10-20 százalékkal kevesebb gabona várható a csapadékhiány miatt

Agro Napló
A csapadékhiány miatt 10-20 százalékkal kevesebb gabona teremhet az idén – mondta a Gabonatermesztők Országos Szövetségének (GOSZ) elnöke hétfőn az MTI-nek.

Vancsura József közölte: az országban átlagosan mintegy 100 milliméternyi csapadék hiányzik a talajból, és emiatt több helyen is - az aszályos területeken - már kényszerérés tapasztalható. Ha nem lesz hűvösebb az időjárás és csapadékosabb, több helyen már Péter-Pál napja előtt megkezdődhet az árpa betakarítása az országban - mondta.

Hozzátette, az őszi búza aratása a július 5. és 10. közötti helyett már június végén megkezdődhet. Mindez azt jelentheti, hogy a múlt évi 5 millió tonnás össztermés 4 millió tonna körül lehet 2017-ben - mondta a GOSZ elnöke.

Kifejtette, mindez nem befolyásolja a búza árát, az ugyanis a világpiacon dől el.

A búzatermelőknek a tavalyi tonnánként 40 ezer forintos átlagos ár mellett mintegy 50 százaléka volt veszteséges. Az elnök szerint az idén a búzatermelők 70-80 százaléka lehet veszteséges, ha az időjárás nem fordul kedvezőre. A búzatermesztőknek ugyanis ahhoz, hogy ne legyenek veszteségesek, és némi nyereség is keletkezzen, átlagosan 50 ezer forintos felvásárlási árra lenne szükségük tonnánként - tájékoztatott Vancsura József.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Közepes minőségű termésre számítanak

Közepes minőségű termésre számítanak

Közepes minőségű lehet az idei termés a szántóföldi növényeknél – vélekednek a  Concordia Közraktár Zrt-nél: a repce gyengébb lett a tavalyinál, árpáb...

Szárazság pusztít Lengyelországban

Szárazság pusztít Lengyelországban

Egyre kiterjedtebb a Lengyelországban pusztító szárazság, amely várhatóan komoly gondokat okoz a mezőgazdaságnak, a helyzet tavasz óta sokat romlott –...

CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
KONFERENCIA
AgroFuture 2024
Új rendezvény a fenntarthatósági követelményeről és innovációs lehetőségekről!
AgroFood 2024
Országos jelentőségű rendezvény az élelmiszeripari vállalkozások számára!
Vállalati Energiamenedzsment 2024
Tudatos vállalati energiamenedzsment a hazai cégeknek!
Agrárium 2024
Jön a tavasz kiemelkedő agráripari konferenciája!