Információ és tudás, a siker kulcsa

Agro Napló
Az utóbbi évtized legeredményesebb hazai kiállítását zárta a Holland Alma Gyümölcsfaiskola a 2020-as AGROmashEXPO-n. Már az előregisztráció során látszott, hogy az Expo egészének látogatottságától függetlenül a faiskola kiállítói területe látogatókkal lesz tele a négy nap folyamán.

Az idei kiállítás is remek alkalom volt, hogy a faiskola szakemberei találkozhassanak azokkal a bel- és külföldi partnerekkel, akikkel csak ritkán van alkalmuk személyesen megbeszélni a jövőbeni terveket. Az ország egyik legnagyobb mezőgazdasági kiállítására amúgy is sokan kíváncsiak, mindenki igyekszik kihasználni a lehetőséget, hogy az itt eltöltött egy-két nap vagy pár óra alatt felkeresse partnereit, üzlettársait, illetve tájékozódhasson az agráriumban megjelenő újdonságokról.

A faiskola is épp ennek kapcsán vesz részt immár tíz éve az AGROmashEXPO-n. A náluk fellelhető gyümölcs fajtaújdonságokat ilyenkor tudják eredményesen az érdeklődő közönség elé vinni.

A gyümölcstermesztés egyik legérdekesebb technológiai eleme a fajtaválasztás. A termeléscélnak, -technológiának leginkább megfelelő faj- és fajtaválasztás alapvetően határozza meg a termesztés sikerét, gazdasági eredményességét.

A faiskola kísérleti ültetvényeiből származó tapasztalatok nagyon jó segítséget nyújtanak a termelőknek. Ezeket a tapasztalatokat a faiskola szakemberei a lehető legszélesebb fórumon igyekeznek a termelők elé tárni. Ilyen alkalom volt az idei kiállítás is, de a Holland Alma Kft. munkatársai már a jövőt is építették, hiszen a kiállítás remek alkalom volt arra nézve is, hogy februári szakmai rendezvényeik időpontjait és helyszíneit szélesebb közönség előtt hirdethessék meg.

A Holland Alma Kft. termelőket támogató szaktanácsadási rendszere folyamatosan frissülő hírlevélrendszert üzemeltet. E mellett operatív tanácsadással is segíti azokat a termelőket, akik ezt igénylik. A faiskola vezetése ezek mellett elkötelezte magát amellett, hogy a birtokában lévő szakmai információkat minél szélesebb körben ossza meg. Ezért heti rendszerességgel szerveznek különböző helyszíneken fajtabemutatókat, nyílt napokat, metszési bemutatókat, növényvédelemmel és tápanyag-gazdálkodással, gyomirtással foglalkozó rendezvényeket.

A munka még véget sem ért decemberben, de a januárt már nagy lendülettel kezdték meg a kiscsoportos metszési bemutatók keretében.

Az Expo után, februárban viszont már ötállomásos metszési bemutató sorozatot kezdenek, melyeket technológiai prezentációkkal egészítenek ki.

A februári „turné” állomásai a következők: Piricse, Vaja, Rohod, Nyírparasznya, Tuzsér, Encs, Csobád, Veszprém. A bemutatók és prezentációk pontos helyszínei és időpontjai a Holland Alma Kft. megújult honlapján (hollandalma.hu) érhetők el a „Hírek” menüpont alatt. Amennyiben ellátogat a faiskola honlapjára, ne felejtsen el a hírlevélre regisztrálni, így biztosan nem marad le a vegetáció során meghirdetésre kerülő szakmai rendezvényekről sem.

A faiskola februári rendezvényeit a Biocont Hungária Kft., a Naturalma Zrt. és a Navik Alfa Kft. szakembereivel együtt szervezi. A bemutatók programja minden helyszínen a következők szerint alakul. A metszési bemutatókat helyi termelők különböző korú és alanyú almaültetvényeiben tartják meg. A bemutatók alkalmával lehetőség nyílik a Navik Alfa Kft. által forgalmazott elektromos metszőollók kipróbálására is. A bemutató után a téli fenntartó metszés élettani alapjairól és a fajtajelleghez, valamint a fák aktuális rügyterheléséhez igazodó metszésről tartanak előadást. A metszési témakör után a növényvédelem aktuális kérdéseiről Tarcza Tamás és Kalydi Tamás tartanak prezentációt a Biocont Magyarország Kft., valamint a Naturalma Zrt. részéről. A növényvédelmi blokk különös aktualitását a hatóanyag-kivonások és a növényvédelem alternatív lehetőségei adják. De hogy a műszaki újdonságok rajongói se maradjanak információ nélkül, a Navik Alfa Kft. facsíkművelő újdonságai és elektromos, valamint pneumatikus metszőrendszerei is bemutatkoznak. Az előadások sorát fajtabemutató zárja, valamint az oltványtelepítés helyes gyakorlatáról is beszél Babicz Szabolcs, a Holland Alma Kft. faiskolavezetője. A fajtaismertetők során az európai gyümölcsnemesítés legfrissebb eredményeiről esik majd szó, különösen az alma, szilva és kajszi vonatkozásában.

A szakmai programokon való részvétel minden érdeklődő számára ingyenes, a szervezők viszont csak előregisztrált látogatókat tudnak fogadni. A regisztráció menetéről, a rendezvények időpontjáról és helyszínéről a hollandalma.hu oldalon tájékozódhatnak.

(x)
Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
KONFERENCIA
Agrárszektor Konferencia 2024
Decemberben ismét jön az egyik legnagyobb és legmeghatározóbb agrárszakmai esemény!
EZT OLVASTAD MÁR?