Friss! Agrárszektor időjárás előrejelzés: 2020.02.01. szombat
Az ország döntő részén változóan felhős idő várható több-kevesebb napsütéssel, de az északkeleti határvidéken tartósan felhős körzetek is maradhatnak
Az ország döntő részén változóan felhős idő várható több-kevesebb napsütéssel, de az északkeleti határvidéken tartósan felhős körzetek is maradhatnak
Nyugat felől megnövekszik, megvastagszik a felhőzet, és a nap nagy részében döntően erősen felhős vagy borult lesz az ég, de a Dunántúl déli és nyugati vidékein délután már csökken a felhőzet, ott akár hosszabb időre is kisüthet a nap
A délelőtti órákig nagyrészt napos időre van kilátás, majd növekszik a felhőzet
Felhőátvonulások lesznek több-kevesebb napsütéssel, elszórtan záporral, főként a hegyvidéki területeken hózáporral
Erősen felhős vagy borult lesz az ég, csak este nyugaton lehet szakadozottabb a felhőzet
Jobbára borult, párás, helyenként ködös idő várható, ugyanakkor délután főleg a Dunántúl nyugati, északnyugati felén szakadozhat, csökkenhet a felhőzet
Általában borult, párás, foltokban tartósan ködös idő lesz, délen szakadozhat fel időnként a felhőzet
Többnyire erősen felhős vagy borult, párás, néhol ködös idő lesz, főként a magasabb hegyekben, esetleg a Dél-Alföldön lehet napsütés
Párássá válik a levegő, és a hajnali órákra több helyen képződik köd, zúzmarás köd, illetve rétegfelhőzet
Hiányzik a hideg és a hó.
Az elmúlt évben a digitális, vagy más néven az „okos” mezőgazdasági eszközök világpiaca – a precíziós gazdálkodástól az intelligens üvegházakon át a G...
Komoly következménye lesz a veszteségnek, ráadásul sok termelő a reménytelen növények helyére sem ültet mást. Az OMSZ szerint még nem múlt el az aszál...
A precíziós gazdálkodás elengedhetetlen elemei a saját területre vonatkozó agrometeorológiai adatok. Ennek érdekében a KITE Zrt. létrehozta a saját fe...
Új információs rendszer segíti a gazdákat.
Többfelé szeles időjárásra készülhetünk!
A meleg viszont folyamatosan fokozódik a héten.
Kánikulára számíthatunk a héten, marad a szárazság.
A strandolásnak és gyümölcsöknek kedvez a jelenlegi időjárás, de a gabonatermelők nem boldogok.
Új, kifejezetten őket célzó támogatásra pályázhatnak a fiatal gazdák Magyarországon 2025-től.
Nézegess képeket a Portfolio Agrárszektor 2024 Konferenciáról, ahol idén több mint 2000 résztvevő várható a három napos szakmai programon.
A Nébih arról tájékoztatta az ügyfeleit, hogy 2025. április 1-jén megszűnik az EU Login SMS-hitelesítés.
Erősen felhős vagy borult, helyenként párás időre számíthatunk, legfeljebb néhol lehet szitálás, gyenge eső
Az éghajlatváltozás miatt egyre gyakoribbak az aszályok, belvizek és árvizek, a számuk pedig csak fokozódni fog a jövőben.