Tudjuk, hogy a növényi maradványok visszajuttatása a talajba hatékony módszer a talaj szervesanyag-készletének fenntartására, a talajok biológiai aktivitásának fokozására, illetve annak fizikai tulajdonságainak javítására, mellyel csökkenthető a talajerózió kockázata is.

A hazánkban termesztett gabonafélék, ipari és takarmánynövények gyökér és szármaradványa átlagosan a 8-10 tonnát is elérheti hektáronként.  Ez a szerves anyag tömeg jelentős tápelem-tartalommal rendelkezik. A magyarországi mezőgazdasági melléktermékek közül a kukoricaszár és a búzaszalma együttes éves mennyisége 15-20 millió tonna, amelynek csak töredéke humifikálódik évente, hiszen jelentős részük nem kerül vissza a talajba.

A növényi szövetek legfontosabb alkotórésze a cellulóz, mely a bioszféra legnagyobb mennyiségben keletkező, szénalapú szerves anyaga. A hosszú láncokat alkotó cellulóz lebontása a szén mineralizációjának (vagyis hogy a szerves kötésű szén szervetlen CO2-dá alakuljon át) alapvető fontosságú tényezője. A természetben megkötött szén (klorofill tartalmú növények segítségével, CO2, víz a Nap hőenergiájának felhasználásával) körülbelül egyharmadából lesz cellulóz. Lebontásukra csak néhány, specializálódott cellulózbontó mikroorganizmus (baktériumok, sugárgombák és mikroszkopikus gombák) képes, celluláz bontó enzimjeik segítségével.

A mikrobiális tevékenység hatására a lebomlás során CO2 alakban jelentős mennyiségű szén szabadul fel. A mikroorganizmusok azonban nitrogénigényük fedezésére (pl. fehérjéik felépítéséhez) ásványi nitrogént fogyasztanak el. Abban az esetben, ha a maradványok C:N aránya nagyobb 30-nál, az ásványi nitrogén-készletek csökkenni fognak a mikroorganizmusok nitrogénigénye miatt (vagyis a N immobilizációja következik be – nem lesz hozzáférhető a növények számára, hiszen az a mikroszervezetekbe kerül, azok haláláig). Ha a maradványok C:N aránya kevesebb 20-nál, nő az ásványi nitrogén szintje (a N mineralizációja lesz a domináns folyamat – a növények számára is lesz elegendő e nitrogén formából).

A talaj mikroorganizmusok  C:N aránya nagyjából 8:1 közelében van. Alapvetően szénhez és nitrogénhez kell jutniuk, hogy fenntartsák szervezetük szén és a nitrogén arányát, vagyis anyagcseréjük fenntartásához energiára – szénre -, testük felépítéséhez pedig nitrogénre van szükségük. A szén egy része a légzés során eltávozik, hozzávetőlegesen a szervezetük energiaigényéhez és fenntartásához 24:1 C:N arányú szerves anyag lebontása a legkedvezőbb.

Egy öregedő lucerna szénának C: N aránya hozzávetőlegesen 25:1. Ez a biomasszát, a talajba kerülve, viszonylag gyorsan elfogyasztják a lebontó mikroorganizmusok, lényegében nincs többlet szén vagy nitrogén maradvány. A lucerna tehát szinte tökéletes a talaj mikroorganizmusainak, szén-nitrogén egyensúlyuk megtartásához.

A búzaszalma esetében ez már koránt sincs így, hiszen C:N aránya közelíti a 80:1 értéket. A búzaszalma bontásához a felesleges szénhez a mikrobáknak további nitrogén forrást kell találniuk. Minden, a talajba került szerves anyag esetében, ha a C: N arány nagyobb, mint 24:1, a lebontó mikrobiális szervezetek tevékenysége okán átmeneti nitrogénhiány (a N immobilizációja), a 24:1-nél kevesebb C:N arány esetében ideiglenes nitrogénfelesleg (a N mineralizációja) következik be.

Kedvező C:N arányt mutató (30:1 alatti) növények esetünkben a borsó, szója, lucerna, közepes (30:1-50:1) aránnyal bíró a repce, kedvezőtlen (50:1 feletti) C:N aránnyal rendelkezik többek között a búzaszalma, kukoricaszár, napraforgó.

A hazánkban forgalmazott tarlóbontó baktériumkészítmények olyan baktérium törzseket tartalmaznak, melyek képesek a lignocellulóz és hemicellulóz hatékony bontására.

E célra leggyakrabban a Cellvibrio és Bacillus nemzetség egyes fajait használjuk. E készítményekben azonban együtt találjuk a cellulózbontásért felelős és a légköri N megkötését végző baktériumokat (pl. Azotobacter, Azospirillum). Ez utóbbiak segítségével ugyanis kompenzálni tudjuk az esetlegesen fellépő ideiglenes N hiányt.

A hazánkban forgalomba kerülő mikrobiális szárbontó készítmények segítségével biztosítani lehet az amúgy jelentős tápelem-tartalommal rendelkező szár és gyökérmaradványok megfelelő mértékű lebontását, hozzájárulva ezzel a talajszerkezet javulásához, illetve a szármaradványokban rejlő tápanyagforrások felhasználásával a kijuttatott műtrágyák mennyiségét is jelentősen csökkenthetjük.

A Phylazonit Technológia első lépése a tarlóbontás. A Phylazonit Tarlóbontó készítményben lévő baktérium törzsek nem csak a tarló újrahasznosításával gazdagítják a talaj tápanyag készletét, hanem segítenek a talajban már lekötődött tápanyagok feltárásában is. A könnyen, gyorsan lebomló növényi részek tenyészidőszakon belül visszakerülnek a tápanyagok körforgásába, a lassan lebomló szervesanyagok pedig a humuszképződés folyamatát segítik elő.

A részletekért keresse tanácsadóinkat!