A fejlődő országok élelmezésbiztonságát is segíti Magyarország

Agro Napló
A családi gazdaságok erősítése, az élelmezésbiztonság és a táplálkozás kérdései, valamint a klímaváltozás problémaköre is napirendre került május 17-én, az  ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Világszervezete (FAO), valamint az Agrárminisztérium közös konferenciáján.
Fotó: Fekete István

Az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezetének (FAO) hetedik, Budapesten rendezett regionális tanácskozását Nagy István agrárminiszter nyitotta meg. A tárcavezető elmondta, Magyarország büszke arra, hogy a FAO-val kötött megállapodás alapján hazánk igyekszik minél jobban hozzájárulni a fejlődő országok élelmezésbiztonságának megteremtéséhez, elősegítve ezzel a mezőgazdasági termelés hatékonyságát, az élelmiszerhiány csökkentését, valamint azt, hogy minden ország polgára a szülőföldjén boldogulhasson. Az Agrárminisztérium a szakmai tudásátadáson keresztül tudja leghatékonyabban támogatni a nehéz helyzetben lévő országokat, többek között agrár-szakterületi ösztöndíjakkal és szakképzéssel-tette hozzá.

Az agrárminiszter kiemelte a családi gazdaságok fontos szerepét a mezőgazdaságban. Hangsúlyozta, hogy a fenntartható mezőgazdaság megvalósításában megoldást jelenthet, ha a globális élelmiszer-kereskedelem helyett a nemzeti mezőgazdaság, a helyi termékek kínálta alternatív megoldások részesülnek előnyben, segítve ezzel a vidék népességmegtartó erejét. Magyarország számára kiemelten fontos a természeti erőforrásokkal, így például a termőfölddel való fenntartható gazdálkodás, amely nélkül hosszú távon nem biztosítható, hogy megfelelő mennyiségben egészséges élelmiszereket termeljünk, jelentette ki.

A FAO részéről Vlagyimir Rahmanyin főigazgató-helyettes és regionális képviselő mondott köszönetet a magyar kormánynak a folyamatos támogatásért, és azért, hogy ismét Budapest adott otthont a tanácskozásnak.

–  Az ilyen események, ahol különböző országok, szektorok és területek képviselői jönnek össze, a kormányzati szinttől a magánszektorig, kiváló lehetőséget biztosítanak az információcserére – mondta a főigazgató-helyettes. Hozzátette, hogy a FAO a kormányokkal együttműködve egy mindenki számára elérhető egészséges és fenntartható jövőn dolgozik.

 

A tanácskozás során áttekintették a FAO jelenlegi és jövőbeni tevékenységét, prioritásait a régióban, beleértve az egész térséget átfogó kezdeményezéseit a kistermelőkről és családi gazdaságokról, az agrárkereskedelemről és a fenntartható természeti erőforrások kezeléséről. Ezeken túl a találkozó napirendjén a FAO a Fenntartható Fejlődési célok terén végzett munkája és az ENSZ reform is szerepeltek.

Az európai és közép-ázsiai régió országainak kormányzati képviselői mellett az üzleti, akadémiai és civil szférából érkező szakértők vettek részt az Agrárminisztérium és a FAO által szervezett kétnapos rendezvényen.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
KONFERENCIA
AgroFuture 2024
Új rendezvény a fenntarthatósági követelményeről és innovációs lehetőségekről!
AgroFood 2024
Országos jelentőségű rendezvény az élelmiszeripari vállalkozások számára!
Vállalati Energiamenedzsment 2024
Tudatos vállalati energiamenedzsment a hazai cégeknek!
Agrárium 2024
Jön a tavasz kiemelkedő agráripari konferenciája!