2024. december 19. csütörtök Viola

CLAAS újdonságokat mutattak be Ausztriában

Agro Napló
A bemutatóra az Agro Napló a CLAAS Hungária Kft.-től kapott meghívást. A szántóföldi bemutatón a MezőgépÉSZek programunkban is aktívan résztvevő Csukás Zoltán Mezőgazdasági Szakközépiskola két szaktanára, Pénzes Tamás és Vadas Zoltán képviselte lapunkat. Összeállításunkban a legizgalmasabb újdonságok közül válogattak műszaki szemmel.

Torion Sinus rakodógépek

A CLAAS három új rakodógéppel bővítette a Torion rakodógép családját.

A három új modell (537, 644, 956) a meglévő kis és nagy rakodógépek közé illeszkedik. Felhasználási körük univerzális, méretükből adódóan az istállókban is elférnek, de a szántóföldi rakodásokhoz is kellő teljesítménnyel és emelőerővel rendelkeznek. További újdonság a rakodógépek kormányzása, mely a törzscsuklós kormányzás és a hátsó futómű tengelycsonk kormányzásának kombinációja. Az újszerű megoldásnak köszönhetően különösen kedvező a rakodógépek manőverező képessége. A két kisebb modellben 3,3 literes Yanmar turbódízel motorok dolgoznak, a nagyobbik modellben pedig 4,5 literes DPS motor található. A motorok dízel részecskeszűrővel szereltek, teljesítik a Tier 5 előírásait. A hűtőventilátor opcióban ellátható elektrohidraulikusan működtetett ventilátor fordítóval, így megkönnyítve a hűtő tisztántartását.
A kerekek meghajtása fokozatmentes, hidrosztatikus hajtóművel történik, 2 sebességtartományban. Végsebessége 40 km/h, munka közben kellő nagyságú vonóerővel rendelkezik, így nehezebb terepen is elboldogul.

CLAAS Disco Move frontkasza

A Disco 3200 Move és Disco 3200 Move mellső függesztésű kaszákkal bővítette kaszakínálatát a CLAAS.

A kaszák rendelhetők szársértő nélküli kivitelben (F), verőujjas (VC) szársértővel elsősorban fűfélékhez, valamint gumihengeres (FRC) szársértővel a pillangós növényekhez. A kaszák az előd típusoknál jobb talajkövető képességgel rendelkeznek, erre utal a típusnevükben a „Move” szó. A jobb talajkövetést az újszerű kialakítású felfüggesztő keret teszi lehetővé. Lefelé 400 mm elmozdulásra képes, felfelé pedig 600 mm-re. A kasza forgáspontja a vízszinteshez képest 30 fok eltéréssel van beépítve. Ez a beépítés lehetővé teszi, hogy a kaszagerendely vízszintesen és oldalirányban is képes kitérni. A kaszák szériafelszereltségéhez tartozik a korábban már ismert „Active Float” hidraulikus tehermentesítés. A kaszák kezelése a traktorfülkében elhelyezett kezelőegységen keresztül történik, ISOBUS-összeköttetés segítségével. A beállított tehermentesítő nyomás ellenőrzésére a felfüggesztő keretre jól láthatóan elhelyezett nyomásmérő óra szolgál. A kasza traktorra való felkapcsolása történhet háromszög alakú gyorscsatlakozó kerettel, vagy közvetlenül a függesztő szerkezethez.

CLAAS Tucano újdonságai

A Tucano kombájncsalád egy új taggal bővült.

Az új 580-as típus a sorozat csúcsmodellje, APS HYBRID cséplő és leválasztó rendszerrel. Magtartálya 11000 literes, motorja 280 kW (381 LE) teljesítményű. Így a Tucano sorozat 13 tagúra bővült. A kombájnok motorja a Mercedes Benztől származik, károsanyag-kibocsátásuk megfelel a Tier 5 szabványnak. A kombájnokat ellátták a Lexionokból ismert AUTO CROP FLOW automatikus terhelésszabályozó automatikával. A Tucano sorozat kombájnjait is felszerelték az AUTO SLOPE tisztítás beállítását szabályozó rendszerrel, mely a szelelőventilátor fordulatszámát változtatja az aktuális körülményeknek megfelelően, ez eddig a Lexionoknál volt elérhető. A kombájn funkcióinak ellenőrzése és beállítása újszerű CEBIS terminálon keresztül történik. A vezérlés történhet a színes érintőképernyőn, de a kartámaszról elérhető kapcsolókkal is.

Öt új Tucano Montana hegyi kombájn is felkerült a CLAAS kínálatára. A rendszer 16%-os oldalirányú lejtő automatikus kiegyenlítésére alkalmas. Kívánságra újszerű összkerékhajtással és mellső differenciálzárral is felszerelhetők. A Tucano Montana változatai közül az 580, 570 és az 560 modell hosszdobos leválasztórendszerrel szerelt APS HYBRID rendszerű gépek. A 450 típus hagyományos 6 db szalmarázó ládával szerelt, a 430 pedig 5 ládával.

Convio Flex vágóasztal

Új CLAAS vágóasztal mutatkozott be.

A Convio Flex fantázianévre hallgató flexibilis kaszával ellátott nagy munkaszélességű vágóasztal. Az új vágóasztal a Lexion kombájnokhoz elérhető, 10,8 m, 12,3 m és 13,8 m munkaszélességben. Elsősorban alacsony vágást igénylő növények betakarításához (pl. szója, borsó) fejlesztették ki, de természetesen gabonafélék és repce is arathatók vele. A kasza lehetséges kitérése 225 mm (90 mm felfelé, 135 mm lefelé).

A levágott termény ferdefelhordóba juttatását 2 db keresztben elhelyezett bordázott gumi szállítószalag végzi, felettük egy-egy terelőcsigával. Az anyag átadását a középső részen egy szállítóhevederes és felette egy bedobóujjakkal ellátott terelőcsiga végzi. Az adapter talajkövetése a kombájn fülkéjéből állítható a CEBIS terminálról. Az AUTOMATIC BELT SPEED rendszer a kombájn haladási sebességétől függően szabályozza a behordószalagok sebességét, valamint figyeli a szalagok terhelését, és túlterhelés esetén figyelmezteti a kombájnost. A vágóasztal kétféle visszaforgató rendszerrel van ellátva. Kisebb eltömődés esetén csak a behordószalagokat és a terelőcsigákat forgatja vissza, nagyobb „medve” esetén pedig a ferdefelhordót is. A vágóasztalnak 4 lehetséges üzemmódja van, többek között teljesen le is fixálható, ilyenkor egy hagyományos merev kaszaként viselkedik. Három további módon pedig a talajt rugalmasan követve lehet alacsony tarlóval és kevés veszteséggel betakarítani a növényeket.

CLAAS Rollant 540 RC körbálázó

Új fixkamrás körbálázó.

A körbálázó 125 cm átmérőjű, 122 cm széles bálákat készít. A bálák formázását 15 db formázó henger végzi. A hengerek erősebb kivitelűek, mint korábban, 4 mm vastag acéllemezből készülnek. A görgők a profiljukból adódóan nedvesebb anyag tömörítésére jobban alkalmazhatók, ennek elsősorban sze­názsbálák készítésénél van jelentősége. A beállítható tömörítőnyomás maximum 180 bar. Erősebb, hosszabb élettartamú a formázó hengerek csapágyazása is. A bálák kötözése történhet necchálóval vagy fóliával. Erősebb a bálázó futóműve is. Opcionálisan felszerelhetők az MPS II nevű előtömörítő rendszerrel. A teljes hajtásrendszer a bálázó bal oldalán található. Központi kenőrendszerrel is felszerelhető. A kenés gyakorisága a kezelőmonitoron beállítható. A bálázó ellátható 15 késes szeletelő berendezéssel, az elméleti szecskahosszúsága 70 mm. A kések a fül­kéből vezérelten kifordíthatók az adagolócsatornából. A bálázó vezérlése történhet a CLAAS COMMUNICATOR-on keresztül, vagy ISOBUS terminállal.

Pénzes Tamás szaktanár,
Vadas Zoltán szaktanár

A CLAAS Hungária Kft. 1997 óta működik Törökszentmiklóson az egykori Mezőgép jogutódjaként. Napjainkban a gyáregységben kombájn vágóasztalokat, vágóasztal-szállítókocsikat készítenek és az üzem e két termék kompetenciaközpontjává vált. A cég alapelvét alkalmazva a gyártás során folyamatosan alkalmazkodnak a megújuló vevői igényekhez. Így a gabonaasztalok, a speciális napraforgó- és kukoricaadapterek továbbá a vágóasztal-szállítókocsik és a ferdefelhordók adják a mostani termékportfólió meghatározó részét.

A cikk szerzője: Vadas Zoltán

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Mezőgépész-technikusok versengtek Vépen

Mezőgépész-technikusok versengtek Vépen

Technikai tudás, folyamatos technológiai fejlődés, és generációváltás nélkül nincs jövő a mezőgazdaságban – köszöntötte az Agrárminisztérium miniszter...

CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
KONFERENCIA
Agrárszektor Konferencia 2024
Decemberben ismét jön az egyik legnagyobb és legmeghatározóbb agrárszakmai esemény!
EZT OLVASTAD MÁR?