Hajdúszoboszlón zárult az idei Coop Rally

Hajdúszoboszlón zárult az idei Coop Rally

Agro Napló
A Master Good Kft. csapata nyerte a 18. alkalommal megrendezett Coop Rally-t, amelynek záró díjátadójára csütörtökön este került sor Hajdúszoboszlón. A minőségi, magyar élelmiszer-előállítást és termékeket népszerűsítő szakmai program keretében idén a mezőny Magyarország keleti felén látogatott meg hat meghatározó élelmiszeripari gyártó- és forgalmazó céget, valamint két COOP-tagvállalatot - írta a Co-op Hungary Zrt. sajtóközleményében.

A 18. alkalommal megrendezett Coop Rally-t a Master Good Kft. csapata nyerte, míg az Agrárminisztérium különdíját az Univer Product Zrt. kapta meg, amelyet Molitórisz Károly, a cég vezérigazgatója vett át. Az agrártárca a különdíjjal azt ismerte el, hogy a vállalat több mint 70 évre visszanyúló tevékenységével számos innovációt hozott az élelmiszeriparba.

A szakmai program alkalmával öt kelet-magyarországi vármegyében (Bács-Kiskun, Csongrád-Csanád, Hajdú-Bihar, Borsod-Abaúj-Zemplén, Heves) nyolc állomást (hat élelmiszeripari gyártó céget és két Coop-tagvállalatot) látogatott meg az üzletlánc tagvállalataiból és a cégcsoport beszállító partnereiből álló mezőny.

A versenyen közel háromszázan vettek részt, akik hazai élelmiszeripari, kiskereskedelmi, szolgáltató és médiacégeket képviseltek. A résztvevők együttesen a hazai élelmiszer-kereskedelmi piacon évi mintegy 2200 milliárd forintot kitevő termékértékesítést, és a COOP Csoporttal együtt több mint 30 ezer munkavállalót képviselnek.

A mára már hagyományossá vált rendezvényen élelmiszer-feldolgozó cégeket mutatnak be a résztvevőknek azzal a céllal, hogy felhívják a figyelmet a hagyományokra épülő innovatív hazai élelmiszer-előállítás értékeire, és a magyar termékek vásárlásának fontosságára. Az idei Coop Rally során a résztvevők öt élelmiszergyártó üzemet (az Univer Product Zrt. hetényegyházi ételízesítő üzemét, a Márka Üdítőgyártó Kft. felsőlajosi üzemét, a Nádudvari Élelmiszer Kft. tejüzemét, a Borsodi Sörgyár Kft. bőcsi üzemét és a Detki Keksz Kft. halmajugrai gyárát) valamint az Ostoros Családi Pincészetet keresték fel. Továbbá meglátogatták a Hunor Coop Zrt. fábiánsebestyéni Szuper üzletét és az Unió Coop Zrt. kisgyőri ABC-jét.

Az eseményre – ahogy minden évben – az Agrárminisztérium támogatásával került sor, dr. Nagy István tárcavezető pedig a hagyományoknak megfelelően vállalta a rendezvény fővédnöki szerepét. A szaktárca képviseletében dr. Nobilis Márton élelmiszeriparért és kereskedelempolitikáért felelős államtitkár a zárórendezvényen kiemelte: a kormány rendkívül fontos feladata, hogy a magyar élelmiszerek arányát növelje. „A Coop ebben élen jár, hiszen az üzleteikben több mint 80 százalékot tesznek ki a hazai élelmiszerek, a saját márkás termékeiknek pedig több mint 90 százaléka hazai gyártóknál készül. Ez egy óriási siker és egy óriási felelősség is a részükről, ahogy ugyanúgy az is, hogy eljussanak a legkisebb településekre is. Nekünk is az a célunk, hogy a legkisebb településeken is jó minőségű magyar élelmiszert vásárolhassanak az emberek, ne kelljen ezért bemenniük a nagyvárosba” – hangsúlyozta Nobilis Márton.

Ezzel kapcsolatban egyben megjegyezte: a 2000 főnél kisebb településeken működő Coop-üzletek fejlesztése 461 helyszínen valósultak meg az elmúlt években 12 milliárd forintos értékben, amihez a Magyar Falu Program állami forrásai is hozzájárultak. A beruházások révén 450 ezer kistelepülési lakos életkörülményei javultak, amely mellett kispostai tevékenység már 91 üzletnél érhető el, továbbá 9 településen pedig a nem vényköteles gyógyszerek forgalmazása is biztosított a Coop vásárlói számára. „Ebben mindig partnerei leszünk a Coop-nak” – szögezte le.

Beszéde végén az államtitkár azt mondta: „A Coop Rally-t ma már bátran lehet a magyar élelmiszer ünnepének is nevezni.”

A Co-op Hungary Zrt. igazgatóságának elnöke, Pekó László köszönetet mondott a Coop Rally-n részt vett beszállító és üzleti partnereknek.

„Közös célunk, hogy a magyar élelmiszeripart erősítsük, és bemutassuk, hogy milyen magas színvonalat képviselnek a hazai élelmiszeripari termékek. Aki részt vett a Coop Rally két napján, az láthatta, hogy a meglátogatott hat élelmiszergyártó üzemben világszínvonalon termelnek. A tőlük beszerzett, boltjainkban forgalmazott termékeknek garantált a minősége.”

Pekó László egyben felhívta a figyelmet arra, hogy az idei Coop Rally-n a mezőny két, 2000 fő alatti kistelepülésre is ellátogatott, ahol – jegyezte meg – bebizonyosodott, hogy ilyen lélekszámú településeken is színvonalas üzlet működtethető. Azt is elismerte azonban, hogy a Coop kistelepüléseken folytatott tevékenységét nem nevezhető könnyűnek, hiszen számos községben az alacsony szintű vásárlőerő sajátos piaci helyzetet teremt.

Az igazgatóság elnöke köszönetet mondott a Coop Rally szervezőinek, valamint a média képviselőinek is, amiért a maguk eszközeivel támogatják a szakmai program célkitűzéseit, és népszerűsítik a magyar termékeket.

A Magyar Olimpiai Bizottság színeiben ezúttal is részt vettek a Coop Rally-n olimpiai aranyérmes sportolók, így Szabó Gabriella és Csipes Tamara kajakozók, illetve az idei olimpián első helyet szerző férfi párbajtőrcsapat két tagja, Siklósi Gergely és Koch Máté.

A Coop Rally-t a COOP üzletlánc 2006-ban rendezte meg első alkalommal. A teljes egészében magyar tulajdonú kereskedelmi lánc rendezvénysorozata több ízben is kiérdemelte az Érték és Minőség Nagydíjat. A rally az idei programjaival immáron 151, hazánkban működő vállalkozást mutatott be, és szinte a teljes FMCG szektor támogatását tudhatja maga mögött.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Hétszeres MagyarBrands díjas a COOP

Hétszeres MagyarBrands díjas a COOP

Idén ismét a legkiválóbb hazai márkákat elismerő MagyarBrands díjat vehetett át a COOP március végén, a budapesten az ünnepélyes díjátadó gálán – közö...

CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
KONFERENCIA
Agrárszektor Konferencia 2024
Decemberben ismét jön az egyik legnagyobb és legmeghatározóbb agrárszakmai esemény!
EZT OLVASTAD MÁR?