Megszavazták: ez a pontyféle lett a 2021-es év hala Magyarországon
Második lett a fürge cselle, harmadik pedig az angolna.
Második lett a fürge cselle, harmadik pedig az angolna.
De azért lesznek enyhítések is.
Az óriási süllő 7,5 kilót nyomott és mintegy 75 centiméteres volt.
Csak elenyésző mértékben csökkent a Balaton horgászlátogatottsága idén.
Dübörög a horgászturizmus a magyar tengernél.
Kiugróan jó évet zár a horgászati ágazat az idén.
Eredményesen védik és óvják a vízi és vízparti környezetet a magyar horgászok.
Szigorú szabályok vonatkoznak a gyermekhorgászokra Magyarországon.
Érdemes odafigyelni.
Az öreg vándort Balatonföldvárnál emelte ki egy horgász.
Ellepték a csukák a Balatont.
Balatonbogláron akadt horogra a méretes ponty.
A járványhelyzet ellenére megkezdődött a haltelepítés a Dunán.
A horgászok segítségét kéri a Nébih Állami Halőri Szolgálata.
Bármikor lecsaphatnak a szabálytalankodókra.
Az egyik legnépszerűbb halastóból került ki a szörny.
Szinte a létező összes tiltásra magasról tett egy tiszafüredi orvhorgász.
A német bucó csúnyán kikapott.
Kilenc éve nem változtak az árak.
Idén 22 terepjárót adtak át nekik.
Újabb amerikai államban mutatták ki a madárinfluenzát a tejelő tehenekben, az USA negyedét már elérte a járvány.
Az egy évvel korábbihoz képest 3 százalékkal magasabb termelői áron kereskedtek az étkezési búzával június utolsó hetében Magyarországon.
Ma lehet az idei nyár legmelegebb napja, amikor az abszolút melegrekord is megdőlhet.
Az ország középső területein egyre súlyosabb az aszályhelyzet, óriási szükség lenne a csapadékra.
Az erőteljes gomolyfelhő-képződés mellett sok napsütés várható és a déli óráktól főleg a középső országrészben, valamint az Északi-középhegységben számítani kell záporok, zivatarok kialakulására