A támogatásokért cserébe számos a leírtakra irányuló előírás fogalmazódik meg, amit a gazdálkodónak teljesítenie kell. És többször felmerülhet a kérdés: megéri? A válasz: igen!

Az egyre gyakoribb szélsőséges időjárás aszályos, de ugyanakkor hirtelen nagy csapadékokat eredményez. A talajvédelem alapelve a lehullott csapadék helyben tárolása és hasznosítása. Éppen ezért fontos felkészíteni talajainkat a nagy vízbefogadó-képességre és fontos, hogy a talajainkban lévő vízkészletet minél tovább megtartsuk. Megfelelő talajműveléssel (tömör talajrétegek megszüntetésével), szervesanyag-utánpótlással, meszezéssel (stabil talajszerkezet kialakulása érdekében), talajtakaró növények használatával és egyéb agrotechnikai eljárással (pl. mélyen gyökerező vagy a pórusteret növelő gyökérzetű növények vetésforgóba történő beillesztésével) befolyásolható a talaj vízbefogadó-képessége és a talaj szabadföldi vízkapacitása.

Az erózióveszélyeztetett szántóterületeken, a kockázatos időszakokban, a növényi sorrendben a megfelelő talajborítottságot biztosító növényeket (pl. kalászosok, olajrepce, pillangósok) kell vetni. Talajtakaró növényeket általában nyár végén vagy ősszel, az őszi vetésű növények (pl. őszi búza, őszi árpa, repce) betakarítása után és a tavaszi növények (pl. kukorica, napraforgó, tavaszi búza, tavaszi árpa és cukorrépa) vetése előtt telepítenek.

 A gabonafélék, mint a zab és a rozs, fontos összetevői a talajtakaró magkeverékeknek, mert gyorsan fejlődnek és sekélyen gyökereznek, ami hatékony transzspirációt eredményez, és elősegíti a morzsás talajszerkezet kialakulását a feltalajban. A magkeverékekben gyakoriak a mély gyökérzetet fejlesztő fajok, mint a káposztafélék családjába tartozó mustár vagy retek, de lehetnek pillangós virágúak is, mint a herefélék, melyek segítenek a talajtömörödöttség felszámolásában is. Ilyen és ehhez hasonló ajánlásokat tartalmaz a Helyes Talajvédelmi Gyakorlat kézikönyv, melyek alkalmazása hosszútávon mindenki számára előnyös.