Megjöttek a friss számok: ezekkel a növényekkel nagyot kaszáltak idén a gazdák
Mintegy 4,7 millió tonna lehet az idei búzatermés.
Mintegy 4,7 millió tonna lehet az idei búzatermés.
Társadalmi célú kampány indult az élelmiszerpazarlás visszaszorítása érdekében.
A második ütemben mintegy 30 ezer kérelem érkezett be a Kincstárhoz.
A koronavírus-járvány a lovas ágazatot is érzékenyen érintette.
Átadták a Gemenc Zrt. megújult hajósszentgyörgyi vendégházát.
Egyre nagyobb társadalmi megbecsüléssel rendelkezik a magyar mezőgazdaság.
A hírt az új hatvani gyümölcsfeldolgozó átadásán erősítette meg a szaktárca.
Nagy István szerint reálisan végrehajtható célokat kell meghatározni.
2024-ig százezer hektárral nagyobb lesz az öntözhető terület Magyarországon.
Szépen zöldülnek a Településfásítási Programban résztvevő kistelepülések.
A kormányfő szerint nemzeti önbecsülés nem képzelhető el az agrárium nélkül.
Több mint 22 milliárd forintért zajlanak fejlesztések az erdőgazdaságoknál.
A program célja az élelmiszerellátás biztonságának fenntartása lesz.
Pedig idén a koronavírus-járvány is negatívan hatott az ágazatra.
A tulajdonosi szemléletet fogja erősíteni a pénteken elfogadott törvény.
17. alkalommal rendezték meg a Muzsikál az erdő rendezvénysorozatot.
Újabb termékeknél kell majd feltüntetni a boltokban, hogy honnan származnak.
Az agrártárca idén is meghirdette a zöld civil szervezeteknek szóló pályázatot.
Az igénylés benyújtásra alig két hét áll az állattartók rendelkezésére.
Elindult a jégkármérséklő rendszer online felülete.
A brazil kormány jelentése szerint véget ért a Newcastle-betegség kitörése az országban.
A legújabb trend szerelmesei már nem csak kávébabból készítik el kedvenc italukat.
A szakemberek szerint rekordszámú kékvércse-pár költött idén a Pusztaszeri Tájvédelmi Körzetben.
Egy drón készített felvételt a méreten alatti pontyokat hazacsempészni készülő horgászról.
Bizonyára sokaknak feltűnt már a városok parkjait, utcáit járva, hogy a platánfák körül egy-egy komolyabb vihar után rengeteg levált kéregdarab van a földön.