Technológiánkat illetően arra kell törekednünk, hogy a növényeink a tábla egészét tekintve a lehetőségekhez mérten egységesen fejlődjenek, ellenkező esetben vagy a még be nem érett magokat, vagy a „túlérett” magokat veszítjük el.

Az őszi káposztarepce genetikai eredetű kipergés-ellenállóságának háttere

A repce termése egyenes, vagy kissé hajlított, éréskor két kopáccsal felnyíló, kétüregű, sokmagvú becő. Tehát, a repce (mint faj) önterjesztő (dinamochor) növény, tehát arra törekszik, hogy becői felnyíljanak, magvait elszórja. Így tudja biztosítani a fajfenntartást. A fajtatulajdonosok nemesítői ezen ösztön „ellen” dolgoznak, ami a kipergés-ellenállóságban mutatkozik meg. A nemesítők jellemzően 2 faj genomját használják az őszi káposztarepce hibridek „megalkotásakor”, a mustárét, illetve a retekét (mindkettőnek megvan a szakmai oka, háttere). Abban az esetben, ha a mustár genomja helyett, a retek genomját használják alapként, akkor a hibridek becői sokkal vastagabbak, erősebben kapcsolódnak a kopácsok.

Ezzel létre is jött a repcehibridek kipergés-ellenállósága, mint a termesztés biztonságának egyik alappillére.

A genetikai jellegű kipergés-ellenállóságról mi magunk is megbizonyosodhatunk, ha betakarításkor már kikelt repcenövényeket találunk a tarlón és a táblánkon nem volt jelentős „külső behatás” betakarítás előtt. A fejlesztők, illetve nemesítők minden évben megvizsgálják az egyes hibridek kipergés-ellenállóságát (több helyszínen és eltérő technológiai, termőhelyi adottságok mellett). Ezek alapján jól elkülöníthetőek a kipergésre nem, valamint a fokozottan hajlamos hibridek. Két hibrid között jelentős eltéréseket tapasztalhatunk (lásd grafikon).

Az ábra alapján is megállapítható, hogy a termésünk jelentős százalékát még a betakarítás előtt elveszíthetjük, pusztán a nem megfelelő hibrid választásával. Egy 10%-os termésveszteség közel 30 000 forint profitkiesést is jelenthet hektáronként.

Csak nagyon kivételes esetben mondhatjuk el magunkról, hogy nem érte semmilyen „külső behatás” a repcetáblánkat. A beérett repcét érő viharok esetében hatalmas lehet a termésvesztés területünkön, viszont a hibridek kipergés-ellenállósága között még így is nagy lehet a különbség.

A genetika szerepe ez esetben sem elhanyagolható, hiszen a repce nem egy ütemben érik és a növényi betegségekre való fogékonyság is tovább fokozza a kipergésből adódó veszteségeket. Nem is beszélve az egyre szélsőségesebb időjárásról.

A termelők és a biztosítók kárbecslőinek visszajelzése alapján azonos körülmények között (azonos tábla, technológia) 2 hibrid esetében akár 40%-os termésveszteség-különbséget is okozhat egy viharos időjárás, még becőragasztás mellett is. Tehát szerencsétlen esetben csaknem megfeleződhet a betakarított termésünk.

Azon genetikai tulajdonságokat, melyek mindegyike a termesztés biztonságát célozza, nevezzük termésvédelemnek a hibrid oldaláról. Ezek fokozásán, javításán dolgoznak szakadatlanul a nemesítőházak fejlesztői, nemesítői.

A  termésbiztonságra kockázatot jelenthetnek: nem megfelelő kipergés-ellenállósággal rendelkező hibrid választása.

• Megkésett, nem az éréscsoportnak megfelelő betakarítási időpont.
• Nem megfelelő kártevők elleni védekezés (a kártevők nyomán a becők felnyílhatnak, kényszerérés következik be, a magok aprók maradnak).
• Nem megfelelő kórokozók elleni védelem (Kiemelve, hogy a Sclerotinia sclerotiorum L. esetében genetikailag csupán toleranciáról beszélhetünk. Ez esetben a beteg növények termésének akár 100%-át is elveszíthetjük).
• Nem megfelelő gyomszabályozás (A betakarítást gátló, nehezítő gyomok mindenképpen pergésveszteséget okoznak).
• Nem megfelelő vetésváltás a területen (egy szűk vetésváltással a területen előforduló kórtani, kártani és gyomkitettség fokozódik, ami maga után vonja a termésveszteség kockázatát).
• Nem egységes növényállomány (a táblán belüli eltérő kondíciók – vetésmélység, domborzat, technológia stb. – eltérő fejlettséget okoznak).
• Betakarítás eszközei és azok megfelelő beállítása (repcetoldat, oldalkasza, levegő, résméret, dobfordulat stb.)

A cikk szerzője: Hajdu Attila