A magyar húsipar partnerséget kér a kiskereskedelmi láncoktól

Agro Napló
Bejelentették, hogy Németországban afrikai sertéspestissel (ASP) fertőzött vaddisznót találtak, a vírus megjelenése az Európai Unió legnagyobb sertéshús-előállító országában várhatóan jelentős piaci zavarokat okoz rövid időn belül az unió sertéshús piacán – vélekedik a Magyar Húsiparosok Szövetsége.

A szakmai szervezet szerint a korábbi gyakorlat alkalmazását feltételezve várható, hogy a legtöbb unión kívüli ország megtiltja a német sertéshús importját, aminek eredményeként Németországban ideiglenes túlkínálat alakulhat ki. Valószínűsíthető, hogy a német vágóhidak a beragadó húskészleteik minél nagyobb részét a saját piacaikon kívül próbálják majd értékesíteni, elhelyezni. Ennek keretei között – előreláthatólag - szinte „bármilyen áron” a magyar kiskereskedelmi láncoknak is értékesítési ajánlatokat fognak tenni – prognosztizálja a Hússzövetség.

Ezért sertéságazat szereplői - azon belül a Magyar Húsiparosok Szövetsége - nevében arra kéri a szakmai szervezet a Magyarországon működő kiskereskedelmi láncok képviselőit, hogy a várhatóan kialakuló rendkívüli piaci helyzettel ne éljenek vissza. „Kérjük, hogy a rövidtávú profitmaximálás helyett a hosszú távú, biztonságos belföldi ellátás érdekét helyezzék előtérbe és ne vásároljanak és értékesítsenek irreálisan alacsony, a termelési költségeket nem fedező árral rendelkező külföldi sertéshúst” – fogalmazza meg az ágazat szeplőinek elvárását a szakmai szervezet.

Az elmúlt években a magyar sertéságazat a tenyésztés és a feldolgozás területén is jelentős fejlesztéseket hajtott végre. Mindezek eredményeként a megmaradt hazai piaci szereplők nagy része már nemzetközi szinten is versenyképesen gazdálkodik és az ő létüket veszélyeztetné az, ha a kényszerértékesített német hús miatt irreálisan alacsony árak alakulnának ki a hazai piacon. A hús áresése magával hozná az élősertés árának csökkenését is, aminek következményeként pedig a hazai sertéstenyésztők jelentős része kerülne kilátástalan helyzetbe.

A magyar sertéshúságazat és azon belül a Magyar Húsiparosok Szövetsége mindig a hazai kiskereskedelem kiszámítható partnere volt és a jövőben is az kíván lenni. A hazai kiskereskedelmi láncokat ezért arra kérik – az ágazati szereplők nevében -, hogy a várhatóan kialakuló rendkívüli piaci helyzetben is a korrekt partnerség mentén alakítsák ki a beszerzési sertéshús áraikat, és segítsék a magyar sertéságazatot abban, hogy az előtte álló nehéz időszakot túlélhesse – áll a Magyar Húsiparosok Szövetsége felhívásában.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Durva áremelés jöhet a sertéspiacon

Durva áremelés jöhet a sertéspiacon

Tovább tarol a sertéspestis Kínában, és ezzel egyidőben elindult a sertéshús árának gyors emelkedése is. A kocatelepeken pedig már várólistát készíten...

CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
KONFERENCIA
AgroFuture 2024
Új rendezvény a fenntarthatósági követelményeről és innovációs lehetőségekről!
AgroFood 2024
Országos jelentőségű rendezvény az élelmiszeripari vállalkozások számára!
Vállalati Energiamenedzsment 2024
Tudatos vállalati energiamenedzsment a hazai cégeknek!
Agrárium 2024
Jön a tavasz kiemelkedő agráripari konferenciája!