2024. december 21. szombat Tamás

Atonik 60 éve

Agro Napló
Az Atonik a UPL egyik zászlósterméke. Honnan az erő, ami révén napjainkban is a biostimulátor-piac egyik meghatározó terméke tud lenni?

Az Atonik hatóanyagai a tudásukat először a gyógyászatban mutatták meg. A benne rejlő hatóanyagok ugyanis stimulálják a vérkeringést, vérképződést, valamint csírátlanító hatásuk is van. Japánban először TBC-s betegeknél használták a készítményt injekció formájában. Az 50-es évek elején véletlenül fedezték fel, hogy a növények növekedését is segíti. A tokiói egyetemi kutatások gyorsan rávilágítottak arra, hogy az Atonik a növényekben gyorsan felszívódik, segíti a sejtek közötti tápanyagáramlást, életerőt adhat a sejteknek, amely jó hatással van a gyökeresedésre, csírázásra és az erős növekedésre. Szabadalmát Japánban 1961-ben szerezte meg.

Magyarországon az első ideiglenes engedélyét 1988. január 27-én kapta meg paprikában virágzás előtt és virágzásban történő felhasználásra. Általános engedélyt, mint termésfokozó növényvédő szer, kapott 1994-ben, ekkor már paprikán kívül további kultúrákban is felhasználási engedélyt kapott (szőlőben, görög- és sárgadinnyében). A fejlesztések előrehaladtával 16 kultúrára bővült a felhasználási kör és már növekedésszabályzók közé sorolódott. Majd a további fejlesztéseknek köszönhetően további 2 engedéllyel bővül a felhasználási kör 2021-ben.

Az Atonik titka a 3 hatóanyagban rejlik:

  • 5-nitroguajakol Na-só,
  • o-nitro-fenol Na-só,
  • p-nitro-fenol Na-só.

A hatóanyagok a szintetikus nitrofenolokhoz tartoznak, amelyek a természetben is képződnek az élő sejtek asszimilációs folyamatai során. A szintetikusan előállított hatóanyagok feladata ugyanaz, mint a természetben előfordulóké (csak nagyobb a koncentráció). A hatóanyagok biológiailag aktív anyagok prekurzora (aminosavak, antocianinok, flavonoidok). Stresszhatások kimenetelére pozitív hatást gyakorol a szuperoxid-diz­mutáz, abszcizinsav és a peroxidáz enzimek mennyiségi jelenlétének szabályozásával.

Atonik 60 év alatt bebizonyította, hogy a kezelt növények generatív és vegetatív fejlődését serkenti. Javítja a stresszel szembeni ellenállóképességet és növeli a kedvezőtlen élettani hatásokkal szembeni alkalmazkodást. Végeredményként magasabb mennyiségű és minőségű termést tudunk betakarítani.

Trükkök, praktikák:

  • Az Atonik, hatását az anyagcsere-folyamatok élénkítésével segíti, ezért ajánlott virágzást megelőző időszakban bórtartalmú (pl. Borotek), vagy komplex műtrágyákkal (pl. Adob Extra napraforgó-repce) kiegészíteni.
  • Felhasználásának optimális hőmérséklet-intervalluma 10–25 0C. A készítmény felszívódását a túl hideg vagy aszályos körülmények korlátozzák, mivel a növény élettani folyamatai lelassulnak.
  • A készítmény vizes bázisú (SL) formuláció, amennyiben a kombinációs partner nem tartalmaz felszívódást segítő adjuvánst, szükséges pl. a Silwet Star nedvesítő szerrel kombinálni. Különösen akkor fontos ez, ha kis levélfelületet vagy viaszos, illetve szőrös levélzetet kezelünk Atonikkal (repce, napraforgó).
  • Tapasztalataink szerint majdnem minden növényvédő (rovar-, gomba- és gyomirtó) szerrel keverhető, mivel nem befolyásolják a hatékonyságot, de felhasználás előtt célszerű keverési próbát végezni.
  • Posztemergens gyomirtó szerek fitotoxikus hatásának mérséklésére (napraforgó–imazamox, szója–imazamox és tifenszulfuron-metil, cukorrépa gyomirtók, borsó–MCPB) ajánlott tankkeverék kombinációban kijuttatni, az adott kultúrában engedélyezett legmagasabb dózisban, de legkésőbb a kezelés (tünetek megjelenése) után 2-3 nap elteltével.
  • Külföldi kísérleti eredmények alapján a graminicidekkel történő együttes kijuttatás nem javasolt, mert hatékonyságcsökkenést tapasztaltak (például: kizalofop esetén Agropyron repens ellen). Ilyen esetekben az Atonik permetezése 2-3 nappal a graminicid-kezelés után történjen.
  • Fungicidekkel együttesen kijuttatva az Atonik növeli a növények belső ellenállóképességét (a sejtfalvastagodás a mechanikai védelmet, a nitrofenol a kémiai védelmet fokozza) és gyorsabbá válik a növényi immunválasz (fitoalexinek képzése, szalicilsavas rendszer működése).
  • Kora tavasszal kijuttatható az Atonik folyékony műtrágyaoldatokkal is! Ebben az esetben, bár durva cseppes kijuttatási mód ez, a készítmény hatóanyagait képes gyökéren keresztül is hasznosítani a kultúrnövény (például repce és kalászos kultúrák esetében).
  • Az Atonik biológiai hatása kezelés után kb. két hétig fennmarad, ezért 10–14 napnál gyakrabban, csak extrém helyzetekben javasolt kezelni (pl. fagy esetén).
  • Visi Zoltán
    biostimulátor termékfelelős

    A cikk szerzője: Visi Zoltán

    Címlapkép: Getty Images
    NEKED AJÁNLJUK
    CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
    KONFERENCIA
    Agrárszektor Konferencia 2024
    Decemberben ismét jön az egyik legnagyobb és legmeghatározóbb agrárszakmai esemény!
    EZT OLVASTAD MÁR?