A búza rézigénye és hasznosulása

Agro Napló
Az őszi búza a legnagyobb területen termesztett kultúrnövényünk. A legtöbb megyénkben első helyen áll a vetésszerkezetben. Eredményessége nagyban befolyásolja az egész agrárszektor sikerét.

Ennek egyik alapfeltétele a harmonikus és okszerű növénytáplálás, amely a makroelemek pótlásán túl figyelmet szentel a mikroelemek pótlásának is. Az őszi búza rézhiányra való érzékenysége közismert tény a termelők körében, akik évről évre egyre növekvő számban ismerik fel e jelenség negatív következményeit, ezt követően pedig keresik orvoslásának lehetőségeit.

Miért fontos a búzának a réz?

A réz, nitrogén és szénhidrát anyagcserében, a fehérjeszintézisben, a növényi légzésben valamint a különböző enzimatikus folyamatokban tölt be kulcsfontosságú szerepet. Konkrétabban a réz: nélkülözhetetlen a megfelelő bokrosodásban, a korai kalászdifferenciálódásban, a pollenképződésben, és majd minden minőséget befolyásoló egyéb tulajdonság kialakításában. Hiánya akár 5–10% termésdepressziót is eredményezhet.

Talajaink rézellátottsága rendkívül heterogén, de elmondható, hogy a nagy szervesanyag-tartalmú, laza szerkezetű podzolos talajok, valamint a magas pH-értékű, bázikus táblák réztartalma alacsonyabb, vagy olyan mértékben korlátozott a rézion felvétele, hogy annak hiányát eredményezi a kultúrnövényben. A talajból történő rézfelvétel további akadálya lehet a réz nitrogénnel, foszforral, mangánnal és a vassal szemben fennálló antagonizmusa, és az utóbbi időben gyakran kialakuló tavaszi aszály okozta talajoldathiány is.

Elfogadott tény, hogy a mikroelemek pótlásának hatékony és biztonságos megoldása a levéltrágyázás. A klasszikus levéltrágyázás mellett terjedőben van az UAN-oldatokkal együtt történő mikroelem-trágyázás, amely egy megfelelően formulázott – lehetőleg kelatizált – levéltrágya esetén ugyancsak kiemelkedő hatékonyságú. A rézpótlás ideális ideje egy jól fejlett búzán akár már ősszel is reális lehet, de az első rezes kezelést mindenképpen el kell végezzük a bokrosodás végéig.

A FitoHorm Kft. kínálatában az egyedülállóan magas réztartalmú FitoHorm Turbo Réz hektáronként 2-3 liter alkalmazásával (amit nem csak lombtrágyaként, de akár UAN-oldattal együtt kijuttathatunk) 150–240 g könnyen felvehető kelatizált rézkomplexet biztosítunk a fiatal búzanövényünk számára, amely formulázottságának köszönhetően a talajba kerülve is megőrzi könnyű felvehetőségét, hiszen nem kötődik le a talajkolloidokhoz. Kéntartalma hozzájárul a nitrogén hatékony felvételéhez, a sütőipari értékek emelkedéséhez, és erősíti a növény gombabetegségekkel szembeni ellenálló képességét. Amennyiben lombtrágyaként juttatjuk ki, nitrogéntartalma segíti a rézkomplex növénybe való bejutását és hasznosulását. A FitoHorm Turbo Rézben lévő tápelemek mennyisége, azok egymáshoz viszonyított aránya, speciális formulázottsága kiemelkedő a hazai piacon. Kitűnő megoldás őszi kalászos gabonáinak rézpótlására.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Az őszi búza tavaszi lombtrágyázása

Az őszi búza tavaszi lombtrágyázása

Az idei év sem szűkölködik növényeink részére szélsőséges időjárásban, ami miatt a tenyészidőszakban egyre kevesebb a növények számára a növekedéshez...

Mit kér a búza ősszel?

Mit kér a búza ősszel?

Az őszi búza a kukorica mellett hazánk legfontosabb gabonanövénye. Termesztése különösen szélsőséges időjárási körülmények között komoly odafigyelést,...

CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
KONFERENCIA
AgroFuture 2024
Új rendezvény a fenntarthatósági követelményeről és innovációs lehetőségekről!
AgroFood 2024
Országos jelentőségű rendezvény az élelmiszeripari vállalkozások számára!
Vállalati Energiamenedzsment 2024
Tudatos vállalati energiamenedzsment a hazai cégeknek!
Agrárium 2024
Jön a tavasz kiemelkedő agráripari konferenciája!