Ismét lesz Vállalkozók Napja Szentlőrincen! (x)

Agro Napló
A tavalyi évben útjára indított VÁLLALKOZÓK NAPJÁN több mint száz érdeklődő vállalkozás és szakember vett részt, fogadta el a Baranya Megyei Vállalkozói Központ Alapítvány meghívását. Már az első alkalom mutatta, igény van az ilyen kötetlen, de szakmailag tartalmas eseményekre, ezért az idei évben ismét kiemeltünk egy kérdéskört, fókuszba helyezve a FOGLALKOZTATÁSPOLITIKA ÉS VERSENYKÉPESSÉG nagyon aktuális és időszerű témakörét, hogy látják ezt a gazdasági élet szakemberei és maguk a vállalkozások.

A nap főprogramja a fenti témakörben zajló kerekasztal beszélgetés, melyet az idei évben is kiegészít majd a rendezvényen megjelenő vállalkozások és partnerek találkozója. Utóbbi remek alkalmat ad bemutatkozásra, eszmecserére, az egymással történő megismerkedésre és nem utolsó sorban a szakmai / üzleti kapcsolatok építésére.

Jöjjön el, vegyen részt a kerekasztal beszélgetésen és az azt követő szakmai eszmecserén! Szeretettel várjuk 2018. május 25-én Szentlőrincen, a BMVK Rendezvény Centrumában!

MI IS A RENDEZVÉNYÜNK CÉLJA?

Találkozási pont, ahol információkhoz juthat, közvetlenül is találkozhat kormányzati felelős személyekkel, a gazdasági élet szereplőivel és természetesen vállalkozásokkal is, akiket még nem ismer, vagy éppen olyanokkal, akiket meg szeretne ismerni.

MIÉRT ÉREZZÜK EZT HASZNOSNAK?

Fontos a tervezés, amely ha hiteles információkon alapul, precízebb és biztosabb eredményt, „jövőképet” ad!
Fontosak a kapcsolatok, mert új lehetőségeket, üzleti együttműködéseket hozhatnak!
Fontos, mert lehetőséget ad véleményének elmondására, azok „academice” megvitatására, mely így még a jövőbeli szabályozást is formálhatja!

Hisszük, hogy az ilyen fórumok kapcsán olyan hosszú távú kapcsolatok jöhetnek létre, melyekre a mikro-, kis- és középvállalkozásoknak számára egyaránt kiemelten fontosak, mára talán még nagyobb szükség van erre az összefogására, hogy vállalkozásaink állni tudják az egyre éleződő versenyt.

Rendezvényünkkel ennek szeretnénk teret adni, erősítve ezzel a régió gazdaságát. Ennek érdekében folytatjuk a programot, kértük fel a résztvevőket és hívjuk meg Önt és vezető munkatársait rendezvényünkre.

KIKKEL TALÁLKOZHAT?

Vendégeink, a kerekasztal felkért résztvevői:
Varga Mihály miniszter, Pénzügyminisztérium, a Versenyképességi Tanács elnöke
Dr. Horváth Zoltán kormánymegbízott, Baranya Megyei Kormányhivatal
Dr. Huber Éva igazgató, NAV Baranya megyei Adó- és Vámigazgatósága
Dr. Síkfői Tamás elnök, Pécs-Baranya Kereskedelmi és Iparkamara
Dr. Papp Ildikó kancellárhelyettes és humánpolitikai igazgató, Pécsi Tudományegyetem Kancellári Hivatal
Metzger Tibor főigazgató, Pécsi Szakképzési Centrum
Mák Kornél alpolgármester, Kecskemét megyei jogú város
Romeisz Norbert ügyvezető igazgató-tulajdonos, Rovitex Hungária Kft.
Kasó Tamás ügyvezető igazgató, K&B Gépudvar Kft.

Kerekasztalunk moderátora Dr. Nemeskéri Zsolt úr, a Pécsi Tudományegyetem Közgazdaságtudományi Karának habilitált egyetemi docense lesz.

A rendezvény további részében a résztvevőknek lehetőségük lesz folytatni beszélgetéseiket, melyhez Rendezvény Centrumunk infrastruktúrája biztosítja a színvonalas környezetet. Idén is lesz lehetőség egyedi pavilon bérletére, melyben önállóan megjelenve be tudja mutatni vállalkozását, szolgáltatásait. Ezt a regisztrációs felületen tudja igényelni!

A rendezvényre regisztrációt követően tud jelentkezni.

További részletek és regisztráció: http://vallalkozoknapja.bmvk.hu/regisztracio

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Megújuló agrárium, megújuló vidék

Megújuló agrárium, megújuló vidék

Tisztes eredményt tudhat maga mögött a magyar agrárium; az elmúlt években tapasztalt termelékenység és hatékonyság növekedés, a megtermelt javak minős...

Új lendületet kaphat az agrárexport

Új lendületet kaphat az agrárexport

A hazai mezőgazdasági termelés, feldolgozás, és az élelmiszeripar a következő hét évében soha nem látott mértékű forráshoz jut; a megvalósuló fejleszt...

CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
KONFERENCIA
Agrárszektor Konferencia 2024
Decemberben ismét jön az egyik legnagyobb és legmeghatározóbb agrárszakmai esemény!
EZT OLVASTAD MÁR?