Az Erste Bank szerint nagy lesz a kereslet az NHP Hajrá iránt (x)

Agro Napló
Napokon belül folyósíthatja az első NHP Hajrá hiteleket ügyfeleinek az Erste Bank – közölte a pénzintézet az Agro Naplóval, hozzáfűzve mindehhez: a kis- és közepes vállalkozások (kkv) legfeljebb 2,5 százalékos, fix kamat mellett juthatnak forráshoz, amelyet új beruházás megvalósítására, forgóeszköz finanszírozásra, valamint meglévő hiteleik kiváltására is használhatnak.

Az Erste Bank tapasztalatai szerint a konstrukció április eleji bejelentése óta nagy az érdeklődés a vállalkozások részéről a Magyar Nemzeti Bank (MNB) legújabb hitelprogramja, az április közepén elindult Növekedési Hitelprogram (NHP) Hajrá iránt. A pénzintézet már elkezdte tájékoztatni – elsősorban meglévő – ügyfeleit az új program nyújtotta lehetőségekről, a tervek szerint pedig napokon belül folyósítja az első NHP Hajrá hiteleket.

„Arra számítunk, hogy élénk lesz a kereslet mind a meglévő hitelek NHP Hajrá termékkel történő refinanszírozása, mind az új hiteligények kapcsán. Annak érdekében, hogy meglévő ügyfeleink mihamarabb élni tudjanak az NHP Hajrá kínálta lehetőségekkel, egyedi folyamatot dolgoztunk ki a meglévő hitelek refinanszírozásának gyors lebonyolításához” – fogalmaz Szabados Richárd, az Erste Bank vállalati üzletágának vezetője.

Az Erste kínálatában minden olyan NHP Hajrá hitel elérhető (beruházási hitel, forgóeszközhitel, támogatás előfinanszírozás, hitelkiváltás), amelyet az MNB által meghatározott keretek lehetővé tesznek. Miként a korábbi NHP konstrukciók  esetében, a pénzintézet az NHP Hajrá kapcsán is versenyképes, testre szabott feltételrendszert és árazást ajánl ügyfeleinek. A hitelek kamata fix, mértéke a finanszírozás egyéb paramétereitől (futamidő, fedezetek) függ, de nem haladhatja meg a 2,5 százalékot, egyéb költsége nincs az ügyfeleknek a bank felé. (Ez nem vonatkozik a harmadik fél felé fizetendő költségekre: garantőr, közjegyző, értékbecslő.)

A fizetési moratóriumot választó kkv-ügyfelek részéről az NHP Hajrá kapcsán gyakran felmerül kérdésként: érdemes-e a moratóriumot elhagyni azért, hogy meglévő hitelüket refinanszírozzák egy NHP Hajrá termékkel? „Úgy gondoljuk, érdemben tudjuk támogatni ügyfeleinket a számukra legkedvezőbb opció megtalálásában, és olyan feltételrendszer mellett kialakítani a refinanszírozást, amely a legkedvezőbb számukra. A meglévő, változó kamatozású hitelek fix kamatozásúra cserélésével, valamint a futamidők esetleges kitolásával most sok esetben értéket teremthetünk ügyfeleinknek. Ráadásul a program nagy szabadságot biztosít a forgóeszközhitelek felhasználásában, így az NHP Hajrá a likviditási problémák kezelésére is alkalmas lehet” – tanácsolta Szabados Richárd.

Az NHP Hajrá hitelek feltételei önmagukban is rendkívül vonzók a kkv-szektor számára, a termékek emellett jól kombinálhatók a különböző garanciaprogramokkal is, melyek részben már ismertek, illetve a közeljövőben újabb konstrukciók bejelentésére lehet számítani. A bank vállalati üzletágának vezetője mindehhez még hozzátette:  „az Erste várakozása szerint ennek megfelelően jelentős lesz a kereslet a lehetőség iránt, az NHP Hajrá biztosan az év meghatározó programja lesz. Az MNB által meghirdetett 1500 milliárd forintos keret (ez a teljes vállalati hitelpiac mintegy ötödének felel meg) mérete is jelzi, hogy miként mi, a jegybank is hatalmas érdeklődésre számít.”

Az Erste évek óta a mindenkori piaci részesedése feletti részarányt ért el a különböző NHP-programokban, és az NHP Hajrá esetében is egy legalább 10 százalékos piaci részesedés megszerzése a célja – tartalmazza a tájékoztatás.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
KONFERENCIA
Agrárszektor Konferencia 2024
Decemberben ismét jön az egyik legnagyobb és legmeghatározóbb agrárszakmai esemény!
EZT OLVASTAD MÁR?