A számok nem hazudnak: így alakult a magyar export januárban
Az élelmiszerek, italok, dohány kivitelének volumene 0,6, a behozatalé 0,9 százalékkal alacsonyabb lett januárban.
Az élelmiszerek, italok, dohány kivitelének volumene 0,6, a behozatalé 0,9 százalékkal alacsonyabb lett januárban.
Mintegy 2.900 állattartónak indult utalás, összesen 1,2 milliárd forint értékben.
Decemberben 458 millió euró volt a termék-külkereskedelmi többlet a becslések alapján.
A gleccserolvadás 18 milliméterrel növelte a tengerszint globális emelkedését 2000-2023 között.
Tavaly uniós összevetésben is dinamikusan bővült az állattenyésztés teljesítménye.
A korábbi költségvetési időszakhoz képest háromszor annyi, összesen mintegy 310 milliárd forintnyi forrást kapnak a magyar erdők.
A svájci cég az elemzők által vártnál némileg nagyobb mértékű organikus bevételnövekedést ért el tavaly.
A francia borexport és pezsgőkivitel 4 százalékkal visszaesett a 2023-as évi értékekről.
Kína az előrejelzések szerint jelentősen csökkentheti gabonabehozatalát a következő időszakban.
A megoldás a medrekben történő vízvisszatartás és a táji vízvisszatartás kombinációja lehet.
A Heineken éves bevétele 1,2 százalékkal, 35,96 milliárd euróra csökkent az egy évvel korábbi 36,38 milliárd euróról.
Az innovációfejlesztési pályázaton 30 vállalkozás több mint 1,3 milliárd forint támogatást kapott.
Élelmiszeralapanyag-vizsgálati fejlesztéssel léphet a nemzetközi piacra egy magyar cég.
Magyar fejlesztésű toxinvizsgáló forradalmasíthatja a gabonafélék ellenőrzését nemzetközi szinten is.
A vadgazdálkodás pénzügyi mérlege a korábbi években nehézségekkel nézett szembe, ennek ellenére pozitív maradt, és 3,7 milliárd forinttal zárt.
Előrelépés történt itthon, a Velencei-tó vízkészletének nagyjából ötszörösét "fogták meg" pluszban.
Megjelent a külterületi utak fejlesztését segítő pályázat Magyarországon, mutatjuk a részleteket.
A komplex fejlesztések megvalósítását célzó kiírásban legkevesebb 200 millió, legfeljebb 5 milliárd forint igényelhető.
A 2025 nyarától működő létesítmény évente akár 100 tonna friss salátát is termelhet.
Elismerést kaptak az országos jégkármérséklő rendszer országos és vármegyei legeredményesebb generátorkezelői.
A 2025-ös Gazdálkosi napló megnyitása március 5-től lesz elérhető a gazdálkodók számára.
Az idei az elmúlt 13 év legmagasabb száma, ami azt jelenti, hogy összesen 129 730-an jelentkeztek a magyar felsőoktatásba.
A virág-, édesség- és ajándékárusokat ellenőrzi a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) március 3. és 8. között.
Öt vendéglátóhely közül négy egységben találtak higiéniai, jelölési és nyomon követési hiányosságokat.
A tavaly év eleji erős esőzések és a késői aszályok kombinációja sajátos kihívások elé állította a közép- és délkelet-európai növénytermesztőket.