Ismét napirenden a madárinfluenza

Agro Napló
Tavasszal újra magas patogenitású madárinfluenza-vírus jelenlétét igazolta a Nemzeti-Élelmiszerlánc- biztonsági Hivatal, most éppen Hajdú-Bihar megyében. A madárinfluenzával még nem érintett baromfiállományokban kiemelkedő szerep jut a preventív higiéniai intézkedéseknek, erről írtam a korábbiakban, most az egyes területeken előforduló leggyakoribb hibák kerülnek górcső alá.

Telephely fekvése, elhelyezkedése, állattartó épületek kialakítása

  • A baromfitelep másik (más jellegű tevékenységet folytató, de nagy forgalmat bonyolító) cég telepével osztozik a területen
  • A telep szomszédságában másik baromfitelep is működik
  • A telep rendezetlen összképet mutat (gazos a növényzet, felhalmozódott hulladékok és régi alkatrészek találhatóak a telep területén)
  • Az épületek rossz állapotban vannak, így nem tisztíthatók-fertőtleníthetők hatékonyan, illetve az állományt nem lehet megfelelően izolálni a külső környezettől
  • A főkaput nem zárják, sok esetben éjjel-nappal nyitva van

Személyforgalom

  • Egyáltalán nem, vagy nem rendszeresen vezetik a látogatási naplót
  • Nincs megfelelően kialakított fekete-fehér rendszerű öltöző
  • Nem használják az előírásoknak megfelelően a fekete-fehér öltözőt
  • Nem biztosítanak teljes telepi munkaruházatot
  • A munkaruházatot a dolgozók otthon mossák
  • Nincsenek tisztálkodószerek
  • Nem (vagy nem megfelelően) fertőtlenítik a kezet vagy a lábbeliket
  • Nem igazoltan széles hatásspektrumú fertőtlenítőszert használnak a kezek és a lábbelik fertőtlenítésére
  • Ritkán frissítik a munkaoldatot a lábbeli fertőtlenítésére szolgáló ládában
  • Nincs fertőtlenítőszer munkaoldat a lábbeli fertőtlenítő ládában
  • Ragályfogó tárgyakat (mobiltelefon, óra, ékszer stb.) visznek a telep területére
  • Az elszállításkor a rakodó személyzet saját (nem telepspecifikus) munkaruházatban végzi a munkát

Járműforgalom

  • A telepre behajtó gépjárművek tisztítása-fertőtlenítése abszolút nem történik meg
  • A gépjárművek tisztítása-fertőtlenítése nem elég alapos
  • Ki van száradva a kerékfertőtlenítő medence
  • Szennyeződött a munkaoldat a kerékfertőtlenítő medencében
  • Télen nem végeznek járműfertőtlenítést
  • Nem működtetik a fertőtlenítő kaput
  • Nem igazoltan széles hatásspektrumú fertőtlenítőszert használnak a gépjárművek fertőtlenítésére

Ivóvíz

  • A fúrt kútból származó vizet nem fertőtlenítik és nem kezelik
  • Az ivóvízrendszert nem tisztítják-fertőtlenítik rendszeresen

Takarmány

  • Nem (vagy nem megfelelően) hőkezelt takarmányt használnak
  • A takarmánytároló silók feltöltése nem oldható meg a telepre való behajtás nélkül
  • Az előző állomány megmaradt takarmányát lezsákolják, és később a soron következő állománynál újra felhasználják

Alom

  • Az alomanyag ki van téve az időjárási szélsőségeknek, azaz nem fedett és zárt helyen tárolják
  • Penészes alomanyagot használnak
  • Az alomállapot a rossz istállóklímától folyamatosan romlik (pl. elégtelen szellőzés, magas páratartalom, rosszul beállított, csepegő itatórendszer stb.), emiatt a turnus során ráalmozás szükséges, de a friss alomanyagot már nem fertőtlenítik a bealmozás előtt

Új állomány

  • A telepen különböző korú állományokat tartanak, így a szervizperiódusban nehezen szervezhetők az egyes munkálatok. Előfordul, hogy egy adott istállóban még van hamarosan elszállításra kerülő állomány, és egy másik istállóban már tisztítanak-fertőtlenítenek

Egyéb telepre kerülő anyagok és eszközök

  • Nem használnak megfelelő koncentrációjú fertőtlenítőszer munkaoldatot a telepre bekerülő anyagok/eszközök fertőtlenítésére
  • A fertőtlenítendő anyag/eszköz nem tölt elegendő időt a fertőtlenítésre szolgáló egységben

Kártevőirtás

  • A rágcsálóirtószert csalétekkihelyező állomások nélkül használják, mellyel kockáztatják a nem célszervezetek mérgezését
  • Nem használnak megfelelő számú csalétekkihelyező állomást, vagy nem megfelelően helyezik ki azokat
  • Ritkán ellenőrzik a csalétekfogyást
  • Hosszú időn keresztül ugyanolyan hatóanyagot tartalmazó irtószert használnak
  • Nem végeznek rovarirtást (lárvairtást vagy imágóirtást) a telepen

Háziállatok

  • Az állattartó telepeken sok esetben a baromfiállományon kívül egyéb háziállatot is tartanak, pl. birkákat használnak „fűnyírásra”, illetve macskákat tartanak rágcsálóirtás céljára
  • A háziállatok sokszor be tudnak jutni az istállókba is

Trágyakezelés

  • A trágyát kitrágyázás után a telepen tárolják, vagy nem szállítják el megfelelő távolságra a telep területétől

Elhullott állatok, selejt tojások kezelése

  • A hullatároló egység nem a telep kerítésvonalában található
  • Nem tisztítják-fertőtlenítik elszállítást követően a hullatároló egységet
  • Az állati hullák tárolására szolgáló konténert nem zárják, így a hullákhoz vadon élő állatok is hozzáférhetnek
  • A hullák elszállítását végző teherautót a telep hídmérlegén mérlegelik

Hulladékkezelés

  • A telepen régi, nem használt alkatrészeket, egyéb hulladékokat halmoznak fel, melyek kártevők menedékéül szolgálhatnak

Tisztítás és fertőtlenítés

  • Nem végeznek a szennyeződés típusának megfelelő tisztítószeres mosást a fertőtlenítés előtt
  • Nem igazoltan széles hatásspektrumú fertőtlenítőszert használnak
  • Nem állítják be pontosan a vegyszerkoncentrációt
  Litz Tamás
HAT-AGRO Higiénia Kft.
tlitz@hatagro.hu
www.madarinfluenza.hu

A cikk szerzője: Litz Tamás

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Ismét napirenden a madárinfluenza

Ismét napirenden a madárinfluenza

Legutoljára tavaly márciusban írtam cikket a témában, akkor Bács-Kiskun megyében a kórokozó egyik altípusának (H5N8) megjelenését igazolta a hatóság e...

Ön még megelőzheti a betöréseket!

Ön még megelőzheti a betöréseket!

Egyre több közeli ismerősömtől hallom, hogy betörtek hozzá, kirabolták. Székesfehérváron a közvetlen szomszédunkhoz törtek be egy hónapja éjszaka, mik...

CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
KONFERENCIA
Agrárszektor Konferencia 2024
Decemberben ismét jön az egyik legnagyobb és legmeghatározóbb agrárszakmai esemény!
EZT OLVASTAD MÁR?