2024. december 21. szombat Tamás

X. ECOLAB KONFERENCIA

Agro Napló
Idén is megrendezésre került az Animal-Hygiene (Ecolab) partnertalálkozója. Ragaszkodva a hagyományokhoz, helyszín a Szelidi-tó volt, mely jobb választás nem is lehetne egy családias hangulatú rendezvény lebonyolításához. A konferencia középpontjában a szakmaiság állt, mely mellett a szórakozás és a pihenés is helyet kapott.
A képen balról jobbra: Kiss Attila, Kiss Barnabás, Szász Anette

 

Az Ecolab képviseletében Kiss Barnabás account menedzser, az Animal-Hygiene Kft. nevében pedig Kiss Attila ügyvezető igazgató köszöntötte a vendégeket. Az elmúlt tíz év eredményeként sok-sok visszajáró partner vesz részt ezen az eseményen, melyre méltán büszke a tulajdonos, hisz ez is az általa forgalmazott kiváló termékek minőségét, valamint a precíz szakmai hátteret tükrözi.

Elsőként Srdan Stankovic, az Ecolab regionális marketingmenedzsere tartott előadást a forgalmazó új tőgyfertőtlenítőjéről, a TurboShieldről. A termék kettős hatású védelmet nyújt, így nem csak fertőtleníti, hanem védi is a tőgybimbót fejés után. A készítmény hatóanyaga klór-dioxid, mely minden tőgygyulladást okozó patogénra hatásos. Az Ecolab termékek sikere nemcsak a kiváló minőségben, hanem a gazdaságos fogyásban is rejlik. Ez alól a TurboShield sem kivétel. Bevonatot képez a bimbóra, melynek lényege, hogy nedvesen tartja a bőrfelületet, védve az esetleges környezeti hatásoktól is. Végül, de nem utolsósorban, mindezt az eredményt minimális vegyszerfelhasználással biztosítja.

 

A rendezvény Nyakas Tamás előadásával folytatódott. Bizonyára mindenki számára ismert a hajdúnánási szarvasmarhatelep, a Nyakas Farm. Családi vállalkozásként jelentős sikereket értek el az állattenyésztésben. Jelenleg mintegy 1700 hektáron történik a gazdálkodás.

A cégnek öt telephelye van, mely 4000 szarvasmarha elhelyezéséhez, kiszolgálásához, és több tízezer tonna gabona tárolásához elegendő. A beruházás folyamatosan zajlik, a tulajdonosi kör nyitott az új technológiákra, melyek hatékonyabbá teszik a termelést. A korszerűsítéseket saját kivitelező közreműködésével végzik. Nagyon büszkék arra, hogy hitelmentesen váltják valóra álmukat. 2016-ban 18.400.000 kg tejet értékesítettek, jelenleg napi 60.000 kg termelésnél tartanak. 2017 februárjában az 1000 ellenőrzött tehénnél többet tartó tenyészetek istállóátlag szerinti rangsorában országosan a hetedik helyen álltak. Filozófiájuk, hogy amit megkívánnak a földek, az állatok, azt meg kell adni nekik. Jövőbeni céljuk természetesen az állomány és a telep további fejlesztése, illetve többek között biogázüzem építése.

Nyakas Farm

Az innovációra és a fejlesztésekre való nyitottságuk eredménye az Animal-Hygiene Kft.-vel való partnerség is, ami már 8 éve tart. Az együttműködés a tőgyfertőtlenítéssel és felületfertőtlenítéssel kezdődött. Mivel akkor épült az új fejőház, fontos cél volt a fémfelületek védelme, tisztán tartása. Megfelelő termékek felhasználásával ez könnyen kivitelezhető. Az Ecofoam Cl és Ecofoam AC vegyszerkombinációval jelenleg is szép a fejőház. Utómártóként az Io-Shieldet használták, mellyel sikeresen vették fel a harcot a környezeti patogénekkel szemben.

Két évvel ezelőtt újabb Ecolab beruházás történt a farmon. Kiépítették a Kovex lábvégkezelő rendszert. A magyarországi telepek jelentős százalékában jelen van valamilyen lábvégprobléma. Ez nem feltétlen higiéniai okokra vezethető vissza, lehet technológiai, takarmányozási probléma is. Cél minden esetben a hatékony megoldás, hisz a tejtermelést jelentősen visszaveszi a sántasággal járó fájdalom, stressz, elhullás. Így volt ezzel a Nyakas Farm is

A jelenleg Magyarországon egyedülálló habosításos technológiával jelentős javulást értek el, gazdaságos vegyszerfelhasználás kíséretében. További pozitívum, hogy a fürdetéshez nem kell plusz emberi munkaerő, hisz a rendszer gombnyomásra elvégzi a habosítást, nem kell a fürdetőmedence ürítésével, újratöltésével foglalkozni. 

Tavaly tavasszal úgy döntöttek, javítanak az ivóvíz minőségén. A tejtermelést nemcsak takarmányozással vagy a telepi körülmények javításával lehet növelni, hanem a bevitt folyadék mennyiségének emelésével is. Mivel a tehenek szaglása 17-szer érzékenyebb az emberénél, így a szennyezett, koszos vizet nem szívesen fogyasztják. A víz emellett nagy segítséget nyújt a hőstressz átvészelésében, illetve a testhő csökkentésében. Ez lényeges továbbá azért – ahogy az utóbbi évek tapasztalatai mutatják –, mert egyre szárazabbak, melegebbek és hosszabbak a nyarak. Sajnos a telepi rekonstrukció még nem érintette a vízvezetékeket, így szükségszerű volt a több tíz éves lerakódásokat eltávolítani a felületről. Erre legmegfelelőbbnek az Ecolab által forgalmazott technológia bizonyult.

Az elmúlt egy évben látványosan javult a víz minősége, sőt, a víz fogyása is, mely talán annak is tulajdonítható, hogy a tiszta vízzel tele vályúhoz szívesebben mennek a tehenek inni.

A rendezvény következő előadója az Animaxx Prémium Kft. ügyvezetője, Szász Anette volt. A két éves múltra visszatekintő vállalkozás szintén innovatív megoldással próbál segíteni az állatjóléten. Az általuk forgalmazott melasz alapú nyalótömbökbe vitaminokat, ásványi anyagokat ágyaztak be, melyek pozitívan hatnak a kérődzők termelési mutatóira, ellésből eredő anyagforgalmi zavarokra, kondíciócsökkenésre.

Tavaly bevezetésre került egy prémium minőségű alomkezelő porcsalád. A partnerek kettő féle termék közül választhatnak az adott telepi körülmények súlyosságától függően. Nem elhanyagolandó e termék használata, hiszen száraz alommal megelőzhető a tőgygyulladás, sántaság, borjúelhullás, valamint a Prototecha zopfii is.

A konferencia utolsó előadójaként Szigeti Tamás az Agrárközösség képviseletében tájékoztatta a résztvevőket az aktuális pályázatokról, valamint cégük portfóliójáról.

„Ecolab csapat” Badár Sándor társaságában

 

A konferencia után finom ebéd várta a résztvevőket, majd Badár Sándor szórakoztatta a közönséget. A vacsoráról Szabó Sanyi bácsi (ahogy az ecolabos kollégák nevezik) és elbűvölő felesége gondoskodott. Az este zenés mulatsággal zárult.

A következő nap kifejezetten családi és szabadidős programokban bővelkedett. A résztvevők meglátogatták Bévárdi Pál juhászatát, ahol telepbejárás után hűsítő italokkal és házi finomságokkal kedveskedtek a résztvevőknek. A délután az elengedhetetlen focimeccsel folytatódott, majd újabb mulatság következett.

Az Animal-Hygiene sikere nem csak a termékek kiváló minőségében rejlik, a jó csapat, a pontos kiszolgálás és az ügyfélbarát hozzáállás elengedhetetlen a piaci pozíció megtartásában.

(x)

*Gróf Széchenyi István (Lovakrul, 1828.)

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Vulcan Folyékony NPK ELŐVÁSÁRLÁS

Vulcan Folyékony NPK ELŐVÁSÁRLÁS

Olcsóbb, mint a szilárd műtrágya, de jobb a növénynek és a talajnak! Csak folyékony NPK, kénes-meszezés és semmi szilárd indítóstarter. Akár az 5 tonn...

Egy meg nem értett „ZSENI”

Egy meg nem értett „ZSENI”

Az elmúlt években a Yara Hungária fő sikertörténete a YaraVita lombtrágyacsalád. Ezen termékek használata, pozitív hatása, elismertsége folyamatosan n...

Működjünk együtt termelői csoportban!

Működjünk együtt termelői csoportban!

Az elmúlt év támogatási lehetőségeit és pályázatait áttekintve észrevehető, hogy a termelői csoport tagság sok pályázatnál pluszpontot jelent. De, hog...

CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
KONFERENCIA
Agrárszektor Konferencia 2024
Decemberben ismét jön az egyik legnagyobb és legmeghatározóbb agrárszakmai esemény!
EZT OLVASTAD MÁR?