Sokkoló látvány a magyar tóban: bűzlő haltetemek leptek el mindent
A Vekeri-tó vízellátásának hiánya miatt a tómeder nagy része kiszáradt, a megmaradt víz mocsárszerűvé vált.
A Vekeri-tó vízellátásának hiánya miatt a tómeder nagy része kiszáradt, a megmaradt víz mocsárszerűvé vált.
Májusban viharkárok, június elején pedig jégverés is sújtotta az országot, rengeteg bejelentés érkezett.
Fontos, hogy ha már biztosítást fizetnek a magyar gazdálkodók, akkor az hasznosan elköltött költség legyen.
Nem érdemes sokat várni a biztosításkötéssel, később drágább ajánlatok lesznek csak a piacon.
A mezőgazdasági biztosításoknál még fontosabbá vált a korai szerződéskötés Magyarországon.
A Netrisk adatai szerint nőtt a kisállatbiztosítások száma, az ügyfelek lakás- és utasbiztosítás kötésekor nem feledkeznek meg a kedvencekről sem.
A múlt heti, hétvégi viharok által okozott károk értéke megközelítette a 2 milliárd forintot is.
Az biztos, hogy az évben jelentős és gyakori lesz a lódarazsak felbukkanása Magyarországon.
2022-ben több mint 45 százalékkal haladták meg a kárkifizetések az agrárbiztosítók díjbevételeit.
Az MNB visszavonta egy növénybiztosítással, illetve aszálykockázatokkal is foglalkozó egyesület tevékenységi engedélyét.
Az MNB felügyeleti biztost rendelt ki két növénybiztosító egyesülethez Magyarországon.
A jegybank jelenleg kiemelten tekinti át az aszálykárokkal kapcsolatos biztosítói kárrendezési gyakorlatokat.
Az őszi hónapokban a legnagyobb a vadállatokkal való ütközés veszélye a magyar utakon.
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) fokozottan ellenőrzi, hogy a mezőgazdasági biztosítók eleget tesznek-e az aszálykárok gyorsított felmérésére és kárkifizet...
Már elérhető a részletek.
Az aszálykárokról egyeztetett az államtitkár a biztosítókkal.
Feldman Zsolt egyeztetett a hazánkban működő biztosítók képviselőivel annak érdekében, hogy az aszálykárt elszenvedett gazdák kártalanítása minél zökk...
Mit okozhat még a klímaváltozás hazánkban?
Kiszámítható és biztos jövedelemhez juthat bálázott melléktermékeiből!
Kiszámítható és biztos jövedelemhez juthat bálázott melléktermékeiből!
Bár a nappali enyhébb hőmérsékletek és az eső csökkenthetik a hótakarót, sok helyen maradhat fehér karácsony.
Magyarország kiaknázatlan lehetőségeket kínál Európa biomassza-alapú ágazatai és a zöld növekedés számára
Vasárnap reggel országszerte mínuszokra ébredtünk, északon -7,-8 fokot mutattak a hőmérők.
Megjelent az „Állatjóléti támogatás a tejtermelő szavasmarha ágazatban” című (KAP-RD30-1-24) felhívás
Északnyugat felől tovább növekszik, vastagszik a felhőzet, délutánra szinte mindenütt beborul az ég, előtte főként a déli és keleti tájakon néhány órára kisüthet a nap