Már pályázhatnak az önkormányzatok zártkertek fejlesztésére
Megjelent a Zártkerti Program pályázati felhívása, az önkormányzatok 2 milliárd forintra pályázhatnak – közölte a Földművelésügyi Minisztérium (FM) kö...
Megjelent a Zártkerti Program pályázati felhívása, az önkormányzatok 2 milliárd forintra pályázhatnak – közölte a Földművelésügyi Minisztérium (FM) kö...
A Földművelésügyi Minisztérium (FM) felhívja a pályázni kívánók figyelmét, hogy 2017. december 18-án megjelent az önálló Zártkert Program pályázatának...
Várhatóan 2017. decemberében jelenik meg a Fölművelésügyi Minisztérium által kidolgozott program, mely hazai forrásból kerül finanszírozásra, és melyb...
A Győr-Moson-Sopron megyei Rábaszentmihályon.
Idén már harmadik alkalommal hirdette meg a Földművelésügyi Minisztérium a Zártkerti Revitalizációs Programot, így 34 település mintaprogramja valósul...
Ennyit oszt szét összesen a minisztérium a nyertes pályázók között.
Bivalyok nélkül nehéz lenne legyőzni a nádast.
Könnyítés az önkormányzatoknak és a közjogi szerveknek.
A torinói székhelyű New Holland Agriculture is képviseltette magát az idei SIMA kiállításon, ahol elnyerte az „Év gépe” címet, melyet az Everest rends...
Nyitnak a távol-keleti piacok felé is.
Magyarország számára létfontosságú a fiatalok itthon tartása, azzal is, hogy a vidéki fiatalok számára reális alternatíva legyen a településükön marad...
A Vidékfejlesztési Program keretében hamarosan várható "A vidéki térségek kisméretű infrastruktúrájának és alapvető szolgáltatásainak fejlesztésére He...
Összesen 56 településen kell fizetni.
Nem lett olyan népszerű a földadó, mint várták, alig néhány önkormányzat vezetett be az idén ilyen új terhet – írja a Világgazdaság pénteki száma. A s...
A vidéki térség életminőségének javítását, valamint az alapvető szolgáltatások elérhetőségének fejlesztését támogatja a 2016. november 23-án megjelent...
A kis településeken létfontosságú, hogy legyen foglalkoztatás, amely megélhetést biztosít a helyieknek, segíti a lakosság helyben tartását. A kormány...
Rendeletben tiltaná be a kormány az energiaitalok árusítását a 18 év alattiak számára.
Újabb amerikai államban mutatták ki a madárinfluenzát a tejelő tehenekben, az USA negyedét már elérte a járvány.
Az egy évvel korábbihoz képest 3 százalékkal magasabb termelői áron kereskedtek az étkezési búzával június utolsó hetében Magyarországon.
Ma lehet az idei nyár legmelegebb napja, amikor az abszolút melegrekord is megdőlhet.
Az ország középső területein egyre súlyosabb az aszályhelyzet, óriási szükség lenne a csapadékra.