A nehézségek ellenére is nyereséges maradt a KITE
Volt a cégcsoportnak olyan tagja is, amely javítani is tudott az adózott eredményén.
Volt a cégcsoportnak olyan tagja is, amely javítani is tudott az adózott eredményén.
A Valley X-Tec hajtómű, az iparág első nagy sebességű központi motorja lehetővé teszi, hogy olyan dolgokat tegyen a központi körforgóval, amelyek korábban nem voltak lehetségesek.
Az éghajlatváltozás komoly hatással van a mezőgazdaságra. Az időjárási szélsőségek, mint például a hosszú, aszályos periódusok kihívást jelentenek a termelők számára.
Az elmúlt hetek szokatlanul enyhe időjárásának következtében a vörösnyakú árpabogár (Oulema melanopus) imágói tömegesen megjelentek a gabonatáblákon.
Számos nitrogénforma áll a gazdák rendelkezésére, de sok esetben a megszokás vagy éppen kampányok, ellenkampányok alapján hozzuk meg a döntést, melyik nitrogénformát használjuk
Számos nitrogénforma áll a gazdák rendelkezésére, de sok esetben a megszokás vagy éppen hangos kampányok, ellenkampányok alapján hozzuk meg a döntést, melyik nitrogénformát használjuk.
Az újdonságok bemutatásának első színtere az idei évben is a budapesti AgrárgépShow volt, ahol izgalmas megoldásokat láthattunk a Hungexpo F pavilonjában.
2024-től elérhető a piacon a BASF által kifejlesztett, kizárólag a KITE által forgalmazott költséghatékony gombaölőszer-kombináció, mely megbízható védelmet nyújt a legtöbb levélbetegség ellen a kalászos szegmensben.
A KITE Zrt. növényvédelmi fejlesztéseinek kiemelt területe az új, biológiai növényvédelmi megoldások kidolgozása, a legújabb mikrobiológiai termékek hazai elterjesztése és beillesztése a szántóföldi, valamint kertészeti technológiákba, és így a kémiai és biológia védekezések összekapcsolása révén egy környezettudatos technológia kidolgozása.
A Kramer márkát 1925-ben alapította három német fivér.
A Kramer márkát 1925-ben alapította három német fivér. Kezdetben traktorgyártással foglalkoztak, majd az idő előrehaladtával az építőipar felé is nyitottak.
A jövő év elejétől prémium kategóriás német rakodókkal bővíti portfolióját a Kite Zrt.
A mezőgazdasági támogatások rendszere napjainkban jelentős változásokon megy keresztül, melynek hátterében az EU által megfogalmazott elvárások állnak
Újabb amerikai államban mutatták ki a madárinfluenzát a tejelő tehenekben, az USA negyedét már elérte a járvány.
Az egy évvel korábbihoz képest 3 százalékkal magasabb termelői áron kereskedtek az étkezési búzával június utolsó hetében Magyarországon.
Ma lehet az idei nyár legmelegebb napja, amikor az abszolút melegrekord is megdőlhet.
Az ország középső területein egyre súlyosabb az aszályhelyzet, óriási szükség lenne a csapadékra.
Az erőteljes gomolyfelhő-képződés mellett sok napsütés várható és a déli óráktól főleg a középső országrészben, valamint az Északi-középhegységben számítani kell záporok, zivatarok kialakulására