Támogatók:

Gyomnövények az élettereinkben

Ökológiai értelemben a gyomnövények a másodlagos szukcesszió pionír fajai, ahol a szántóföld egy speciális terület.

A talaj megművelésével a természetes növénytakaró megsemmisült, és a kultúrnövényeken kívül ehhez a környezethez leginkább alkalmazkodni képes fajok töltik ki a rendelkezésre álló ökológiai niche-t. Az ökológiai niche a környezeti tényezők által meghatározott sokdimenziós absztrakt térnek azon része, melyben a populáció fennmaradni képes.

Egy adott élőhelyen az egy társulásban található populációk számát, sűrűségét és életképességét a populációs kölcsönhatások közül a klimatikus faktorokon, a táplálék mennyiségén, az élősködőkön, a kórokozók jelenlétén, a fajok közötti és fajon belüli viszonyokon kívül alapvetően a versengés folyamata és kimenetele határozza meg. A klimatikus tényezők és a táplálék mennyisége modifikációs, az élősködők, kórokozók valamint a fajok közötti és fajon belüli viszonyok regulációs szerepet játszanak a populációk dinamikájában. A versengő populációk megélhetnek egymás mellett, ha ökológiai niche-ük legalább egy ponton eltér egymástól. A versengő populációk ökológiai niche-je az evolúciós folyamatokban úgy tud elkülönülni egymástól, hogy ennek során felosztják egymás között a rendelkezésre álló erőforrásokat.

Az egyes termesztett kultúrák sok esetben szűk ökológiai niche-vel rendelkeznek, amelynek következtében meghatározott gyomfajok specifikusan kötődnek hozzájuk, minden kultúrának saját, jellegzetes összetételű gyomközössége alakult ki.

A talajművelési eljárások, az agrotechnika és a herbicidhasználat egyaránt alakítja a gyompopulációkat. Mindegyik alkalmazásra kerülő gyomirtási módszer egyfajta szelekciós nyomást fejt ki és a legjobban adaptálódó növények túlélését és szaporodását eredményezi. Ahhoz, hogy újabb hatékonyabb gyomszabályozási módszereket dolgozzunk ki, meg kell értenünk a termelés hatását a gyomnövényekre. A gyomflóra állandó és dialektikus változásait összefüggéseikben, kölcsönhatásaikban, fejlődésükben, ellentéteik és ellentmondásaik keletkezésében, annak kifejlődésében, feloldásában, a mennyiségi és minőségi változásokkal összefüggésben elengedhetetlen vizsgálni. Különösen a szegetális (szántóföldi) gyomtársulások értékelését nagymértékben megnehezíti az, hogy a vegyszeres gyomirtás alkalmazásával az emberi beavatkozás meghatározóvá vált, megbontotta a versenyviszonyokat, amelyek a termesztett növény és a gyomnövények közt a hagyományos művelési módok mellett korábban kialakultak. A széles körben alkalmazott herbicidekre érzékenyebb fajok kiszorulnak a társulásokból, helyüket az előretörő toleráns, rezisztens fajok foglalják el, betöltve a háttérbe szoruló fajok megüresedő niche-eit, és fajokban szegény, de egyedekben gazdag gyomtársulások alakulnak ki.

A niche-ek szegregálódnak. Legáltalánosabb szegregáló tényező az idő. A gyompopulációk időszakosságának eredménye az aspektusok (őszi, nyári) periodikus váltakozása.

Az Országos Gyomfelvételezések alapelveinek lefektetésénél Ujvárosi a szántóföldi gyomvegetációnak két fő, kapás és kalászos típusát különítette el. Véleménye szerint a kapás gyomnövényzet kukoricában, a kalászos gyomnövényzet őszi búzában alakul ki leggyakrabban. Ha a két kultúra gyomnövényzetének listáit egyesítjük, akkor a területre jellemző gyomnövényzet teljes egészét megkapjuk. Ennek ismeretében bármely szántóföldi, vagy kertészeti kultúra gyomnövényzetének jellemzői megállapíthatók. Ezen elvek alapján az Országos Gyomfelvételezéseket napjainkban is alapvetően ebben a két kultúrában végzik.

Figyelemmel kísérve az Országos Gyomfelvételezések adatait, különös tekintettel a hatodik felvételezés előzetesen publikált eredményeire, azt tapasztalhatjuk, hogy az őszi kalászosokban továbbra is meghatározóak a T1-T2 életformájú gyomok. Feltételezhetően a célirányos herbidhasználat következtében csökkent az ebszikfű, ragadós galaj, mezei acat és az apró szulák borítása, ugyanakkor növekedett a tyúkhúr, veronikafélék és a magról kelő egyszikűek, különösen a parlagi ecsetpázsit borítása (1. ábra), főként a szulfonil-urea típusú gyomirtó szerek túlsúlya miatt. Az egyes fajok gazdasági jelentőségét vizsgálva elengedhetetlen azok károsítási potenciálját is figyelembe venni. Gabonában magas károsítási potenciállal rendelkezik a ragadós galaj és a vadzab, ahol néhány gyomnövény négyzetméterenként már érzékelhető terméskiesést okoz. Az ecsetpázsit és a tyúkhúr közepes, míg a repkény veronika, mezei árvácska és az árvacsalán félék csekély károsítási potenciállal rendelkeznek. A ma már meghatározó jelentőségű magról kelő egyszikű fajok közül a nagy széltippan és parlagi ecsetpázsit ellen a herbicidhasználaton túl az agrotechnikai eljárások közül a vetés, illetve az utolsó talajmunka késői időzítésével mintegy 75%-os egyedszámcsökkentést érhetünk el. Ezzel magyarázható az, hogy a korábbi vetésű kultúrákban, mint a rozs és az őszi árpa, jelenlétük lényegesen magasabb. Természetesen nem szabad figyelmen kívül hagynunk a rozsnok-félék terjedését sem (2. ábra), így az egyszikűek térnyerésével az őszi gyomirtás kiemelkedő hatékonyságával egyre alapvetőbb ezekben a kultúrákban. Az alacsonyabb vetőmagnormával vetett hibrid árpa és búza érzékenyebben reagál a korai őszi gyomosodásra.

Az őszi vetésű növények között a káposztarepce termesztése is egyre meghatározóbbá válik hazánk vetésszerkezetében. Az elmúlt évek tendenciái alapján a repce agrotechnikája a vetőmagnorma csökkenésével és a sortávolságok növekedésével jelentősen megváltozott, amely elengedhetetlenné teszi az őszi gyomirtószer-használatot, főként a fentebb említett terjedő fajok esetében, kiegészítve azt a pásztortáskával, vadrepcével és sebforrasztó zsomborral is. A repce vetésterületének növekedése és sok esetben az aszályos időjárás következtében tavaszra kiművelt repceföldek tavaszi kapáskultúrákkal történő hasznosítása miatt az árvakelések, különösen a herbicidtoleráns árvakelések, jelentősége is növekedett.

A klímaváltozás és a szélsőséges időjárási jelenségek következtében a kapás kultúrák (kukorica, napraforgó) és a kertészeti kultúrák vetése, ültetése egyre korábbra tevődik a termésbiztonság növelése érdekében. Csapadékszegény időszakban elsősorban az évelő fajok, nedvesebb tavaszokon a magról kelők dominanciája figyelhető meg. Az aszályos és csapadékos periódusok kiszámíthatatlan váltakozása gyakran eredményez nem „technológiába illeszthető” gyomkelési hullámokat, amikor például a kultúrnövény előírt fenológiájához illesztett tartamhatással nem rendelkező posztkezelés után tömeges gyomkelés következik be.

Tág térállású kultúrákban továbbra is dominálnak a T4 életformájú gyomok, mint a kakaslábfű, parlagfű valamint a lisztes libatop. Kukoricában az Ötödik Országos Gyomfelvételezés során észlelt muharfélék (fakó muhar, zöld muhar, pirók ujjasmuhar) térnyerése tovább folytatódik, de a ma még kisebb borítással szereplő kölesfélék jelenléte is aggodalomra adhat okot (3. ábra), mivel egyes fajai bizonyos herbicidcsoportokra toleránsak. A kétszikűek közül tovább folytatódik a selyemmályva felszaporodása. Az évelő fajok közül a selyemkóró elterjedési területe és borítása permanens módon növekszik, de meglepetésre a Hatodik Országos Gyomfelvételezés előzetes adatai alapján úgy tűnik, hogy a fenyércirok többéves megtorpanás után újra megállíthatatlanul terjed, amelyet elsősorban a szulfonil-karbamidokkal szemben kialakult rezisztenciájának köszönheti.

A napraforgó-termesztési kedv töretlen, termőterülete évek óta meghaladja a klasszikus vetésforgóban növényvédelmi szempontból kívánatos mértéket, amely többek között árvakelés-problémákat is felvet. Bár a napraforgó az a legnagyobb területen termesztett kultúrnövényünk, amelynek gyomirtására az elmúlt évben a többi kultúrától eltérően egyáltalán engedélyeztek új hatóanyagot, technológiai elemeit tekintve mégis alapvetően két herbicid hatóanyag köré rendeződik a herbicidhasználat. Az adott hatóanyagokra toleráns gyomfajok ennek következtében felszaporodhatnak. Komoly veszélyként jelentkezik a világban az újabb, virulensebb szádor rasszok (F, G, H) megjelenése, amelyekre hazánkban is számíthatunk. A szádor elleni küzdelemben legkörnyezetbarátabb megoldásnak a genetikai alapokon nyugvó rezisztencianemesítést tartják, de az ellenálló fajták és hibridek azonban monogén természetűek, azaz csak egy-egy rasszal szemben rezisztensek, ezért az újabb, virulensebb rasszok ezt egyszerűen kikerülik. Ezért elengedhetetlen ismernünk, hogy területünkön melyik rassz fertőz.

Sok gyomfaj egyedszáma termesztett kultúrától függetlenül is növekszik, a szulák keserűfű kalászosokban és kapásokban egyaránt gyakoribbá vált. A fekete ebszőlő a kapásokon belül elsősorban a kertészeti kultúrákban növekvő egyedszámban károsít.

Az elmúlt évtizedben, az Európai Unió területén, elsősorban környezetvédelmi okok miatt jelentős számú herbicid hatóanyag, hatóanyagcsoport engedélyét vonták, és várhatóan vonják még vissza. Kisebb területen termesztett növények esetében, mint például vöröshagymában, ahol a herbicidválaszték eddig is szerényebb volt, új, esetenként alternatív megoldások keresése válik szükségessé az elvárt gyommentesség biztosítása érdekében.

A gyomnövények élettereinkben, akár közvetlen lakókörnyezetünkben is, alig észrevehetően telepednek meg. Pázsitjainkban a szürke madársóska, a térburkolat kövei között meghúzódó és mérgező foltos kutyatej vagy a falak repedéseiben kinövő bálványfa jelenléte éppen olyan bosszantó tud lenni, mint a termés mennyiségét és minőségét csökkentő szántóföldi gyomnövényzet.   

A cikk szerzője: Dr. Hódi László