A fenyércirok elsősorban a kukorica jellemző gyomnövénye, sűrű térállású kultúrákban, mint a kalászos gabonafélék és a repce, kevesebb életteret kap, viszont azok tarlóin tömegesen felszaporodhat.

Egyetlen növény magprodukciója elérheti akár a 80 ezer szemet is. A magról kelő egyedek ellen önmagában egy pre- vagy korai posztemergens kezelés nem elegendő, hiszen a csírázás májustól szeptemberig is elhúzódik. A magról kelők néhány hét alatt elérnek a gyökérváltáshoz, és a kialakuló rizómák akár 30-90 cm-t is fejlődhetnek naponta. A rizómák legnagyobb aktivitása augusztusra, szeptemberre tehető, amit érdemes figyelembe venni a kémiai gyomirtások időzítésekor.

A fenyércirok kiváló alkalmazkodó- és szaporodóképessége mellett a rizómák által termelt csírázás- és növekedésgátló anyagok allelopatikus hatása is segíti agresszív terjedését.

Mindezeken túl a fenyércirok elleni védekezést az utóbbi években különösen megnehezítette a populációkban egyre gyakrabban előforduló herbicidrezisztencia, herbicidtolerancia. Az ország legfertőzöttebb területein már igazolt a speciális egyszikűirtó szulfonil-karbamidokkal szemben ellenálló fenyércirok jelenléte, habár tényleges elterjedésükről eddig kevés információ áll rendelkezésünkre.

A gyomirtószer-rezisztencia kialakulásához olyan technológiai hibák vezettek, mint a korábban szinte általános kukorica-monokultúra, mely gyakran minimális talajműveléssel és egyoldalú, alacsony dózisú posztemergens herbicidhasználattal társult. Csökkent érzékenység esetén a szulfonil-karbamidok további, évente többszöri és többszörös dózisban történő alkalmazása elősegítette az ellenálló egyedek kiszelektálódását, ami napjainkra Európa számos nagy kukoricatermesztő országában okoz jelentős károkat.

A fenyércirok vegetatív szaporodási módjából következően olyan telepeket, gyomfoltokat alkot, amelyek még jól megválasztott készítménnyel sem irthatók ki egy menetben, csakis többéves, céltudatos, hatékony munkával vehetjük fel ellenük a küzdelmet. A gyomirtás során a vegyszeres védekezést a gondos talajműveléssel és az őszi, tavaszi kultúrák vetésváltásával együtt kell folytatnunk. Különösen igaz ez, ha a rezisztens biotípus is megjelent a táblákon.

A rezisztencia kialakulásának elkerülése érdekében fontos lenne, hogy kukoricában csak azokon a területeken használjunk szulfonil-karbamidokat, ahol valóban jelen vannak olyan gazdasági kárt okozó gyomfajok, melyek e hatóanyagcsoport nélkül nem gyéríthetők megfelelő eredménnyel.

A speciális egyszikűirtók másik csoportja, az ún. ACCáz-gátló hatásmechanizmusú herbicidek szintén hatékonyan irtják a fenyércirkot, sőt annak szulfonil-karbamid-rezisztens biotípusait is. Ebbe a hatóanyagcsoportba tartozik a cikloxidim is, melyet ellenálló kukoricahibridekben is alkalmazhatunk. Ez a technológia azonban magában rejti a speciális egyszikűirtók egyoldalú használatának kockázatát, mivel a kétszikű kultúrákban is ilyen típusú szerekkel védekezhetünk a fenyércirok ellen. Az ilyen egyoldalú gyomirtószer-használat az ACCáz-gátlókkal szemben kialakuló rezisztenciához vezethet. Az Egyesült Államokban, Argentínában és Olaszországban már beszámoltak a „fop” és „dim” hatóanyagokkal szemben ellenálló fenyércirok-populációk megjelenéséről.

Az évelő gyomfajok, így a fenyércirok is, a tavaszi gyomirtások során nagyon költségesen és csak részleges hatásfokkal irthatók. Hatékonyabb védekezést tesz lehetővé a korán lekerülő kultúrák – őszi kalászosok, repce, borsó, zab – tarlóinak kezelése. A permetezés előtt sekélyen meg kell tárcsázni a tarlót, ezzel kihajtásra serkentve a gyomokat. A fenyércirok nyár végén növekszik a legintenzívebben, ezért az ilyenkor kijuttatott gyomirtó szereket könnyen felveszi és a rizómákba is leszállítja. A totális hatású gyomirtó szerek, elsősorban a glifozát vagy a hormonrendszerre ható készítmények használata révén a tarlón szinte egyedüli lehetőség nyílik a kultúrákban gyakran nehezen irtható évelő gyomok föld alatti szaporítóképleteinek megsemmisítésére.

Ugyanakkor meg kell említeni, hogy intenzív, egyoldalú szerhasználat esetén a glifozáttal szemben is kialakulhat rezisztencia a fenyércirokban, ahogyan azt egyre több argentin, brazil és amerikai példa mutatja. Számolnunk kell azzal is, hogy a tarlókezelés után a fenyércirok rizómái elpusztulnak, és az allelopatikus anyagok tavaszra lebomlanak a talajban, így a csírázásgátlás megszűnésével nagyobb mennyiségű, magról kelő gyomtömegre lehet számítani. A magról kelő fenyércirok ellen HPPD-gátló készítményekkel is védekezhetünk, amelyek a rezisztens alakok ellen is megoldást kínálnak, azonban a magról kelő egyedek néhány hét alatt rizómákat fejlesztenek, ezért az időzítés nagy odafigyelést igényel.

A fenyércirok teljes kiirtása a szántóföldekről lehetetlen, de a kémiai hatóanyagcsoportok és a kijuttatási módok kombinálásával, valamint az okszerű vetésváltás és a mechanikai talajművelés segítségével a gyomnövény jelenléte a gazdasági kárt okozó szint alá csökkenthető. Az integrált védekezés eszközeivel a rezisztencia terjedése megakadályozható és visszaszorítható. Ha felhagyunk az egyoldalú herbicidhasználattal, az érzékeny biotípus visszafoglalja a helyét, és néhány év alatt fokozatosan eltűnik a rezisztens változat.

Fazekas Fanni
engedélyeztetési menedzser
Nufarm Hungária Kft.
http://www.nufarm.com/HU/Kezdolap

Amennyiben szeretne ingyenesen és rendszeresen friss szakmai információkat kapni hasonló témakörben, regisztráljon itt!