Ömlik az import sertéshús az országba: nem is gondolnád, honnan jön a java
2024 decemberében a hazai termelésű vágósertés termelői ára 10 százalékkal alacsonyabb volt, mint az előző év azonos időszakának átlagára.
2024 decemberében a hazai termelésű vágósertés termelői ára 10 százalékkal alacsonyabb volt, mint az előző év azonos időszakának átlagára.
Egyes sertéshúsok kilónkénti ára már 2000 forint felett jár Magyarországon a boltokban.
A baromfi esetében a termelők, a sertésnél a feldolgozók aggódhatnak az árak alakulása miatt.
A vágóhidak és a húsfeldolgozók még mindig nem tudták teljesen beépíteni a megnövekedett önköltségeket a húsok és a húskészítmények átadási áraiba.
Jelentősen esett a marha-, de növekedett a baromfivágás az év első kilenc hónapjában.
Újabb lélektani határ alá csökkent az élelmiszer-infláció Magyarországon, augusztusban kevesebb mint 20 százalékra mérséklődött az élelmiszerek drágulása.
Magyarországon a tagországok átlagánál 16 százalékkal kevesebbért tudták a gazdák beszerezni a hízótápot.
Kiderült, mennyibe is kerülhet idén tavasszal a sertéshús és a sonka a magyar henteseknél.
Hiába csökken a sertésállomány Magyarországon, a vágások száma évről-évre nő.
Egyre meredekebben emelkednek az árak.
Elkerülhetetlen az áremelkedés?
Tavaly decemberben 31 százalékkal magasabbak voltak a mezőgazdasági felvásárlási árak, mint egy évvel azelőtt, a múlt évben 19,3 százalékos emelkedést...
Rendesen megnőtt Magyarország sertéshús importja 2021-ben.
December 15-től benyújtható a sertés állatjóléti támogatási kérelem.
Gyakorlatilag kivédhetetlen szállított fagy pusztított a magyar gyümölcsösökben a hét elején.
Rendkívüli intézkedésekre készül az Európai Bizottság a Lengyelországban tomboló madárinfluenza megfékezése érdekében.
Sürgős lépésekre lenne szükség a magyar konzervipar egyik nagy múltú szegmensének megmentése érdekében.
A következő csapadékos időben különösen fontos lesz a vízvisszatartás a földeken.
Megjelent az Európai Bizottság rendelete a fényezőanyagok felhasználásának módosításáról.