Komplex megoldások a Cortevától

Agro Napló
Az elmúlt években az agrár inputanyag-gyártók közötti vállalatfelvásárlások/egyesülések alaposan átrajzolták a gazdák hazai partnerkapcsolatait is. Az egyik legújabb név, amivel világszerte, így Magyarországon is ismerkednek a gazdák, a Corteva.

Ez a Dow-DuPont fúzió után az óriásvállalatok külön cégbe szervezett agrárportfólióját takarja. Amint azt Borsos László, a Corteva Agriscience™ a DowDuPont Mezőgazdasági Üzletágának magyarországi leányvállalatának ügyvezető igazgatója a szezonnyitó rendezvényen elmondta, az új név egyben a vállalati filozófiát, üzleti célkitűzéseket is kifejezi, mivel a 'core' és a 'teva' szavakból származó szóösszetétel arra utal, hogy a föld és természet áll a tevékenység fókuszában.

Az új cég világszerte mintegy 130 országban 22 ezer munkavállalót foglalkoztatva évente mintegy 14 milliárd dolláros forgalmat bonyolít – ismertette az adatokat Rikk István marketingigazgató. Ez utóbbi több mint fele a vetőmag-értékesítésből, a fennmaradó hányad pedig a növényvédő szerek forgalmából származik. Magyarországon a fúzió lebonyolítása a terveknek megfelelően halad. Több integrációt, az üzletágak közötti szinergizmust, ezáltal még szélesebb tudásbázist vázolt fel az elődcégekhez képest Borsos László. A növekedési lehetőségek kapcsán hangsúlyozta, hogy új hatóanyagokkal, új technológiákkal, új hibridekkel bővítik a kínálatukat, sőt újabb szegmensekbe is belépnek majd, ahol eddig nem vagy csak kis mértékben voltak jelen. Jelenleg a meglévő üzemeik, telephelyeik hatékonyságának növelésén dolgoznak.

Magyarországon a Corteva vetőmag portfólióját a Pioneer® képviseli. A magyar termelők vetőmagellátását jelentősen támogató pillér a szarvasi vetőmagüzem, a szegedi és szolnoki kutatóállomások pedig továbbra is hozzájárulnak ahhoz, hogy a hazai adottságokhoz leginkább illeszkedő, vetőmagokkal, illetve növényvédelmi megoldásokkal lássa el a cég az innovációra fogékony gazdákat. Amint arra Tímár Béla, a Pioneer vetőmag-értékesítési igazgatója rámutatott, a magyar kutatók által nemesített, a magyarországi körülmények között leggyakrabban előforduló peronoszpóra rasszokra rezisztens napraforgóhibridek mellett egyre nagyobb a kereslet a szádorrezisztens hibridekre. Megjegyezte azt is, hogy tavaly 667 ezer hektáros napraforgó vetésterülettel jócskán elmaradunk a globális éllovasoktól, Európán belül is csak a 3-4. helyen állunk, viszont az innováció iránti fogékonyság és a szaktudás 2,9–3 tonnás termésátlagot eredményezett, és e fokmérő alapján már az elsők között vagyunk a kontinensen. A cég egyébiránt 27 százalékos piaci részesedéssel bír a napraforgó vetőmagok hazai piacán, és a legnagyobb területen elvetett napraforgóhibrid, a P64LE25 szintén Pioneer® nemesítés.

Bőtermő, stressztűrő új napraforgók

Az idén három új herbicidtoleráns napraforgó jelent meg a cég 8 hibrides tavaszi kínálatában. A herbicidtoleráns hibridek alkalmazása miatt 2018-ban a vetésterület mintegy 6 százalékára esett vissza a hagyományos gyomirtási technológia a hazai napraforgó termőterületen – hangsúlyozta Tímár Béla. Az újdonságok közül kettő napraforgóhibrid az ExpressSun™ gyomirtási technológiához illeszkedik. A P64HE133-mal a magas olajsavas napraforgó iránti, idén újra élénkülő keresletet szerették volna kielégíteni. Az új hibrid kiemelkedően magas, 91–91,5 százalékos olajsavtartalomra képes. A jelentősebb betegségekkel szembeni ellenállósága is nagyon jó, vagy kiváló, a termékfejlesztési  kísérletekben 3,62 tonnás termésátlagot produkált – jegyezte meg a szakértő.

A P64LE136 linolsavas, középérésű hibrid a Phomopsis és a verticiliumos megbetegedés ellen kimagaslóan, a szklerotínia ellen nagyon jól védett. Az idén is elsősorban a linolsavas Express hibrid, a P64LE25-ös áll majd az értékesítés központjában, az LE136-ot főleg választékbővítési céllal hoztuk a piacra, mivel hasonló termőképesség mellett kicsit magasabb olajtartalom és alacsonyabb növénymagasság jellemzi – tette hozzá a szakértő. 43 üzemi kísérlet átlagában 4,09 tonnás hektáronkénti termésátlagot produkált.

A harmadik újdonsággal, a P64LP140-el pedig a Clearfield® Plus technológia piacából remél újabb jelentős részt kihasítani a Pioneer.  Középkorai, bókoló tányérállású, szárazságot jól tűrő, hagyományos linolsavas napraforgó, melynek termőképessége az LE25-ös hibridéhez hasonló.

Napraforgó növényvédelem

A Corteva a napraforgó növényvédelméhez a gyomirtó szereken kívül (Encarit®, Relay®) az Optimo® Care márka nevű, piraklostrobin hatóanyagú készítményt ajánlja, ami amellett, hogy alternária, szklerotínia, fóma és diaporte szárfoltosság ellen is hatásos, egyben serkenti a növény nitrogénfelvételét, csökkenti az etilénképzését – vagyis tovább zöld marad, ritkább a kényszerérés –, és hozzájárul a terméshozam javításához (akár 8 százalékkal is a kezeletlen kontrollhoz képest) kedvezőtlen természeti körülmények mellett is. Érdemes kihasználni az élettani hatását, és a kórokozók elleni preventív védekezéssel, már 6–8 leveles állapottól a csillagbimbósig tervezni a kijuttatást – javasolta Lövényi Zsolt területi képviselő.

Hozamrekorder új kukoricahibridek

A hazai kukorica vetőmagpiac mintegy harmadát magáénak tudó Pioneer idén is valamennyi éréscsoportban és hasznosítási módra – így az árukukorica mellett waxy-t és a silózáshoz is – kínál vetőmagot. Az ajánlati listában szereplő 25-ből 9 Optimum® AQUAmax® (AQ) hibrid. A Pioneer® 2013-ban vezette be ezt a termékcsoportot, mostanra az értékesített vetőmagjaink 53 százaléka tartozik ebbe a körbe, és bízunk benne, hogy idén még tovább nő a kereslet ezek iránt – mondta Tímár Béla. Emellett 3 új hibridet is bevezetnek az idén, amiből egy, a FAO380-as éréscsoportba tartozó P9874 szintén az AQ csoportba tartozik. A tavalyi üzemi kísérletekben 45 helyszín átlagában 12,87 tonnás átlagtermést ért el.

A FAO 350-es éréscsoportú P9363-as hibrid a virágzáskori stresszt nagyon jól tűrő kukorica, amely 2018-ban a GOSZ-VSZT posztregisztrációs kísérletsorozat első helyezettje lett 13,2 tonna feletti eredményeivel. A legkeresettebb éréscsoport szegmensben, a 380-asban is egy új, zöld száron érő, nem kifejezetten intenzív, ám jó kukoricater­mesztő körülmények között kiemelkedő teljesítményű, akár 13 tonnás átlagtermésre képes P9757 hibriddel lépnek idén piacra. Megemlítette azt is, hogy bár tavaly a hosszú tenyészidejű hibridjeik nem tudták hozni a genetikai hozampotenciált az aszály miatt, azonban még így is bőven 12,5 tonna felett teljesítettek, ráadásul a jó vízleadó képesség miatt szárításra sem nagyon volt szükség esetükben, ezért idén élénkülő keresletet tapasztalnak a FAO400-as végére, illetve az 500-as csoportba tartozó kukoricáknál.

Hozamjavítás új megoldásokkal

A kukoricatermesztők figyelmét felhívták arra is, hogy az önköltség 20 százalékát kitevő tápanyagpótlás hatékonyságát érdemes az N-Lock™-kal biztosítani. Ez ugyanis hektáronként 8–10 ezer forintos többletköltség mellett lehetővé teszi, hogy a vetéskor, vagy legkésőbb a sorközműveléskor kijuttatott nitrogén műtrágya a lehető legtovább, még a csőfejlődés és a szemképződés idején is a növény számára felvehető formában a gyökérzónában maradjon. Azzal, hogy csökkenti a nitrifikáció során elvesző – a légkörbe vagy a vizekbe jutó – nitrogénmennyiséget, az N-Lock hozzájárul a környezetvédelemhez, ráadásul növeli a termésmennyiséget és esetenként javítja a minőséget is. Ugyancsak a terméshozam-fokozást támogatja az állománypermetezés során kijuttatható Optimo® Care, ami hosszan tartó szárazság, hőstressz, valamint rozsda, helminthospórium, és szemfoltbetegség ellen is hatásos. Tízleveles kortól virágzásig, egyliteres hektáronkénti dózisban javasolják a kijuttatását.

A kukorica növényvédelmére több komplex ajánlatuk is van. A magról kelő egy- és kétszikű gyomok ellen a Victus® OD és a Python™ Flexi kombinációját ajánlotta Balogh Sándor, egyebek között a hosszú tartamhatás és a kedvező hektárköltségek miatt. Ha fenyércirok és évelő kétszikű is nehezíti a gazda életét, akkor viszont a Victus® OD és a Columbus™ EC kombinációja lehet hatásos, ráadásul ez fejlettebb gyomok ellen is bevethető, és nincs utóvetemény-korlátozás sem. Nemcsak a parlagfű, de a mezei acat ellen is kifejezetten hatásos a Columbus. A Corteva kínálatában a prémium gyomirtó szegmenst képviseli a Principal® Plus Gold, ami rugalmas kijuttathatóságot biztosít 7 leveles állapotig. A Principal® Plus Python™ a Pricipal® Plus Gold továbbfejlesztésével jött létre: széles hatásspektrumú szer egy- és kétszikűek ellen, ami egy kezeléssel kijuttatható, emellett mezei acat és selyemmályva ellen kifejezetten hatásos – hívta fel a figyelmet a szakértő.

A legkomolyabb károkat a kukoricamoly okozhatja a termelőknek, ez ellen a Runner™ 2F-et ajánlotta Balogh Sándor, egyúttal a kukorciabogár, -moly, és gyapottok bagolylepke rajzáselőrejelzést kínáló telefonos applikációra, az Agro-Assistra is felhívva a gazdák figyelmét.

Megéri a tavaszi regulátorozás is a repcében

Tavaszi gyomirtásnál kevés szer áll a repcetermesztők rendelkezésére. Ezért fontos odafigyelni, hogy táblaszinten milyen gyomok vannak a területen: ha pipacs és zsombor is előfordul, akkor az Ikarus™-t ajánlja a Corteva, de csak szárbaindulásig szabad kijuttatni, és más szerrel nem keverhető – hívta fel a figyelmet Árgyellán Gábor.  Ha a kétszikű gyomok a meghatározóak, akkor Galera™ használható, legkésőbb zöldbimbós állapotig. A repcekártevő rovarok ellen tavaszi Nurelle-D™ kezelést ajánlja a cég.

Emellett a tavaszi regulátoros kezelésre is felhívta a figyelmet a szakértő, mondván, ezzel elsősorban a szármegdőlés ellen lehet fellépni, egyöntetűbb virágzásra, több oldalelágazásra lehet bírni a növényt. Ehhez a Metkon™ 60 szerepel a technológiai ajánlatban, aminek használatával akár 200–400 kilogrammal nagyobb hektáronkénti termést lehet betakarítani.

Széles körű kalászos védelem

A Corteva kalászos növényvédelme az őszi Bizon™ kezeléssel indulhat, ami a tavaszi gyomirtási költségeket is csökkenti. A tavaszi N-Lock™ kijuttatással jelentős, terméstöbbletet lehet elérni. Az egyik legszélesebb hatásspektrumú gyomirtó szer a Corteva kínálatában az egy- és kétszikűek ellen őszi búzában a Genius™ WG, és parlagfű ellen még tarlón is hatékony, ráadásul AKG-ban is használható. Ahogyan a Mustang Forte™ is, amit azoknak ajánlanak, akiknél évelő és magról kelő kétszikű gyomok ellen kell védekezni.

Az előadás során kiderült az is, hogy a Columbus™ EC tűzoltás jelleggel akár zászlóslevél állapotig használható a kalászosoknál is évelő, és fejlettebb kétszikű gyomok ellen – persze legtöbbször nem érdemes eddig várni a gyomirtással, mivel az tápanyagot és csapadékot vesz el addig is a kultúrnövénytől, s így eleve csökkenti a jó termés esélyét. A kalászosok levél- és kalászbetegségei ellen a Wirtuoz® 52 EC-t ajánlja a Corteva. A korai kijuttatást liszthamat és sárgarozsda ellen javasolják, harmadik kezelésként pedig fuzárium és vörösrozsda ellen hatásos.

-an-
Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Újdonságok az őszi Portfólió Farmokon

Újdonságok az őszi Portfólió Farmokon

A Corteva Agriscience idén ősszel három helyszínen, Szarvason, Dombóváron és Debrecenben tartotta meg szántóföldi növénytermesztési és növényvédelmi b...

Propulse – a gyakorlatban bizonyít

Propulse – a gyakorlatban bizonyít

Jelentős szántóföldi kultúráink betegségek elleni védelme kezdődik el a napokban. A repce, a napraforgó és a kukorica is abba a fejlődési szakaszba ér...

Új szereplők a Syngenta palettáján

Új szereplők a Syngenta palettáján

Ismét megrendezte hagyományos szántóföldi Szer-Show-ját a Syngenta. A gazdálkodók Hajdúböszörményben megszemlélhették az agrárvállalat szántóföldi faj...

CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
KONFERENCIA
AgroFuture 2024
Új rendezvény a fenntarthatósági követelményeről és innovációs lehetőségekről!
AgroFood 2024
Országos jelentőségű rendezvény az élelmiszeripari vállalkozások számára!
Vállalati Energiamenedzsment 2024
Tudatos vállalati energiamenedzsment a hazai cégeknek!
Agrárium 2024
Jön a tavasz kiemelkedő agráripari konferenciája!