Az amerikai kukoricabogár elleni védekezés eszközei nemhogy bővülnének, hanem egyre szűkülnek. A neonikotinoidos csávázások betiltásával a teflutrin maradt a lárva elleni védekezések gerince. A kényszerűen egyoldalú lárvák elleni szerhasználat nagy veszélyt jelent a jövő számára. A fennmaradó néhány technológia csak közepes hatékonyságú, de ezek közül a megoldások egy kivételével piretroid alapúak, tehát a rezisztencia kialakulását nem gátolják. Emellett a közepes hatékonyságú termékek esetén a populáció korlátozásáról alig beszélhetünk, ezen technológiák esetén a kártétel leszorítása a cél. Ennek jelenlegi tudásunk szerint az az oka, hogy a kukoricabogár a többi talajlakóval szemben igen nagyszámú lárvával van jelen. Ha pl. egy drótféreg fertőzésről beszélünk, akkor növényenként 1–5 lárva már nagy fertőzésnek számít. A kukoricabogár esetében a 2000-es évek elején a Szegedi Gabonakutató és a Csongrád megyei NTSZ közös vizsgálataiban bizonyították, hogy akár 240 állat is előjöhet egyetlen kukoricanövény alól. Természetesen nagy különbség van a kártétel természetében, hiszen amíg a drótférgek nem sokat foglalkoznak a gyökerekkel, hanem rögtön a szár osztódó szövetét roncsolják, addig a kukoricabogár lárvái a kiterjedt gyökérrendszeren károsítanak, és időben elhúzódóan. Ezért nem jellemző, hogy a kukoricabogár kipusztítaná a növényt.
Az egyoldalú szerhasználat a kukoricabogár esetében nagy veszéllyel jár, mert ez az állat kiemelkedő ökológiai plaszticitással bír. A kártételi története során már kialakult az imágók inszekticid karbamátok, piretroidok, klórozott szénhidrogének elleni rezisztenciája, a lárvák esetében pedig ismert a foszforsavészter rezisztencia, sőt mint tudjuk, még a szója-kukorica vetésváltást „kicselező” biotípus is kialakult, ami szójatáblákba helyezi tojásait. Tehát az amerikai kukoricabogár minden, a populációját erősen korlátozó hatással szemben jó alkalmazkodóképességet mutat fel. (1) (2)
Mivel a talajkezelések a talaj elnyelő tulajdonságai miatt amúgy sem bírnak nagy hatékonysággal, nem csoda, hogy itt nem beszélhetünk populációkorlátozásról. Ellenben a bogarak elleni permetezéses védekezések esetében, ahol általános, hogy 90% feletti pusztulást várunk, és érünk el, sokat nyerhetünk egy állománykezeléssel, ha látjuk, hogy a táblán jövőre is kukorica várható.
Megoldásként, egy kifejlett kukoricabogarak elleni védekezés jelentősen képes korlátozni a talajba kerülő tojások és a jövő évi kártétel mértékét. Számos lárva elleni kísérletünk hiúsult már meg úgy, hogy kiderült, az előző évben valamilyen oknál fogva lekezelték a dőlő és bogaraktól nyüzsgő állományt, ami után így a várt tojásrakás elmaradt.
Ez a gondolat nem teljesen új. A diabroticával eltöltött korai években voltak főleg dél-magyarországi nagyüzemek, ahol az imágók elleni kezeléseket rendszeresen alkalmazták, számítva a következő évi tojásmennyiség csökkentésére. Ezek nagy területen elvégzett légi védekezések voltak. Ezekben a korai években két kezelést javasoltunk, de a helyzet ebben is változott: akkoriban óriási háttérfertőzés volt, ahonnan a bogarak állandóan betelepültek. Könnyen találtunk a vizsgálatainkhoz olyan 10 bogár/növény feletti fertőzési erősségű táblákat, amiket az elmúlt években csak elvétve lehetett látni. Játsszunk egy kicsit a számokkal! A Szent István Egyetemen végzett vizsgálatokban úgy találták, hogy már csövenként egy bogár kimutatható mértékben csökkentette a termésmennyiséget. Ez az adat nem egyezik meg a kártételi küszöbértékkel, hiszen az pl. a terményárakkal is szoros összefüggésben van, de valahol a 2–2,5 bogár/növény környékén lehet szemes kukoricában az az érték, ahol már mindenképpen érdemes védekezni. Vetőmag és csemegekukoricában ez természetesen alacsonyabb, nagyjából 1,5 bogár/növény értéknél mozoghat.(3)
Mivel a háttérfertőzés erősen csökkent, így kijelenthetjük, hogy egy védekezés is jelentősen visszaveti a populációt, és megakadályozza a számottevő tojásrakást. Egy átlagos tábla esetén a visszatelepedés csekély. Természetesen ez függ a táblamérettől, és hogy mekkora területet védtek le a környéken. Abban az esetben, ha egy nagygazdaság a környék tábláira döntő befolyással bír (saját terület, bérlemény, integráció stb.) a védekezés szinte mindig meghozza az eredményt, mert a visszatelepedés esélyét erősen csökkenti. Erősebb újranépesedéssel akkor kell számolnunk, ha az adott tábla sokkal nagyobb vonzerővel bír. Tipikusan ilyen eset, ha a mi táblánk sokkal zöldebb, mint a környék területei (például zöldszáron érő, sokkal hosszabb tenyészidejű hibrid), de leginkább, ha egyedül ez a tábla öntözött, vagy helyi eső érte. Mindez azonban elég könnyen ellenőrizhető, ha besétálunk a táblába, és néhány növényen ellenőrizzük a bogarak jelenlétét.
A védekezés időpontjaként a bibekitolás és -leszáradás közti időpontot tartjuk ideálisnak. Ez általában megegyezik az irodalomban ajánlott tojással telt nőstények megjelenésével is. Emellett a gyapottok bagolylepke is rendszerint ekkor rakja le tojásait, mert ha a kikelt lárva nem fogyaszt virágzati vagy termésrészeket, a belőle kifejlődött imágó csökkent szaporodóképességű lesz. Tehát a kukoricabogár és a gyapottok bagolylepke elleni védekezés időzítése jól összehangolható. A neonikotinoid hatóanyagok nem tartoznak a legjobb bagolylepke lárvaölők közé, de pl. a Biscayanak jelentős mellékhatása van a kelő Helicoverpa lárvák ellen.
A piretroidok potenciális hatékonysága, hasonlóan a többi engedélyezett termékhez, alapvetően kiváló. Azonban néhány esetben nem hozzák az elvárt eredményt. Ennek két oka van, az egyik, ha a bogarak éppen elbújnak. Ugyanis a kukoricabogár ugyan melegkedvelő állat, de 35 fok körül a bogarak elkezdenek árnyékba, a levelek fonákjára húzódni, illetve a kedvenc helyükre, a cső és a szár közti zugba, nem beszélve azokról a példányokról, amelyek a bajusz védelmében rágják a csővéget. Elég, ha fél napot kihúznak a rejtekhelyeken és a másnap hajnali aktivitáscsúcsban már csak töredék hatóanyaggal találkoznak, ami csökkent hatékonysággal jár. A neonikotinoid hatóanyagok elegendő hatástartammal rendelkeznek ahhoz, hogy a közvetlenül nem lepermetezett kártevők is nagy biztonsággal elpusztuljanak.
A másik okok, hogy teljesen együtt virágzó állomány sem létezik, tehát a növények egyes foltokban más vonzást gyakorolnak a környék kukoricabogaraira. Ezért az időzítés sem lehet tökéletes, ami szintén a hatástartammal rendelkező készítmények felé dönti a mérleg nyelvét.
Mindezt összefoglalva, az imágók elleni Biscaya kezeléssel azt nyerjük, hogy a következő évi tojásmennyiségünk nagyságrendekkel kevesebb lesz. Ez nem csak az az évi termés mennyiségén és minőségén javít, de hozzájárul a diabrotica lárvák rezisztencia kezeléséhez, nagyban csökkentve a teflutrinra nehezedő szelekciós nyomást. A kiváló hatékonysággal elvégzett imágók elleni védekezés részben vagy teljesen kiválthatja a talajfertőtlenítők használatát és a termelés biztonságát mindenképpen elősegíti. Ehhez járul a gyapottok bagolylepke lárvák elleni erős mellékhatás, ami szintén elsősorban a termés minőségét (toxintartalom), ugyanakkor a mennyiségét is pozitívan befolyásolja.
(2) Meinke, L. J. et al. (1998). Adult Susceptibility of Nebraska Western Corn Rootworm (Coleoptera: Chrysomelidae) Populations to Selected Insecticides. J. Econ. Entomol. 91, 594–600 (1998).
(3) Tuska T. et al. Az amerikai kukoricabogár (Diabrotica virgifera virgifera LeConte) imágó veszélyességi küszöbértékének (biberágás) meghatározása vetőmag kukoricában. Növényvédelem, 38 (10) 505-511. Hegyi Tamás
A cikk szerzője: Hegyi Tamás
