazai mezőgépgyártást sújtotta, mivel a gyárak nem képesek a termelésüket hirtelen, a „jogcímek” által diktáltan változtatni! Érdekes, hogy mindezek ellenére a magyar mezőgépgyártás nem ingadozott a géppiachoz hasonlóan. A hazai gépek nagy része (több, mint 80%-a) külföldön talál gazdára. A mezőgép világpiac a gazdasági válság idején nagyot esett és az utóbbi években is csökkent, miközben a magyar mezőgépipar tartani tudta a pozícióját! Talán integrálisan ez is mutatja az ágazat életképességét, fontosságát a magyar iparfejlesztésben, sok más előny mellett!

Mint említettük, lényegesen lehetne növelni a hazai mezőgépipar részvételét a magyar mezőgazdaság gépellátásában! Ebben jelentős feltétel a mezőgazdaságunk fejlődése, a támogatások megfelelő átalakulása mellett. A célkitűzés eléréséhez szükséges a termelők ellátása megfelelő információkkal, tehát olyan termelési rendszer kiépítése, amelyben kulcsszerepet fog játszani az agrárinformatika. A kérdéskörrel több átfogó tanulmány foglalkozik, például a DAS (Digitális Agrár Stratégia), számos fontos megállapítást nyújtva. Az agrárinformatikának a műszaki, gépesítési „vonzatai” meghatározóak, mivel a precíziós technológiák ezeket a megoldásokat alkalmazzák! Nem véletlen, hogy az egyes országok ezen a területen fejlesztik kutatási, innovációs kapacitásaikat, például a német kormány jelentős támogatást biztosít a mezőgépgyártás ilyen jellegű fejlesztésére! Szükséges tehát a hazai gépgyárak műszaki-informatikai fejlesztését elősegítő olyan informatikai központ létrehozása, amely a kutatást, az oktatást és a fejlesztést megfelelő eszközrendszerrel támogatja.

A mezőgépiparunk fejlődésében jelentős szerepet játszik a kutatás, mivel leginkább ez járul hozzá az új megoldások kialakításához. Különösen „bátor”, jelentős profitot hozó fejlesztéseket az alapkutatás eredményeinek felhasználásával várhatunk. Az „agrártudományok” között inkább a műszaki diszciplínákhoz közeli agrár-műszaki tudományok értékelése sajnos nem biztosítja a megfelelő finanszírozást. A biológiai (főleg kísérletes) tudományokhoz közelebb álló agrártudományi ágak „versenyképessége” ebben a finanszírozási rendszerben sokkal nagyobb! Sajnos ezzel a hatással egy fontos határtudomány területet építünk le, lemondva például a növény–állat–talaj–gép kölcsönhatások kutatásából fakadó ígéretes gép- és technológiafejlesztési lehetőségekről!

Hasonlóan lényeges az alkalmazott kutatás. A nagy mezőgazdasági gépgyárak igen jelentős összegeket szánnak a gépeikkel végzett telepi, szántóföldi (vagy akár laboratóriumi) kísérletekre, üzemi, mechanikai, energetikai stb. összefüggések kutatására, a fejlesztő vizsgálatokra. Ezek az összefüggések nem csupán a gépek fejlesztése miatt fontosak, hanem az említett informatikai, vezérlési, precíziós rendszerek kidolgozása okán is! Másfelől pedig a munkaminőségi paraméterek fejlesztése a használati érték növelése miatt fontos. A hazai gépgyárak messze nem képesek, arányaiban sem, a szükséges alkalmazott kutatásokat, a fejlesztővizsgálatokat elvégezni! Ennek állami támogatása több országban megvalósult, hazánkban is fontos lenne.

Nagy hátránya a magyar mezőgépiparnak, hogy kevés a komplett géprendszerek gyártása. Ebben jelentős változást eredményezne a legnagyobb (40–60%) piaci részesedésű traktorok hazai előállítása. Ehhez lehetne a jó ár/érték aránnyal rendelkező hazai munkagépgyártást illeszteni, az ISOBUS-vezérlési rendszereket fejleszteni, tehát komplett géprendszereket kínálni a piacon. Hazánkban a traktorpiac alakulása hasonló a géppiac egészéhez (4. ábra), az okok is azonosak, sajnos a következmények is!

A jelenleg nagyjából 120 000 darabból álló traktorpark – a már ismertetett logika szerint – évente jóval nagyobb traktorpiacot feszítene ki, mint amekkora a legnagyobb „traktortámogatás” évében volt! A környező országok igényeinek felmérésével, a versenytársak elemzésével érdemes tehát foglalkozni. Ez nem biztos, hogy magyar fejlesztésű traktorgyártást jelent, akár előnyös kereskedelmi megállapodás is segíthet ezen a területen.

Az ágazatban támogatási rendszert elindítani tehát az informatikai és a géprendszer fejlesztések területén célszerű.

Jelenleg talán az egyik legnagyobb gazdasági, iparfejlesztési probléma a megfelelő szakemberellátás. A mezőgazdasági gépészet területén ez is „dupla” kihívás: olyan szakemberekre van szükség, akik egyrészt a mezőgazdasági gép fejlesztésében, gyártásában, másrészt a mezőgazdasági technológiák kialakításában, működtetésében járatosak. A kettősség kielégítése miatt lehetséges, hogy a gyakorlatnak, termelési igényeknek megfelelő közép- és felsőfokú „agrárszakembert” kell létrehozni, az oktatás integrált, komplex átalakításával.

A hazai mezőgépipar ipari hozzájárulásában a gépgyáraink piaci szereplése fontos. A vevő, a lehetőleg minden tényezőre kiterjedő döntése előtt, a gépeket meg akarja tekinteni, ki akarja próbálni! A javarészt kkv körbe tartozó gyárainknak a drága hazai és nemzetközi kiállításokon való szükséges mértékű részvétel teljes finanszírozása csak támogatással valósítható meg. A legtöbb gép értékesítésében szerepet játszik a kiállítás, a bemutató, megfelelő banki finanszírozás mellett. Sokszor a gépgyáraink nem eléggé ismerik az állami támogatású, banki finanszírozási konstrukciókat, lehetőségeket.

Az ismertetett területeken a magyar mezőgépipar fejlesztésére hatékony lehetőséget nyújt a 1163/2017. (III. 31.) számú Kormányhatározat, az Irinyi Terv keretében. A Kormány egyértelmű szándéka, támogatása mellett fontos az ágazat szereplőinek együttműködése, amelyet a Mezőgépgyártók Országos Szövetsége (MEGOSZ) is igyekszik elősegíteni.

A cikk szerzője: Dr. Fenyvesi László