A fertőtlenítőszerek minőségének, hatásának az ellenőrzését ezért olyan laboratóriumokban végzik, amelyekben biztosítottak ehhez a feltételek:

• Olyan standard mikroorganizmusokkal végzik a vizsgálatokat, amelyek reprezentálják a kórokozókat – egyik sem lehet kevésbé ellenálló a fertőtlenítőszerekkel szemben, mint az adott csoportba tartozó (pl. Gram-) kórokozó. A madárinfluenza vírusa ellen például nem kell külön tesztelni a fertőtlenítőszereket, mert a standard bovin enterovírus elleni hatékonyság elegendő biztosíték a nála jóval érzékenyebb influenzavírus elleni hatékonyságra.
• 100%-os hatékonyság a fertőtlenítőszerek esetében sincs, csupán a csíraszám jelentős mértékű (104-105 nagyságrendű) csökkentéséről van szó.
• Még laboratóriumi körülmények között is nehéz a tesztelés körülményeit úgy egységesíteni, hogy az minél inkább hasonlítson az állattartó helyek gyakorlati körülményeihez – csak az erre akkreditált laboratóriumokban bízhatunk, amelyeket szintén rendszeresen tesztelnek, hogy a standard és ismételt vizsgálatok során ugyanazt az eredményt kapják-e, amit kell. Könnyű belátni, hogy az a laboratórium, amely ugyanolyan minőségű és mennyiségű tesztcsírával, és ugyanolyan minőségű és koncentrációjú fertőtlenítőszerrel mindig más eredményt kap a csíraszám-csökkenés terén, az nem megbízható.
• Magyarországon a NÉBIH Állatgyógyászati Termékek Igazgatóságának szakvéleménye alapján az OTH feladata ezek ellenőrzése a fertőtlenítőszerek törzskönyvezése során. Mégis, a fertőtlenítőszer vásárló sehol sem találja a Magyarországon törzs­könyvezett állategészségügyi felület-fertőtlenítőszerek listáját. Bár a hatóságok a törzskönyvezési eljárás során meghatározzák a címkén feltüntethető használati utasítást, a vásárló sehol sem tudja ellenőrizni, hogy a termék címkéjén vajon az engedélyezett szöveg szerepel-e. Ha a címkén OTH szám szerepel az már jó, de nem derül ki róla a vásárló számára, hogy azt élelmiszeripari vagy állategészségügyi felhasználásra adták-e ki (teljesen mások a tesztelés körülményei!).
• A gyógyszereknél a törzskönyvezési ellenőrzéseket 5 évente meg kell újítani, hogy az azóta történt fejlettebb és szigorúbb vizsgálatoknak is megfelelnek-e. Ilyen a fertőtlenítőszereknél nincs, így a 20 évvel ezelőtti termék a piacon még akkor is versenyelőnyhöz jut az akkor engedélyezett alacsony felhasználási koncentrációjával, ha ma már ennek az 5–10-szeres koncentrációjával sem teljesítené a mai követelményeket. A törzskönyvezési eljárásban vizsgált mikrobiológiai teszteket ezért még hozzáértő is csak akkor tudja megfelelően értékelni, ha a forgalmazó kiadja neki az elvégzett tesztek részletes leírásait és eredményeit.
• A fenti bizonytalanságok miatt szoktam javasolni a német DVG fertőtlenítőszeres listát (www.dvg.de): ott garantáltan független, akkreditált laboratóriumok eredményeit láthatjuk olyan tesztkörülményekkel, amelyekben méltán bízhatunk gyakorlati körülmények között is. Hátránya, hogy német nyelvű, és csak azokat a fertőtlenítőszereket vizsgálják, amelyeket a gyártó megvizsgáltat velük (az ottani vásárlók is csak ebben bíznak). Ez tehát önkéntes tesztelést jelent, a törzskönyvezéshez nem előírás.

A fertőtlenítést és a fertőtlenítőszer hatását minimum a következő körülmények befolyásolják:

• A mikroorganizmus maga, felépítése, eredeti vagy szerzett rezisztenciája (ez utóbbira csak a quaterner ammóniumsók esetében van tudományosan igazolt példa).
• A fertőtlenítést megelőző csíraszám.
• A felületek anyaga, egyenetlensége, lejtése, porózussága, szennyezettsége, pH-ja, biofilmek jelenléte.
• A hőmérséklet.
• A fertőtlenítőszer koncentrációja.
• A fertőtlenítő oldat kijuttatott mennyisége, behatási ideje.
• A kijuttatás módja, pl. van-e mechanikai behatás (pl. nyomás, dörzsölés stb.).

Önmagában tehát a fertőtlenítés után vett felületi tamponminta összcsíraszáma véletlenszerű eredményeket ad, ráadásul az eredmény még attól is nagymértékben függ, hogy a szokásosan porózus és biofilm réteggel fedett felületre milyen erősen nyomjuk rá a tampont és mekkora felületet dörzsölünk le vele. Szintén nem várhatunk semmilyen fertőtlenítési eredményt, ha olyan helyről vesszük a tamponmintát (pl. repedés, lyuk mélyéről, trágyából), amelyhez nem férhetett hozzá a fertőtlenítőszer (nem-fair mintavétel).

Érdemes abba is belegondolni, hogy egy ól összes felületéhez képest milyen kicsi felületről tudunk mintát venni – statisztikai mércével mérve ez nem is lehet reprezentatív.

Mindezek ellenére nem mondjuk, hogy nincs értelme a gyakorlati, helyszíni mintavételeknek: hosszabb időn keresztül, mindig ugyanonnan, ugyanaz a mintavevő által ugyanolyan módon vett elegendő számú mintából kaphatunk fontos, tájékoztató információkat. Azt azonban ne képzeljük, hogy ezekből egyértelműen meg tudjuk majd állapítani a fertőtlenítőszer képességeit. Az eredménytelenség nemcsak a rossz fertőtlenítőszertől lehet, hanem számtalan egyéb körülménytől (pl. repedezett padozat), valamint a tisztítási és fertőtlenítési folyamat helytelen végrehajtásától is származhat.

Még inkább óvatosak legyünk az egyes fertőtlenítőszer forgalmazók által javasolt ATP (adenozin-trifoszfát) tesztek használatával: ezek a felületekről vett mikrobiológiai minták összes hátrányával rendelkeznek (kivéve azok lassúságát), ráadásul mivel ATP minden sejtben, nemcsak a baktériumsejtekben van, és bizonyos ideig a már elpusztult sejtekből is reakciót adhat, még nagyobb a káosz, hogy most mit is mutattunk ki. A mintavételek eredményeinek szórása pedig nagyságrendekkel meghaladja az egyéb mikrobiológiai mintákét, amely ezért statisztikailag legtöbbször teljesen értékelhetetlen.

Végezetül két rövid gyakorlati tanács:

• Érdemes a DVG listájáról választani fertőtlenítőszert és az ott megadott koncentrációban használni (lásd táblázat).
• Régóta ezen a területen dolgozva és az állattartó telepeket segítve az a tapasztalatom, hogy a megfelelő fertőtlenítőszer kiválasztásán túl rengeteg lehetőség van még a tisztítási és fertőtlenítési körülmények és folyamatok javításában.

A cikk szerzője: dr. Sághy Tibor