A Coop Rally eddig 119 hazai élelmiszergyártót és -forgalmazót mutatott be

Agro Napló
Mindabból, ahogyan a Coop-üzletlánc felépül – szövetkezeti alapon – azt jelenti, hogy az alapanyag-termelők, az élelmiszer-előállítók és a kereskedők egymásra vannak utalva; tevékenységük a másik munkája nélkül nem piacképes, ez az együttműködés adja azt a sikert, amelyet a Coop elért a Coop Rally megszervezésével – mondta az agrárminiszter az Agro Naplónak a XIV. Coop Rally záró rendezvényén, a díjkiosztás és a gálavacsora előtt Hajdúszoboszlón.

Nagy István hozzátette: a Coop ugyanis a magyar termelők, élelmiszer-előállítók és kiskereskedők közös gazdasági sikerét kívánja megmutatni a gazdaság szereplőinek, valamint a fogyasztóknak, a magyar embereknek.

Az a 300 milliárd forintos pályázati forrás, ami meghirdetésre került az élelmiszeripari üzemek fejlesztésére, azt a célt szolgálja, hogy a lehető legjobb minőségben és a lehető legszélesebb körben ki lehessen elégíteni a magyar vásárlók igényeit. Hogyan lehet a boltok polcaira még több magyar feldolgozott és készterméket tenni. „És nagyon hálásak vagyunk azért, hogy van egy magyar üzletlánc, amelynek célkitűzése – többek között -, hogy a magyar árut eljuttassa a magyar fogyasztóhoz” – emelte ki az agrárminiszter.

Ehhez a rally résztvevőit köszöntve még hozzátette: amit ma a Coop Magyarországon tesz, az egy kiváló teljesítmény. A magyar gazdák egyik legkiválóbb partnere, egy olyan partner, akire mindig lehet számítani. A Coop nélkül a magyar gazdák sokkal szegényebbek lennének, és sokkal kevesebb lenne a lehetőségük. A gazdák termékei ugyanis a kereskedőkön keresztül jutnak el a fogyasztókhoz, ezért nincs hasznosabb együttműködés mint ami a magyar gazdatársadalom és a Coop-lánc között kialakult – mondta Nagy István, kifejezve reményét, hogy ez az együttműködés a jövőben tovább erősödik.

A szakmai rendezvény – amely promóciós célkitűzése a magyar élelmiszerek és gyártóik széles körű megismertetése volt - ebben az évben Magyarország keleti részén látogatott meg 6 élelmiszeripari szereplőt, egy COOP üzletet és egy COOP logisztikai központot, amelyek hosszú távú partnerségben dolgoznak a COOP Gazdasági Csoporttal. Az idén tizennegyedik alkalommal megrendezett Coop Rally mára egy valódi branddé, a hazai termékek, a magyar minőség legnagyobb „országos ünnepévé” vált.

A szakmai programon a szervezők a több mint 300 résztvevőnek a rendezvény nyolc állomásán olyan tevékenységeket, főként egy-egy céget mutattak be, amelyek kiemelkedő teljesítményt tükröznek. Mindezt mintegy 650 kilométert megtéve Magyarország keleti felén láthatták a versenyzők és a sajtó munkatársai: főként a hagyományokra épülő innovatív hazai élelmiszer-előállítás értékeit.

Az idei Coop Rally során a résztvevők hús- és tejüzemet (Pick Szeged Zrt., Integrál Zrt, Nádudvari Élelmiszer Kft., Naszálytej Zrt.), üdítőital-gyártó céget (Márka Üdítőgyártó Kft,), pincészetet (Grand Tokaj Zrt,), valamint Coop üzletet és frissáru logisztikai (CO-OP Star Zrt. Coop Szuper üzlete, Észak-Kelet Pro-Coop Zrt.)  központot kerestek fel.

Megnézték a másfél évszázada működő Pick Szeged Zrt-t, ahol Sutka László megbízott vezérigazgató az Agro Naplónak elmondta: a társaság a múlt évben mintegy 60 milliárd forintos árbevételt ért el, ez a belföldi és az export értékesítést is tartalmazza. Ez a készítmény értékesítést tekintve mintegy 5 százalékkal volt magasabb az előző évinél. Ám az az adat, amelyet a beszámoló tartalmaz ilyen szempontból torzít, mert 2017-ben a cégnél volt egy stratégiai irányváltás. A Pick Szeged Zrt. ugyanis tavalyelőtt a sertésvágási tevékenységét le állította, amit a vállalt stratégiai partnere a Mohácsi Vágóhíd Zrt. vett át – mondta a megbízott vezérigazgató.

Hozzátette ezért volt abban az évben bevételkiesés, az idén – 2019-ben – már bevétel-növekedésre számítanak a cégnél, bár a piaci helyzet igen képlékeny. Ezért a növekedés mértéke most még reálisan nem prognosztizálható. Az értékesítésben 70-75 százalékban a belföldi eladás van túlsúlyban, a cég ugyanakkor 35 országba exportálja a termékeit. A legjelentősebb exportpiac Németország. A vállalat kivitelének domináns részét a penészes szalámik adják, a téliszalámin kívül is vannak még hasonló termékek a Pick Szeged Zrt-nél.

Sutka László megemlítette, hogy a vállalatnál már folyik egy nagy szegedi zöldmezős beruházás előkészítése is, amelynek építése várhatóan jövőre kezdődik és a termelés az új üzemben 2022-ben indulhat, 2023-ban pedig eléri majd az ipari nagyságrendet.  Ez egy többlépcsős fejlesztési program első fázisa, ami a penészesszalámi-gyártás megújítását teszi lehetővé. Mindez több tízmilliárd forintos invesztíciót jelent.

Még Szegeden az autós országjárás első állomásán az Agrárminisztérium (AM) élelmiszerlánc-felügyeletért felelős államtitkára lapunknak arról beszélt, hogy a magyar agrárkormányzat az elmúlt években két fontos célt tűzött maga elé: egyrészt növelni kívánta  a magyar áruk népszerűségét, hogy minél több magyar család asztalára kerüljön kiváló minőségű, egészséges és biztonságos magyar élelmiszer; a másik pedig, hogy a kormány az élelmiszeripart fejleszteni kívánja, ezért minősítette stratégiai ágazattá, ezért biztosított az ágazat számára 300 milliárd forint fejlesztési forrást. Így a mezőgazdaság által megtermelt kiváló minőségű alapanyagokból, mind bel-, mind pedig külföldön piacképes jó minőségű élelmiszer készülhet – mondta Zsigó Róbert.

A Coop Rally pedig azért is fontos az agrártárca szerint, mert azon túl, hogy szorosabbra fűzi a kapcsolatot az élelmiszergyártók és egy magyar tulajdonú kiskereskedelmi lánc között, a fogyasztók figyelmét is fokozottan ráirányítja a magyar élelmiszerekre. Így tovább nő a tudatos vásárlók száma Magyarországon – tette hozzá.    

Az Integrál Zrt-nél vágják le Magyarországon, de Európában, sőt, a világon is a legtöbb hízott libát, évente  mintegy 800-900 ezret – mondta a rally második állomásán Horváth Sándor, a cég elnök-vezérigazgatója. A társaság tagja, részese a Coop-üzletláncnak, és a belföldi értékesítés fejlesztését elsősorban erre a cégcsoportra alapozva kívánják megvalósítani. Jelenleg a cég termelési értékének – amelyben jelentős szerepe van a hízott kacsának is – 80 százalékát exportálják, a fennmaradó hányadot pedig belföldön értékesítik. Ez utóbbi aránya az elmúlt éveken megduplázódott.

Az elnök-vezérigazgató az Agro Napló kérdésére elmondta: az Integrál Zrt. árbevétele a múlt évben mintegy nettó 15 milliárd forint volt. Ebből a bevételből 11 milliárd forint származott az ipari termelésből, 4 milliárd forintot pedig a kereskedelmi tevékenység adott. Az idén a múlt évinél várhatón mintegy 1 milliárd forinttal lesz kevesebb az árbevétel a tavalyinál, mert a madárinfluenza miatti magasabb árak csökkennek, és így kevesebb lesz az árbevétel, bár az export mennyisége nem mérséklődik.

Nádudvaron, a Coop Rally ötödik állomásán, a Nádudvari Élelmiszer Kft. ügyvezető igazgatója, Volosinovszki János arról számolt be az újságíróknak, hogy az általa irányított cég árbevétele hat éve még csak mintegy 4 milliárd forintot tett ki, addig tavaly ez már meghaladta a 10 milliárd forintot, míg az idén – előzetes becslések szerint – az árbevétel várhatóan további egymilliárd forinttal nő majd. Ezt a fejlődést megalapozza, hogy az elmúlt három évben mintegy 3 milliárd forintnyi invesztíció is történt Nádudvaron, ami a cég mindhárom üzemét érintette: a tejüzemet, a húsüzemet és a panírüzemet is. Ezek főként kapacitásbővítő beruházások voltak, de fontos szempont volt az élelmiszerbiztonság megőrzése, fejlesztése, sőt, történtek energetikai célú beruházások is.

Emellett Kovács Herman, a Nagisz Zrt. igazgatója az Agro Naplónak elmondta: a Nagisz csoport árbevétele a múlt évben mintegy 40 milliárd forint volt. A sertéstermelésben a Nagisz integrációja országosan is a legnagyobbnak számít. Ez azt jelenti, hogy az év végére éves szinten mintegy 300 ezer hízósertést állítanak elő. A tyúktenyésztésben 36 millió naposcsibét tudnak kikeltetni évente. De a keltető könnyen bővíthető 50 millió darabra, így a fejlődés lehetősége ezen a területen is adott. A pulykaágazatban pedig évi 10 tenyésztojást állítanak elő, ebből 1,5 milliót ki is keltetnek saját keltetőjükben. A szarvasmarha-tenyésztésben 1600 tehénnel dolgoznak, így mintegy 15 millió liter tejet állítanak elő, ezt az élelmiszer kft-nek adják el teljes egészében.

Bognár Lajos, az AM élelmiszerlánc-felügyeletért felelős helyettes államtitkára az Agro Naplónak úgy nyilatkozott, hogy a Coop Rally a kormányzati célkitűzésekkel messzemenő összhangban van. Hiszen a szervező a Coop Gazdasági Csoport a kiváló minőségű hazai előállítású élelmiszereket eljuttatja a magyar vásárlókhoz, és felhívja a figyelmüket, hogy érdemes a magyar élelmiszereket megvenni. A hazai élelmiszer-előállítás ugyanis igen magas színvonalú mind a biztonság, mind pedig a minőség tekintetében. Ezt a magyar vásárlók is így gondolják. Ezt egy uniós felmérés is igazolja – mondta az országos főállatorvos.

A rally utolsó állomásán Goreczky Gergely, a Grand Tokaj Zrt. vezérigazgatója arról beszélt, hogy a Grand Tokaj Zrt. korábban Tokaj Kereskedőház néven működött. Így kiemelt feladatának tartja a magyar élelmiszerek promóciójának támogatását, ezért is kapcsolódott be a Coop Rally programjába.

A társaság állami tulajdonú és a térségben integrátori szerepet is betölt, mintegy ezer kistermelőtől vásárol fel szőlőt – közölte a vezérigazgató, jelezve, hogy az idei szüret hamarosan, várhatóan még szeptemberben elkezdődik Tokaj-hegyalján is. Az idén jó évjáratra számítani a szakemberek.

Az Agro Napló kérdésére Goreczky Gergely közölte: tavaly a társaság árbevétele mintegy 2,5 milliárd forint volt, ami 3-4 százalékkal volt magasabb az előző évinél. Az idén pedig a bevétel várhatóan mintegy 10-15 százalékkal lesz több az előzetes számítások szerint a múlt évinél. Az árbevétel mintegy fele-fele arányban oszlik meg a bel- és külföldi eladásból származó jövedelem között. Néhány százalékkal több tokaji bort adnak el Magyarországon, mint az export mennyisége – tette hozzá, és egyben jelezte azt is, hogy 5 év alatt, mintegy 10 milliárd forintot költöttek fejlesztésre a Grand Tokaj Zrt-nél.

A kétnapos verseny záróeseményén az eddig elért eredményeket méltatta Pekó László, a CO-OP Hungary Zrt. Igazgatóságának elnöke. „Örülök annak, hogy a 14 éve elindított Coop Rally mára egy óriási értékké, branddé, fontos szakmai eseménnyé vált, amely jelentős segítséget nyújt célunk elérésében, hogy hozzájáruljunk a magyar termékek népszerűsítéséhez. Tizennégy évvel ezelőtt a vásárlók számára az ár mellett nem volt érdekes szempont, hogy az adott termék magyar vagy külföldi áru-e. Ez mára megváltozott, a vásárlókban is tudatosult, hogy magyar termékek vásárlásával a magyar emberek megélhetését segítik elő” – fogalmazott az igazgatóság elnöke. Kiemelte: a Coop üzletlánc által forgalmazott termékek között 80-90 százalékot tesz ki a magyar áruk aránya, a saját márkás termékeknél pedig az arány eléri a 90 százalékot is.

A Szatmári Malom Kft. csapata nyerte idén a Coop Rallyt, míg az Agrárminisztérium különdíját az idei rendezvényen a verseny egyik állomásaként is résztvevő Márka Üdítőgyártó Kft. kapta meg.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
KONFERENCIA
AgroFuture 2024
Új rendezvény a fenntarthatósági követelményeről és innovációs lehetőségekről!
AgroFood 2024
Országos jelentőségű rendezvény az élelmiszeripari vállalkozások számára!
Vállalati Energiamenedzsment 2024
Tudatos vállalati energiamenedzsment a hazai cégeknek!
Agrárium 2024
Jön a tavasz kiemelkedő agráripari konferenciája!